RESS IMRE
Levéltári kiadványok a kora újkori és újkori magyar történelem időszakából*
Közel félszáz oldalra terjed az a lista, amely a magyar levéltárak által az elmúlt másfél évtizedben megjelentetett kiadványoknak pusztán a könyvészeti leirását tartalmazza. Ennek a hatalmas információs anyagnak bizonyosan a nagyobb hányadát teszik ki a kora újkori és újkori magyar történelemmel foglalkozó könyvek, amelyek összetételének és jellegének érzékeltetésére előadásomban kénytelen leszek egyfelől csupán néhány száráz statisztikai adatra korlátozódni, hogy a későbbiekben annál bővebben fejthessem ki a levéltári forrásközléseknek az országos történelemkutatás számára nélkülözhetetlen hozadékát és összegezhessem az általános érvényű módszertani tanulságokat. De külön kitérek majd a kutatási segédletek jelentőségére, a kiadványok között elfoglalt súlyára.
A bevezetőben rögtön leszögezhetjük, hogy a tartalmas lista a legfőbb bizonyítéka annak, hogy az elmúlt másfél évtizedben a levéltári kiadványmunka lehetőségei mind mennyiségi szempontból, mind tartalmi tekintetben jelentős mértékben bővültek, kitágultak. A huszonkét magyar közlevéltár többségének, pontosan tizenöt levéltárnak van már évente rendszeresen megjelenő folyóirata, évkönyve, vagy más néven futó periodikája, amely közül négy indult a ’90-es években. Ezekben a leveltári periodikákban felhalmozódott történeti információhoz való hozzáférést nagyban megkönnyíti, hogy a ’90-es években néhány levéltár elkészítette a már több évtizede megjelenő levéltári évkönyveinek repertóriumát, összevont mutatóját. Mindez természetesen a jelenben nem oldja meg az aktuális kiadványokban való tájékozódást, hiszen 1993 óta a magyar történettudománynak már nem készül többe teljes évi bibliográfiája. Éppen ezért hasznos lenne, ha ezt legalább részben a magyar levéltári bibbliográfia pótolná oly módon, hogy nem csupán a levéltári évkönyvekről, periodikákról és tanulmánykötetekről adna summás tájékoztatást, hanem külön szerepeltetnék az egyes periodikákban megjelent tanulmányokat is. A német levéltári bibliográfia mintájára, talán azon is el lehetne gondolkodni, hogy az ilyen részletes bibliográfiát elektronikus adathordozón vagy interneten tegyék közzé.
Az önálló levéltári kiadványsorozatok többnyire hármas tagolódást mutatanak. Segédletek, forrásközlő kötetek és monográfiák alkotják az egyes sorozatok törzsét. E sorozatok többnyire megőrizték az állandóságot, és jórészt csak az elkerülhetetlenül szükséges újításokra, és többnyire csak indokolt esetekben került sor új sorozatok indítására. Némely esetben persze azért található olyan változtatás is, amelyet inkább az intézményi vezetőváltás indokolt, mintsem a kiadványok jellegének megváltozása idézett elő. Nagyon figyelemre méltó jelenség a regionalitás fokozott jelentkezése a levéltári publikációkban. Néhény levéltárnak van olyan kiadványsorozata, amelynek már az elnevezése is a szűk megyehatárokon túlmutató, tágabb térségre utal, és amelyben rendszeresen egy-egy nagyobb régió történetével foglalkozó monográfiák látnak napvilágot.Különösen kiemelkedő ebben műfajban a Csongrád Megyei Levéltár által gondozott Dél-Alföldi Évszázadok c. sorozat.
Ez után a rövid általános bevezető után térnék át az első nagyobb kérdéskör, a levéltári kutatási segédletek problémájára. Klasszikus értelemben vett átfogó segédleteket, mint pl a levéltárismertető, a fond- és állagjegyzék és az ismertető leltár, elsősorban a két országos hatáskörű köz- és szaklevéltér, a Magyar Országos Levéltár és a Hadtörténelmi Levéltár jelentetett meg. De nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy két feltörekvő, látványos szakmai eredményeket produkáló speciális levéltári szférában, az egyetemi és az egyházi levéltárak területén is éppen ezek a segédletek teszik ki a megjelent kiadványok jelentős hányadát. A két országos illetőségű intézménnyél nyilvánvalóan az 1990 után bekövetkezett szervezeti változások és az anyaggyarapodás nagysága, míg az utóbbi két szakterületen a segédletek teljes hiánya indokolta a kutató számára viszonylag kevés információt nyujtó fondjegyzékek kiadását. Értesüléseim szerint néhány más levéltár a fondjegyzékét naprakészen eleketronikus adathordozókon tette hozzáférhetővé, de ennek használatát rendkívül megnehezíti, hogy a kutatók számára nem áll rendelkezésre olyan információforrás, amely megbizhatóan és rendszeresen tájékoztatna a magyar levéltárak elektronikus szolgáltatásairól, illetve annak folyamatos bővüléséről.
Kutatói szempontból nagyon jelentős kezdeményzésnek bizonyult a levéltári kalauzok, levéltárismertetők megjelentetése, még akkor is, ha nem mindenben feleltek meg a levéltári klientélia reális igényeinek. Különösen szembeötlő az a módszertani bizonytalanság, amely mind a magyar levéltárak egészéről, mind az egyes levéltárakról készült kalauzok belső felépítésének, tartalmának kérdésében mutatkozott meg. 1 A bizonytalanságra jellemző, hogy egyes levéltárismertetőkben az irategyüttesek leírását nem egészíti ki szakirodalmi tájékoztató, másutt viszont a bőséges bibliográfiai eligazítás ellenére éppen az iratokról nem kapunk szinte semmi érdemi tájékoztatást. Ennek kapcsán ismételten szükséges leszögezni, hogy a levéltárismertetők elsődleges funkciója a levéltári anyagban való tájékozódást biztosító olyan információszolgáltatás, amelynek két egyenértékű alkotó eleme az iratanyag rövid, informativ leírása és a szakirodalmi tájékoztató. A levéltárismertető szakirodalmi tájékoztatójának tartalma a nemzetközi levéltári gyakolat szerint az ismertetett levéltári irategyüttes segédletekkel való ellátottságára, a közzétettségére és az iratképzők hivataltörténetére vonatkozó könyvészeti adatokból tevődik össze. A tárgyalt időszakben megjelent levéltárismertetők közül ennek a követelménynek — igaz csak részben — talán egyedül Budapest Főváros Levéltárának ismertetője felelt meg. 2
A levéltári segédletkészítés terén jelentős eredménynek számít, hogy a MOL-ban négy vaskos leltárkötet megjelentetésével jórészt befejeződött egy negyven évvel korábban indult program, az 1867 előtti kormányhatóságok forrásanyagának analitikus elemzését és tematikus leirását tartalmazó ismertető leltárak készítése. A korábbi áldatlan kiadási viszonyok kritikája, hogy a birósági és a pénzügyigazgatási levéltárakat ismertető négy kötet közül háromnak a tudós szerzője nem érte meg munkájának a megjelenését. A közzétételt biztosító örvendetes változások, különösen a ’90-es évek elejétől bevezetett pályázati rendszer teremtette meg végül a megjelenés lehetőségét. De azt sem hallgathatjuk el, hogy talán éppen ennek a pályázati rendszernek a rövid határidőkhöz kötött támogatási formája vezetett ahhoz, hogy ezekhez a több évszázadot átfogó, adatgazdag, lexikális jellegű kézikönyvekhez nem készült teljes tájékoztató apparátus. A kutató gyors tájékozódását ugyanis egyszerűen lehetetlenné teszi, hogy ezeknek az ismertető leltáraknak mindegyike tárgymutató nélkül jelent meg. Sajnos ez a gyakorlat más levéltári és történeti kiadványoknál is egyre nagyobb mértékben terjed, pedig erről a hagyományos tájékoztató eszközről a komputerek korában sem mondhatunk le. Nehezen lenne ugyanis elfogadható, ha a jövőben hasonló alapművek kiadásakor a tárgymutató elhagyása bevett gyakorlattá válna, mivel éppen a számítógép teszi lehetővé a gyors és alapos mutatókészítést.
A hagyományos segédletek sorában különösen fontosak a tematikus segédletek, amelyek egy-egy törénelmi korszak vagy egy nagy földrajzi régió egészének forrásanyagát tartalmazzák. E téren maradandó értéket képvisel, és tulzás nélkül nemzetközi jelentőségű a magyarországi oszmánellenes felszabadító háborúk korának hazai és európai forrásait összegző három kötetes munka.3 Más hazai levéltárakban elsősorban 1848–1849 kapcsán készült ilyen jellegű tematikai összegzés. Ígéretes kezdeményzésnak számít, hogy korábban elzárt területeken is kibontakozott a határokon átnyuló, közvetlenül intézményközi levétári együttműködés. Ennek eredményeként kétnyelvű magyar–román, valamint egy kárpátaljai megyei levéltár főispáni állagait ismertető segédlet láthatott napvilágot. 4 E kérdéskört rövidre zárva említést teszek arról, hogy a müncheni Saur Verlagnál megjelent, a magyarországi levéltárakban az Európán kívüli oszágok történetére feltárt források közel félezer oldalas angol nyelvű tematikai utmutatója. 5 Nyilván ezt ma azért is kevesen ismerik, mert az anyaggyüjtés UNESCO-támogatással legalább harminc évvel ezelött történt, és a hazai kommunikációs viszonyok miatt ennek létéről legfeljebb az Archivalische Zeitschrift magyar bibliográfiai mellékletéből értesülhetett a kutató vagy a levéltáros.
A tematikus segédletek terén tapasztalt kétségtelen eredmények ellenére utalnék arra,, hogy az 19–20. századdal foglakozó kuatatók nagyon érzik a személyi hagyatékok, illetve személyi fondok leírását és hollétét tartalmazó országos segédlet hiányát. Ennek a 19–20. századra oly fontos és tipikus forrásanyagnak a közgyűjteményi intézményi határokat átlépő feltárását és egységes szempontok szerinti közzétételét egy olyan fejlett levéltári és könyvtári kultúrával rendelkező országban, mint Magyarország mielőbb el kellene végezni. E feladat sikeres végrehajtásához módszertani szempontból nagyon jól hasznosítani lehetne Wolfgang Mommsen német levéltáros két kiadást is megért munkájának tapsztalatait a német levéltárakban és könyvtárakban őrzött hagyatékokról. 6
A megyei levéltárak segédletkészítési gyakorlatában figyelemreméltó új jelenség, hogy az elmúlt másfél évtizedben előtérbe került a középszintű, vagy annál is részletesebb, elsődlegesen a kutatást szolgáló repertóriumok, jegyzékek kiadása. Noha ez a tendencia még csupán néhány levéltárra jellemző, de mindenképpen azt a Bács-Kiskunban, Csongrádban és Hevesben kialakított alapelvet tartjuk követendőnek, amely számot vetett azzal, hogy a megyei levéltárak jelenlegi gyüjtőterületén a megyei igazgatás mellett más területi, városi és községi önkormányzatok is működtek, ezért a repertóriumok ezekhez az igazgatási egységekhez is igazodnak. A megyei levéltárak között talán a legértékesebb családi gyüjteményekkel rendelkező Tolnában pedig három kötetben jelent meg repertórium erről az országos történelem szempontjából is fontos forráscsoportról.7 A gondosan szerkesztett, mutatókkal ellátott repertóriumokkal kapcsolatban az az egyetlen kritikai észrevételem a levéltári szintek kijelölését, illetve a levélírói mutatók készítésében jelentkező következetlenséget érinti. Kutatói szempontból ugyanis elfogadhatatlan, hogy egyes személyek levelezésének részletes feldolgozását követően, más. nagyon jeles közéleti személyiségek levelezésénél csak a közvetlen rokonokat tüntették fel név szerint, míg a többieket a névtelen ismerősök, barátok összevont kategóriájába utalták. Különösen szembetűnő ez a hiány az országos politikában is jelentős szerepet játszó Perczel családi repertórium esetében, ahol a levélírói mutató hiányát semmiképpen sem pótolja a segédlet iratismertető részének terjedelmét meghaladó érdekés, de műfajidegen életrajzi adattár.8 Hasonlóan furcsa kettőség jellemzi egyébként a Bács-Kiskun megyei családi levéltárak és személyi fondok repertóriumait is. 9 Pedig különösen a folyamatban lévő elitkutatások, de a társadalom-, művelődés-és politikatörténeti stúdiumok igényes műveléséhez nélkülözhetelen a társadalmi kapcsolatokat dokumentáló levelezőpartneri viszony feltárása.
Végezetül nem hagyhatjuk említés nélkül azt az úttörő szerepet, amit a MOL töltött be az elektronikus adathordozókon megjelentett levéltári segédletek meghonosítása terén. Ennek révén olyan, már régen elkészült, csupán szűk körben és nehezen használható segédletek váltak közkinccsé, mint a múlt század elején Illésy János elvei szerint felépített családtörténeti cédulagyüjtemény, amelyet 1945-ig levéltárosnemzedékek vaskövetkezetességgel, folyamatosan egészítettek ki.10 Talán még ennél is jelentősebb az 1867–1944 között tartott minisztertanácsi ülések napirendi pontjainak közzététele. Ez az összeállítás egyúttal számos olyan módszertani ejárás szükségességét is felvetette, amelyeket más ilyen típusú elektronikus segédlet készítésekor a jövőben feltétlenül előzetesen kell egyértelműen tisztázni. Az első és legfontosabb tanulság az, hogy az elektronikus segédlet megkívánja a rendkívül alapos levéltárosi előkészítő munkát, mert csak egységes és pontos fogalmi kategóriák alkalmazása esetén érhet el a kutató megbízható információt. Ennek az elektronikus segédletnek a gyengéi elsősorban abból adódtak, ami miatt a szerkesztő az előszóban joggal szabadkozik, hogy a feltáró cédulák készítése során többnyire egyszerűen csak mechanikusan kimásolták az egykorú pongyola hivatali megfogalmazást, továbbá nem konkretizálták a teljesen általános, semmitmondó tárgyi kategóriákat. A dualizmukori magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek elmosódó tárgymeghatározását a bécsi kabinetirodában már a kortársak is észlelték, ezért a jegyzőkönyvi pontok szövegének figyelmen kívül hagyásával a jegyzőkönyvek szövegéből és névanyagából készítették a ma is elsőranguan használható németnyelvű mutatót. A szerkesztő által ígért végső változat elkészítéséhez és újrakiadásához sem kell majd több, mint következetesen alkalmazni a másfélszáz esztendeje bevált mutatózási elveket.11 Emellet még két jelentős módszertani hiányosságra kívánok rámutatni, amelyet az új kiadásban feltétlenül pótolni kell. Noha a korábbi kéziratos cédulamutató tartalmazta az előterjesztő minisztérium nevét, sőt a cédulákat egyenesen az előterjesztő minisztériumok szerint csoportosították, ez az információ az új segédletbe csak 1905-től került be, anélkül, hogy a korábbi években hiányzó adatokra bármilyen magyarázatot kapnánk. Ennél nagyobb mértékben rontja a segédlet használhatóságát, hogy a minisztertanácsi jegyzőkönyvek időpontja mellől hiányzik az ülésjegyzőkönyvek egykorú sorszáma. Emiatt nem derül ki, hogy a sorzatból hiányonak-e jegyzőkönyvek? A jegyzőkönyvek hiányának észlelését tovább nehezíti, sőt egyenesen félrevezető a kutatóteremben található, ahistorikus módon készült kéziratos jegyzék, amely a magyar minisztertanácsi jegyzőkönyveknek csak az utólag önkényesen adott, 1867-től 1944-ig folyamatos sorszámát tartalmazza. Ilyen módon azonban csak rendkívül körülményesen, az eredeti jegyzőkönyveket tömegesen kikérve és a kutatószolgálatot feleslegesen terhelve lehet tisztázni, ha más forrásból kiderül, hogy pl. egy adott tárgyban tartott minisztertanács három jegyzőkönyve is hiányzik a sorozatból.12 Mindez csak arra mutat, hogy az elektronikus levéltári segédleteket a hagyományoshoz hasonlóan egységes elvek alapján, maximális következetességgel kell készíteni, mert az elektronikus segédlet nem csupán könnyen használható, de éppen oly mértékben félreveztő is lehet, ha nem tartalmaz a forráscsoport jellegének megfelelő, minden szükséges adatot.
Ezután áttérnék a levéltárak forrásközlő kiadványaira. Röviden külön érinteném a MOL koraújkori és újkori forráskiadványait, amely egyébként csupán néhány, de nagy jelentőségű munkából áll. Azt is előre kell bocsátanom, hogy a MOL okkal, vagy ok nélkül irigyelt kiemelt helyzete ellenére a ’90-es évek elejéig a forráskiadás terén is épp olyan mostoha elbánásban részesült, mint amilyent az ismertető leltárak kapcsán korábban ecseteltem. Itt is tipikusnak számított az az eset, hogy az egyik akadémiai nagydíjra érdemesített munka Magyaroszág 16. sz-i birtokviszonyairól is posztumusz jelent meg. Az 1848–49. évi minisztertanácsi jegyzőkönyvek magyar és német nyelvű publikálása, a Kossuth-emigráció olasz kapcsolatairól készült forráshgyűjetmény, valamint egy dualizmus-kori minisztertanácsi kötet a korszakunkra vonatkozó összes termés. Ebben nyilván szerepet játszott az intézményben kialakult sajátos személyzeti helyzet, a nemzedékváltás és a politikai rendszerváltozás, amely egyfelől a folyamatban levő középkori oklevéltárak befejezését, másfelől a közelmúlt történéseit bemutató forráskiadványokat helyezte előtérbe, és mindezért a MOL még a korábban kialakult nemzetközi kooperációban készülő forráskiadványát is feláldozta, mint pl a közös minisztertanácsi jegyzőkönyvek.
A megyei levéltárak forrásközlő munkáját az időbeli és terjedelmi korlátok figyelembevételével csupán az alábbi három aspektusból közelítettem meg.
A megyei levéltárakban őrzött jelentős forrásértékű irategyüttesek kiadásának és feldolgozásának eredményei.
A történeti évfordulókra megjelent forráskiadványok egyetemes hozadékának jelentősége.
Az országos érdekű egységes forráscsoportok megyei közzétételének ellentmondásai.
A megyei forrásanyag publikálása terén a legjelentősebb eredményt az jelenti, hogy rendszeressé vált a kora újkori megyegyűlési és néhány város magisztrátusi jegyzőkönyvi regesztáinak kiadása, amely a történettudomány számos ágazatának műveléséhez biztosít nélkülözhetetlen fogódzókat. Ebben a forráskiadási vállalkozásban a megyei levéltárak többsége részt vállalt, és különösen a Pest Megyei Levéltár, valamint a debreceni városi magisztrátusi jegyzőkönyvek regesztáit közreadó Hajdú-Bihar Megyei Levéltár eredményei kiemelkedőek. A Pest Megyei Levéltár más jellegű forráskiadási aktivitásán pedig jól látszik, hogy azt nagyon tudatosan a tervezett megyemonográfia megírásának szolgálatába állították. A társadalomtörténet-kutatás szempontjából egy korábban elhanyagolt forráscsoportnak, a végrendeleteknek az ország különböző térségeiben való kiadása is jelentős eredménynek közé sorolható. A jövőre nézve nagyon biztató, hogy a közelmúltban megjelent Sopron megyei kötet módszertani szempontból olyan etalonnak számít, hogy a jövőben egyszerűen nem lesz illendő ilyen forrást kevésbé igényes módon publikálni.13
A kerek történeti évfordulók elsőként a török ellenes felszabadító háborúk kapcsán megjelent forrásközléseket emelném ki. Ezeknek a kiadványoknak a nemzetközi történészkörökben, különösen a német szakirodalomban is számontartott jelentősége természetesen nem választható el attól a széleskörű előzetes forrásfeltárástól, amely a korábban már említett tematikus útmutatóban is összegződött. Elsősorban az ott felhalmozott forrásanyag ösztönözte a kerek évforduló elmúltával a kutatókat arra, hogy Buda visszafoglalásának eseményein térben is időben túllépve az 1690-es évek végéig bezárólag kövessék végig a hadi eseményeket és a nyomukban bekövetkezett társadalmi, gazdasági és etnikai változásokat. Az e korszakra vonatkozó forráskiadás már nem is korlátozódott a hazai levéltárak anyagaira, hanem rendkívül gazdagon merített az akkori magyarországi eseményekre bőséges iratanyagot tartalmazó külföldi archívumokból.
Az 1848–49 évfordulójára megjelent kiadványok közül a történetkutatás számára azok a legértékesebbek, amelyek nem csupán az egyes megyék vagy városok nehezen követhető szempontok szerinti válogatott dokumentumait adták közre, hanem valamelyik országos jelentőségű szerephez jutott, helyi indíttatású politikust állítottak a tanulmánykötet vagy forráspublikáció középpontjába, és az ilyenek tevékenységének a teljes forrásanyagát publikálták. Hogy történelmi irodalmunk ma rendelkezik olyan forráskiadványokkal, mint pl. a Batthyány Lajos reformkori beszédeit, Deák Ferenc korai hivatali iratait és leveleit, vagy a népképviseleti országgyűlés kiemelkedő személyisége, Palóczy László beszédeit és írásait, továbbá Csány László kormánybiztos iratait tartalmazó kötetek, a szerzőkön kívül elsősorban azoknak a megyei levéltáraknak az érdeme, amelyek a szerencsétlenül privatizált Akadémiai Kiadó helyébe lépve átvették a történelmi alapkutatások eredményeinek publikálását.
E mellett még 1848–49 német sajtóviszhangját is szívesen szemléztem volna, ha nem szembesülök a fővárosi lét hátrányával, ahova bizony néhányszor egyáltalán nem, vagy csak hosszú idő elteltével jutnak el a megyei levéltárak fontos kiadványai. 14
A megyei levéltárak tudományszervező szerepéről a hazai társadalomtörténetírást megújító Rendi társadalom — polgári társadalom konferenciasorozat kötetei is élénken tanuskodnak.
Mindezen kedvező fejlemények ellenére az országos forrásanyag megyei levéltárakra szabdalt közzététele — ez képezi a forráskiadásra foglalkozó fejtegetéseim harmadik tézisét — hosszú távon mégsem nélkülözhet valamifajta központi koordinációt. A magyar tudományos életnek ugyanis van négy folyamatosan törlesztett, de a teljesítéstől még nagyon is távol álló régi forrásközlési adóssága, amelyek a vizsgált korszakban alapvetőek mind az országos, mind a regionális és helytörténeti kutatásokhoz. Ezek pedig a következők:
E négy jelentős forráskiadási feladat tulajdonképpen a levéltárügy tanácsosítása és decentralizálása, tehát 1968 után, hagyományozódott át a megyei levéltárakra, mert a központi történeti és levéltári intézmények számára megoldhatatlannak bizonyult ilyen hatalmas forráskiadási vállakozás szakmai–személyi feltételeinek és pénzügyi fedezetének megteremtése. Az átszervezés óta eltelt három évtized alatt Bél Mátyás munkáinak kiadása terén figyelhető meg jelentősebb haladás. A most tárgyalt időszakban is három levéltár rótta le adósságát, 15 de arról, hogy Bél Mátyás megyeleírásaiból hány kötet kiadása, milyen szinvonalon és milyen szempontok szerint készült el, aligha van ember Magyarországon, aki erről számot tudna adni. Mégis talán egyedül ennek a sorozatnak van reális esélye arra, hogy a kiadás belátható időn belül egyáltalán be fog fejeződni.
Korántsem ilyen biztató a helyzet a II. József-kori országos katonai felmérés kiadása terén, noha ezen Eperjessy Kálmán már az 1920-as évek végén rendszeresen dolgozott. A gót betűs forrásanyagból transskribált német nyelvű kézirata már régóta kiadásra várt, de a publikálásra csak néhány, az 1970-es években indult megyei levéltári évkönyvben, pl. Bács-Kiskun és Fejér, nyílott lehetősége. Hosszú szünet után az 1990-es évek végén elején, immár önálló kötetekben négy északi megye, Borsod, Abaúj, Zemplén és Gömör leírása jelent meg, nagyon vegyes formában.16 A szerkesztő ugyanis a borsodi kötet megjelentetése után úgy döntött, hogy feldúsítja a következő kötetet, ezért hozzácsapta Vályi András országleírásából a megfelelő megyei részt. A harmadik kötetben még ennél is továbblépett, amikor Vályi mellett már Magda Pál geográfiai és statisztikai adatait is szerepeltette. Az ilyen jellegű következetlen betoldások nyilván teljesen megkérdőjelezik egy forráspublikáció-sorozat egységes, tudományos jellegét.
A II. József-kori országos katonai felmérés kiadásában a ’90-es években Szabolcs-Szatmár,illetve Külső-Szolnok megye és a Jász-Kun kerület következett tartalmilag kifogástalan szöveggel, de használhatatlan, silány térképanyaggal. Ez év tavaszán teljesen véletlenül részese voltam a bécsi Pálffy-palotában egy olyan bemutatónak, ahol a Horvát Történeti Intézet igazgatója a horvát–szlavón megyék József-kori katonai felmérésének egységes szempontok szerint készült öt kötetét mutatta be, pazar kivitelű, színes térképmellékletekkel. 17 Eredeti elgondolásom szerint most — lemaradásunkat ecsetelve — a horvát példa követésére akartam buzdítani, ha nem okozott volna számomra fejtörést, vajon mit is takarhat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára kiadványjegyzékében a már említett megyei katonai leírásokat követően három olyan sorozati tétel, amely a Szabolcs, Szatmár, illetve Bereg vármegye térképalbuma 1782–1785 szerény címet viselte. Miután kézbe vehettem e kiadványokat, kiderült, hogy ez nem más, mint a II. József-kori katonai felmérés átdolgozott, bővített, színes térképpekkel ellátott, most már valóban európai színvonalú, új kiadása. Minderről csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni, noha ez egyuttal komoly kihívást és feladatot is jelent, mert ezzel itthon is olyan színvonalat értek el, amelyet a jövőben megjelenő újabb megyei köteteknél is meg kellene tartani. Megkezdődött a napóleoni háboruk idején felvett II. katonai felmérést feldolgozása is, amelynek adatgazdag szöveges leírása sok esetben az első katonai felmérés forrásértékét is meghaladja. 18
A Mária Terézia-kori úrbéri felmérés kiadásának is nagyon hosszú története van. A MOL még 1970-ben adta ki a dunántúli megyék úrbéres birtokviszonyainak statisztikai adatait és jórészt az egész történeti országterületre elkészültek a statisztikai összesítések. Ennek feldolgozása folyamatban van, és talán még akad olyan szerző is, aki a megjelenést is meg fogja érni. Másfelől a MTA Történettudományi Intézetének egyik munkatársa elvégezte a fenti forrásanyag alapján a nemesei birtokosok kimutatását és birtokállományuk összesítését.19 Munkájának kiadására remélhetőleg mielőbb sor kerül, de hasznos lenne az értekezés alapjául szolgáló elektronikus adatbázis használatának lehetőségét is megteremteni. Az úrbéri kérdőpontok kiadásával eddig talán két magyarországi megye és egyes kelet-szlovákiai és kárpátaljai ruszin nyelvű urbáriumok feldolgozásával készültek el.20 Ezekkel a példákkal azt kívántam érzékeltetni mekkora fragmentáltság jellemzi nálunk az együvétartozó országos forráscsoportok kiadását, és ennek milyen hátrányos következményei vannak. A levéltárosok önszerveződésének lenne talán a feladata, hogy ezeknek a forráskiadási munkálatoknak a színvonalát biztosító koordináció szervezeti formáit megtalálja.
Befejezésül utalnék arra, hogy írásomban az időbeli és terjedelmi korlátok miatt nem érvényesíthettem más szempotokat, mint amelyek levéltárosi tapasztalataimból erednek, kutatási területeimhez és forráskiadási munkáimhoz közelállnak. A kritikai észrevételekkel pedig elsődlegesen a kívülálló történész felhasználó látószögéből kívántam a levéltári kiadványokkal szembeni igényeket megvilágítani, és a továbblépéshez az utat egyengetni.
* A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2001. november 24-én Budapesten megrendezett Az írás megmarad… c. konferenciáján elhangzott előadás szerkesztett változata.
[1] Magyarország levéltárai. Szerk.: Blazovich László, Müller Veronika. Bp.–Szeged, 1996.; Die Archive in Ungarn. Veröffenlicht von: László Blazovich, Veronika Müller. Bp.–Szeged, 1996.; A Magyar Országos Levéltár. Levéltárismertető. Szerk.: Lakos János. Bp., 1996.; A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár. Levéltárismertető. Összeáll.: Balogh István, Kujbusné Mecsei Éva, Nagy Ferenc. Nyíregyháza, 1999.
[2] Budapest Főváros Levéltára. Levéltárismertető. II. Szerk.: Kenyeres István, Sipos András. Bp., 1998.
[3] Buda expugnata, 1686. Europa et Hungaria. 1683–1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai. Szerk.: Bariska István, Haraszti György, Varga J. János. I–II. köt. Bp., 1986.; Buda expugnata, 1686. Europa et Hungaria, 1683-1718. A török kiűzésének hazai levéltári forrásai. Szerk.: Felhő Ibolya, Trócsányi Zsolt. Bp., 1987.
[4] Bereg vármegye főispánjának iratai 1342–1800. Szerk.: Henzsel Ágota. Nyíregyháza, 1998. (V. Segédletek, 1.); Szatmár vármegye levéltára. Fondul „Prefektura Judeţului Satu Mare”, 1402–1919. Összeáll.: Kiss András, Şerdan, Lucia-Augusta, Henzsel Ágota. Cluj-Napoca–Nyíregyháza, 2000. (V. Segédletek, 2.)
[5] Sources of the history of Africa, Asia, Australia and Oceania in Hungary : with a supplement: Latin America The National Archives of Hungary. — München [et al.] : K. G. Saur V., 1991. — (Guides to the sources for the history of the nations. ser. 3, North Africa, Asia and Oceania ; Vol. 9.)
[6] Die Nachlässe in den deutschen Archiven. Bearb. im Bundesarchiv in Koblenz von Wolfgang A. Mommsen. — 2 Bde. — Boppard am Rhein: Boldt, 1971–1983 (Verzeichnis der schriftlichen Nachlässe in deutschen Archiven und Bibliotheken; 1) (Schriften des Bundesarchivs; 17)
[7] Tolna Megyei Levéltár családi iratainak repertóriumai. I–II. Szerk.: Cserna Anna. Szekszárd, 1999–2000.
[8]Tolna Megyei Levéltár családi iratainak repertóriumai. III. Szerk.: Dobos Gyula. Szekszárd, 2001.
[9][Keményné] Pintér Ilona: Bács-Kiskun Megyei Levéltár XIII.. Családok fondfőcsoport fondjainak repertóriumai. Kecskemét, 1997.; [Keményné] Pintér Ilona: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára XIV. Személyek fondfőcsoport repertóriuma. Kecskemét, 2000.
[10]Illésy patika. Családtörténeti adatbázis. CD-ROM: Magyar Országos Levéltár–Arcanum Adatbázis Kft, 1998
[11]Minisztertanácsi ülések napirendi pontjai, 1867–1944. Összeáll. és szerk.: Soós László. Magyar Országos Levéltár — Arcanum Adatbázis Kft. [2001].
[12]Az Andrássy-korszak (1871–1879) közös minisztertanácsi jegyzőkönyveinek kiadási munkálatai során Lónyay Menyhért akkori magyar miniszterelnöknek az uralkodóhoz intézett felségelőterjesztéséből kiderült, hogy 1872 áprilisában magyar, osztrák és közös miniszterek sorozatban tartottak közös miniszteri értekezleteket Budán egy közös érdekű ügyben, a határőrvidék feloszlatásának kérdéséről. A végső határozathozatalt 1872. április 15-re, az uralkodó elnöklete alatt tartandó minisztertanácsi ülésre tűzték ki. E napon a Kabinetiroda iktatókönyve szerint nem tartottak közös minisztertanácsot, és a szóban forgó elektronikus segédlet nem jelölt magyar minisztertanácsi ülést sem. Csak az eredeti magyar jegyzőkönyvek kikérése és a minisztertanácsi ülések eredeti jegyzőkönyvi sorszámának összevetése alapján derült ki, hogy 1872. április 10–18. között tartott három minisztertanács jegyzőkönyvének mindegyike hiányzik a sorozatból. Noha az ilyen típusú, formailag magyar, de lényegét tekintve közös (gemeinsan) vagy közös érdekű (gemeinschaftlich) jegyzőkönyvek létrejöttének körülményei és hollétének tisztázása egész sor lényegbevágó kormányzattörténeti kérdést vet fel, a minisztertanácsi ülések egykorú sorszámának hiánya miatt a modern elektronikus segédlet — ahelyett, hogy feltárná — egyenesen elfedi a dualizmus korában más hasonló párhuzamos esetek előfordulását.
[13]Horváth József–Dominkovits Péter: 17. századi Sopron vármegyei végrendeletek. Sopron 2001.
[14]1848–49-es szabadságharcunk német szemmel. Szerk.: Galambos Sándor. Nyíregyháza, 2001.
[15]Bél Mátyás: Békés vármegye leírása. Ford.: P. Szalay Emőke, Pánczél Barnabás, Kereskényiné Cseh Edit. Szerk.: Krupa András. Gyula, 1993. (Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból, 18.); Bél Mátyás: Heves megye ismertetése, 1730–1735. — Matthias Bel: Notitia comitatus Hevesiensis, 1730–1735. Szerk.: Bán Péter. Ford.: Kondorné Látkóczki Erzsébet. Eger, 2001. (A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai, 8.); Bél Mátyás: Veszprém vármegye leírása. Szerk., a képanyagot vál., a mutatót összeáll.: Kredics László. Ford.: Takáts Endre. (A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai, 6.)
[16] Borsod vármegye katonai leírása: 1780-as évek. Szerk.: Csorba Csaba. Miskolc; 1990.; Zemplén vármegye katonai leírása: 1780-as évek. Szerk.: Csorba Csaba. Miskolc, 1990.; Abaúj-Torna vármegye katonai leírása: 1780-as évek. Szerk.: Csorba Csaba. Miskolc, 1993.; Gömör vármegye katonai leírása: 1780-as évek. Szerk.: Csorba Csaba. Miskolc, 1993.
[17]Hrvatska na tajnim zemljovidima 18. i 19. stoljeća. Red.: Mirko Valentić, Brodska pukovnija, Gradiška pukovnija, Petrovaradinska pukovnija, Srijemska županija, Virovitička županija. Zagreb, 1999–2001.
[18]T. Mérey Klára: Baranya útjai és útmenti települései a XIX. század elején. Pécs, 2000. (Tanulmányok és források, 6.)
[19]Fónagy Zoltán: Nemesi birtokviszonyok az úrbérrendezés korában. Kandidátusi értekezés, Bp., 1998.
[20]Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai. Borsod vármegye, 1770. Közreadja: Tóth Péter. Miskolc, 1991.; Tóth Péter: A Mária Terézia úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Sopron vármegyében. I. Magyar és latin nyelvű vallomások (1767). Sopron, 1998.; Tirnitz József: A Mária Terézia úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Sopron vármegyében. II. Német nyelvű vallomások (1767). Sopron, 1999.