BESZÁMOLÓ A IV. GYŐRI LEVÉLTÁRI NAPRÓL

Immár négy éves múltra tekint vissza a Győri Levéltári Nap címmel megtartott rendezvénysorozat, amely eddig mindegyik évben nyújtott újdonságot is. A konferencia színvonalas előadásai mellet a 2001. november 29-én sorra került IV. Győri Levéltári Nap egyik ilyen újdonsága volt, hogy első alkalommal vett részt a rendezvényen a Győri Egyházmegyei Levéltár, a két önkormányzati intézmény (Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára, Győr Megyei Jogú Város Levéltára) mellett.

Köszöntőjében Néma Sándor a Győr-Moson-Sopron Megyei Győri Levéltár igazgatója külön felhívta erre az örvendetes tényre a hallgatóság figyelmét. A konferencia levezető elnöke Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója is fontos, értékteremtő eseménynek tartotta az egyházi közgyűjtemény jelenlétét Győr szellemi életében. Mint hangsúlyozta, ez a jelenlét egy új időszak kezdetét is jelenti a tudományos munkában. Remélhetőleg új kiadványok, közös kutatóprogramok, konferenciák jelzik majd a város, a megye és a püspökség tudományos együttműködését, visszanyerve ezzel a város egykori kulturális rangját.

E bevezető gondolatok után került sor a konferencia ünnepélyes megnyitására, amelynek első felszólalója az új intézmény képviseletében Pápai Lajos győri megyéspüspök volt, aki kifejtette, hogy a rendszerváltás után az egyházak talán több változást vártak, de így is nagyon sok érték teremtődött, mint például a Győri Egyházmegyei Levéltár, ahol meglátása szerint a levéltáros cím tartalommal, szellemi értékteremtéssel töltődhet fel. Nagyon komoly támogatást és fejlesztést nyújtottak a kanonoki lakásokból átalakított közgyűjtemény számára, ahol már kutatóterem is működik, de a számítógépes adatfeldolgozás számára is biztosították a feltételeket. Reményei szerint hamarosan kiadványokkal és tudományos folyóirattal jelentkezik Győr új szellemi műhelye, természetesen a többi levéltárral való kapcsolatokra is építve.

Ezt követően Medgyasszay László Győr-Moson-Sopron megye közgyűlésének alelnöke köszöntötte a tanácskozás résztvevőit, és örömét tolmácsolta, hogy a város befogadta, és most már magáénak is vallja a sok pozitív élményt nyújtó, hagyományteremtő konferenciát. Mint mondta, a nagy történelemben kis pont vagyunk, de e régió története is hozzájárul a nagyobb egész megismeréséhez. Ennek a folyamatnak talán a legprominensebb képviselői a forrásfeltáró és írástudó levéltárosok.

Nem kevésbé emelkedett szavakkal fordult a megjelentekhez Győr Megyei Jogú Város közgyűlésének képviseletében (Balogh József polgármester távolléte miatt) Tóth Nándorné Győr város kulturális irodájának vezetője is neves filozófusok idevágó gondolataiból idézve. Úgy vélte, hogy a „nem rendelkezünk más bizonyossággal, mint a bizonytalanság létével” elve kellene, hogy tükröződjön a történészek munkáiban.

E gondolatébresztő fejtegetések után kezdődött el a tudományos tanácskozás, amely elsősorban az érintett régió 1945 utáni történetét vizsgálta. A nyitó előadást Szakolczai Attila Győr Megyei Jogú Város Levéltárának munkatársa tartotta meg Földes Gábor kegyelmi ügye címmel. Az előadó politikai körökben „győri Nagy Imre-perként” is emlegetett koncepciós per hátterét vázolta fel, az országos politikai események, a megtorló mechanizmus és a helyi hatalom működésének feltárásával. Mint kiemelte, őt is megrázta a Földes-per brutális kegyetlensége, nem csak az előre kitervelt koncepció kíméletlen végrehajtása miatt, hanem mert a kivégzés után is éltek a családtagokkal szemben a megfélemlítés eszközeivel. A koncepciózus politikai perek akkor kezdődtek, amikor 1957 első felében az új politikai hatalom megerősödött annyira, hogy a megtorlások hátteréül is szolgáló rendfenntartó erők, igazgatási és jogi szervek „kondícióit csatasorba állíthatták”. A Földes perrel mindenképpen példát akartak statuálni, a „kommunista mozgalom elárulásának” vádjával. A megtorló eljárás első szakaszában Földes Gábort négy fő bűncselekménnyel vádolták, de két vádpont alapján ítélték el: a győri forradalmi eseményekben vitt szerepe, és az úgynevezett mosonmagyaróvári ügy miatt. Különös hangsúlyt kapott az eljárás során Gyepes Istvánnak, a megyei bíróság elnökének 1956-os „mosonmagyaróvári botlása”, aki az új politikai hatalomhoz való igazodásaként nagyobb pert produkált az ügyből. A helyi első fokú (halálos) ítélet kihirdetése után Földes nem fellebbezett. Viszont a családja igen, akik befolyásos művész (Major Tamás) és politikus köröket is felkerestek az ítélet enyhítéséért. Még Kádár Jánoshoz is eljutott a kérelem Major közvetítésével, de a pártfőtitkár farizeus módon „nem kívánt közbeavatkozni”. Földes édesapja többször találkozott Ledényi Ferenccel is, a másodfokú tárgyalás bírójával, aki ugyan helyben hagyta a halálos ítéletet, de a gyilkosság vádja kiesett a vádpontok közül. Ezért az ítélet bizonytalanná vált, és volt remény arra, hogy az ismételt kegyelmi kérvényt elfogadják. Az Elnöki Tanács 1958 januárjában tárgyalta két másik kérvénnyel együtt a Földes-pert, és a parázs vita és nézetkülönbségek ellenére sem gyakoroltak kegyelmet. Az akkor zajló Nagy Imre perrel párhuzamot vonva indoklásként az is elhangzott a megtorló apparátus berkeiben, „hogy lehet kegyelmet adni a győri Nagy Imrének, ha el akarjuk ítélni Nagy Imrét”. Egyébként az Elnöki Tanács azon tagjai, akik támogatták Földes kegyelmi kérvényét, hamarosan kikerültek a testületből. Szakolczai eddig nem volt ismert, és kutatásainak eredményét egy nagyobb lélegzetű szintézisben is közzé fogja tenni.

Szintén az 1956-os forradalom helyi eseményeiről szólt a következő előadás is, amelyet a korabeli, archív filmfelvételek felhasználásával Bana József Győr Megyei Jogú Város Levéltárának igazgatója tartott meg 1956 eseményei Győr-Sopron megyében dokumentumfilmek alapján címmel. A bevezetőben elhangzott, hogy nyolc évvel ezelőtt volt az első ’56-os eseményeket bemutató kiállítás, ahol már korabeli filmfelvételeket is lejátszottak. Azóta egyre fokozottabb az érdeklődés az archív felvételek iránt, főleg a Nemzeti Filmarchívum, a szomszédos országok, és a BBC dokumentumaiból válogatva. Az előadás legfontosabb szemléltető anyaga is ez utóbbi társaság anyagára épült, az Amit a BBC látott c. dokumentumfilm a régiót érintő részleteiből válogatva. Az előadó ezekből a felvételekből ollózva először a Sopronban forgatott filmből mutatott be részleteket, tekintve, hogy az ún. győri eseményeket indukáló hatások Sopronból jutottak el a városba. Az archív tekercsek a városképről, tömegekről, ledöntött szobrokról adnak képet, és egy interjú is látható a forradalmi tanács tagjaival. A következő helyszín már Mosonmagyaróvár, ahol október 31-én forgatott a csoport a vérengzések után. A riportfilm az áldozatok temetéséről, temetőkről közölt részletek és a sortűz szemtanúival készült interjúkat is tartalmazza. A következő napon már Győrben készültek felvételek, amelyek a várost, mint a Nyugat kapuját mutatták be, és közöltek egy interjút Szigethy Attilával, a Dunántúli Nemzeti Tanács elnökével is, aki, amikor már „kikapcsolták a kamerát”, számon kérte a „Nyugattól” a magyar forradalom nem kellő támogatását, a szuezi nemzetközi válság ellenében. Végül az előadó a győri ’56-os események további kutatását és publikálási lehetőségeit (CD–ROM, Honlap) is felvázolta.

A következő előadást Áldozó István a megyei levéltár igazgatóhelyettese tartotta meg Egyházpolitika Győr-Sopron megyében (1970–1985) címmel, mintegy folytatva az előző évi konferencián tartott korreferátumát. Hangsúlyozta, hogy az ún. puha diktatúra időszakában is szigorúan ellenőrizték az egyházakat: az MSZMP alá rendelt Egyházügyi Hivatalok és a BM. III/III-as ügyosztály I-es főosztálya figyelte az egyházak és a szekták működését. Ezen kívül Győrben egyházügyi bizottság is működött. E szervek adott esetben összehangolták konspirációs tevékenységüket, mint pl. az 1971-es Szent István jubileumi év eseményei idején. 1975-ben a római zarándoklat, és Mindszenty halála indokolta a megkülönböztetett figyelmet, de 1978-ban a Szent Korona hazahozatala, az 1980-as Szent Gellért-év, és az 1982–83-as zarándoklatok is sok munkát adtak az „elhárításnak”. Éber szemekkel figyelték az 1970-ben, Győrben átadott Egyházművészeti Múzeumot is mint a klerikális reakció lehetséges bázisát. Az előadó számadatokkal támasztotta alá, hogy mindezen korlátozások ellenére is az 1970-es években az ország lakosainak 80%-át megkeresztelték, és az egyházi temetések aránya még nagyobb volt. Végül összegzésében kifejtette, hogy az általa tárgyalt korszakban az egyházak korlátozásainak módszerei nem változtak, viszont a szankciók némiképp enyhültek.

Szintén előző évi előadásának folytatására „kapott lehetőséget” Dancsecz Mónika, a megyei levéltár levéltárosa, aki Felvidéki menekültek Győr-Moson vármegyében (1946–1947) c. előadásában a kitelepítettek kálváriáját az alábbi eseményekre koncentrálva vázolta fel: először a Csehszlovákiában élő magyarok elleni azon módszereket ismertette, amelyekkel szülőhelyük elhagyására akarták kényszeríteni őket. Ezek fokozatosan keményedtek, és váltak egyre drasztikusabbá a ház- és földelvételtől, az anyanyelv használatának megtiltásától egészen a kitelepítésekig. Röviden kitért arra is, miért volt bűn magyarnak lenni az új demokratikus Csehszlovákiában. Elsősorban a két világháború közötti korszak revizionista politikája miatt tették felelőssé (kollektív bűnösség elmélete) az ott élő magyarságot. A „hivatalos lakosságcsere” lebonyolítása előtt sokan elmenekültek szülőföldjükről, vagy a Szudéta vidékre deportálták őket. Győr-Moson vármegye területére először 75 család menekült, és 1946 novembere és 1947 februárja között, mintegy 1000-1200 fő kért bebocsátást Rajka községbe. Az akkori helyi vezetésre hárult a menekültek elhelyezése, segélyezése és munkahelyek teremtése. Igyekeztek segíteni az állami vezetők, karitatív szervezetek és a külföldről jött újságírók is. Az előadás összegzéseként hangzott el többek között, hogy a magyarok tragédiája a németség kitelepítésével is összefüggésben állt. Az előadó felhívta a figyelmet azokra az összetett, bonyolult emberi problémákra is, amelyeket egy értelmetlen politikai döntés eredményezett.

A szünet előtti utolsó előadást Székely Zoltán művészettörténész tartotta meg A Xántus János Múzeum, a volt „Apátúrház” barokk termének bemutatása címmel, amely a konferenciának otthont adó díszes terem rendkívül érzékletes bemutatása volt. A pannonhalmi bencés rendiek székházát az 1740–50-es években építették fel, a barokk terem díszítése és a freskók elkészítése Schaller István győri festőművész nevéhez fűződik, aki Nyugat-Dunántúl jelentős mester volt (freskóinál Paul Troger művészetének hatása érzékelhető). A terem freskóinak tematikája az államalapítás és a bencés rend történetének összefonódását tükrözik. Erre a falfestményeken kívül, az épületben található Szent István és Szent Benedek szobrok is utalnak. A mennyezeten látható freskók a keresztény erények allegorikus alakjait ábrázolják, mint a hit, remény, szeretet, igazság és a mértékletesség. A terem nyugati falán az isteni bölcsesség kinyilatkoztatását, és a hit kinyilvánítását (angyali üdvözlet) ábrázolta a művész. Az oldalfalak félköríves kiképzésű alakzataiban már a földi események kaptak hangsúlyt, pontosabban a magyar történelem, az államalapítás történéseit elevenítették meg a festmények. Az előadó külön felhívta a figyelmet, a freskókat tagoló emblémákra is, amely kis képek alkalmazása a barokk stílus közkedvelt műfaja volt. Az itt látható emblémák azon általános erényeket ábrázolják, mint a munka, szorgalom, nyugalom, elmélkedés, béke és az önvizsgálat. Végül Székely Zoltán összegzésként a barokk termet díszítő festményeket a 18. sz. közepének jellegzetes stílusjegyeit alkalmazó, értékes művészeti alkotásként értékelte.

A szünetet követően Hegedüs Zoltán a megyei levéltár levéltárosa Fejezetek Moson megye levéltárának históriájából c. előadása következett. Az előadó, mint mondta, egy-egy részlet kiragadását vállalhatta csak. E részletekből is számos történeti értékű információt tudhatott meg a hallgatóság: a nemesi vármegye kialakulását, és az írásbeliség elterjedését követően vált fontossá a megyei dokumentumok valamilyen szintű kezelése. Először ládákban tárolták, majd a 18. sz. elején elkezdődött megyeszékház felépítése után az iratok jobb körülmények közé kerültek, és két tisztviselő kezelte az irattárat. Később egy aljegyző is tartozott a kezelőkhöz, és II. József uralkodása alatt két írnok került a hivatalba. 1813-tól alkalmazták az első archiváriust, és 1842-ben került a levéltárhoz az első levéltárnok. A neoabszolutizmus alatti bürokrácia pozitív hatásaként az iratok selejtezése, rendezése és a hivatali ügymenet rögzítése mindenképpen jól szolgálta a forrásanyag áttekintését, amely 1668-tól kezdődően tartalmazta a történeti értékű dokumentumokat A századfordulót követően már három helységben őrizték a megyei iratokat. Fontos változást hozott a gyűjtemény számára, amikor 1923-ban Moson megyét Győrhöz csatolták, ekkor a munkaidejének nagyobbik részét a főszolgabírói hivatal vette igénybe. Újabb költöztetésre 1945-ben került sor, amikor a nagyobb károsodás elkerülésére a hédervári kastélyba telepítették az iratokat egy részét.

Ezt követően kapott szót Lukácsi Zoltán az újonnan megalakult Győri Egyházmegyei Levéltár igazgatója, hogy a régi-új intézményt bemutassa. Bevezetőjében kitért arra, hogy a győri egyházmegye az ország legősibb és legnagyobb régiója, amelynek története nem választható el Nyugat-Magyarország egészétől. Annak ellenére, hogy a török hódoltság alatt az egyházi dokumentumok megsemmisültek, és az azóta keletkezetteket a napóleoni hadmozdulatok idején kitört tűzvész is károsította. A rendszerváltás után adódott arra lehetőség, hogy önálló egyházmegyei gyűjtemény létrehozásán fáradozzanak, ami 2000-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma segítségével valósulhatott meg. A megyéspüspök két kanonoklakást adományozott az új intézmény otthonául. A három munkatársat foglalkoztató gyűjtemény 2000-ben önálló jogi személlyé vált, saját költségvetéssel és önálló szakmai programmal. A jelenleg 900 ifm-re tehető források a püspöki, a káptalani és a hiteleshelyek anyagán kívül egyházi iskolák, intézmények, plébániák iratait is őrzik, amelyek begyűjtése folyamatosan zajlik. Külön említette az előadó a gyűjtemény kiemelten értékes, nagy forrásértékű forrásait: így a közel 300 db Mohács előtti oklevelet, a Győri Káptalan 1490-től keletkezett hét kötetes számadási könyveit, a hiteleshelyek 16. századból származó felvállalási jegyzőkönyveit, az egyházmegyei térképgyűjteményt és egy 1641-ben keletkezett canonica visitatiot. Az egyházmegyei gyűjtemény népszerűsítése mellett jelenleg a kutatószolgálat biztosítására, rendezésre, segédletek készítésére, a technika felszereltség bővítésére és egy mikrofilmgyűjtemény létrehozására helyezik a hangsúlyt.

A figyelemfelkeltő bemutatás után Néma Sándornak, a megyei levéltár igazgatójának ismertetője következett a Kisalföldi Szemle nyitókötetéről, amely Göcsei Imre: A szögesdrót mögött c. naplóját tartalmazta. Kiemelte, hogy fontosnak tartja a megye helytörténeti irodalmának termékeit, mint a Műhely c. folyóirat ide sorolható közléseit, a városi levéltár sorozatait és a soproni kiadványokat. Ugyanakkor számos olyan visszaemlékezés, emlékirat létezik, amelyek publikálásával tovább gazdagíthatják a helytörténeti kiadványok kínálatát. Ezt az igényt fedné le a most induló új kiadványsorozat, amelynek első, most megjelentetett kötete nem ismeretlen teljesen a történészek számára. Ugyanis a Hadtörténelmi Intézet már publikálta a napló egy kivonatát. A mostani kiadvány azonban a teljes naplót közli, térképvázlattal és a szerző jegyzeteivel együtt.

Ekkor vette át a szót a szerző, Göcsei Imre a földrajztudományok kandidátusa, aki a Második világháborús élményeim címen megtartott felszólalásában a napló elkészülésének előzményeiről és hadifogoly-élményeiről adott tájékoztatást. Egykori feljegyzései a dániai angol hadifogolytábor mindennapjairól, a munkabrigádokról, a mindennapi tragédiákról adtak hírt, a szenvedéseket könnyítő humoros helyzetekről, tábori anekdotákról is megemlékezve.

Majd egy újabb tájékoztató jellegű előadás következett, ezúttal az elektronikus információ közlés köréből. Borbély János és Pálfi Károly levéltárosok ugyanis Győr Megyei Jogú Város Levéltára Internetes honlapjának ismertetése címmel adtak tájékoztatást az általuk elkészített információs anyagról. Elhangzott többek között, hogy a számítógépes feldolgozások mára már nélkülözhetetlenné váltak a levéltárak számára, különösen a nyilvántartási és az ismeretanyagok felismerését, szelektálását végrehajtó programok fontosak. A városi levéltár honlapjának elkészítésére rátérve kiemelték, hogy az információs weblap három fő részből áll: az első rész a tájékoztatást és a levéltári szolgáltatásokat ismerteti (ezen lesz többek között a most megtartott konferencia anyaga is), és a kutató és ügyfélszolgálat részére adnak hasznos információkat (munkatársak adatai, kutatási szabályzat, illeték és díjszabás, letölthető kutatási engedélyek). A második részben található a fondjegyzék, amelynek adatai folytonosan változnak a rendezettségi szint függvényében és a levéltár kiadványait is feltűntették periodikák szerint. A harmadik szerkezeti egység az ún. Tudományos Tár, amely válogatott levéltári forrásokat, helytörténeti irodalmat, tudományos szintű segédleteket és a kapcsolódó linkeket tartalmazza.

A levéltári nap utolsó előadását Horváth József tudományos munkatárs tartotta meg Győr Megyei Jogú Város Levéltárának új kiadványai címmel. A 2001 nyarán megrendezett Első Győri Könyvszalon újdonságai között három olyan helytörténeti munka is szerepelt, amelyeket a városi levéltár gondozásában jelentettek meg. Ezek közül Horváth József először Dominkovits Péter: Győr város tanácsülési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1600–1605 címmel megjelent kötetét ismertetve, kiemelte, hogy a szerző Szombathelyen már végzett hasonló típusú feladatot. Különös hangsúlyt kapott az a tény, hogy a szerző a török alól felszabadult városnak azt az öt esztendejét dolgozta fel, amely a lassan megindult élet és az újrakezdés mindennapjait tárja az érdeklődő elé, összesen 512 itt tárgyalt ügy közlései segítségével. Az előadó kiemelte a kötet színvonalas bevezető tanulmányát, és a regesztákban való eligazodást kiválóan szolgáló mutatók pontos tájékoztató jellegét. Majd Bana József: Lövöldöző levélhordozó c., ám nem csak a címében rendhagyó kötetéről szólva az előadó megjegyezte, hogy tulajdonképpen az ismeretterjesztő könyvek típusához tartozik. A zömében a 19. és 20. századból származó történeteket a szerző 12 tematikus fejezetre osztotta. A népszerűsítő történész munkákhoz hasonlítva e kötet, humorával, elgondolkodtató esszészerű kifejtéseivel, aktuálpolitikai érzékenységével, mindenképpen túllép e műfaji kereteken. A harmadik kiadvány, Kőrös Erzsébet: Győr külterületi földrajzi nevei c. munkája gazdag bibliográfiai anyagra és a szerző személyes adatgyűjtésére alapul. A kötetben 314 helynév adatait, etimológiáját, történeti és nyelvészeti elemzését olvashatjuk. Ezt az adatgazdag kiadványt mutató és irodalomjegyzék egészíti ki, viszont az előadó felhívta a figyelmet a térképmellékletek hiányára, amelyet azonban (mint a konferencia helyszínén kiderült) hamarosan pótolnak.

A rendkívül gazdag és tartalmas tudományos tanácskozás mérlegét megvonva a levezető elnök a kontinuitást és az egyenletes tudományos színvonalat tartotta a legfontosabbnak. Megemlítette, számára sokat mondó tény, hogy a történeti konferencia anyagi és erkölcsi támogatói évről-évre szaporodnak. A megyei és a városi önkormányzatokon kívül ugyanis öt intézmény, illetve gazdasági társulás tartotta fontosnak a jeles helytörténészek összejövetelét támogatni. Végezetül fontos megemlíteni, hogy a IV. Győri Levéltári Nap ezzel még nem ért véget, mert a konferencia után került sor az utolsó napirendi pontra, a Győr Megyei Jogú Város Levéltára Műszaki Részlegének ünnepélyes átadására.

Márfi Attila