Farkas József
a Gödöllői Városi Múzeum birtokában lévő levéltári iratok és azok rendezése^*

Közismert, hogy a levéltári törvény(ek) nem ismeretéből, vagy szigorú betartásának hiányából jelentős levéltári iratanyagok találhatók különböző közgyűjteményekben (múzeumokban, könyvtárakban), továbbá egyéb intézmények, és magánszemélyek birtokában. Az előbbiek általában helytörténeti megfontolásra, az utóbbiak pedig családi vonatkozásra hivatkoznak. Ha ezeknek az iratoknak az őrzési helye ismert, és megőrzésük biztosított, akkor a fő problémát nem az okozza, hogy ezek nem a levéltárakban lelhetők fel, hanem az, hogy a kutatók számára nélkülözhetetlen, levéltárakban fellelhető nyilvántartásokból hiányoznak. Ez a hiányosság pótolható lenne, ha az illetékes szakmai felügyelet a levéltári iratokat őrző összes intézményt kötelezné jegyzékek leadására a területileg illetékes közlevéltárak számára. Tapasztalataim szerint a más közgyűjteményekben őrzött levéltári vonatkozású iratanyagok tárolása megfelelő, ám az esetek többségében ez nem mondható el rendszerezésük módjáról, és felhasználásukról.

Természetes, hogy a céhes ipar tárgyi emlékei, a céhláda, az iparosok szerszámai a múzeumok gyűjtőkörébe tartoznak, míg a céhláda volt tartalmára, a céhlevelek és céhes iratok megőrzésére pedig a levéltárak formálnak igényt, hisz itt nem csupán muzeális értékekről van szó. Sok múzeum ezt vitatja; az iratokat a céhláda természetes tartozékainak tekinti, és mint múzeumi műtárgyakat tárlókban, vagy bekeretezve falakon helyezi el, sokszor csupán a múzeumi folyosók, előterek dekorálására. Hasonló céllal kerülnek ide más értékes iratok is, kitéve sok más veszély mellett elsősorban a napfény károsító hatásának. Itt is helyénvaló lenne a történeti értékű iratok eredetiben történő kiállításának szigorú tilalma.

Történészek és levéltárosok számára érthetetlen és erősen kifogásolható a múzeumok zömének nyilvántartási rendszere. A beszerzett iratokat a néprajzi tárgyakhoz hasonlóan darabonként, a beszerzés sorrendjében veszik nyilvántartásba. Ez a szemlélet összefüggő irategyütteseket gyakran darabjaira bont szét, és a múzeumi értékrend szerint csoportosít. Így az iratok információhordozó értékrendjét egy sajátos muzeális értékrend váltja fel. Ez azt jelenti, hogy nem az irat történeti értéke a fontos, hanem a rajta található pecsét, vagy az aláírás. Gyakran értékké válnak a mellékletek, pl. a távirat, a hivatalos felszólítás, a számlák, vagy a cégjeles papírok stb. Ezek egy része a leltári szám feltüntetésével különböző tárlókban hever, zömük pedig kigyűjtve (pecsétek, X. Y. levelei, táviratok, számlák stb.), különböző helyeken nyer tárolást. Mindez azt jelenti, hogy a kutató számára csökkent értékű forrásanyag áll rendelkezésére, ha ezekhez egyáltalán hozzájut. Sajnálatos módon a múzeumokban dolgozó történészek zöme is tudomásul veszi ezt a sajátos múzeumi besorolási- és értékrendet.

A fentiek előrebocsátása után válik igazán pozitív kivétellé az, ami a Gödöllői Városi Múzeumban történt. A felújított épületben ma a várost méltóan reprezentáló múzeum egy hajdani közgyűjteményből sokak áldozatos munkája révén mára igazi múzeummá vált. A buzgó gyűjteményhalmozó tevékenység szinte természetes velejárójának tekinthető az, hogy a muzeologusok korábban jelentős mennyiségű levéltári vonatkozású iratanyagot is begyűjtöttek, felvásároltak. Az iratok eredeti rendjét már az egykori áruba bocsátó is feldúlta, egyrészt saját érdeklődésének kielégítésére, másrészt azért, hogy a megítélése szerinti jelentősebb múzeumi értéket képezőket dokumentumokat fokozatosan adja el, persze később ez a sors várt a maradékra is. Az eladásra kerülő mennyiség növelése érdekében az iratok számát az egykori eladó maga is igyekezett gyarapítani. Az iratok szomorú sorsa a múzeumban folytatódott. A mohó kíváncsiság darabjaira szedte a még együtt maradt eredeti irategyütteseket, csomókat. Megkezdődött az iratok fentebb már ismertetett múzeumi „értékrend” szerinti szétszedése, darabonkénti magyarázatokkal történő ellátása — ez a hosszú, nehéz és kimondhatatlanul káros munka. De ennél is károsabb ténykedés volt az iratokról a használható papír nyerése érdekében az üres oldalak, palliumok levágása. Legtöbbször ezzel az iratokat iktatószámaiktól fosztották meg. A még „használható” üres oldalon szerepelt általában a pár soros szignálás, az irat bevételezése, az irat további sorsát illető feljegyzések, megannyi fontos ügyviteli információ, fogalmazványok esetében pedig a címzett megjelölése stb. Ezek a csonkítások szép számú hamisítvány fellelésének az ismeretében olykor az iratok eredetiségét is megkérdőjelezhetik.

A menthető megmentéséhez végül maguk az iratok járultak hozzá. Ugyanis azok múzeumi gyűjteményekhez mérten igen nagy mennyisége „kifogott” a segíteni akaró nyugdíjas „rendezőkön”. A megkezdett kigyűjtéseket félbehagyva, az iratokat nagy dobozokba ömlesztve, teljesen összekeverve, azokat eltették jobb napokra. Kutatómunkám során ebben az állapotban ismertem meg az alább bemutatásra kerülő iratokat. Be kellett látnom, hogy így még a tapasztalt kutató számára is értelmetlen lett volna benne mindenféle kutatás. A múzeum jelenlegi igazgatójának azonnal az iratok rendezését javasoltam, és erre a munkára felajánlottam segítségemet. Nem kellett az intézmény vezetőjét meggyőznöm, mert az ő szándékai is hasonlóak voltak. Segítségemet a munka elvégzésére szívesen vette, és arra pályázati úton pénzt is szerzett. A kikötésem csupán az volt, hogy az iratok rendezése levéltári elvek alapján történjen és a nyilvántartási rendszere is hasonló legyen. Ekkor példaértékű hozzáállással bebizonyosodott, hogy egy múzeum is őrizhet szakszerűen levéltári iratanyagot. Az elkészített jegyzék és levéltár-ismertető pedig a Pest Megyei Levéltárba is bekerült, így arra is megnyílt a lehetőség, hogy ott a további kutatók érdeklődését felkeltse.

Az iratok eredete

Az iratokat a múzeum Hegedűs Lászlótól vásárolta gödöllői vonatkozású családi anyagokként, mondván: azok jelentős részének az eredeti tulajdonosa az eladó dédapja, Bartal János, egykori uradalmi ügyész volt. Az iratok megismerése után azonban kiderült, hogy ez az álláspont hamis. Bartal János jogos tulajdonába csak az 1. fondba besorolt, és besorolás nélkül azok az iratok tartoztak, amelyek már a Magyar Országos Levéltár számára felajánlásra kerültek. Ezek valószínűleg öröklés révén, esetlegesen azért, mert a Bartal által képviselt perekhez szükségeltettek (c./ és d./ állag), kerültek Bartal Jánoshoz. A 8. és 11. fondoknál is megmagyarázható az, hogy ezek az iratok miért voltak az ő hagyatékában fellelhetők. A 2. fond esetében azonban már minden kétséget illetően kizárható az, hogy Bartal János ezek tulajdonosa lett volna. Az iratok zöme Gödöllőre érkezése előtt keletkezett, de a később keletkezettek sem állottak kapcsolatban az ő ügyészi és ügyvédi tevékenységével. Ezeknek az iratoknak az elkülönítése és besorolása jelentette viszonylag a legkönnyebb feladatot, bár az a./ állagban szereplő úrbéres iratok egyik része képezhette az 1848 utáni úrbérrendezés beszerzett melléklet-anyagát is. (6. fond, c./ állag.) A 3. fond esetében megállapítható, hogy Bartal 1843-tól az úriszéken alügyészi tisztséget tölt be, és mind Gödöllőn, mind Hatvanban ő vezette a szóbeli (avagy sommás) bíráskodást. Csak ennyi köze van Bartal Jánosnak ezekhez az iratokhoz, mert az nyilvánvaló, hogy ezek az iratok a Grassalkovich-, majd a volt Grassalkovich-uradalom tulajdonát képezték, miképpen a további fondokba besoroltak is.

Az iratok Hegedűs László tulajdonába kerülésének egyetlen elfogadható magyarázata van: a második világháború zűrzavaros időszakában azokat a kastélyból megszerezte. A dédapjára vonatkozó iratokat keresve mindazokat elvitte, amelyekbe reá vonatkozó utalásokat sejtett, és értékesnek talált. Az első világháború időszaka azért kizárt, mert az iratok között két világháború közötti töredékek is fellelhetők. Azt, hogy az iratanyag valamilyen ok miatt Bartalnál maradt volna, kizárja az a tény, hogy 1867-ben, a koronauradalom létrehozásakor fennmaradt dokumentummal bizonyíthatóan megtörtént az iratok átadása, átvétele, beleértve a 6. fondba sorolt iratokat is. Teljesen kizárt pl. a bécsi felügyeletű Vadász Hivatal iratainak Bartalhoz kerülése (10. fond). Mindezek után kimondható: az iratok zöme nem képezhette Hegedűs László jogos tulajdonát, ő csupán megőrzője volt azok zömének. Ugyanakkor neki köszönhető ezen iratok fennmaradása, hiszen ahol eredetileg ezek voltak, ott kellett lennie az uradalmi inspektor, majd jószágigazgató iratainak, továbbá a kasznár, és az ispánságok iratainak is, az uradalom más iratképző szerveinek irataival együtt. Ezek azonban jelenleg sehol sem lelhetők fel. Mindezek után a már nem élő Hegedűs László csak azzal lenne „elmarasztalható”, hogy nem vette magához dédapja jussán az összes iratot.

Az iratok rendezése

A fentiek ismeretében egyértelmű, hogy az iratokat — azok hovatartozásának megállapítására — szálanként kellett elolvasni. Legkönnyebb feladatnak az 1. fondba soroltak elkülönítése, majd a 10. fondba sorolás bizonyult. Bár ez utóbbi iratokra is jellemző volt az egyenkénti fellelés, de iktatószámaik és regisztrálásuk zömmel megmaradt, és mindez lehetővé tette, hogy évkörön belül is finomrendezésre kerüljenek. Sajnos a hivatal iratai a teljesnek mondható 1892. év kivételével töredékesek.

1. Ebben a fondban maradtak azok az iratok, amelyek feltehetően Bartal magánügyvédi tevékenységével kapcsolatosak, illetve a vélhetően ezekhez (is) tartozó hivatalos és magánjellegű levelezések (a./-b./ állag). A c./-d./-e./ állagok a tágabb család peres ügyeit tartalmazzák, ezekben Bartal ügyvédként és felperesként is megjelenik. A további iratok elsősorban családi levelezést tartalmaznak, kisebb részben más vonatkozású iratok is találhatók (j./-k./). A levelezések teljes megismerése jelentős, korszakra vonatkozó információval gazdagíthatja a kutatót. Mindez köszönhető a levelek nagy számának. Kalauzként: a család a következő személyekből állott:

A családfő Komáromy János, jelentős dunántúli nemes család sarja, akárcsak felesége, Modrovich Franciska. Többek között rokonságban állottak a Szapáry és a Horváth családokkal. Három leányuk közül Komáromy Anna Bartal János, Amália Horváth Elek, Karolina Sebestyén Lajos felesége lett. Bartal János Ida leánya Hegedűs Lászlóhoz ment férjül, akiknek fia, Hegedűs Aladár a híressé várt agrárszocialista vezető, Várkonyi István Mariska nevű leányát vette feleségül. (Az erre vonatkozó iratokat a Ceglédi Kossuth Múzeum vásárolta meg.) Az ő fiúk az a Hegedűs László, aki az iratokra a figyelmet felhívta. Ő az iratokra vonatkozóan többször is feljegyzéseket készített, amelyek nem mindig helytállóak!

2., Az egyik dilemmás fond, mivel az iratok együvé tartozását csak az uradalomra vonatkozó voltuk indokolja, továbbá az a tény, hogy a rendezés során máshová nem voltak besorolhatók. Az iratok az uradalom különböző hivatalaitól származnak (a/-b/.), és állagokra bontásukat csak témaköreik indokolták. Elképzelhető, hogy az a./ állagba sorolt iratok a 6. fond c./ állagába sorolt iratokhoz válhattak szükségessé, de eredeti helyükre már nem kerültek vissza. Sajnos csatolásukra semmilyen jel sem utal. A b./ állag alatt szintén különböző céllal kikért iratok gyaníthatók. Ezek kapcsolatban állnak az utolsó, III. Grassalkovich Antallal és özvegyével, Esterházy Leopoldinával. Az iratok szereplői között Mednyánszky János inspektor, gróf Viczay Károly, a hivatalos örökös, Lónyay János zárgondnok és az 1843-ban általa idehozott alügyész, Bartal János neve található. Az 1843 és 1848 közötti időszakból itt szerepelnek az alügyészi iratok is. Bár 1848 korszakhatár, de tekintettel arra a tényre, hogy az iratok elkülönítése nem volt hibamentesen megoldható, és számuk is csekélynek mutatkozott, ezért az itt hagyásuk volt az indokoltabb. E fond létrehozását a más levéltárakban is elkülönítést nyert urbáriumok, szerződések dézsmajegyzékek indokolták leginkább. Közöttük is kivételesen értékesnek számít a besnyői szőlőhegy hegybírájának számadásait tartalmazó állag (e./), amely számadások a dézsmajegyzékektől világosan elkülöníthetők. Az is megállapítást nyert, hogy a hegybíró külön iratképző szervként működött. Azt állagként ehhez a fondhoz lehetett besorolni. A c./–f./ állagokba sorolt iratok részletes tartalma az alábbi: c./ — conscriptio (1788), benne az alábbi települések kerültek felvételre; a gödöllői uradalomból: Gödöllő, Kerepes, Csíktarcsa (ma Nagytarcsa), Csömör, Kisújfalu, Mácsa, Zsidó; a hatvani összeírásban: Hatvan, Lőrinci, Szántó, Apc, Fancsal, Csány és Dány. Az újonnan betelepített falvak között: Örkény és Kartal, valamint Boldog és Hévízgyörk. Az 1795. évi Conscriptio urbarialis csomóban a gödöllőiek által készített összeírások között Isaszeg, Kerepes, Csíktarcsa, Hartyán, Csömör, Dunakeszi, Sződ, Szentmiklós, Kisújfalu, Mácsa, Zsidó, Bag, Örkény, Kakucs és Kartal községek szerepelnek. A hatvaniakból pedig Hatvan, Lőrinci, Szántó, Dány és Hévízgyörk felvételeit találhatók itt meg. (A települések felsorolása az eredeti felvétel sorrendjében történt.) Conscriptio individualis címen 1817-ben Dunakesziről, 1824-ben Kerepes és Mácsa községekről, 1840-ben Mácsa, Kerepes és Besnyő településekről maradt fenn összeírás. Geometricus individualis conscriptio ismert még 1809-ből Gödöllőről, és a hozzá tartozó Besnyőről. A dézsmajegyzékek még a fentieknél is hiányosabbak. Csupán Mácsa, Kisújfalu, Gödöllő és Besnyő esetében fordulnak elő. A zömük szőlődézsmával kapcsolatos, csupán Mácsán szerepel gabona és kukorica is.

A szerződések (f./) hiányosságuk ellenére is az egyik legértékesebb állagot képezik. A Contractus urbarialis (1770) lapjain az alábbi településekről találhatók információk: Kisszentmiklós, Mácsa, Csíktarcsa, Dunakeszi, Kerepes, Csömör, Bag. Az uradalom és a jobbágyközségek közötti bérleti szerződések Zsidó, Sződ, Gödöllő, Bag, Dunakeszi, Csömör, Kisújfalu, Mácsa, Isaszeg, Kerepes és Dány településeket érintik. (Egy-egy település esetében többször megújított szerződések is találhatók.)

3. Az egységesen irányított uradalom a megyehatárok miatt Hatvanban (Heves vármegye) és Gödöllőn (Pest vármegye) tartott úriszéki és szóbeli bíráskodásokat. Elméletileg a bíráskodás helye és fóruma szerint kellett volna a fondokat felállítani. A bíráskodási iratok közül csak a Gödöllőn és Hatvanban tartott úriszéki bíráskodások jegyzőkönyvei, a Hatvanban tartott úriszéki bíráskodás iratai voltak elkülöníthetők, ám az útmutató jegyzékek (h./) már közösre készültek. A szóbeli bíráskodás jegyzőkönyvei is együtt tartalmazzák a Gödöllőn és Hatvanban tárgyalt ügyeket. Az iratok kevert fellelése után nem sikerült maradéktalanul elkülöníteni az úriszéki és a szóbeli bíráskodás iratait sem. Ennek az is az oka, hogy ezek a fórumok, tárgytípusok hajdanán sem feltétlenül különültek el. Ugyanis 1843-tól Bartal János az úriszéki bíráskodás során is szerepet kapott, és alügyészként ő vezette mind Gödöllőn, mind Hatvanban a szóbeli bíráskodást. Az esetek jelentős százalékában ő döntötte el, hogy a hozzá érkező ügy úriszék előtt, vagy szóbeli bíráskodás útján nyerjen megoldást. Az ügyeket előzetesen tárgyalta a tisztiszék. A tisztiszék általában állásfoglalásban jelezte, az ügy hová, mely fórumra kerüljön, ám jelentős számban állásfoglalás nélkül csak áttette az ügyeket az alügyésznek, és így ő döntött. Hasonló helyzet állt fenn a megkeresések, beadványok esetében is. Ezek egy részében a címzett az úriszék volt, másrészt a „szóbíró”, de általában csak az alügyész. Ezért az iratok nem voltak maradéktalanul elkülöníthetők. A szétválasztásnak még egy lehetősége kínálkozott volna: az egyes ügyek jegyzőkönyvbeli, és mutatókönyvek alapján történő visszakeresése, de az iratanyag hiányosságai miatt nem volt célszerű e roppant időigényes munka követése. A szakmai vitathatóság ellenére is, a csak részbeni elkülöníthetőségük miatt ezek az iratok egy fondba kerültek. Érdemes megjegyezni, hogy a Pest Megyei Levéltár őrizetében hasonló mennyiségű úriszéki irat található. A két iratanyag együttes ismerete adhat teljesebb képet. A múzeumban őrzött iratok alapvetően a polgári peres úriszéki bíráskodással kapcsolatosak, ugyanis csak töredékesen maradtak fenn úrbéri és fenyítő úriszéki iratok, de ez utóbbi viszont teljesen elkülöníthető volt (g./).

4–5. E két fondba tartozó iratok alapvetően elkülönítésre kínálkoztak. Itt iktatószámmal ellátott bírósági végzések, bíróságokhoz érkező megkeresések találhatók. A rendezés során egy-egy ügy esetében mellékleteivel együtt kialakítható volt a teljes peranyag. Ezek minden bizonnyal nem a hajdani szolgabíróság, vagy járásbíróság irataihoz tartoztak, hanem a Bartal által kapott példányok voltak, bár ezeken címzettként az ő neve nem szerepel, és ő ezeket nem is iktatta. Az ide sorolt iratok egy részéről kiderült, hogy a 6. fond d./ állagába sorolt iratok mellékletét képezik, így ezek a „fondok” egyre fogytak. Végül csak azok az iratok maradtak itt, amelyek máshová tartozása nem volt megállapítható.

6. Bartal János 1843. május 1-jétől az uradalom alügyésze, majd ügyésze és ügyvédje lett. Ez azt jelenti, hogy megosztva, vagy egyedül ő volt az egész uradalom ügyvivője, modern szóval jogi képviselője. Mind Lónyaytól, mind Viczaytól és Mednyánszkytól, majd az új tulajdonos báró Sina Györgytől is megbízást kapott (1850), miképpen annak fia, Simon bizalmát is élvezte. A tulajdonosváltás után állásában a belga bank is megtartotta. Bartal a gyakori tulajdonosváltások közepette az előző tulajdonosok ügyvédjeként is tevékenykedett. Ő járt el pl. Viczay és Sina kintlévőségei ügyében, több befejezetlen pert is folytatott, és mint ügyvéd számos magánperes ügyben is eljárt. Tehát; az ide sorolt iratok meglehetősen vegyesek. Minthogy a magánperes ügyek többségéről, azokban szereplő peres felekről többségükben nem állapítható meg, hogy nékik volt-e kapcsolatuk az uradalommal — pl. Bauer Antal volt hegybíró hagyatéki ügye esetében —, ezért nem volt alap a disztingválásra. Továbbá nem indokolta a „nem uradalmi” vonatkozású ügyek elkülönítését az a tény sem, hogy ezek az iratok számos értékes információt hordoznak, pl. vagyon- és hagyatéki leltárak találhatók közöttük. Végül, az iratok eredeti rendjének helyreállítása nem azért nem sikerülhetett, mert Bartal ügyészi irodájában hanyag irattározás lett volna, sőt a fennmaradt iktatott iratokból ennek az ellenkezője állapítható meg. Hisz ezek alapján kijelenthető: Bartal személyre szólóan külön iktatta a levelezését (Sina, Viczay stb.) és valószínűsíthetően így járt el a polgári peres ügyek esetében is, miképpen az is kikövetkeztethető, hogy a volt jobbágyok ügyei az egykori ügyvédi irattárban községsoros rendbe kerültek. (Bár erre nézve az ügyvédi jegyzőkönyvek sem tartalmaznak egyértelmű utalást.) Mindezek ismeretében az állagonkénti elkülönítés az a./, f./, g./ állagok esetében természetszerűen kínálkozott, a többi esetben pedig önkényes volt. Olykor az elkülönítést kizárólag praktikus okok indokolták, ahogy az a b./, c./, e./ állagoknál látható. Az anyag gerincét képező d./ állagba az nyert besorolást, ami a fentieken kívül megmaradt. Az utóbbi egységnél használható irattári jelzetek hiányában az iratok évkör szerinti bontásba kerültek. Nagyszámú iratról sem az évkört, sem azt, hogy milyen ügyirat mellékletét képezték, nem lehetett megállapítani. Közöttük sajnos igen értékes kimutatások találhatók, és ez mind a hajdani, oktalan szétszedés eredménye. Ezek az iratok az állag végére kerültek.

E fond legértékesebb állagát az 1848. évi törvényekkel megkezdett úrbérrendezéssel kapcsolatos iratok képezik (c./). Ide nyertek besorolást a szőlődézsmák- és szőlők megváltási ügyei. Ezek az iratok témájuk miatt községek szerint maradéktalanul elkülöníthetők voltak; összuradalmi egyezségeket, községenkénti megállapodásokat, pereket, különböző provenienciájú döntéseket tartalmaznak. Ez az állag számos korábban keletkezett, mellékletként becsatolt irat révén az 1848 előtti időszakhoz is fontos információkat tartalmaz. Különösen gazdag Dunakeszi és Sződ anyaga, kiemelést érdemel Csömör és környékének szőlőmegváltási ügye, vagy a dányi irtványföldekkel kapcsolatos hosszú küzdelem.

7. A rendezetlen „iratkazalból” fokozatosan előkerülő iratok közül számos olyan jött elő, amely tartalmát tekintve nem volt kapcsolatos az uradalommal. Célszerű volt különgyűjtésük, már csak azért is, mert egyenként előkerültek Bartal János különböző megbízásaival kapcsolatos dokumentumok is (6.b./) Kiderült, hogy Bartal a bujáki Esterházy-uradalom számtartójától is kapott ügyvédi megbízást, majd ugyanezen dominium két főbérlőjétől is. Így a rejtélyesnek tűnt turai, valkói, vácszentlászlói iratok hovatartozása is megoldódott, sőt ez után az uradalom irataihoz már besorolt hévízgyörki iratok is további felülvizsgálatot igényeltek, mivel e település kettős kötődéssel rendelkezett. Bár az iratok jelentős részét a főbérlők albérlők elleni perei teszik ki, ugyanekkor ezek a dokumentumok fontos információkat tartalmaznak az úrbéri ügyekre, bérletekre, malmokra stb. vonatkozóan is. Közülük a leggazdagabb a Turára vonatkozó iratanyag.

8. Az ide sorolt iratok teljesen különállóak, eredetük pontosan nem állapítható meg. Legvalószínűbb az, hogy azok a gróf Károlyi családdal kapcsolatosak, ugyanis Bartal János 1841–1843 között a Károlyi família jogigazgatója mellett segédeskedett, és az iratokat ekkor ő is szignálta. Ezen iratok zöme Esterházy László rozsnyói püspök örökölt — ugyanis reá háramlottak Esterházy Gábor és Grassalkovich Anna adósságai —, és önmaga által támasztott adósságokkal kapcsolatos. Az Esterházy és a Grassalkovich család között kölcsönös házassági kapcsolat állott fenn, az utolsó Grassalkovich felesége Esterházy Leopoldina volt. Ezen iratokról az azonban kizárható, hogy azok a Grassalkovich-örökségből származnának.

9. 1867-ben a magyar kormány megvásárolta a volt Grassalkovich-uradalom gödöllői részének Gödöllő-környéki főként erdővel borított részeit, a kastéllyal együtt, hogy azokat Ferenc Józsefnek koronázási ajándékként, kizárólagos használatra felkínálja. Ekkor a tulajdonos a magyar állam lett. Ez az újonnan kialakított koronauradalom Gödöllő, Kerepes, Isaszeg, Dány, Bag, Hévízgyörk, Mácsa és Zsidó községeket foglalta magába. Ennek kiegészítésére megvételre került a bujáki Esterházy-uradalom turai számtartósághoz tartozó területe is. Az adásvételt Bartal János bonyolította le, akit ügyészi állásában a magyar kormány is magtartott. A 6. fond és a jelenlegi közötti szétválasztást nem csupán a korszakhatár, továbbá a tulajdonosváltás indokolja, hanem az utóbbit leképező iratkezelési változás is, hiszen az uradalom ügyésze a váltás után új ügyvédi jegyzőkönyvet nyitott és a koronauradalom iratai jól megállapíthatóan külön tárolásra is kerültek. Bartal az ügyészi feladatkört 1870-ig látta el, az iratok évköre pedig alapvetően 1869-ig tart. Ez utóbbi időponttól Bartal a felügyeleti szerv, az Óbudai Államjavadalmak Igazgatósága ügyészi feladatait is ellátta, így a további tevékenységére vonatkozó iratokat már nem Gödöllőn tárolták. 1870-ben az elsőként kinevezett jószágigazgató, a későbbi Pest vármegyei főispán, Beniczky Ferenc Bartalt felmentette állásából. Ennek valószínűsíthetően az volt az oka, hogy Bartal a kormány által meg nem vásárolt területeken is megőrizte uradalmi tisztségét, így vitás esetekben nem lehetett elfogulatlan. E kettősségből következik az, hogy a 6. fond évköre is 1869-ig tart.

10. 1874-ben került sor a koronauradalom átszervezésére; a kastély és tartozékai kikerültek a magyar állam irányítása alól, miképpen a Gödöllői Erdőhivatal hatásköréből kikerültek az udvari vadászatok is. Királyi fővadásszal az élén ekkor hozták létre a Cs. és Kir. Udvari Vadászati Hivatalt, amely a bécsi Főudvarmesteri Hivatal alá tartozott. Ezen új hivatal hatáskörébe tartozott a királyi vadászatok szervezése, irányítása, az Erdőhivatal hatáskörében pedig a vadgazdálkodás, a vadvédelem, a vadak által okozott károk megtérítése maradt, továbbá az határozhatta meg a kilőhető vadak mennyiségét is. Ugyanakkor a kilőtt vadak értékesítéséből befolyt pénzösszegekkel már a Vadászati Hivatal rendelkezett. E fondhoz került a két világháború között működött M. Kir. Vadászati Hivatal az előbbinél töredékesebb iratanyaga is. A dualizmus korában keletkezett iratok német nyelvűek, a Horthy-korszak iratainak legértékesebb részét a bérleti szerződések jelentik.

11. Az ezen fondba sorolt csekély terjedelmű iratanyag valószínűleg a Bartal család hagyatékából keveredhetett az egykori rendezetlen halmazba. Ez a fond Bartal János tevékenysége során keletkezett iratokat tartalmazza, belőlük pl. megállapítható; Bartal János Teleki, Bábolna és Alpár községek választott szőlőváltsági bírája is volt.

Összegzésként megállapítható: egy olyan információkban gazdag iratanyag kutatási lehetősége nyílott meg a Gödőllői Városi Múzeumban, amelynek rendezése az eddigi általános múzeumi gyakorlattal szemben archivisztikai elvek, szempontok alapján ment végbe. E munka során egyaránt fontos volt a szakszerűség, és az áttekinthetőség. Az egyes fondokat bemutató segédlet az amatőr helytörténeti kutatók számára alapvető kiindulást jelent, miképpen mind a múzeum, mind a rendezés elvégzője, e sorok írója további szakmai segítséget adva várja a kutatókat.

Függelék

A Gödöllői Városi Múzeumban őrzött levéltári iratok jegyzéke