Gázgyárból levéltár —
Egy ipari műemlék hasznosításának tanulságai*

A Bécsi Városi- és Tartományi Levéltár (Wiener Stadt- und Landesarchiv) iratanyaga eredetileg az 1872 és 1885 közt felépült impozáns városházán került elhelyezésre. Alig száz év múlva azonban már valamennyi raktárát kinőtte a levéltár, és következtek a bérleményekben elhelyezett külső raktározás évtizedei. Az osztrák főváros különböző, egymástól távol eső kerületeiben bocsátott a fenntartó olcsó ingatlanokat a levéltár rendelkezésére raktározási gondjainak “átmeneti” megoldására. Hamar világossá vált, hogy a külső raktárak nem működnek eredményesen, hiszen pl. a fenntartási költségek is komoly kiadást jelentettek. A távolságok, a szétszórtság miatt akadályba ütközött a munkaerő hatékony alkalmazása, amely már az eredményes feltáró munkát, sőt még az adatszolgáltatást is veszélyeztette. Ugyanakkor hiába emelkedett a külső raktárak száma, a levéltár képtelen volt átvenni az illetékességi körébe tartozó iratokat. Megteltek a tanácsok, a bécsi szakigazgatási és egyéb szervek irattárai is.

Az európai kultúrfőváros vezetői sokáig nem tudták rászánni magukat egy új levéltár építésére. Bécsben sem történt volna a levéltár ügyében még évtizedekig érdemi előrelépés, de egy új városfejlesztési terv kimozdította a helyzetet a holtpontról.

A bécsi városi vezetők 1995–1996-ban elhatározták a simmeringi városrész fejlesztését. Merész döntés volt, hiszen ebben a kerületben korábban jelentős ipar települt, az összeköttetés a belvárossal egyáltalán nem volt optimális, és bár közel a Duna, mégis kevés a zöldterület. A lehetőségek végiggondolása után kézenfekvőnek tűnt, hogy a védett ipari műemlékek hasznosítása képezhetné a városrész fejlesztésének kiindulópontját. Simmering legjelentősebb 19. századi ipari emléke, az 1896 és 1899 között épült gázgyár. A tervek a négy hatalmas téglaborítású gáztartály hasznosítására vonatkoztak.

Georg Pfendler kémikus nevéhez fűződik az első bécsi “gázgyár” alapítása. 1827-ben rendezte be egy gyógyszertári helyiségben üzemét, ahol gyantaolajból és repceolajból olajgázt állított elő, amit kisebb gáztartályokban maga szállított vevői részére. Idővel egyre nagyobb igény mutatkozott a gázvilágításra és egyre több vállalkozó gondolta úgy, hogy részt kell vennie az igények kielégítésében. Így a londoni székhelyű Imperial Continental Gas Assocation is, amely céljául tűzte ki a kontinens nagyvárosaiban a gázvilágítás kiépítését. Hannoverben és Berlinben már 1824-ben megszerezték a jogokat és hamarosan Bécsben is megvetették a lábukat, mégpedig csaknem hetven évre (1911-ig). Az ICGA igyekezett kihasználni monopolhelyzetét és egyre több gázgyárat, gáztározót épített fel Bécsben és környékén (Fünfhaus, Erdberg, Belvedere, Währing, Zwischenbrücken, Floridsdorf stb.). A közvilágításért a bécsi városi tanácsnak egyre magasabb árat kellett fizetni, így kiszolgáltatott helyzete egyre tarthatatlanabbá vált. 1872. július 4-én elhatározták, hogy saját tulajdonú városi gázművet létesítenek. Ám a szándék megvalósulására még két évtizedig várni kellett, mígnem 1894-ben megvásárolták Simmeringen azt a területet, ahol fel kívánták építeni a bécsi központi gázgyárat. Ennek feladat volt nemcsak a régi Bécs, hanem a város rohamos növekedésével az új kerületek gázszükségletének kielégítése is.

Az építkezés Theodor Hermann tervei alapján 1896. december 28-án kezdődött meg. Három év 41 millió téglát használtak fel, 1300 tonna szerkezeti acélt és 55 200 m³ betont. Az építkezés során nemcsak a kazánház, a különböző gépházak (sűrítőház, gáz-mosóház, gázmérőház stb.), a gáztartályok, a víztorony és a raktárak készültek el, de napi átlagban lefektettek 1750 méter csövet is. A gázgyár 289 000 m² területen fekszik. A legfontosabb épület a háromhajós, 283 méter hosszú és 61 méter széles kazánház, hiszen itt állították elő a gázt. A kőszén elégetéséhez 180 kazánt helyeztek üzembe, amelyek naponta átlagosan 432 000 m³ gáz előállítására teremtettek lehetőséget. Mivel a gázt a kőszén koksszal történő elégetésével állították elő, a gázgyárhoz nagyszámú ipari vágány és rakodótér tartozott a szén szállítása és tárolása céljából.

1899. október 31-én helyezték üzembe a simmeringi gázgyárat. Bécsben még az 1960-as évek elején is használták a gázt közvilágításra, azután már csakis fűtésre. 1966-ig a gázt a kőszén elégetéséből állították elő, majd áttértek az olcsóbb földgázra. A simmeringi gázgyár 1985-ig üzemelt, ekkor szüntették be a működését. 1990-ben a bécsi városi tanács a gáztartályokat eladta egy építővállalatnak, ám már ekkor megszülettek az első tervek újrahasznosításukról.

Az 1990-es évek végén a Bécsi Városi- és Tartományi Levéltárnak öt kerületben, tíz külső raktárban kellett kezelnie az iratokat, ilyen módon ezekből kielégíteni az évente mintegy 5000 kutatót és ugyanannyi hivatalos megkeresést. Végül 1998. december 17-én született meg a Tanács döntése egy új levéltári beruházásról, összehangoltan a simmeringi városfejlesztési koncepcióval. A korábbi ipari térségben a négy óriási gáztartály a legimpozánsabb épületegyüttes. Nem véletlen, hogy a kiváló európai és osztrák építészek érdeklődését is ezek keltették fel. A városi tanács pályázati kiírása lakások és szórakoztató egységek elhelyezésére vonatkozott az egyenként kb. 75 méter magas, 65 méter átmérőjű henger formájú gáztartályokban. Az építészek 615 lakás (1-4 szobásak) mellett bevásárlóközpontot, mozit, éttermeket, 178 férőhelyes kollégiumot, az utcaszint alatt parkológarázsokat stb. terveztek. A városnak így egészen a gáztartályokig ki kellett vinnie a modern közlekedési hálózatot; a 3-as metróvonalat az eddigi végállomástól (Erdberg) továbbépítették a Gasometer megállóig. Ezáltal az Osztrák Állami Levéltár (Österreichisches Staatsarchiv) is egy megállónyi közelségbe került a Bécsi Városi- és Tartományi Levéltártól.

A levéltár a városközpont felőli utolsó gáztartályban (D) került elhelyezésre. A tervező, Wilhelm Holzbauer arra törekedett, hogy az eredeti belső falak is láthatóak maradjanak, mintegy az épület díszeként. A föld alatti két garázsszinten 28 parkolót a levéltár számára tartanak fenn. A garázsok felett kezdődik az első levéltári szint a beszállítások és az átmeneti raktározás céljára. A 2. és 3. szinten kizárólag raktárak kapnak helyet. A 4–5. szinten a bevásárlóközpont található, amely mind a négy gáztartályt összekapcsolja. A levéltár a Shoppingcenter felett kapott további három szintet (6., 7., és 8. szint). Itt raktárakat, irodákat, kiállító- és konferenciatermet, műhelyeket, kutató- és ügyfélszolgálatot, könyvtárat építettek ki. Az épületen belüli közlekedés a számos lépcsőházban és a liftek segítségével zajlik. A levéltár egy teherlifttel is rendelkezik.

A levéltári raktárakban az iratok optimális tárolásához szükséges hőmérsékletet és páratartalmat (16-18 Celsius fok és kb. 55% relatív páratartalom) nem klímaberendezésekkel biztosítják. A megfelelő klímát a föld hőcseréjén alapuló, természetes eljárással biztosítják. A földfelszín hőmérséklete ugyanis átlagosan egy fokkal magasabb, mint a levegő hőmérséklete. Két méterrel a felszín alatt a föld hőmérséklete télen nyolc fokkal magasabb, mint a levegő hőmérséklete, nyáron pedig öt fokkal alacsonyabb. Négy méterrel a földfelszín alatt kb. tíz fokos átlaggal lehet számolni. A Bécsi Városi- és Tartományi Levéltárnál a négy méter mélységből nyert, állandóan tíz fok körüli hőmérséklettel hűtik, illetve fűtik a raktárakat. Nyáron a meleg levegőt keverik a földfelszín alatti tisztított levegővel, télen pedig csekély mértékben melegítik. Az ellenőrzött hőmérsékletű és páratartalmú levegő különféle csöveken jut a raktárakba, ahol szabadon kering. Ezáltal igyekeztek elhárítani a magas üzemeltetési, javítási költségeket, az átállásokat a mindig újabb berendezésekre, ezek cseréjét egyáltalán.

Az építkezés 2001 tavaszára a terveknek megfelelően befejeződött, május 7-től megkezdődött az épület birtokbavétele, elsőként az irodák költözésével. A levéltár ünnepélyes átadására Bécs város polgármestere, Michael Häupl által 2001. szeptember 26-án került sor. A 29. Osztrák Levéltári Napok rendezvényei a rákövetkező napon kezdődtek az új épületben (2001. szeptember 27–28.) tekintélyes számú résztvevő, vendég jelenlétében. Az iratanyag költöztetése az ünnepi események alatt szünetelt. Végül 164 munkanapon 697 fordulóval 2002. április 11-re fejeződött be a mintegy 35 000 polcfolyóméternyi teljes állomány átköltöztetése az új épületbe. A költöztetést külső cégek végezték az előre elkészített tervek alapján a régi polcokról egyenesen az új polcokra. A raktárakban kb. 10 000 ifm iratot stabilpolcokon és kb. 60 000 ifm iratot mobilpolcokon lehet majd véglegesen elhelyezni. A közeljövőben mintegy 2000 ifm vár mihamarabbi beszállításra, amit két év alatt szándékoznak átvenni az irattáraktól.

Az új Bécsi Városi- és Tartományi Levéltár alapterülete szintenként és egységenként:

^* Az irodák mellett a 4. szinten található a kutató-, kiállító és konferenciaterem (825,98 m²).
^** Beszállítás (csak az 1. szinten 231,15 m²), közlekedés, technikai- és mellékhelyiségek.
Forrás: GESIBA — Gasometer D. Tervdokumentáció.

A 295 millió schilling (21 438 486 euro, mintegy 5,5 milliárd forint) költségvetésű levéltári beruházáshoz* Bécsnek csak csekély mértékben kellett hozzájárulnia. A gázgyár a város tulajdonában volt és annak értékesítése után a vevő vállalta a fizetési kötelezettségek egy része ellenében a levéltár kivitelezését. Így Bécsben nemcsak a levéltár évtizedes problémája oldódott meg, de egyúttal megkezdődött egy korábban elhanyagolt ipari kerület fejlesztése és egy ipari műemlék újrahasznosítása is. Mindamellett a város még jelentős pénzbevételhez is hozzájutott a gázgyár értékesítésének köszönhetően. Ugyanakkor a beruházó is jelentős nyereségre számít a lakások, üzletek és szórakozóhelyek el- és bérbeadásából.

A kivitelező, a Bécsi Városi Tanácshoz közelálló GESIBA cég száz évvel a gázgyár üzembe helyezését követően a Wiener-Wahrzeichen-Wohnungen-nel egy új, szerencsés kombinációját alkotta a műemlékvédelemnek, a lakásállomány és munkahelyek bővítésének, valamint közületek elhelyezésének. A tervezők tekintettel voltak a levéltár közönségkapcsolatára, illetve a szükséges nyitottság előmozdítására is. A bécsi polgár, miközben a Gasometer-beli plazaban sétálgat, egy galérián halad végig, ahol a falakon elhelyezték a gázgyárról, az építkezésről, az átépítésről készült fotókat, sőt dokumentumokat is. Ily módon nézelődés közben megismerkedik a gázgyár történetével, majd az utolsó illusztráció megtekintése után a Bécsi Városi- és Tartományi Levéltár kapujában fejezi be sétáját.

Szabó Csaba

A négy gáztartály a felújítás megkezdése előtt		Légifelvétel a gáztartályokról a 20. század elején

* Ezúton mondok köszönetet Prof. Dr. Peter Csendesnek, a Bécsi Városi- és Tartományi Levéltár igazgatóhelyettesének, aki a bőséges irodalmat, a tervdokumentáció másolatait a rendelkezésemre bocsátotta, és 2000 nyarán személyesen vezetett körbe kollégáimmal — Horváth J. András főigazgató-helyettessel és Sipos András főlevéltárossal — egyetemben az építkezésen.

* A 295 millió schilling az építkezés költségei mellett a raktári polcok 80%-os beépítésére volt elegendő. Az irodák és egyéb helyiségek berendezése, valamint az infrastruktúra (telefon, számítógéprendszer stb.) kiépítése a fenntartóra hárult.