D. Tóth Béla
Adalékok Eger város 1848–49. évi eseményeihez

Báró Karl Geringer, a polgári kormányzás magyarországi teljhatalmú biztosa 1849 augusztusában előbb ideiglenes jelleggel Heves megye kormánybiztosi, majd októberben, ugyancsak ideiglenes megbízással Heves és Borsod megyék kerületi ügyeinek irányításával bízta meg Kapy Ede Sáros megyei földbirtokost, kipróbált hívét, aki aztán 1849. november 12-étől 1850. szeptember 11-ig, a kerületi főbiztosság megszűnéséig, kinevezett főbiztosként tevékenykedett a Habsburg berendezkedés megszilárdításán.

A Magyar Országos Levéltárban az egri kerületi főbiztosság iratanyaga csaknem hiánytalanul megtalálható.¹ Ezek között böngészgetve találtam rá egy terjedelmesebb iratkötegre,² ami olyan eseményeket idéz fel Eger város 1848–49. évi történetéből, amelyek érdekességük miatt mindenképpen méltóak a figyelemre és a megörökítésre.

Az olvasó és a kutató is jól tudja, hogy a megtörtént eseményeket gyakran csak a későbbi rekonstruálás után lehet megközelítő pontossággal visszaidézni. Erre a „rekonstruálásra” a szabadságharc leverése után sajnos túlságosan is gyakran került sor. A hadbíróságok felállítása után kihallgatás követett kihallgatást, s ezeket gyakran a közigazgatás megbízható tisztviselői végezték, és terjesztették a jegyzőkönyveket a megfelelő bíróságok elé. A bírósági döntés pedig legtöbbször az elítéltetés és/vagy vagyonelkobzás volt, akár fő-, akár mellérendelt szerepet játszó „bűnösökről" volt szó.

A bemutatásra váró iratcsomó ugyan kihallgatási jegyzőkönyv, — részben a meghallgatásokkal egy időben készült piszkozat, részben ennek tisztázata —, de a feltáruló események révén olyan információkkal is találkozhatunk, amelyek ritkán kerültek megörökítésre. Nemcsak egy-egy résztvevő bátorságát, vakmerőségét, elkötelezettségét ismerhetjük meg, hanem azt is egyértelművé lesz, hogy Eger város forradalmi vezetése mellett ott állt a lakosság jelentős része. Nem elszigetelt, „felülről" indított akciók ímmel-ámmal történő támogatója volt a város népe, hanem önálló — sikeres — kezdeményezésre is képes támadások szervezője és részese.

A forradalom és a szabadságharc másfél éve alatt hol a forradalom erői, hol az ellenség kezébe került a város, s mint mindenütt, itt is éltek hősök és megalkuvók, akár életüket is feláldozók és árulók egyaránt. Akadtak olyanok is, akik a hatalomváltás pillanatában képesek voltak színt változtatni, és minél alaposabban bevádolni az előző rendszer támogatóit, hogy a maguk személyét minél inkább menthessék.

Kezdetben a római katolikus egyház helyi képviselői is a magyar kormány politikájának támogatását kérték híveiktől, a fegyveres ellenállásra is buzdítottak, ami a lakosság eltökéltségét csak növelte.

Amikor már minden elbukott, Kapy Ede a „kézi vezérléssel” történő napi problémák megoldásán túl rendíthetetlen végrehajtója volt a Pestről érkező rendeleteknek, utasításoknak, nyomozati, körözési kérelmeknek.

A dolgozatunk tárgyát képező iratcsomó egy ilyen nyomozás során született. Célja annak kiderítése volt, hogy az 1849 őszén letartóztatott és perbe fogott Schaffner János — korábban egri főbíró, majd polgármester —, Szabó Antal takarékpénztári írnok, Dusárdi Ferenc szíjjártó mester, Lackermayer István gombkötő mester, Zsolnai György csizmadia mester, ifj. Losonczi András tímár mester, valamint Kömlei Antal városi piaci biztos — valamennyien városi tanácsosok — elkövették-e a terhükre rótt bűnöket?

A szereplőkről — Schaffner kivételével — keveset tudunk.  Schaffner, a radikális nézeteiről ismert polgármester 1849. május 25-én vette át a város irányítását elődjétől, a mérsékelt politikát folytató Rózsa Károlytól.³ Ezt megelőzően, mint főbíró már 1848–49 fordulóján, majd január–február során szabadcsapatokat, vagy ahogy akkor nevezték őket, gerillacsapatokat szervezett. Ezek figyelemmel kísérték az ellenséges seregek mozgását, s ha erre lehetőség kínálkozott, le-lecsaptak az elkóborló, kisebb erőkre.

A nyomozás egyik része a szabadcsapat szervezésére, támogatására, Schaffner közreműködésére, valamint a csapatok tevékenységére irányult. A tanúkihallgatások — Makáry és Lukáts tanácsnokok vezetésével — 1850 nyarán folytak, mind a vallomásokról készült piszkozatot, mind a tisztázatot elküldték Kapy Edének.

A meghallgatások igen hosszan tarthattak, hiszen nagyon sok tanút idéztek be, s ahogy az gyakran előfordult, az egyik vagy másik vallomásban elhangzott név újabb és újabb tanuk előállítását eredményezte. Összesen huszonkét tanú vallomásáról készült jegyzőkönyv. A vallomások — ha nem is teljesen új, eddig ismeretlen eseményekre irányítják rá a figyelmünket, de — a maguk részletességével, sokat mondó megfogalmazásaikkal, egy-egy helyszín konkrét említésével, képszerűen állítják elénk, megelevenítik az egri események egy részét.

A szabadságharc történetéből ismerjük, hogy a kevés számú és nagyrészt képzetlen reguláris erők mellé — elsősorban a kisebb csapatok elleni fellépésre — Kossuth is alkalmasnak ítélte — bár jelentőségüket nem becsülte túl — a népfelkelés megszervezését, a szabadcsapatok felállítását.

Egerben 1849. január 30-ikán, népgyűlésen hirdették ki a népfelkelés megszervezésével kapcsolatos gyakorlati teendőket.⁴ A harang hívó szavára kellett a kijelölt helyeken gyülekeznie a felfegyverzett népnek, mozsárágyuk lövéseivel kellett az ügy komolyságát demonstrálni és az ellenséget elriasztani, figyelemmel kellett kísérniük az ellenség mozgását, s a reguláris csapatok megérkeztéig harcolniuk is kellett.

Schaffner János legfőbb bűnei között ezeknek a gyakorlati tennivalóknak a megszervezése, a szabadcsapatok élelemmel és ruházattal történő támogatása szerepelt.

Minden meghallgatott tanú — a szokásoknak megfelelően — azonos kérdésekre kellett, hogy válaszoljon. Schaffnerrel kapcsolatban az alábbi kérdőpontok szerepeltek:

„1. Ismeri e a tanú Schafner (sic!) Jánost, Eger város volt polgármesterét? — ha ismeri, beszélje el a tanú körülményesen, mit tud arról, hogy Schafner János a város- és népgyüléseken szónokolván, Eger Városa népét arra buzdította, hogy a Cs. Kir. Ausztriai és Cs. orosz seregeknek fegyveresen ellent álljon, — előtte házait s egyébb javait felgyújtsa; — halotta e a tanú, midőn Schafner János a népfelkelésben részt venni nem akarókat akasztófával — vagy egyébb kivégzés nemével fenyegett, szidalmakkal illette? — általában mondja el a tanú, mit tud azon intézkedésekről, mellyeket Schafner János a népfelkelésre nézve tett? — mind ezt beszélje elő körülményesen.

2. Tudja-e azt a tanú, ha valljon Schafner János vólt e egyetértésben, összeköttetésben a guerilla csapatokkal? — igaz e, hogy azoknak élelmet és fegyvert szolgáltatott?

3. Tudja e a tanú, midőn Schafner János azon okból, hogy a nép a Császári Kir. Ausztriai sereg ellen fegyvert fogjon, éjjel a harangokat félre verette, és mozsarakkal lövöldöztetett?

4. Kit tudna ezekre nézve még alkalmatos tanúknak?”

A kérdések tartalma arra utal, hogy a kihallgatást végzők a Pestről készen kapott kérdésekkel a már tudott dolgok minél szélesebb körű bizonyítását kívánták elérni. Az, amit tudtak, önmagában is elég volt a várható súlyos ítéletek meghozatalára, ám ennek ellenére a „játszmát” végigjátszották!

A tanúvallomások egy része arra utalt, hogy a kérdések súlyával tisztában lévő tanúk inkább azt vallották, hogy nem tudnak semmit, nem emlékeznek semmire: remélve, hogy enyhíthetik a büntetést. Mások azonban, ha nem is szándékoltan, de meggondolatlanul inkább Schaffner ellen, mint az érdekében tanúskodtak. Volt olyan tanú is, aki egyértelműen a gyanúsítottak ellen vallott.

Ribóssz (máshol: Ribossy) Gábor 52 éves ügyvéd, városi tanácsnok, úgy vallott, hogy semmiről nem tud, sehol nem volt jelen, amikor a kérdéses dologról tárgyaltak.

Hasonlóképpen foglaltak állást többen is. Angyalosy Antal Maklár előváros első negyedének mestere például így mentette a volt polgármestert: „… tudja, hogy azon okból, hogy a nép a Cs. Kir. Austriai sereg ellen fegyvert fogjon, és hogy e végre a harangok félre veressenek s a mozsár ágyú kisüttessen a parancsolat neki is, mint fertálymesternek ki volt adva írásban; de a rendelet alá senki alá írva nem vólt.”

Ugyanezt erősítette meg tanúvallomásában Nagy Márton, Maklár előváros második negyedének mestere is. De ő többet is mondott: „Azt tudja, hogy a nép felkelésel ásott Bakta helység körüli Sánc ásásnál Schafner darab ideig jelen volt.”

A negyedik tanú már olyasmit is említett, amit senki nem kérdezett tőle, s vallomásával egy újabb személyre is ráirányította figyelmet. Schmid Lajos, volt egri érseki tömlöctartó (45 éves) azt ugyan nem tudta, hogy Schaffner kapcsolatban lett volna a gerillákkal, de „Gáhz [Gáhy]⁵ Jósef városi vólt kapitányról valhatja: hogy ő előtte guerilla Kapitánynak valván magát, a tanút felszólította, hogy a guerillákhoz hadnagynak álljon be, de ő azt el nem válalta.”

A tömlöctartó tovább is vádolt: „Halasí Gáspár vice ispán szájából halotta, hogy Gáhz Ferenc ügyvéd hozott neki 300 ftot a guerillák ellátására.”

Vajon milyen elismerésre, jutalomra számított a tömlöctartó, hogy egyszerre három embert is belekevert az ügybe? Nem tudjuk! De Schmid Lajos vallomása, mintha elindította volna a lavinát. Bóta Ignác egri, Sánc negyedbeli lakos megerősítette, hogy „Schafner arra szólította fel egykor a népet, hogy a harang félreverésre, és ágyú szóra talpon legyenek, és ki minő fegyvert kaphat, azzal áljon elő, fenyegetődzött, hogy a ki elő nem áll, azt szabad legyen bár kinek is agyon szúrni — agyon verni." Íme, a feltett kérdést megerősítő első vallomás!

A következő tanú, Pittoki János, a város tömlöctartója ugyan semmiről sem tudott, de a hetediknek tanúskodó Pók István, városi tanácsnok, árnyaltabban fogalmazva ugyan, de megerősítette Bóta vallomását: „Schafner János a magyar vólt kórmány részéről kiadott lázzító proclamatiót a nép gyűlésben felolvastatván, mellyekben a kérdéses ellenállás- és házaknak a bevonuló seregek előtti felgyújtása foglaltatott, ezeket helyeslőleg secundálta, magyarázta kitételeit, és a népet azokra buzdította.” A  Schaffner által hozott  intézkedésekre azonban nem emlékezett.

Gräber Ferenc egri vasárus csak annyit mondott, hogy két puskát hadicélokra elvittek tőle, de hogy kiknek adták azokat, arról semmit sem tudott.

Krammer Károly „orvostudor” újabb adalékkal szolgált — számunkra is — Schaffner működését illetően. Azt vallotta, hogy „egy városi képviseleti ülésből Schafner Kápolnára küldetett az illető magyar sereg kórmányzójától megkérdezendő, ha valljon a népfelkelés szükséges e?”

Lényegi információkkal szolgált Schaffner ügyének vizsgálata során Gáhy József, aki azt erősítette meg vallomásában, amit a kihallgatók kérdeztek. Gáhy hites ügyvéd, volt városi kapitány azt vallotta, „hogy a nép gyűlésekben Schafner János mindent a képen, mint a kérdő pontban foglaltatik szólt, és cselekedett, t. i. a népet buzdította, hogy a Cs. Kir. Austriai és Cs. Orosz seregnek ellentálljon; — előtte házát s egyébb javait gyújtsa fel.” Gáhy ugyanakkor a következő mondatával részben „fel is mentette” Schaffnert: „A népfelkelés eránti intézkedést Schafner János nem épen magától, — hanem a városi képviseleti ülés megbizottai által is tette: mert különben teendők (értsd: ha másként cselekednek) Kossuth Kórmány által kötélel — akasztófával fenyegettettek. Tették tehát azt tiszti veszélyes állásukban.” (Az orosz seregek említése Gáhy vallomásában összemosódott a későbbi eseményekkel, hiszen csak néhány hónap múlva kezdik meg a cári seregek bevonulásukat Magyarország területére. 1849 tavaszán még csak szóbeszéd tárgya lehetett az orosz cár segítsége a Habsburgoknak.)

Gáhy József újabb tanukat is meghallgatásra ajánlott: Nékám, városi szállás mestert, Kupfer András aranyművest és Scheffer volt városi rendőrkapitány anyósát.

Hasonlóképpen Schaffner ellen vallott a koronatanúnak is tekinthető Luprik Károly egri ügyvéd, aki „Bayer Lajos Kereskedő bóltjában lévén, ekkor Krammer doktor ott panaszolkodott, hogy Schafnerral szó vitában lévén, azzal fenyegette, hogy őtet feladja a magyar kórmánynak, mint ellenkezőt a magyar kórmányi rendeletekkel. A népfelkelésre nézve nyomtatásban adta ki Schafner a rendeleteket, és e tekintetben minden intézkedéseket Schafner tett.” Luprik megerősítette azt is, hogy a népfelkeléssel kapcsolatban Schaffner mindent nyomtatásban adott ki, s minden intézkedést maga hozott. Azt is monda, hogy „a népfelkelésre nézve egy alkalommal éjjel csakugyan Schafner rendeléséből verettek félre a harangok, és ágyúk süttettek, minél fogva az egész városi népség nagy rémülésbe jött.”

Luprik vagy nagyon haragudott Schaffnerre valamiért, vagy erősen érdekében állhatott minél alaposabban „bemártani” a volt polgármestert, mert egész regényt mesélt Schaffnerről: „Hogy egykor Hucsa Susanna asszonynál lévén, ki akkor Parádról elő jött, a nevezett aszonyság azt beszélte, hogy Schafner Parádon mulattában — az ott tanyázó guerillákat összehíván traktálta őket, s oda utasította, hogy húzódjanak a Tárkányi erdőbe, őket élelemmel és fegyverrel elfogja látni; s onnan Egerbe bevonulandó Cs. seregeket támadják meg és gyilkolják le, élelmiszereiket rabolják el.”

A hír valóságáról úgy győződött meg Luprik, hogy „keresett tárkányi lakosokat, kik Egerbe héti vásárokra bejönni szoktak, és csakugyan találván is egy asszonyt, kérdezte tőle, ha vannak e Tárkányon guerillák, s ez mondá, hogy vannak bizony! — minden élelemmel Egerből láttatnak el az egri várból.” Állítása szerint továbbnyomozott az ügyvéd. Az érseki javak igazgatója azt mondta neki, hogy ő semmit nem tud a gerillák ellátásának a mikéntjéről, de a várbeli tömlöctartó másnap Báyer kereskedő boltjában már azt mondta: „... igaz, hogy mindennel ő látja el a guerillákat, de bírói comissio mellett szolgáltat nékiek mindent, sőtt fegyvereket is adott már nekiek, és csizmát.”

Az általa elmondottak igazolására a tanú ajánlotta Bayer kereskedőt, ill. Schárpe Györgyöt, aki ugyancsak kereskedő volt. A nyomozás vezetői ezek után már csak azt tartották fontosnak, hogy Luprik vallomását megerősíttessék a két kereskedővel.

Bayer Lajos kereskedő, „most már városi tanácsnok", megerősítette Luprik szavait: „Schmid Lajos várbeli tömlöc tartó [...] azt felelé: hogy ő bírói meghagyásból szolgáltat a guerilláknak élelmet és fegyvert.”

Scharpe György kereskedő is ugyanezt erősítette meg. Ezután a tanúk meghallgatása befejeződött, a nyomozók eredményes munkát végeztek. Schaffnerre minden vádpontot rábizonyíthattak. A bíróságnak ezek után már könnyű dolga volt.

A fentiek alapján kikövetkeztethető, hogy a gerilla csapatok szervezése, támogatása, a népfelkelésre és ellenállásra buzdítás Schaffner főbírósága idején, közelebbről 1849 januárjában, februárjában történhetett. Ezt igazolja, hogy Luprik a Parádon történt eseményeket említve, Schaffnernek tulajdonítja az alábbiakat: „az Egerbe bevonulandó Cs. seregeket támadják meg” stb. A tömlöctartó bírói parancsolatról beszél, Schaffner pedig csak május végén lett polgármester. Egert a kápolnai csatavesztés után 1849. március 1-jén szállták meg néhány napra az osztrák csapatok. Abban pedig a szabadcsapatok be-betörésének is nagy szerepe volt, hogy március 13-án az ellenség már el is hagyta a várost.

A jegyzőkönyv másik fele az ugyancsak letartóztatott és perbefogott tanácsosok ügyével foglalkozik. Ők — Szabó Antal, Dusárdi Ferenc, Lackermayer István, Zsolnai György, ifj. Losonczi András és Kömlei Antal — kisebb, de annál életszerűbb „bűnökkel” vádoltattak.

Az ellenük folytatott nyomozást egybefogottan kívánom bemutatni, mert gyakori az érintkezés cselekedeteik kapcsán. A tanúknak feltett kérdéseket azonban külön-külön, az egyes személyekre vonatkozóan is érdemes bemutatni.

Szabó Antallal kapcsolatban arra voltak kíváncsiak a nyomozás vezetői, hogy igaz-e az, hogy ruháján, a mellrészen vörös keresztet⁶ viselt a forradalom alatt, a népet a fegyveres felkelésre lázította, s „az ebben részt venni nem akarókat piszkokkal, szidalmakkal illette, a népet házai s egyéb javai felgyújtására ösztönözte?”

Dusárdi Ferenc feltételezett vétke az volt, hogy kiszabadította azokat a gerillákat, akik a pálinka elvitele miatt visszamaradt „muszkákat” megtámadták, és ezért a városházánál elzárták őket. Azt is feltételezték róla, hogy személyesen is jelen volt az oroszok megtámadásánál és hogy az „egri parochia melletti dombon egy kozáktól a fegyvert erőszakkal elvette.” Dusárdi azok között is ott volt, akik az 1849. február végén, március elején Egerbe bevonuló császári csapatokat „a Maklári Hóstyán megtámadták.” A nyomozók arra voltak kíváncsiak, hogy mit tett ekkor Dusárdi? Igaz-e, hogy még herceg Lichtenstein tábornokra is puskát fogott?

Lackermayer István, — akinek a keresztnevét először csak N-nel jelölték a kihallgatók — ugyancsak részt vett a városházánál a pálinka elvitelét megakadályozó és ezért elfogott gerillák kiszabadításában.

Ifj. Losonczi is részese volt a pálinkát eltulajdonító oroszok megtámadásának. A tanúk feladata volt, hogy részletesen elmondják, mit tudnak az ő részvételéről a csetepatéban.

Zsolnai György bűnéül azt rótták fel, hogy néhány ferences szerzetest, akik a „lázadó Kormány ellen kikeltek, bévádolt.”

Végül Kömlei Antal ellen többrendbeli vádat fogalmaztak meg. Azzal vádolták, hogy „... mint kém, a lázadó Kormány fizetéses szolgálatába állott, Madarász László honvédelmi bizotmányi taggal hivatalos viszonyban volt és az egri postán jött s ment levelek felbontogatása iránt is rendelkezett.”

Mindegyikük ellen felhozott vád volt a király becsmérlése, ill. a szolgálatban lévő, vagy nyugalmazott katonatisztek becstelenítése. Ezeket a vádpontokat lényegében csaknem mindenki ellen felhozhatták volna, aki részt vett a szabadságharc eseményeiben. A háborúval, a csatákkal, az ellenséggel vívott küzdelmek természetes velejárója volt, hogy szemtől szembe álltak egymással a katonák, s magától értetődött, hogy — pl. esetünkben — a város pálinkakészletét hadisarcként elhurcolni akaró ellenséget meg kellett akadályozni ebben a szándékában. Nyilvánvaló, hogy a másik fél is hasonlóképen járt volna el. Mindezzel csak azt akartuk érzékeltetni, hogy Haynau bosszúja az ilyen — lényegét tekintve — jelentéktelen ügyekre is kiterjedt, és néhány hónapos elzárás is járt ezen „bűnökért”.

A tanúk ezekben az esetekben is általában hasonlóképpen nyilatkoztak, mint Schaffnerrel kapcsolatban. Ribossy Gábor ügyvéd, akinek a szomszédságában történt a sokat emlegetett pálinka kocsira rakása, a jegyzőkönyv leírása szerint azt vallotta, hogy „a kérdéses alkalommal a pálinkának kocsira felrakásánál két muszka tisztek és több muszka katonák két szekérrel a tanunak tőszomszédságában voltak, az alatt- míg a pálinkát a kocsira rakni készültek, a két muszka tiszt a tanuval Ribár József háza előtt beszélt. Azután Ribár házához bemenvén, ott fröstökölvén, az alatt kint nagy lárma történt. Mire a muszka tisztek is kimentek; de a mint a tanu Ribárnál a háza elébe ment, látta, hogy a tisztek és többi muszkák a Sátorok felé szaladtak. A pálinkával foglalatoskodó muszkákra egy guerilla reájok tört, és eképen a pálinkás kocsikat a muszkák oda hagyták; és ezen alkalommal a kocsitól megszaladott egy lovat [...] az egri Betlehem utzában lakos Szarvas József fogta el. Ezen lovat a tanu a Város gazdasági udvarába vitette. [...] A szaladásból azután visszatérő muszkáknak minden fegyvereik,- poggyászaik, mellyeket szaladásukban elhagytak megkerültek, azokat a tanu kocsira rakatta, és őrizet alatt a Város udvarába vitette. A pálinkáért adott Két arany előpénzt a muszka tiszteknek utánnok vitték. A pálinkás kocsira reá rontó guerilla tiszt befogatott.”

Ellentétben a nyomozók kérdéseivel, vallomásában azt fogalmazta meg Ribossy Gábor, hogy több oroszt egy gerilla támadott meg, és szalajtott szét a négy égtáj felé. Kiderült, hogy az egyik ló is elvágtatott, hogy a fegyvereket fejvesztetten szétszórták az orosz katonák, s hogy „mikor térhettek vissza”, arra abból következtethetünk, hogy a lovat nem visszaadták nekik, hanem a város udvarába vitették. Az viszont nem derült ki e vallomásból, hogy a gerilla tisztet ki fogta el, s hogy ki volt az illető.

Arigoni Gáspár egri óraműves azzal egészítette ki Ribossy vallomását, hogy „látta, midőn a kérdéses helyen Duzsárdi a muszka katona kezéből a puskát rángatta, czimbálkoztak együtt, de midőn azt kezéből ki nem vehette és azután a muszka puskájával reá czélozott — erre Duzsárdi elszaladt.”

Pittoki János városi tömlöctartó a gerilla kiszabadításának eseményeit mesélte el. „Ismeri Duzsárdit, ki a pálinkát vinni akaró muszkákat meg támadó guerilla becsukatása után, azon éjjel a Város háza Vas kapuján nagy lárma és káromlások között bejövén — a tanút — Krisztusát szídva — megtámadta, — mondván: ' hogy merészeltétek bezárni a polgárt', értvén a becsukott Lackermayer egri gombkötőt. Ekkor egy másik ember is volt vele — gérokkban öltözve, de a tanú nem ismerte; az akkor strázsán volt hajdú Szabó János fogja ismerni. — ' Nyísd ki --a Krisztusodat' — mondá Duzsárdi, egy csatló forma dorong levén kezében. — Sokad magával rontott Duzsárdi a tömlöczre, de a tanú a többieket a setétség miatt felnem ismerte. Akkor a tanú és strázsa az erőszaknak engedni, és a foglyot kibocsátani kénytelenek voltak. — Más alkalommal midőn a pálinkás szekertől a muszka lovat a város udvarába behozták, pisztollyal járt ott — fel s alá Duzsárdi, melly az oldalzsebéből kiállott; [...] a pisztolyt reá fogta. Erre Gáhy akkori Városi kapitány úr előjövén — harmadszori parancsoló megszóllítására állott meg Duzsárdi a lóval, és arrúl leszállott, s akkor a ló tőle elvétetett.”

A tömlöctartó konkrétabb vallomásából kiderült, hogy Lackermayer István gombkötő volt az a bátor gerilla, aki megfutamította az orosz katonákat. Tőle tudjuk, hogy Dusárdi az orosz lovat is magával akarta vinni. Az esemény időpontja is kb. behatárolható: 1849 nyarán történhetett az oroszok megtámadása. Az minden valószínűség szerint csak kitalálás, hogy Dusárdi többedmagával járt volna a városházánál. Először csak egy, majd sok ember jelenlétéről beszélt Pittoki János, nyilván, hogy gyávaságát mentse.

Szabó György volt vásárbíró, egy másnapi eseményen keresztül mutatta be Dusárdit. Szerinte: „... más napon, a piaczon Schin bóltja előtt állván — egy a Najmajer úr háza előtt talált László nevű hajdút bizonyos dologban haza utalván [haza küldvén], azon hajdút Duzsárdi feltartóztatta, kérdőre vonta az elfogottak iránt, a tanura pedig a mellyénél lévő két pisztolyt — 'Kristusra--' — káromlás között valamennyire a mellyétől kihúzta; de midőn a tanú bátran szóllította, hogy lőjjön reá, és Gáhy városi kapitány úr is közben jövén, mondá: 'adjatok egy puskát — hadd én lövöm meg ezt a dísznó embert' — ekkor Duzsárdi odább állott.”

Gáhy József ügyvéd részletesen, a tanult ember ismereteivel felvértezve adta elő vallomását. „Kuzniczov [Kuznyecov — T. B.] orosz tábornok úr — seregével Egerből kivonulván, — azután a tanu az egri vásár téren szaladgálni észrevette a népet; némely hátra maradtt muszkák is szaladtak -és azon vásártéren puskáikat töltötték. Ezeket a tanu a Székes templom tornyából nézte; onnan lejövén a szaladozók közül nem ismert fel senkit. Látván a veszedelmet Kovács és Roskoványi főkáptalani Kánonok urakat felkérte, mennének a Generálishoz, hogy a kellemetlen esetre nézve engesztelje, — vissza jövetelük után a guerillát, ki a zavar okának lenni tapasztaltattak, a tanu elfogatá. Duzsárdi akkor is ellenszegült, mondván: 'ezt Egerből el nem viszik'. [...]  azt látta, hogy Duzsárdi a Város udvarba vitt muszka lovon pisztolyokkal terhelve nyargalt; a tanu szavára a lovat általadta; az üldözött muszkákat pedig a tanú bátorságba tétette. Egy közülök véres fővel ment el, de a tanú nem tudhatja, kiütötte meg. — Az összegyűlt nép közül némellyek szidalmazták — schvarczgelbnek kiálták a tanút — látta a tanú, midőn Duzsárdi a Vásárbíróra fogá pisztolyát; mire a tanu felindulván, mondá: ' adjanak egy puskát hadd lövöm agyon'.”

Dusárdival kapcsolatos vallomásában Verkál György székes templomi zenész, megismételve a mások által már elmondottak egy részét, ugyancsak említette, hogy a városháza udvarán Dusárdi, amikor eloldotta az orosz katona befogott lovát, „reá ült, és nyargalódzott rajta, lázítván a népet a muszkák ellen. Némellyek csillapították, de ő arra mit sem hajtott azt mondván: itt jön Görgey a táborával.”

Gáhy József egészen más megvilágításba helyezte a gerillának mondott Lackermayer szerepét a „muszkák” szétzavarásában. Szerinte „Lackermayer, itteni Lengyel eredetű asztalosnak a muszka seregnél tett arróli vádjára esett bajban, hogy itt Egerben sok nyugtalanok vannak. Lackermayert a muszka tiszt megkancsukázta; erre Lackermayer, másokat felingerelvén, a lengyel asztalost és a muszka tisztet némelly guerillák társaságában üldözőbe vették; és ekkor történt a pálinka vivő muszka tiszteknek elszaladása. A muszkák üldözéséből Lackermayer előjövén, muszkaháti katona bornyúkat hozott. Ezt tapasztalván-, hogy a muszkák részéről valami rossz ne következzen ezzel a Városra, Lackert elzáratta.”

Ifj. Losonczi András közreműködéséről a „muszkák” szétzavarásában először Magyar Anna tanú tett vallomást. Látta ugyanis, amikor a maklári hóstyán Losonczi, többedmagával egy oroszt megtámadott Horváth csizmadia kapujánál „és külekedés  [tülekedés — T. B.] közben a muszkával a kapun bedűltek. A veszedelem onnan eredett, hogy a muszka egy ostorosi emberrel és kocsival jövén Egerbe, Losonczi az embert kocsijával együtt a Muszkától — visza akarta tériteni, és a további fuvarozástól megmenteni. A muszka, a mint a veszekedés történt, kiabált az utánna érkezett muszkákhoz, hogy védelmezzék. Kik azután többen megérkezvén, ekor Losonczi és a többiek mind elszaladtak. A megverett muszka nagy dühösségében — a többiektől egyedül ott helyben maradott bor ittas kapás embert, Szarvas Jósefet össze vagdalta, ki azután sebeiben meghalt. A baj és veszedelem fő oka Losonczi volt, ki az embereket a Maklári hostya hosszán mindenhol fel lázasztván nagy lármájával, mindenkit ingerlett, hogy az ostorosi embert, s kocsiját a moszkáktól megszabadítsák, s e végből a kocsival jött muszkát támadják meg.”

Egy 18 éves leány, Horváth Zsuzsanna, Horváth János csizmadia leánya megerősítette a Losoncziról mondottakat, hiszen az ajtójukban állva szemtanúja volt mindennek: „... kiabált Losonczi, hogy dőtsék fel a kocsit, mellyen a muszka Egerbe jött. Látta, hogy Losonczi azon kocsival jövő muszka kezéből a dsidát kivette, és azzal a muszkának a fejére vágott, melly vágásra azon dsida négy felé tört. Szarvas Jósef Kapás ekor a muszkának neki ment, és baltával a képiben vágott; akkor a külekedésben a tanú attyának háza kapuján mind a hárman — tudni illik a muszka, — Losonczi és Szarvas Jósef beestek: Losonczi alól esett,- felül a muszka, tetejükben Szarvas Jósef. Mikor már ütést kapott a muszka, Losonczi kicsavarta kezéből a puskát és valami kertben eldugta. Az ostorosi kocsis ember, ki a moszkával jött, s így megszabadult, siettében lovával elment, a kocsiját pedig otthagyta [...]. A falusi embertől hátra hagyott kocsi Bóta Imrénél van.”

Hasonlóképpen tett vallomást Losoncziról Madarász Imre csizmadia és Kovács János tímár mester is. Ez utóbbi egyik érdekes mondatát érdemes idéznünk: „Losonczi [..,] az úttzán azt kiabálta: mind hundszvut a magyar, mert közzülök senki sem kél fel a muszkák megtámadására.”

Ha ellentmondásosan is, de kialakult egy határozott kép mind Dusárdi, mind Lackermayer István tettéről. Az is eléggé egyértelműen kiderült, hogy ifj. Losonczi András nem a pálinkát rakodó oroszok megveretésében vett részt, hanem egy ettől függetlennek látszó csetepatéban, amelynek a végén nem az orosz, hanem egy magyar ember halt meg. Azokból a mondatokból pedig, amelyek arról adtak hírt, hogy az emberek swarzgelbnek csúfolták az osztrák érzelmű hivatalnokot, hogy többen együttérzően szemlélték az eseményeket, arra következtethetünk, hogy a szabadságharc szimpatizánsaiban sem volt hiány.

Azokra a kérdőpontokra pedig, hogy mit tett Dusárdi, amikor a császári csapatokat megtámadták a maklári hóstyán, illetve, hogy Lichtenstein tábornokra is puskát fogott volna, senki nem mondott semmit.

Szabó Antal takarékpénztári írnok, városi tanácsnok ellen alig-alig tudtak többet vallani a tanúk, mint, amit a feltett kérdések is tartalmaztak. Kiszínezték az eseményeket, de tartalmilag újat nem sokat mondtak.

Angyalosy Antal tanúvallomásában például megismételte, hogy Szabó Antalnak „vörös kereszt levén mellyén, a népet proclamátiók felolvasásával és egyébb izgató beszédekkel egész borzadásig izgatta és buzdította a Császári Királyi Seregek elleni ellenszegülésre és fegyveres felkelésre; piszkokat — gyalázatokat és gúnyszavakat mondott azokra, kik a népfelkelésben részt nem vesznek; [...] A császári királyi seregek bevonulása esetére a népet házaik s javaik felgyújtására ösztönözte.”

Schmid Lajos változatában: „jelesen úgy nyilatkozott, hogy ki a nép felkelésben részt nem vesz, vesszen el, és dögöljön — mint a kutya, — az ollyan nem ember — hanem gazember."

Gáhy József ügyvéd is minősítette Szabó beszédeit: „Részint bosszankodást — részint gúnyt szülő beszédeinek kitételeire a tanú már világosan nem emlékezik."

Zsolnai György csizmadiát, ki a Kossuth kormány ellen lázító ferenceseket feljelentette, ugyancsak kevés konkrétummal tudták vádolni a megkérdezett tanúk. Ebben az esetben is inkább pontosították az esetet, eleven előadással írták le a történetet, mintsem újabb vádakkal illették.

Bóta Ignác, aki Zsolnait fuvarozta, szemtanuként számolt be a történtekről. „Füredre [Tiszafüred — T. B.] taligán vivén Zsolnait, [de] oda nem mehettek, mertt a Csász. Királyi Sereg már Poroszlón és körül — belől volt — közel Füredhez; csak Bábolnáig [Tiszabábolna — T. B.] vihette taligán a tanú, mert útközben a Bábolnai Notáriussal találkozván, ez azt mondá, hogy  a Tiszán a hidat felszedték; és így Zsolnai Füredre gyalog ment, a tanú pedig haza jött. De már Egerből menttükben a tanú tapasztalta, hogy Zsolnai mindig csak Ő Felségére a király urunkra agyarkodott, — többnyire mindig róla beszélt, sokszor hundszvutolta Ő Felségét. A Palatinus Ő Herczegségéről is azt mondta, hogy akkor kellett volna mindjárt agyon lőni, mikor Egerben volt. Hívta [Bótát — T. B.], hogy menne vele Poroszlóra; mert ő oda, a mint mondá, azért megy, hogy ott a Német tábort megtekintse, és onnan hírt vigyen a magyar tábornak. — Útjukban Zsolnai a tanúnak azt is megvallotta, hogy ő az általa feladott egri barátoknak dolgában is kíván menni Füredre. — Török Sándor akkori Városi Tanácsnokról mondotta, hogy levelet vitt tőle Füredre; a mit Török Sándor [ Bóta — T. B.] Egerbe vissza érkezttével — neki megvallott.”

Arigóni Gáspár óraműves csak arról tudott, hogy Zsolnai Debrecenben is járt a kormánynál, de ennek okát nem ismerte.

Kömlei Antal városi piaci biztosról nem kevesebbet állítottak a kérdések megfogalmazói, minthogy a magyar kormánynak hivatalos kémszolgálatot teljesített, s feladata volt a gyanús levelek tartalmának megismerése is. Ellene sem tudnak sok újat felhozni, de amit megtudunk, az újabb adalékokkal szolgál ismereteink gyarapításához. Schmid Lajos „tudja Kömleyről, hogy itt az oroszleány vendégfogadóban a forradalom idején tartózkodott bizonyos Kaszonyi Daniel⁷ nevű urnak — Kömley valami levelet vitt, és ez ismét leveleket küldött Kömley által testvérének és másoknak is ...”

Pók István vallomásában megerősítette Kömley levélbontó szerepét. „Madarász László honvédelmi bizottmányi tagtól egy megbízó levelet mutatott Kömlei Antal a postára való felvigyázás iránt.”

Laudat Ignác templomi zenész szerint pedig Kömlei „a Sörházban jelen volt hadi tiszteket, úgy engemet és templomi Choralista társaimat — jelenléttökben, s jelenléttemben Schvarczgelbeknek, és huncszvutoknak mondott, és azt is mondá, hogy a tiszt urakat és minket minnyájunkat fel kellene akasztani.”

Ugyanezt erősítette meg Verkál György templomi zenész is, kiegészítve azzal, hogy a Sörházban „Kömlei a maga forma emberekkel — jelessen Desperrel, Friedmannal és még többekkel megjelent, — szemeikben mondta minden tiszteletadás nélkül, hogy ők és [Verkál-TB] zenésztársaival együtt mind Schvarczgelbek; ' itt vannak a hundszvutok, itt vannak neveik nálam — csak azt várom, hogy Kossuthtól jöjjön tudósítás, mind felakasztatom.”

Amiről a tanúvallomásokból tudomást szereztünk, amiről beszámoltunk, azt a „nagy” történelem nem tartja számon. Egy település számára azonban fontos adatokat szolgáltatnak a helyi események jobb megismeréséhez, az esendő és hősies szerepet vállaló lakosok cselekedeteinek a megítéléséhez. Egernek és a város mai lakosainak nincs miért szégyenkeznie! A sok apró-cseprőnek tűnő esemény is fontos szerepet játszott pl. abban, hogy az 1849 tavaszi megszállást csak tizenhárom napig szenvedte a város.

A bírósági tárgyalás és az ítélet jegyzőkönyve még nem került elő, pedig kerekké így válhatna ez a történet. Az viszont tény, hogy Eger népe nem felejtette el Schaffner tetteit, mert az 1860-as években, ha rövid időre is, de ismét a város polgármesterévé választották. Az események felidézésével a bátor résztvevők hősiessége előtt is tisztelgünk.