A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRI NAPOK

2001. október 9–12. között a Csongrád Megyei Levéltár immáron huszonnegyedik alkalommal rendezte meg a Megyei Levéltári Napokat. Az eseménysorozat ez évben négy helyszínen is betekintést engedett az érdeklődőknek múltjukba, történelmükbe.

Az első napon Makón a Polgármesteri Hivatal dísztermében Az ország és Makó a Monarchia korában c. konferencia előadásait hallgathatták meg az érdeklődők. Buzás Péter polgármester köszöntőjében, valamint Marosvári Attila, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke megnyitó beszédében kiemelte a levéltár és a város már hosszú múltra visszatekintő példaértékű együttműködését.

Elsőként Pölöskei Ferenc akadémikus Makó város országgyűlési képviselői 1896–1918 címmel tartott előadásában felhívta a figyelmet, hogy a korszak szekunder/másodlagos irodalma igen hiányos, így a témával kapcsolatban legfőképpen a parlamenti naplókat és a statisztikai évkönyvek adatait használta fel. A városban 1867 után az országgyűlési választásokat szinte kivétel nélkül ellenzéki (a kiegyezést ellenző) képviselő nyerte meg. Közülük kiemelkedik Justh Gyula személye, aki 1884–1917 között — négy év kivételével — a Függetlenségi Párt képviselőjeként vett részt a Tisztelt Ház munkájában. Az 1850. január 13-án a Turóc vármegyei Necpálon született Justh politikai gondolkodását a liberális szellemiséget magának való családja, valamint angliai, németföldi és franciaországi tanulmányai határozták meg. Pályájának az országos politikában is lényeges két periódusát, az 1890-es, de legfőképpen az 1910-es éveket emelte ki az előadó. Az 1906. évi választások megnyerésével Justh a képviselőház elnöke lett, és ez kivonta őt négy évre a napi politika világából. A kormány azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményt, és maga Justh is 1909-ben szembekerült gróf Apponyi Alberttel és Kossuth Ferenccel, ami még az év novemberében a párt kettészakadásához vezetett.

Marjanucz László tanszékvezető egyetemi docens Küzdelem a rendezett tanácsú státus ellen c. előadásában Makó 19. századi történetének egyik legérdekesebb motívumát mutatta be a megjelent érdeklődőknek. A város már 1848-ban folyamodott a rendezett tanácsú város titulusért, amely biztosította volna számára az önkormányzatiságot. A szabadságharc kirobbanása miatt azonban Zoltán János belügyi kormánybiztos csak 1849. március 20-án tájékoztatta a város vezetőit a kormány pozitív válaszáról. A kiegyezés után napirendre került Makón az önkormányzat felállításának ügye, és a városi választmány 1867-ben és 1870-ben is kérvényt nyújtott be ennek megszerzéséért. Az 1871. évi első községi törvény e település számára is megadta a rendezett tanácsú város státust, de alig két évvel később (1873) tiltakoztak a belügyminisztériumnál ezen önkormányzati forma ellen. A protestálás legfontosabb okaként megemlítették, hogy a rendezett tanács eltartásához szükséges helyi adó végínségbe juttatta a lakosokat, és javasolták a nagyközségi rendszer felállítását, amely apparátusának eltartása lényegesen olcsóbb lett volna. 1886-ban újra fellángoltak a viták, ekkor a városi képviselők egy csoportja kezdeményezte a státus megváltoztatását. Kötelezték a polgármestert arra, hogy a kérelmet továbbítsa, de mind a belügyminisztérium, mind pedig a megyei törvényhatóság elutasította ezt. Három évvel később újra napirendre került a státus megváltoztatásának igénye. Az ellenzők — helyi kezdeményezésre — népgyűlést (amely intézmény ekkor hivatalosan nem létezett) hívtak össze, amelyet Cseresnyés János rendőrkapitány engedélyezett. Itt határozatot hoztak arról, hogy aláírásgyűjtést tartanak. Az ívet 3082 családfő, összesen 90 000 forint adót fizető írta alá. Ezt azonban formai és tartalmi hibák (például: szándékosan meghamisított adó) miatt újfent elutasította a polgármester, a megye illetve a Belügyminisztérium. Ezzel zárult le a város státusa körüli vita.

Szabó Pál Csaba egyetemi adjunktus Választókerületi beosztás és a megyei közigazgatás összefüggései a dualizmus kori Magyarországon c. előadásában újra a 19. század Magyarországának politikai életébe kalauzolta a megjelenteket. Az előadó megidézve a korszak hangulatát, leginkább a választási rendszer sajátosságait, visszáságait igyekezett egy csokorba gyűjteni. A magyar választási törvény lehetővé tette a legális választási pénzek beszivárgását, így a vesztegetés mindennapossá, sőt már szinte intézményessé vált. Ezekkel szemben azonban nehéz volt a fellépés, mivel a Magyar Királyi Kúriánál a feljelentőnek kellett bizonyítania a vesztegetés szándékát, valamint azt, hogy ez megváltoztatta a szavazás eredményét. Abban az esetben pedig, ha a bizonyítottan megvesztegetettek száma kisebb volt a választást nyert párt többségénél, akkor a Kúria elismerte a szavazás végeredményét. Egyéb antidemokratikus intézkedésekkel/cselekményekkel is terhes a korszak, mint például a választói névjegyzék összeállításánál történt visszásságok, nyílt szavazás, valamint az ellenfél jelöltjének kiszorítása a választási helyiségből. A választási körzetek kialakításánál is anomáliákat fedezhet fel a mai kor kutatója — mutatott rá az előadó, hiszen ezek terület, illetve lélekszám szerinti nagysága aránytalanul nagy eltérést idézett elő.

A nap utolsó előadását Tóth Ferenc nyugalmazott makói múzeumigazgató tartotta meg Urbanizáció Makón a 19. század végén címmel. A kiegyezés után Makó nem tartozott a városiasodás magyarországi élenjáró települései közé: kövezett útja nem volt; a Maroson csak komp közlekedett; fúrt kutak hiányában a lakosok a folyópartra jártak vízért. A 19. század utolsó két évtizedében azonban a város rohamos fejlődésnek indult. 1870 decemberében a jégzajlás elsodorta a kompot, így most már égetően szükségessé vált Makó számára egy híd. A városatyák azonban nem vas- vagy dróthíd, hanem a 40%-kal olcsóbb Howe-rendszerű fahíd építését határozták el. Makónak azonban nem volt pénze az építkezésre, így a királyi révjogot a szakminisztérium, a kivitelezési költségeket pedig az eszéki kivitelező cég állta. A hidat 1878. március 4-én adták át, majd három évvel később az arad–csanádi vasúttársaság vette negyven évre használatba. Az első gőzhajó 1851-ben jelent meg a Maroson. 1886-ban a társaság profilját azáltal kívánta bővíteni, hogy teherfuvarozást vállalt volna a Maroson. A hajózás biztonságossá tételéhez azonban szükség lett volna a folyó szabályozására, ami elmaradt, így a marosi hajózás is elenyészett, majd a trianoni béke után teljességgel megszűnt. Mintegy másfél évtizedes küzdelem előzte meg azt az 1883. január 6-i pillanatot, mikor a másodrendű Szőreg–Makó vasútvonal első szerelvénye begördült a város állomásra. Később mozgalom indult a Hódmezővásárhely–Makó–Nagyszentmiklós közötti sínpár kiépítésére is, amely 1903 áprilisában nyílt meg. Major Miklós polgármester 1888-ban terjesztette a közgyűlés elé az artézi kutak fúrásának szükségességét.

Az ülést levezette és zárszót mondott Blazovich László, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója.

A következő nap (október 10.) délutánján a mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola könyvtárában folytatódott a Levéltári Napok rendezvénysorozata Képek a város történelméből címmel. Az itt megjelenteknek Nógrádi Zoltán polgármester köszöntőjében röviden vázolta a település múltját a tanyaközponttól a várossá válásig, majd Blazovich László levéltár-igazgató megnyitotta az ülést.

Az első előadást Berta Tibor levéltárigazgató-helyettes tartotta meg Az alsótanyai tanyai iskolák története az „első államosításig” címmel. A szegedi külterületen a tanyásodási folyamat a 15–16. század folyamán vette kezdetét. Mórahalmot a 18. század harmincas éveiben egy királyi adománylevél értelmében kapta meg Szeged, és már egy évszázaddal később oly mértékben megsokszorozódott a tanyák száma, hogy a város szükségét érezte a közigazgatás kiépítésének. Ezzel párhuzamosan a szegedi külterületen élők, illetve az egyház egyre inkább szorgalmazta a tanyai iskolák létrehozatalát, de ehhez a városatyáktól semmiféle segítséget sem kaptak. Az előadó adatok egész sorával mutatta be az 1830-as évek végétől az Eötvös József-féle tanügyi reformig (1868) tartó folyamatot, amely során — sok viszontagság után — kialakult a tanyai iskolarendszer.

G. Tóth Ilona főlevéltáros A közigazgatási kirendeltségektől a kistérségi központokig c. előadásában Mórahalom 1849 és 1989 közötti történetét tekintette át. A neoabszolutista rendszer centralizmusa a tanyavilág megszüntetésére törekedett — hiszen az nehezen volt ellenőrizhető a hatalom számára. A tanyák számának rohamos emelkedése a 19. század második felére megkövetelte a közigazgatás kiépítését, az állandó orvosi felügyeletet, a rend megőrzését és a postarendszer megszervezését. A két világháború között Alsótanyaközpontot Szegeddel már vasútvonal és rendszeres buszjárat kötötte össze. 1945 után Alsótanyaközpont újabb nagy változáson ment keresztül: 1950. október 20-án Mórahalom önálló településsé lett. 1970-ben nagyközséggé, majd tizennégy évvel később városi jogú nagyközséggé vált, és 1989 áprilisában a volt tanyaközpont városi rangra emelkedett.

A következő előadást Farkas Csaba főlevéltáros Az ’50-es évek a mórahalmi politikai perekben címmel tartotta meg. Az 1945-ben felállított népbíróságok testületei három év leforgása alatt teljes egészében homogenizálódtak, és a kommunista párt kiszolgálóivá lettek. A teljesség igénye nélkül az előadó ezekből mutatott be néhányat. Perbe fogták a közigazgatási kirendeltség vezetőjét, Árendás Györgyöt és feleségét koholt vádak alapján (nyilasokkal való szimpatizálás, antiszemitizmus, szegények sanyargatása). A bíróság azonban felmentette, de hivatalából eltávolították. László Mihály nagygazdát is bíróság elé idézték egy 1919-ben elkövetett gyilkosságért, amelyből politikai pert kívántak kreálni. 1947 májusában azonban őt is felmentették, és a népbíróság megállapította, hogy tettét bosszúvágy vezette. A következő év februárjában azonban ugyanezen ügyért másodfokon ötévi fogházbüntetésre ítélték. A helyi plébánost sem kerülte el az igazságszolgáltatás: Rokonai Béla egy, a szószékről elmondott beszédéért egy év börtönbüntetést kapott.

Horváth Dezső újságíró Eloltott lámpások. A tanyai iskolák megszüntetése c. személyes hangvételű előadásában saját élményei, cikkei segítségével idézte fel e korszakot az egybegyűlteknek.

Az aznapi rendezvényének utolsó előadását Polner Zoltán újságíró, költő, etnográfus Mórahalmi táltosok címmel tartotta meg. E két világ határán élő bűbájoskodó embereket a Mórahalom környéki néphagyomány tejvarázslóként, vagy kutya alakjában testet öltő rontóként őrizte meg.

A Csongrád Megyei Levéltári Napok évtizedes hagyománya, hogy a megye egy-egy községében élők számára is lehetőséget adódik arra, hogy a helyi múlt iránt érdeklődők megismerjék az adott településre vonatkozó legfrissebb kutatási eredményeket, személyesen találkozhassanak a helység történetével foglalkozó szakemberekkel. Ennek jegyében október 11-én a megyei levéltár Pitvaroson helytörténeti matinét rendezett. Dégi György polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd röviden felvázolta a település múltját és jelenét. Ezután Berta Tibor megyei levéltár igazgató-helyettes fejtette ki e helytörténeti délelőttök jelentősségét. Kiemelte, hogy rendszerint ez az esemény a levéltári napoknak leghangulatosabb része.

Elsőként Tóth Ferenc tartotta meg előadását A katolikus egyház születése Pitvaroson címmel.

Gilicze János makói levéltáros Kitelepítettek: Gutaiak Pitvaroson c. előadásában érzékletesen mutatta be azt, hogy egy politikai döntés milyen hatással volt/van egy kis közösség sorsára. Az 1945. április 5-én kihirdetett kassai program a magyar kisebbséget jogfosztottá tette, és szigorában megközelítette a Tiso-féle szlovák fasiszta bábállam „zsidó kódexét”. A szlovákiai magyarok védelmében a magyar kormány többször is nemzetközi fellépést sürgetett, majd 1946. február 10-én Budapesten a két állam képviselői aláírták a lakosságcsere-egyezményt. A pitvarosi szlovákok már 1946 elején küldöttséget menesztettek a csehszlovák követségre, hogy tájékozódjanak az áttelepülés feltételeiről. A jelentkezési listára a lakosság 70% feliratkozott, és a következő év április 11. és május 23. között 655 szlovák család, összesen 2441 személy hagyta el szülőfalúját. 1947. május 31-én Páll Endre, Csanád vármegye alispánja értesítette Pitvaros elöljáróságát, hogy a csallóközi Guta községből érkező magyarok első turnusa június 4-én érkezik meg. Június 4. és július 6. között 169 család, összesen 744 kényszerkitelepített érkezett meg, vagyonuk jelentős hányadát falujukban hagyva.

A következő előadást Mindszenty József bíboros látogatása címmel tartotta meg Medgyesi Konstantin muzeológus. A bíboros a Mária-év keretében rendezett Marosmenti Mária-napok rendezvényeinek megtekintésére érkezett Makóra. Mindszenty bíboros Makón értesült a Csallóközből Pitvarosra telepített magyarokról, akik valamikor az esztergomi egyházmegye tartoztak, és ekkor határozta el, hogy meglátogatja régi híveit. 1948. május 23-án délután tehát Mindszenty bíboros megérkezett Pitvarosra, és mintegy két órát töltött volt hívei körében (mintegy 700 ember jelent meg). Medgyesi Konstantin érdemesnek tartotta külön hangsúlyozni, hogy a látogatás eredményeként 1950. április 2-án — a Rákosi-korszakban egyedülálló módon — a faluban új katolikus templomot szenteltek fel.

Patkósné Hanesz Andrea főiskolai tanársegéd Kulturális emlékek Pitvaroson és Gután címmel tartotta meg a nap utolsó előadását. A két település lakosságcsere előtti és utáni néprajzi értékeit mutatta be a szép számban megjelent érdeklődők részére.

Az utolsó napon Hódmezővásárhelyen a Csongrád Megyei Levéltár és a helyi önkormányzat Tárkány Szűcs Ernő születésének nyolcvanadik évfordulójára rendezett emléknapot. Délelőtt Tárkány Szűcs Attila, Almási István alpolgármester és Molnár József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium Levéltári Osztályának vezetője koszorút helyezett el a Tárkány Szűcs-ház emléktáblájánál, majd a Bethlen Gábor Gimnáziumban megkoszorúzták Tárkány Szűcs Ernő domborművét.

Délután az önkormányzat dísztermében vette kezdetét az emlékkonferencia, amelyet Almási István és Molnár József rövid köszöntője nyitott meg.

Paládi-Kovács Attila az MTA Néprajzi Kutatóintézet igazgatója Tárkány Szűcs Ernő a néprajztudós címmel megtartott előadásában a tudós életművet vázolta röviden. Tárkány Szűcsöt korai halála gátolta meg hatalmas művének befejezésében — mondta előadásában Paládi-Kovács Attila.

Nagy Janka Teodóra néprajzkutató, jogász A jogi néprajzkutatás jelene címmel tartott előadást. A jogi népszokások kutatása Magyarországon személyekhez kötött. Hazánkban a 20. században Tagányi Károly történész vetette fel először a jogi néprajz kutatásának fontosságát, jelentősségét.

Blazovich László levéltárigazgató A budai jogkönyv néprajzi vonatkozásai című előadásában elemezte a középkori város joggyakorlatát. Ez a nyugati típusú jogkönyv a város békéjének a megőrzését volt hivatott biztosítani. Szerkesztője az összes jogterület lejegyzésére törekedett, ezért széles tárházát nyújtja a népszokásoknak. Az előadó — természetesen — csak egy-egy fontosabb vagy érdekesebb téma kiragadására törekedett. A jogkönyv talán legfigyelemreméltóbb része a törvényes utódlással hozható kapcsolatba, de több — a mai olvasó számára meghökkentő — kitétele is volt. Körülírta pl., hogy hány ember vehetett részt a keresztelésen, menyegzőn.

Bárkányi Ildikó néprajzkutató Gyermekjátékok Vásárhelyen címmel tartotta meg előadását.

Nagy Vera hódmezővásárhelyi múzeumigazgató Céhes szokások Hódmezővásárhelyen c. előadásában a céhlegényekre vonatkozó előírásokat vizsgálta. A Magyarországon 1872-ig létező céhszervezet szigorú, zárt közösséget alkotott a társadalmon belül.

Tárkány Szűcs Attila a nap utolsó előadásában a Vásárhelyi Testamentum Alapítvány tevékenységéről számolt be röviden. A kilencéves múltra visszatekintő alapítvány célja kettős: egyrészt az, hogy az édesapja által kutatott tudományág ne merüljön feledésbe. Másrészt feladatuknak érzik ifjú néprajz- és helytörténeti kutatók támogatását, kiadványok megjelentetését.

Az ülést vezette és zárszót mondott Berta Tibor megyei levéltárigazgató-helyettes.

Bagi Zoltán