A Párt(ok) és archívumaik.
Levéltári nap Zalaegerszegen

2002. október 2-án rendezte meg a Zala Megyei Levéltár szokásos évi levéltári napját. A konferencia témájául a szervezők ezúttal a pártiratok, ezen belül elsősorban az MKP, az MDP és az MSZMP iratainak kutatásmódszertani problematikáját választották. A kérdés nemcsak azért érdekes, mert ezek az iratok rengeteg adalékkal szolgálnak a közelmúlt megismeréséhez, hanem azért is, mert feltárásuk érdemben gyakorlatilag csak a ’90-es években indulhatott meg, ezért minden olyan konferencia különleges, ahol a kutatók megoszthatják egymás között az e téren szerzett tapasztalataikat. Az ülés levezető elnöke T. Varga György, a Magyar Országos Levéltár főosztályvezetője, e terület szakavatott ismerője volt. A levéltári nap közönsége ezúttal nemcsak előadásokat hallgathatott, hanem egy kicsiny, de remek kiállítást is megtekinthetett, amelyben Káli Csaba igazgatóhelyettes (Zala Megyei Levéltár), az esemény főszervezője néhány izgalmas irat és kép segítségével a hallottakat igyekezett demonstrálni. Mind az előadásoknak, mind a kiállításnak impozáns keretet adott Zalaegerszeg város közgyűlésének díszterme, ahol a megnyitót a Zala Megyei Közgyűlés elnöke, Varga László tartotta meg. Mint gyakorló politikus méltatta a pártiratok fontosságát, amelyeknek megismerése fellebbentheti azt a fátylat, amely oly titokzatossá tette eddig a kívülálló számára a pártállam működését és eloszlathat ezzel kapcsolatos tévhiteket is.

Az első előadást a levezető elnök, T. Varga György tartotta, a Magyar Országos Levéltárban található MDP és MSZMP iratokról. Hangsúlyozta, hogy ha pártiratokról beszélünk, akkor mindig beszélni kell magáról a pártról is. A párt történetének ismerete nélkül értelmetlen hozzányúlni annak irataihoz. “A párt és az állam nem egy, de nem is kettő.” — idézte Kornai János: A szocialista rendszer c. könyvéből Révai Józsefet. Ez a kérdés 1948 után vetődött fel, amikor a pártállam kiépülése megkezdődött és meg kellett osztani a feladatokat az államhatalmi szervek, valamint a pártszervek között. Az iratokból válik világossá a döntés: a választott szervek ne osszák meg a vezetést senkivel, határozatokat csak saját maguk hozzanak. Ennek végső célja természetesen a centralizálás volt. Emellett a központi osztályok legfontosabb feladatai a káderek tanulmányozása és kiválasztása volt, valamint a központi vezetőség és a kormány határozatainak végrehajtása. Így került a kezükbe az operatív vezetés. 1949-re kialakult a hierarchia, amelynek csúcsán a Politikai Bizottság állt. Ez a szerv mindenben döntött, a legfontosabb országos ügyektől a legapróbbig, a Varsói Szerződésbe való belépéstől az egyik PB-tag elvtárs 2400 forintos fizetéselőleg kérelméig. Ezzel együtt a retorikát és így az iratok stílusát is áthatotta az ideológia és annak ismert szólamai. Például a magyar mezőgazdaságban nem szántottak-vetettek, hanem a különböző pártszervek irányításával “lebonyolították az őszi szántási-vetési kampányt”.

A pártlevéltárat 1948 őszén állították fel, akkor még kevés irattal, amelyben ráadásul 1956-ban jelentős iratpusztulás is bekövetkezett. Ezután állították fel a párt központi levéltárát, majd ezt átalakítva, szovjet ill. bolgár tapasztalatok alapján szervezték meg a megyei levéltárak és az öt megyei jogú város levéltárainak hálózatát. Még 1951-ben összegyűjtötték az összes munkásmozgalmi jellegű iratot, amely munkát nem levéltárosok, hanem az ÁVH kirendelt emberei végezték. A cél politikai természetű volt, a belharcokban Rákosiék igyekeztek anyagot gyűjteni ellenfeleik ellen. Ez szembe állította a pártlevéltárat a többi levéltárral. Hasonló esemény történt 1989-ben is, az MSZMP–MSZP átalakulásának konferenciája után. Ekkor hoztak egy határozatot, hogy a vidéki levéltárakból a pártiratokat egy helyre kell szállítani. El is kezdték gyűjteni őket, hét megyéből hozták fel Budapestre azokat, ami teljesen felesleges munka volt, mert azt megelőzően is jó tárolási körülmények között voltak. T. Varga György végül annak reményében zárta előadását, hogy a továbbiakban a politikai indíttatású beavatkozások megkímélik a levéltárakat.

A következő előadást Kónyáné Kutrucz Katalin, a Történeti Hivatal elnökhelyettese tartotta, aki a Történeti Hivatalban folyó munkába engedett bepillantást. Hangsúlyozta, hogy ő nem levéltárosként, hanem jogászként van jelen. Röviden bemutatta a hivatal történetét 1994-től, az átvilágítási törvényben kimondott 1997. évi megalakításától napjainkig. A Történeti Hivatalban a volt állambiztonsági szervek és azok osztályainak iratai találhatóak. A legtöbb a hírhedt III/III-as ügyosztály iratanyaga, aminek az az oka, hogy ez az osztály az egyetlen, amely jogutód nélkül szűnt meg. A speciális iratanyag jellegénél fogva a kutatásban és a feldolgozásban sok probléma adódik. Egyfelől az, hogy egyszerre kell rendezniük a mintegy 3000 ifm mennyiségű anyagot és kielégíteni a kutatókat. A kettőt nehéz összehangolni, ill. gyakran lehetetlen, mert nyilvántartás nélkül a keresés nagyon nehéz. Van ugyan egy név szerinti katalógus (164 ezer emberről), de ez csak részleges. További problémát jelent a szenzitív adatok kezelése, valamint az iratok valóságtartalmának meghatározása. A koncepciós ügyek során sok hamis, ill. provokatív célzatú valótlan irat született, ezek megértéséhez ismerni kell a szituációt, amelyben ezek születtek. Jó megoldás, ha ezeknek az iratoknak a feldolgozásakor a párhuzamos pártiratokat is áttanulmányozzák, mert a valós történetek ekkor deríthetők ki a legjobban.

Varga Zsuzsanna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem adjunktusa a “mindentudó” pártállam és az agrártársadalom kapcsolatairól beszélt. Kutatásai alapján cáfolta azt a megállapítást, hogy az államhatalom és a társadalom viszonyában — legalábbis hosszabb távon — az első korlátlan hatalommal bírt. Megítélése szerint ugyanis előbb-utóbb a társadalom visszahatott az államhatalomra és alakítani tudta azt. Az agrárszférát illetően a következő forrásokat vizsgálhatjuk: 1948-ig több döntési központ volt, ilyen a pártközi értekezletek anyaga, a Gazdasági Főtanács iratai, vagy az illetékes tárca iratállománya. 1948-tól átkerült a döntési központ a pártvezetéshez, amelyben a kulcsfigura Nagy Imre háttérbe szorítását követően Gerő Ernő lett. Ennek megfelelően került előtérbe a szakmaiság helyett az ideológia. Az előadó szemléletes példát szolgáltatott erre az ’50-es évek elejének egyik tsz-vezetőségi ülésével, ahol az aktuális földművelési ügyek helyett a koreai háborúról tárgyaltak a tagok. Ezek azonban “gyártott” jegyzőkönyvek voltak, azaz itt a tagság önvédelmi mechanizmusa figyelhető meg a hatalommal szemben. Ez nehezíti az agrárkérdésekre vonatkozó kutatást, viszont segíti a politikai irányú kutatást. 1956 után a mezőgazdaság jövőjét illetően eltérő elképzelések léteztek. Az ’50-es évek ideológiai alapú mezőgazdasági szabályozását Dögei Imre képviselte, éppenséggel a szaktárca részéről, míg Fehér Lajos a pártközpontból belátta, hogy tisztán adminisztratív eszközökkel nem lehet többlettermelésre ösztönözni. Dögei Imre 1957 tavaszán éppen Zala megyében beszélt egy gyűlésen arról, hogy a bevált szovjet mintához minden áron ragaszkodni kell, az attól való eltérés a szocializmussal szemben ellenséges lépés. A történet 1960 elején ért véget, amikor Dögeit leváltották, utóda Losonczi Pál lett. Ekkor hivatalosan is elismerték, hogy lehetséges az eltérés a szovjet kolhozformáktól. Itt már látható volt, hogy a parasztság kis lépésekben érvényesíteni tudta érdekeit a hatalommal szemben, olyan ügyekben is, mint pl. a részes művelés, munkaegység elszámolás, helyi vezető megválasztása, brigád helyett családi alapú csoportszervezés stb. A jogi szabályozásban azonban mindez csak 1967 után jelent meg, melynek folytán nagy a jelentősége a helyi viszonyok vizsgálatát lehetővé tevő megyei levéltárakban rejtőző anyagnak. Varga Zsuzsanna végezetül a tárgy kutatása szempontjából rendkívül fontos és hasznos oral history szerepére hívta fel a figyelmet, amely eszköz a ma még élő érintett személyek jóvoltából alkalmazható.

A szünet után Kende Tamás, a Politikatörténeti Intézet munkatársa tartotta meg előadását a kommunista falujárás történeti antropológiája címmel. Ez az eseménysor 1946-ban kezdődött és valamikor az ’50-es években halt el. Olyan önkéntes, többnyire nagyvárosi munkások vettek részt benne, akiknek célja az eszme terjesztése, a falu megismerése és meggyőzése volt. Politikai hátterét a kommunista párt tömegpárttá szervezésének időszaka adta, abból a rossz tapasztalatból kiindulva, ami az 1945. évi választáson érte a pártot. A gyenge választási eredmény és az a felismerés, hogy a vidék döntő többsége, még az újonnan földhöz jutott gazdák is, a párt ellen szavaztak, vitte rá a pártvezetést, hogy a megindítsák a falujárási mozgalmat. Célja a helyi pártszervezetek létrehozása vagy megerősítése volt, valamint a “kommunista-ellenes babonák” és előítéletek eloszlatása. Ezek az iratok nemcsak azért érdekesek, mert elmondják a falujárások történetét, hanem azért is, mert visszatükrözik a korabeli magyar falvak világképét, félelmeit, pl. a falusi lakosság véleményét a kommunistákról. A falujárások 1947 után intézményesültek, formalizálódtak, de nem vesztettek jelentőségükből. Az előadó azzal hívta fel a hallgatóság figyelmét ezekre a forrásokra, hogy érdemes tanulmányozni őket, mert életszerűek, nem sablonosak és sok információt hordoznak.

A vendéglátókat képviselte a következő előadó, Káli Csaba, a Zala Megyei Levéltár igazgató-helyettese. Előadásában, a helyi levéltárban szép mennyiségben megtalálható MDP-iratokat mutatta be. Ezek az iratok rendezettek, ezért jól kutathatók. Két nagyobb csoportba osztotta őket, úgymint a testületek és az apparátus osztályainak dokumentumai. Az első csoportba tartoznak a megyei pártértekezletek anyagai, a pártválasztmányi iratok, a pártbizottság (1954-től a párt végrehajtó bizottsága) és a különböző párttitkárok iratai, valamint egyéb speciális iratcsoportok. E sorból az előadó a pártbizottsági anyagokat tartotta a legtartalmasabbnak, mert e szervnél, döntési helyzetéből adódóan, érdemi vita is folyhatott. Az egyéb kategórián belül a legfontosabbak az ÁVH iratai, amelyekből feltárható a szervezet belső felépítése és működése (ÁVH pártszervezeti jegyzőkönyvek), és az is, ahogyan hatóság követte a belpolitikai fordulatokat.

Az apparátusi iratanyag, mind mennyiségében, mind tartalmában hangsúlyosabb az előzőnél. A különböző osztályok iratai alapján feltárhatók a párt működésének mindennapjai. Így az APO (Agitációs és Propaganda Osztály) érdekes adalékokat nyújt pl. az állami ünnepek megszervezéséről, vagy az egyház és az állam viszonyáról. Ezek szociológiai kutatások témáiként felelhetnek meg kiválóan. A Mezőgazdasági Osztály anyaga azért fontos, mert Zala ekkor agrármegye volt. Különleges színfoltokat is fellelhetünk itt, pl. a jómódú falusi gazdáknak a földjükről, eszközeikről és állataikról való lemondását, akik azt hozták fel indoklásul, hogy “számukra teher a nagy vagyon”, “nem tudnak mit kezdeni vele” stb. Ez esetben tetten érhető az is, ami nem feltétlenül ismerhető meg az iratokból, jelen esetben a nyilvánvaló erőszak formája és mértéke. A Közigazgatási Osztály az országgyűlési és tanácsi választások lefolyásáról tudósít bennünket, amelyeket — az eredmények előre várható ismeretében is — meglepő módon fajsúlyosan kezeltek, szinte hisztérikus légkört teremtve. Ennek oka a párt helyi szervezetei által a megfelelni akarás igyekezetében gerjesztett kampány volt. Végezetül ehhez az iratanyaghoz kapcsolódnak a dolgozói levelek, amelyek között stílusbeli és tartalmi szempontból is igazi csemegéket olvasgathatunk.

A konferencia záró előadását Szántó László, a Somogy Megyei Levéltár igazgató-helyettese tartotta az 1956-os forradalom megyei pártarchívumokban található forrásairól. Egy MSZMP határozat szerint az “októberi ellenforradalommal” kapcsolatos iratokat össze kellett gyűjteni. A Kaposváron található irategyüttesben a dokumentumok mellett fényképek, röplapok és plakátok is találhatóak. Tanulmányozhatók itt olyan fontos iratok, mint pl. a Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács üléseinek jegyzőkönyvei, a Szociáldemokrata Párt újjászervezésének iratai, plakátok, röplapok. Érdekesség, hogy ez utóbbiak egy részét a kommunista párt adta ki — gyakran nem is létező szervezetek nevében —, “az eseményeket, ha uralni nem tudod, állj az élére” elv jegyében. Vannak falvakból begyűjtött jegyzőkönyvek, amelyek az ott megalakult forradalmi tanácsokról tudósítanak. Külön csoportot képeznek az újjászervezett kommunista párt értekezleteinek jegyzőkönyvei. Sok anyag található az események utóéletéről, ilyenek pl. a megtorlás ellen tiltakozó dolgozói levelek.

Az elhangzott előadások után a levezető elnök rámutatott arra, hogy a hallottak olyan kérdéseket feszegettek, amelyek a történelmi közelmúlt izgalmas, de még mindig meglehetősen feltáratlan területeire vezettek. Az előadók felvillantották azokat a lehetőséget, amelyek segítségével ezek a kérdések talán a jövő szisztematikus kutatásai során egyre inkább választ nyerhetnek.

Paksy Zoltán