Könyvbemutatóra került sor a Magyar Országos Levéltárban 2002. március 25-én. Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában I. c. kötetét Dr. Turbuly Éva, Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltárának igazgatója, Németh László: A Zala megyei zsidóság történetének levéltári forrásai 1716–1849 c. kötetét Dr. Ö. Kovács József egyetemi docens, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezetője ismertette a jelenlévőkkel. Mindkét kötetet a Zala Megyei Levéltár adta ki.

 

 

Könyvbemutatóra került sor győri Xántus János Múzeumban 2002. június 10-én.  A Bana József, Borbély János és Szakolczai Attila által szerkesztett Munkástanács-vezetők pere a Győri Megyei Bíróság Népbírósági Tanácsa előtt 1957–1958 c., a Győri Tanulmányok sorozatban megjelent kötetet Kende Péter, az 1956-os Intézet Kuratóriumának elnöke mutatta be. A megjelenteket köszöntötte Jungi Csaba, Győr alpolgármestere, a Szigethy Attila Társaság elnöke. A rendezvényt Győr Megyei Jogú Város Levéltára és Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta.

 

 

A 2002. március 14-én Moszkvában megnyitott, az Orosz Szövetségi Levéltári Szolgálat (ROSZARCHIV) és a Magyar Országos Levéltár közös rendezésében készült Az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc orosz levéltári források tükrében c. kiállítás, amely négy orosz levéltár mindmáig ismeretlen dokumentumait mutatja be, 2002. június 17-étől Budapesten, a MOL főépületének dísztermében tekinthető meg. A magyarországi kiállítást Dr. Gecsényi Lajos, a MOL főigazgatója, A. N. Artyizov, a ROSZARCHIV vezetőjének helyettese, V. L. Muszatov, Oroszország budapesti nagykövete és Dr. Hermann Róbert történész, a Hadtörténeti Intézet igazgatója nyitották meg.ermann

 

 

A Magyar Levéltárosok Egyesülete tíz évvel ezelőtt alapította a Levéltárért-díjat, amellyel azokat a — nem tudományos besorolású — levéltári munkatársakat (szakalkalmazottakat, gazdasági ügyintézőket, műszaki–technikai dolgozókat) kívánja jutalmazni, akik a levéltárügy területén huzamosabb időn át kimagasló, elismerést érdemlő tevékenységet végeztek. A díjazottak személyére javaslatot tehetnek az intézmények vezetői, az egyesület bármely tagja és a levéltárak kollektívái. Az MLE az idén is szeretné kitüntetni kiemelkedő szakmai munkát végző, példamutató személyiségű munkatársainkat. Ezért kérünk minden vezetőt, egyesületi tagot, munkahelyi kollektívát, hogy javaslataikat jutassák el az MLE címére. Magyar Levéltárosok Egyesülete (1364 Budapest, Pf. 233, illetve fax.: (1) 266–46–34). Azokat a kolleginákat és kollégákat is lehet javasolni, akik az elmúlt években már javaslatra kerültek, de a díjak meghatározott száma miatt az elismerésben nem részesülhettek.

 

 

A Német Szövetségi Levéltár (Bundesarchiv) 2002. június 4-én ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. A berlini Állami Könyvtár dísztermében megtartott ünnepségen, amelyen Dr. Johannes Rau német köztársasági elnök köszöntötte az intézményt, a Magyar Országos Levéltárat Dr. Gecsényi Lajos főigazgató képviselte.

 

 

2002. június 3–4-én a Horvát Állami Levéltár és a Magyar Országos Levéltár közötti kétoldalú megállapodás keretében Budapesten tartózkodott Dr. Josip Kolanović igazgató és helyettese, Milan Pandžić. A vendégek megbeszélést folytattak a MOL vezetőivel az együttműködés időszerű kérdéseiről és meglátogatták a óbudai levéltárépületet.

 

 

2002. június 14–20. között Budapesten tartózkodott az Orosz Szövetségi Levéltári Szolgálat (ROSZARCHIV) küldöttsége A. N. Artyizov főigazgató-helyettes vezetésével. A vendégek, akik részt vettek a Magyar Országos Levéltárban az 1848–49. évi forradalomra és szabadságharcra vonatkozó orosz levéltári dokumentumokat bemutató kiállítás megnyitóján, látogatást tettek Győr Megyei Jogú Város Levéltárában és a Győri Egyházmegyei Levéltárban. Fogadta őket Dr. Pápai Lajos megyéspüspök. Az EMBA Hungária BT nevében Váczi Róbert ügyvezető igazgató szakmai bemutató keretében ismertette meg termékeikkel a látogatókat.

 

 

Iványosi-Szabó Tibor, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárának ny. igazgatója 2002. március 18-án a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében szépszámú érdeklődő levéltáros kolléga jelenlétében sikeresen védte meg Kecskemét gazdasága és társadalma a polgári forradalom előtt (1686–1850) c. doktori értekezését. Az értekezés opponensei Dr. Dóka Klára, Dr. Kanyar József és Dr. Szita László voltak, valamennyien a történelemtudomány doktorai.

 

 

2002. április 3-án mutatta be a szakmának Tilcsik György levéltár-igazgató Szombathelyen a Vas Megyei Levéltár 4400 m2 alapterületű új épületét. Az új épület előadótermében Dr. Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója elnöklete mellett a szép számú érdeklődő Dr. Szögi László, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke és Dr. Á. Varga László, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója előadását hallgathatta meg.

 

 

Könyvbemutatóra került sor a Magyar Országos Levéltárban 2002. május 29-én. Bél Mátyás Sopron vármegye leírása I. — Descriptio Comitatvs Semproniensis I. c. kötetét Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára adta ki. A Kincses Katalin Mária által szerkesztett kötetet Dr. Kalmár János, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi docense mutatta be az érdeklődőknek.

 

 

2002. június 7-6-8-án a Budapesten megrendezésre került Könyvhéten 33 levéltár is képviseltette magát kiadványaival az Magyar Levéltárosok Egyesülete és a Balassi Kiadó révén. Az évről-évre sorra kerülő nagysikerű rendezvényen így a levéltárak is bemutathatták kiadvány-tevékenységüket a nagyközönségnek.

 

 

A nemzeti kulturális örökség minisztere nyílt pályázati eljárás alapján 2007. június 30-ig szólóan ismét Dr. Gecsényi Lajost bízta meg a Magyar Országos Levéltár főigazgatói teendőinek ellátásával.

 

 

2002. május 6-án Szombathelyen tartotta meg első konferenciáját a Magyar Levéltárosok Egyesületének tavaly megalakult Nyugat-Dunántúli Regionális Szekciója. A tanácskozás témája a fondjegyzék-szerkesztés alapelveinek kérdése volt.

 

 

2002 áprilisában immár 12. alkalommal adott otthont — több más településsel egyetemben — Győr városa a Mediawawe Fesztiválnak. Ennek keretében, az utóbbi évek hagyományainak megfelelően Győr Megyei Jogú Város Levéltára a Győri Xántus János Múzeummal és a Mediawawe Alapítvánnyal karöltve ezúttal is képviseltette magát az országos hírű rendezvényen: április 29-én Győr, a vizek városa, április 30-án pedig Mint a moziban címmel került sor tudományos konferenciára. Az előadók döntő többsége a levéltárak dolgozói közül került ki. Előbbi konferencia elnöki tisztét Dr. Á. Varga László, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója, utóbbiét pedig Dr. Csurgai Horváth József, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltárának igazgatója töltötte be.

 

 

2002. június 6-án Budapesten került sor a Magyar Levéltárosok Egyesülete és a Magyar Országos Levéltár A levéltárak feladatai az Euróai Unióban c. konferenciájára. A rendezvényen — többek között — Hans Hofmann-nak, az Európai Bizottság Levéltára (Brüsszel) igazgatójának és Jean-Marie Palayret-nek, az Európai Unió Levéltára (Firenze) igazgatójának előadását hallgathatta meg a nagyszámú érdeklődő.