K. Balog János
1928–2002

Közel négy évtizedes helytörténeti kutató, feltáró munka eredményeként számos kötet, tanulmány és cikksorozat szerzője volt. Tizennyolc éven keresztül, 1971–1989 között irányította a Tolna Megyei Levéltárat.

Nem levéltárosnak készült. Anyja Fercs Borbála mosónő, napszámos, apja K. Balog János mezőgazdasági munkás volt. A nyugodt, csendes, jó eszű fiú a négy elemi elvégzését követően Pakson a polgári majd kereskedelmi középiskolában tanult tovább.

A munkáskáderek kiválasztásának időszaka számára azt jelentette, hogy a részes arató, cséplő-, majd téglagyári munkás előtt megnyílt az előrelépés lehetősége. Soha nem felejtette el, honnan indult, mindvégig kitartott azon eszmék mellett, amelyek érvényesülésének pályája alakítását tulajdonította. A tanácsok létrehozása után a Tolna Megyei Tanács munkaerő-gazdálkodási előadója és a Magyar Távirati Iroda megyei tudósítója lett. Munkájának eredményeként jött létre és vezetésével működött a Tolna megyei szerkesztőség. Egyre szorosabban kötődött a párthoz. 1952-ben a Magyar Dolgozók Pártja megyei sajtóreferenseként dolgozott. 1953-ban a Tolnai Napló rovatvezetője volt, majd a jogutód Tolna Megyei Népújság főszerkesztő-helyettesi posztját töltötte be. Összesen 11 évet töltött a megyei újságnál. Miközben a települések mindennapi életét megismerte, tovább kutatta a múltat, prioritást élvezett nála a munkásmozgalom történetének minden mozzanata. Időt, fáradságot nem kímélve szívesen dolgozott a közért. 1950 és 1958 között tagja volt Szekszárd tanácsának.

1960-ban jelent meg Tolna megye a tanácsköztársaság időszakában c. munkája, majd Harcban a tőke ellen címmel sok-sok forrás, adat felhasználásával elkészítette a Tolna megyei építőmunkás mozgalom 1900–1948 közötti történetét feldolgozó művét.

Fontosnak tartotta az önképzést. Ennek fontosságát önmagán is lemérte. Elvégezte az ELTE történelem szakát, az egyéves pártiskolát, végül a Politikai Főiskola következett. Kissé belefásulva a torzsalkodó újságírói hétköznapokba, pártmegbízatásként vállalta az MSZMP Megyei Archívumának megszervezését. Az itt töltött hét évben iratot gyűjtött, rendezett és kutatott, rendszeresen publikált a helyi sajtóban.

1971-ben került a Tolna Megyei Levéltár élére. Az 1950–1968 közötti Szekszárdi Állami Levéltár 1968-ban megyei fenntartásba került. Ez megnyitotta a levéltárügy korábbinál gyorsabb fejlődésének lehetőségét, ami a megyében az intézmény személyi, tárgyi feltételeinek javulásával, a területi munka szélesedésével, jelentős iratátvételekkel, a helytörténeti mozgalom fejlesztésével, levéltári évkönyvek, kiadványok megjelentetésével járt együtt. Irányítása időszakában megduplázódott a levéltárban dolgozók száma. 1969-től jelent meg a Tanulmányok Tolna megye történetéből-sorozat. Az általa 1971–1987 között szerkesztett 4–11. kötetben 55, a megyével kapcsolatos, helytörténészek, történészek kutatására épülő tanulmány látott napvilágot. Szerkesztésében készült el 1979–1990 között Évszázadokon át címmel Tolna megye történeti olvasókönyvének három kötete. A korszakokat bevezető tanulmányokkal felvezető kötetekben 1235 Tolna megyéhez kapcsolódó dokumentum kivonatos, illetve teljes közlésére nyílt lehetőség. A legkorábbi az 1009. évi, a pécsi püspökséget megalapító, határait megjelölő oklevél, az utolsó egy 1944. november 24-i alispáni körlevél, amely a hadműveleti területté válás miatti teendőkről rendelkezett.

A kor politikai igényének megfelelően Értünk éltek, értünk haltak címmel munkásmozgalmi biográfiákat állított össze. Ugyancsak önálló dokumentumkötetben foglalkozott 1918–1919 eseményeivel.

Igazgatósága időszakában honosodott meg a levéltári brigádmunka. Eredményeként a levéltárosok dexion-állványos raktárakat szereltek, óriási mennyiségű iratanyag mozgatását végezték el. Nem mindenkiben okozott e munkaforma osztatlan örömet, de az igazgató személyes részvételével zajló munkából nem illett kimaradni.

Rendszeressé vált a hatósági jogkör gyakorlásával az iratképző szervek ellenőrzése: ezek száma évente meghaladta a 120-at. Az átvételek eredményeként 3600-ról 5400 ifm-re nőtt a levéltárban őrzött iratmennyiség. Az állandó rendezések eredményeként jelentősen javult az iratok kutathatósága. Számos különleges, unikumnak számító akta került a rendező levéltárosok látókörébe. Az iratok tartalma közkinccsé vált, éveken keresztül jelentek meg eredeti dokumentumok közlésére épülő 200 soros cikkei a Tolna Megyei Népújság Múltunkból c. rovatában. Az 1970-es, 1980-as években a Babits Művelődési Központban működő Várostörténeti klubot vezette. Ő szerkesztette a Tolna Megyei Mezőgazdasági Szemlét, a Szövetkezeti Híradót.

Tagja, sőt három választási cikluson keresztül elnöke volt a Közalkalmazottak Tolna Megyei Bizottságának. A Hazafias Népfront megyei bizottságában több választási cikluson keresztül alelnökként dolgozott. Nem kis érdeme volt abban, hogy a HNF egyik fő támogatója lett a megyei honismereti, helytörténeti mozgalomnak, pályázati kiírásoknak. Az MTA Pécsi Akadémiai Bizottsága tagjaként szakbizottságot vezetett, több alkalommal szervezője, előadója volt a településtörténeti konferenciáknak.

Nyugdíjba vonulása egybeesett a rendszerváltással. Nem értett egyet a változás módjával. Nem szakadt el a politikai élettől. 1989-ben Szekszárdon alapító tagja volt az MSZMP jogutódjaként alakított Munkáspárt Szekszárd városi alapszervezetének. 2001-ig, amíg egészsége engedte, a megyei koordinációs bizottság elnöki tisztét is betöltötte. Szerkesztette a Csillag c. pártlapot és külső tudósítója volt a Szabadságnak. Nem szakadt el a kutatástól sem. Vizsgálta a rendszerváltás körülményeit, Hogyan jutottunk ide? címmel gyűjtötte össze a korszak sajtócikkeit. Megírta a Tolna megyei munkásőrség 1957–1988 közötti történetét. Élete utolsó hónapjaiban a Tolna megyei rendőrkapitányok működéséről készített megbízásra anyagot.

Munkája elismeréseként számos állami, társadalmi kitűntetést (Munka Érdemrendet 1965-ben, 1979-ben, népfrontos, honismereti, katonai okleveleket stb.) kapott.

Soha nem szakadt el a levéltártól, a levéltárosoktól. Rendszeresen kapott felkérést helytörténeti pályaművek minősítésére, tanulmányok lektorálására. Minden rendezvényen megjelent. Egykori munkatársaihoz mindig volt egy-egy érdeklődő, kedves szava. Életének fontos részét képezte a bélyeggyűjtés. 1964-től ő volt a Toldi Bélyegkör elnöke. Havi rendszerességgel hozta és láthatóan büszkén és örömmel mutatta a legújabb, míves bélyegeket a gyűjtő kollégáknak,

Az utóbbi időben egyre többet betegeskedett. Többször kellett bevonulnia kórházi kezelésre. Mindössze három héttel élte túl 74. születésnapját.

A Tolna Megye Önkormányzat Levéltára és munkatársai 75 éves lenne címmel 2003 októberében munkásságát bemutató konferencián tisztelegnek emlékének.

Dobos Gyula