Új raktárral bővült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár elhelyezése sokat változott az elmúlt időszakban. Hosszú időn keresztül (1878–1952) a Szolnokon felépített megyeháza épületében őrizték a levéltár anyagát. 1950-től hét éven keresztül a volt Pénzügyigazgatóság épülete adott otthont az iratoknak. 1957-től 1980-ig — viszonylag hosszú időn keresztül — a Megyei Bíróság épületében működött az intézmény, amely akkor a kor követelményeinek megfelelően volt ellátva technikai eszközökkel. Felújításra kerültek a raktárhelyiségek, amelyeket új állványzattal láttak el. Az intenzív iratátvételi folyamat miatt, amely ezt a korszakot jellemezte, hamarosan szűknek bizonyult az itt rendelkezésre álló hely, és felmerült egy új levéltári épület létesítésének szükségessége.
Az akkor Szolnok Megyei Tanács és az igazságügyi tárca vezetői egyetértettek ebben, és megvalósításához a minisztérium is jelentős anyagi támogatással járult hozzá. Ennek köszönhetően került átadásra a Szolnok Megyei Levéltár. Abban az időben ez még nagy jelentőséggel bírt, hiszen a Magyar Országos Levéltár után ez volt a második levéltári épület, amely kimondottan levéltári célra épült.
A levéltár egy irodaépületből és egy raktárból állt. Az iroda egyemeletes, a raktár légterét pedig salgóállvány osztotta ketté, mindkettő lapos tetős. A két épülettömböt nyaktaggal kötötték össze. A raktár földszintjén és emeletén 8-8 folyosóból állt. Dexion-Salgó elemekből építették fel a polcrendszert, amelyet 8500 ifm iratanyag befogadására tartottak elegendőnek.
A levéltár átadása után eltelt egy évtized azt igazolta, hogy az új raktár a vártnál hamarabb fog betelni, mint ahogyan eredetileg tervezték.
A helyzet különösen az 1990-es években vált egyre nehezebbé, amikor a politikai, gazdasági és társadalmi változások következtében megnövekedett a beszállítandó iratanyag mennyisége, ugyanis a csődtörvény értelmében a felszámolásra kerülő szervek összes maradandó értékű iratanyagát a levéltárnak kell átvennie.
Az MSZMP MB Archívumának megszűnése után anyaga 1992-ben a levéltárban került elhelyezésre. Ekkor már arra kényszerültünk, hogy mintegy 1000 ifm iratanyagot a megyei önkormányzat által biztosított helyiségbe szállítsunk át.
Az 1995-ben megjelent levéltári törvény szerint a 15 évnél régebben keletkezett — maradandó értékűnek minősülő — iratokat a levéltár köteles őrizni. A törvény megjelenése után egy héttel teljes körű felmérést végeztünk. 4000 ifm olyan iratanyagról jött visszajelzés, amit át kellett volna vennünk a hatályban lévő rendelkezések értelmében. Mivel a kint lévő iratok számottevő részének biztonságos őrzése nincs megoldva, ezért reálisan fennáll a veszélye annak, hogy történetileg rendkívül értékes dokumentumegyüttesek szenvednek helyrehozhatatlan károkat és válnak használhatatlanná. Ezért is lett egyre sürgősebb, hogy gondoskodjunk ezeknek az iratoknak a sorsáról.
Az 1990-es években többször is történtek próbálkozások a raktározási gondok megoldására, de a számításba jövő épületek nem voltak alkalmasak levéltári anyag tárolására.
* * *
A levéltár építésekor — az eredeti terv szerint két raktár számára biztosítottak telket. A tervnek, mint mindig, akkor is a pénzügyi keret szabott határt és csak az egyik raktár épült fel. Így tehát adott volt az üres telekrész, ahol egy újabb raktárt lehetett felépíteni. Legcélszerűbb megoldásnak ez látszott, hiszen az anyag őrzéséről, védelméről, kutatók és ügyfelek kiszolgálásáról a jelenlegi személyi állománnyal jobban tudunk gondoskodni, ha egy telken van a raktárunk.
Fenntartónk, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat az 1990-es években megkülönböztetett figyelmet fordított intézményeink karbantartására, korszerűsítésére és fejlesztésére. Ebben a törekvésben komoly anyagi áldozatot is vállalt annak érdekében, hogy a megyei múzeum és a megyei könyvtár több évtizedes elmaradását felszámolja, és a levéltár gondját is szerette volna megoldani. Ennek érdekében címzett támogatásra nyújtott be igényt 1999-ben, amelyben egy új raktár felépítése és a meglévő épületek rekonstrukciója szerepelt. Ezt a törekvést a megyei közgyűlés 37/1999 (IV. 30.) sz. határozatával jóváhagyta.
A pályázat sikeres volt, 179 750 e ft. állami támogatást kapott a megye a feladat megvalósítására. A munkálatokat három év alatt kell elvégezni. 2000-ben az építési engedélyezési terv készül el.
A terv elkészülte és elfogadása után a fenntartó a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár raktárbővítésére és rekonstrukciójára nyílt közbeszerzési eljárást írt ki, amelyre az ajánlattételi határidő lejártáig hét ajánlattevő nyújtott be pályázatot. Közülük formai okok miatt hárman nem feleltek meg az előírt követelményeknek.
A további pályázók közül a szegedi székhelyű KÉSZ Kft. bizonyult a legjobbnak, mind a határidő, mind a kivitelezés költségeit illetően és ők nyerték el a kivitelezési munkák elvégzését. A kivitelezési munkák 2001 májusában kezdődtek el és már 2002. május 29-én megtörtént az épület műszaki átadása. A beruházás összes bekerülési költsége 233 000 e ft., amelyből a saját erőt, 43 250 e ft-ot a megyei önkormányzat és a Megyei Területfejlesztési Tanács biztosított.
Raktárbővítés
A levéltár raktárbővítése úgy történt, hogy a meglévő raktár vonalában „L” alakban lett beépítve egy újabb épület. Az új raktár kétszintes, közbenső vasbeton födém választja el a két irattári szintet, zárt, ablak nélküli, klimatizált. Az új épület magastető-kialakítással, padlástérrel készült. Szintenként irodahelyiségek lettek kialakítva, amelyek rendezésre, keresésre szolgálnak. A két szint között az iratok mozgatását teherlift segítségével lehet megoldani.
Stabil salgó polcrendszerrel lett bepolcozva a raktár, amelyet tűzgátló tolóajtó választ el a közlekedő tértől, ez szükség esetén hermetikusan lezárja a raktárakat. Ebben a raktárban 8000 ifm iratanyagot tudunk elhelyezni.
| Új raktárterület alapterületi összesítő: | |
| Földszinti tároló terek | 533,01 m2 |
| Földszinti kiszolgáló terek | 54,81 m2 |
| Földszint összesen | 587,82 m2 |
| Emeleti tároló terek | 522,01 m2 |
| Emeleti kiszolgáló terek | 54,81 m2 |
| Emelet összesen | 587,82 m2 |
| Új raktár hasznos alapterülete | 1175,64 m2 |
Az új épület személybejárata a belső udvarról nyílik, az iratanyag fogadását szintén ezen az oldalon lehet megoldani.
Menekítésre az északkeleti oldalon lettek kialakítva ajtók egy lépcsővel, amely kijárat biztonságos módon megközelíthető, elvonuláshoz kapu, út lett kialakítva.
A raktárakat (régi és új) klímagépház kapcsolja össze, amelynek alapterülete 55,00 m2. Áthajtható magassága 4,50 m, ami elegendő teherautók áthaladására.
A klímagépház egyelőre csak az új raktár hőmérsékletét és páratartalmat tudja szabályozni. A bővítéssel a telek beépítettsége 40%-os lett, ami azt jelenti, hogy maximálisan kihasználásra került a telek kínálta lehetőség. Az udvaron 10 parkolóállásra elegendő helyet alakítottak ki.
Rekonstrukció
A raktár mellett az idők folyamán a munkavégzéshez szükséges irodák is szűkösnek bizonyultak. Nőtt az intézmény kutató- és ügyfélforgalma. A mindennapi munkához szükséges technikai eszközök száma is megnőtt (számítógépek, másológépek, mikrofilmezéshez szükséges felszerelések stb.), amelyeknek elhelyezése egyre inkább gondot jelentett. A levéltárban 1992-től kezdődően történtek lépések az irodaépület tetőterének kialakítására. 1994-ben a meglévő levéltári irodaépület-rész utólagos magastető-ráépítésének munkálatai elkezdődtek. A tető, a válaszfalazás elkészült, de a tetőtérbe vezető lépcső építése és a szakipari munkák nem valósultak meg.
A rekonstrukció során mindezeket befejezték. A tetőtérben lettek kialakítva irodák, restauráló műhely, gépterem, mikrofilmező műhely stb. Az itt lévő hasznos alapterület 160 m2.
Állandó gondot jelentett a lapos tetős régi raktár beázása. Igaz ugyan, hogy több alkalommal javították, volt egy teljes felújítás is, de ez nem oldotta meg a problémánkat. A felújítás során magas tetővel látták el a raktárt és a belső világítás teljes felújítása is megtörtént. A vészkijárati ajtókat biztonságosabbakra cserélték ki, amelyek jobban védenek a tűz és a betörés esetén. A régi épületeket hőszigetelő anyaggal bevonták és a három épület együttes, egységes külső vakolása is elkészült.
Az új és megszépült épületegyüttes ünnepélyes átadására 2002. augusztus 16-án került sor.
Zádorné Zsoldos Mária
Képek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár új épületéről