A Magyar Levéltárosok Egyesülete két választmányi ülése
A Választmány ez évi harmadik ülését az ELTE főigazgatói szobájában tartotta 2002. szeptember 20-án.
A jelenlévő választmányi tagok legelőször a Magyar Levéltárosok Egyesülete rendezvényeit értékelték. Megállapították, hogy A levéltárak feladatai az Európai Unióban címmel tartott szakmai nap (Bara Hotel, 2002. június 5.) összességében eredményes volt. A konferencián szépszámú érdeklődő jelent meg és az előadások színvonala is megfelelő volt. Sikeresnek tekinthető a levéltári kiadványok bemutatása a Ráday utcában tartott Ünnepi Könyvhéten. E bemutatkozás „hozadékának” tekinthető, hogy a Balassi Kiadó a Budapesten, a Városház u. 1. sz. alatt újonnan megnyílt Magiszter könyvesboltjában vállalta valamennyi levéltári kiadvány folyamatos árusítását.
Több hozzászóló értékelte a Kaposváron megtartott idei vándorgyűlést. Általános volt a vélemény, hogy az elmúlt két évben a vándorgyűlés szakmai fórummá vált, a szekciók formájában tartott rendezési forma bevált. Ugyanakkor ismét megmutatkoztak a szekcióülések hiányai: a túl sok referátum miatt nem maradt idő a tényleges vita kialakulására (egyes vélemények szerint talán ez is az oka, hogy a szekcióüléseken résztvevők száma lényegesen elmarad a vándorgyűlésen jelenlévők számától). Javaslatként szóba került, hogy a jövőben egy-egy szekcióban kevesebb előadást kell tartani, ugyanakkor a „főreferátum” szövegét előzetesen ki kellene küldeni a résztvevőknek, ily módon is segítve a vitára való felkészülést.
Mivel a vándorgyűlés szervezése, lebonyolítása egyre több költséget és munkát igényel, a választmány tagjai javaslatokat fogalmaztak meg ezek csökkentésére. Így elhangzott, hogy a jövőben a költségeket arányosabban kell megosztani pl. oly módon, hogy a résztvevők a ténylegesen igénybe vett „szolgáltatások” meghatározott részét fizessék ki. Gecsényi Lajos figyelmeztetett, hogy éppen a költségek növekedése miatt a jövőben számolni kell az intézményi támogatások csökkenésével is. A Választmány határozatot hozott, hogy a vándorgyűlések lebonyolítását a közeljövőben önálló napirendként tárgyalja meg.
A második napirendben Tóth Ágnes alelnök bejelentette, hogy mivel szeptember 15-től az MTA Kisebbségi Kutatóintézetének munkatársa lett, ezért megválasztott alelnöki tisztségéről lemond. A Választmány a lemondást tudomásul vette, ugyanakkor értékelve Tóth Ágnes eddigi munkáját, szakmai tapasztalatait, javasolta, hogy egyesületi választmányi tagságát továbbra is tartsa meg.
A továbbiakban az MLE kiadványairól tárgyalt a Választmány. Elsőként a Levéltári Szemle helyzetét tekintették át. A rendszeresen megjelenő, a szakma egészének szóló folyóirat kiadását a Nemzeti Kulturális Alapprogram meghívásos pályázatán elnyert pénz biztosította. 2002-ben a folyóirat lényegesen kevesebb támogatást kapott és a támogatás növekedése a jövőben sem várható. A Választmány szakmai és pénzügyi beszámoló elkészítésére kérte fel a Levéltári Szemle szerkesztőségét.
Ezt követően az MLE kiadásában megjelent A rendszerváltás folyamata az 1848–49-i forradalom és szabadságharc első hónapjaiban c. kiadvány terjesztéséről fogadtak el határozatot a Választmány tagjai.
Szögi László elnök tájékoztatta a Választmányt A magyarországi levéltárak c. kiadvány angol nyelvű változatának szerkesztési munkálatairól. A kiadvány további gondozását Bana József választmányi tag vállalta.
Befejezésül Á. Varga László két javaslatát fogadta el a Választmány. Az egyik javaslat az volt, hogy az MLE vándorgyűléseire kapjanak meghívót a fenntartók képviselői is: főjegyzők, művelődési referensek. Bejelentette továbbá, hogy az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa ki kívánja dolgozni a levéltári követelményrendszeren alapuló szakmai normarendszert, a szakma jogos létszámigényét. A Választmány a munkabizottságba Szögi Lászlót és Nyulásziné Straub Évát delegálta.
Az október 22-én tartott választmányi ülésen került megvitatásra — írásos előterjesztés alapján — a Levéltári Szemle helyezte. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a Szemlének továbbra is a jelenlegi formában és tartalmi színvonalon kell megjelennie. Mivel azonban az NKA-tól számottevő támogatás-növelés nem várható, a szerkesztőségnek keresnie kell az egyéb pénzforrásokat is. Erre számos javaslat hangzott el. Csökkenteni kell továbbá a megjelenési költségeket: szerzői honoráriumot csak tanulmányokért és forrásközlésekért fizet a lap, továbbá számottevően csökkentendő a szerkesztők tiszteletdíja.
Második napirendi pontként a Választmány — titkos szavazást követően — megbízta Csombor Erzsébetet az alelnöki teendők ellátásával, a következő tisztújító közgyűlésig terjedő időtartamra. Az mb. alelnök feladata elsősorban a vándorgyűlések előkészítése, lebonyolításának koordinálása és egyéb operatív feladatok ellátása lesz.
Szögi László elnök köszönetet mondott Erdmann Gyulának és a Békés Megyei Levéltár munkatársainak az 1848-as dokumentumkötet elkészítéséért, gondozásáért.
Bana József bejelentette, hogy a magyarországi levéltárakat bemutató angol nyelvű kiadvány megjelentetésére a nyomdával előszerződést kötött. Káli Csaba választmányi tag vállalta a még hiányzó, önkormányzati levéltárakat bemutató rész megírását.
Végezetül Érszegi Géza alelnök beszámolt a Német Levéltárosok Egyesülete vándorgyűléséről. Elmondta, hogy többen értékesnek és hasznosnak tartották az MLE kaposvári vándorgyűlésén a nemzetközi szekció megbeszélését. A német kollégák Közép-Európai Levéltárosok Egyesületének létrehozását tervezik — amely kezdeményezést az MLE Választmánya támogatja.
Takács Edit