LEVÉLTÁRI NAP SZEKSZÁRDON

2002. szeptember 2-án nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Tolna Megyei Levéltári Nap. A téma és az előadók személye a régión is túllépve országos érdeklődésre számot tartóvá és egyben a tolnai megyehét legrangosabb eseményévé emelte a konferenciát. A Levéltárak, a levéltárügy múltja, jelene és jövője elnevezést viselő rendezvény a megyei levéltárügy 275. évfordulója alkalmából várta, fogadta a levéltárak múltja iránt érdeklődő helyi közönséget, és nem utolsó sorban a tíz megyéből és a fővárosból érkező 78 levéltárost.

A Szekszárdi Vármegyeháza dísztermében — a vendéglátók nevében — Dobos Gyula, a Tolna Megyei Levéltár igazgatója üdvözölte az érdeklődőket, ismertette a konferencia célját és menetét. Ezt követően Koltai Tamás a Tolna Megyei Közgyűlés Elnöke köszöntötte a megjelenteket. Többek között hangsúlyozta, hogy a levéltárak az egész nemzet emlékezetét jelentik. A raktáraikban őrzött dokumentumok nélkül nem lehetne hitelesen bemutatni múltunk történetét, így ezen intézmények pótolhatatlanul fontos kulturális és missziós szerepet töltenek be napjainkban.

A konferencia nyitó előadását Szögi László, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke tartotta A magyar levéltárügy évszázadai címmel. A közel ezeréves szakma fejlődésének áttekintésén túl rávilágított arra, hogy a hazai iratkezelés eleve hátránnyal indult Nyugat-Európához képest. Míg nálunk államalapításunk évszázadától kezdett elterjedni az írásbeliség, addig a majdani francia területeken már a 7. századtól vannak példák a jogbiztosító iratok kiadására. A hátrányt Magyarország nagyjából a 13. századra csökkentette, ám az azt követő virágzás után a törökkor következett, amely időszakban pótolhatatlan veszteség érte a levéltárügyet. A fellendülést a 18. sz. második fele hozta meg, amikor nemcsak központi, hanem megyei levéltárak is létrejöttek. A fénykort a 20. sz. eleje jelentette, ekkorra a Magyar Országos Levéltár valódi tudományos kutató intézménnyé vált. Napjainkban a hazai levéltárügy ismét kedvező irányú fejlődést könyvelhet el, tekintettel az újonnan épült/épülő korszerű intézményekre, valamint az anyagvédelem terén alkalmazott új technikákra. Az informatikai forradalom újabb kihívásokat jelent, hamarosan létrejöhet a magyar elektronikus levéltár, amely komoly próbatétel elé állítja a szakmát.

Rövid szünetet követően következtek — a tágabb értelemben vett régió — levéltárairól szóló előadások.

Elsőként Erdős Ferenc, a Fejér Megyei Levéltár igazgatója ismertette a levéltár történetének fontos eseményeit. Elsősorban a jogtudó értelmiségi főlevéltárnokok tevékenységét vázolta. Így megemlékezett többek között olyan kiváló egyéniségekről, mint Rosti Zsigmond, Modrovics Ignác illetve Fekete János. Ők voltak a levéltár iratanyagának első igazi rendezői, selejtezői, a dokumentumok rendszeres használói, az első feljegyzések készítői. Munkásságuknak köszönhetően a 19. sz. végére rendezett állapotok alakultak ki a vármegye levéltárában.

A következő korreferátumot A Baranya Megyei Levéltár múltja, jelene, jövője címmel, Ódor Imrétől, az intézmény igazgatójától hallhattuk, aki elsősorban vármegyéjük levéltárának a 18. sz-i történéseire — a hőskorára — világított rá. Baranyában az első komoly iratrendezés Pápai István nevéhez fűződött, amiért a vármegyétől 1735-ben igen busás, 100 forintos fizetséget kapott. A Mária Terézia korában felszaporodott iratmennyiség szükségessé tette a levéltár rendbetételét és az iratok lajstromozását. A növekvő tennivalók a jegyző mellé segítő tisztviselők alkalmazását tették szükségessé. A levéltárügyben II. József korában jelentős változás következett. Egyre inkább előtérbe került a latin nyelv ismerete, illetve olyan szakemberekre (archivárusokra) tartottak igényt, akik jogi, politikai, történeti és olykor paleografiai ismeretekkel rendelkeztek. Így került sor 1802-ben az első levéltárnok, Kisfaludy Benjamin kinevezésére. Beiktatásának a bicentenáriumát ünnepelhette idén Baranya Megye Levéltára.

Lakatos Andortól, a Kalocsai Főegyházmegye Levéltárának vezetőjétől intézményük történetének részletes kronológiáját hallhatta a közönség. Nyomon követhettük, hogy hogyan vált egyre nélkülözhetetlenné a levéltáros munkája az iratkezelésben és rendszerezésben. Kalocsán 1972-ben nevezték ki első főállású levéltárosként Székely Lászlót. Az iratanyag növekedése miatt 1989-ben sor került egy segédlevéltáros alkalmazására is, 1995-től pedig már két szakirányú végzettséggel rendelkező levéltáros látja el a tennivalókat. Az intézményt ekkor minősítették nyilvános magánlevéltárrá, és a történeti levéltárat leválasztották az érseki hivataltól. A múlt és a jelen eseménytörténetén kívül az előadó a jövőbeli elképzeléseit is megosztotta a hallgatósággal.

Bősze Sándor a Somogy Megyei Levéltár igazgatója folytatta a referátumok sorát a Somogy megye múltja, jelene, jövője címmel. Az előadó említést tett arról, hogy a nagy levéltári iratrendezés korszakában — a levéltárosok selejtezése során — katasztrofális méretű pusztulás következett be az iratanyagban, amely „eredményeként” a Mohács előtti iratok túlnyomó része megsemmisült. Még a második világháború alatt sem érte ilyen méretű károsodás a levéltárat, és ezt követően az 1950–1998-ig terjedő időszakban hatszorosára nőtt az iratanyag mennyisége. Ezzel szemben a dolgozók létszáma csökkent. Az előadó ezzel rámutatott a levéltárügyet igen élénken érintő problémára, ami az elkövetkezendő időszak egyik megoldandó feladatát jelenti. Az előadásában foglalkozott a dél-dunántúli levéltárak együttműködésének a szükségességével. A régió összefogása az uniós csatlakozás egyik alappillére lehet. Az állományvédelem terén pedig kiemelte a források digitalizálásának szükségességét, hiszen a pusztuló források értékes információi, sokszor csak a legmodernebb eszközökkel menthetők meg az utókor számára.

A korreferátumok sorát a Tolna Megyei Önkormányzat Levéltár igazgatója, Dobos Gyula zárta. A házigazda bemutatta a vármegyei levelestár történetének legfontosabb csomópontjait, a török kiűzését követő újjáépítés, a megye benépesítése időszakát és a változó színhelyű megyegyűlésekre vándorló levelestár első — 1727-től — állandó helyszínén Simontornyán, majd 1780-tól a megyeszékhellyé lett Szekszárdon alakuló körülményeket. 1836-ban felépült az új vármegyeháza, végül ez az épület lett napjainkig otthona a levéltárnak. Az előadó méltatta Lengyel János lajstromozó reformkori munkásságát, majd a levéltárat 41 évig irányító Hadnagy Albert szerepét. Tevékenységéből kiemelte a történelmi nemesi családok iratainak megmentését, amely erőfeszítései dacára sem lett országos gyakorlattá. Részletesebben foglalkozott a megyei fenntartás alatti utolsó évtizedekkel, amikor a levéltár személyi, tárgyi feltételeiben, az intézmény tudományos, kiadványozási és közművelődési tevékenységében ugrásszerű változás következett be. Két új raktárbázis oldotta meg az iratok elhelyezésének gondjait, , hiszen 12 év alatt megkétszereződött az iratok mennyisége. A mikrofilmező műhely napjainkra regionális feladatok ellátására is alkalmassá vált.

Az állófogadást követően, délután A magyar levéltárak lehetőségei az Európai Unió keretében címmel Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatójának előadása következett. Az előadó kifejtette, az uniós csatlakozás alapfeltétele, hogy a hazai levéltáraknak világos elképzelései és koncepciói legyenek. Tudniuk kell, hogy mit akarnak és mik a lehetőségeik. Nemcsak a kapcsolatok bővítésére, a módszerek és technikák átvételére, korszerűsítésére, hanem együttműködési és információs bázis kialakítására, regionális együttműködésre egyaránt törekedniük kell. A hazai levéltáraknak tőkét jelent az uniós csatlakozás esetében a következő feltételek létrehozása: a magyar levéltárosképzés; a tájékoztatás, a levéltári segédletek létrehozása illetve az állományvédelem. Ugyanakkor szembe kell néznünk a magyar levéltárügy érzékeny pontjával is, nevezetesen a levéltáraknak célszerű lenne elszakadni a történettudománytól és önálló tudománnyá kellene válnia. Az „iratkezeléssel foglalkozó tudomány” megteremtése igen nagy előrelépést jelentene az uniós csatlakozás során. Kiemelte, hogy a hazai levéltárak a feldolgozás és tájékoztatás területén előkelő helyet foglalnak el, de jelentős tennivalónk a téren, hogy idegen nyelven ( angol, francia, német) is meg tudjanak jelenni a honlapokon, hiszen a közeljövőben az európai információcsere meghatározó elemei ezen idegen nyelvek lesznek.

A konferencia záró előadását Molnár Józseftől, a NKÖM Közgyűjteményi Főosztályának főosztályvezető-helyettesétől hallhatták a levéltári nap résztvevői. Az előadó kiemelte, hogy az 1995-ben született levéltári törvény két alapvető követelményt fogalmazott meg, miszerint a levéltáraknak rendelkezniük kell levéltári raktárakkal, amelyek alkalmasak a folyamatosan érkező anyagok elhelyezésére és őrzésére. Sajnos a megyei levéltárak többségének még ma is égető problémát jelent az egyre növekvő iratmennyiség raktározása. Továbbá a magyar levéltáraknak olyan személyzetet és szakembergárdát kell felmutatni, amely alkalmas a levéltári feladatok szakszerű ellátására. Emlékeztette a hallgatóságot arra is, hogy amíg 1990 óta az iratanyag mennyisége 47%-kal gyarapodott, addig a személyi állomány csak 5%-kal nőtt, pedig létszámfejlesztés nélkül nem lehet teljesíteni az egyre növekvő szakmai követelményeket és az állományvédelem fontos feladatait. Végezetül a hungarica-gyűjtés fontos, áldozatos munkáját méltatta. Hangsúlyozta, hogy erre az átfogó, igen fontos feladatra a szakmán belül egy erős és anyagilag elismert gárdát kell létrehozni.

A konferenciát Tímár László a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke zárta. Örömét fejezte ki, hogy a negyedik megyenap rendezvénysorozatának részévé válhatott ez a konferencia. Csatlakozott azon véleményhez, hogy a levéltárak társadalmi megbecsültségét növelni kell. A Tolna Megyei Önkorányzat Levéltára helyzetének megoldását illetően pedig ígéretet tett, hogy a szakma véleményét próbálja majd mindenkor képviselni.

Örömmel tapasztaltuk, hogy a levéltári nap iránt érdeklődők száma évről-évre nő. A régebben és újonnan megismert kollégákkal az előadások közti szünetben és a fogadáson is lehetőségünk nyílt gyakorlati, elméleti témákról eszmecserét folytatni. Reméljük, hogy ez az alkalom is mélyítette a levéltárak közötti szorosabb együttműködést. A levéltári napon elhangzott előadásokat hamarosan konferenciakötetben olvashatják az érdeklődők.

Kunné Tornóczky Andrea