A magyar levéltárosok egyesülete
Írott emlékezet — másfél évtized levéltári kiadványai címmel tartott őszi szakmai programjának forrásközlő szekciója
(Budapest, 2001. november 21–22., Bara Hotel)

A Forrásközlő Szekció 2001. november 22-én 9 órakor kezdte meg tanácskozását Érszegi Géza a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosa, egyetemi tanár, a Magyar Levéltárosok Egyesületének alelnöke vezetésével. Előterjesztésére “hivatalosan” is megalakult a Forrásközlő Szekció, amely a későbbiekben egy taggal képviseltetni fogja magát az Egyesület választmányában. A tagság a szekció elnökének egyhangúlag Bilkei Irént, a Zala Megyei Levéltár főlevéltárosát választotta meg.

Érszegi Géza bevezetőjében hangsúlyozta a levéltárosok felelősségét a forrásközlés — mint abszolút levéltári műfaj — esetében, mert a forrásközlő személyisége mindig rányomja bélyegét a közölt forrásra. A betűalapú forrásközlésnek három alapvető fajtája van. A nyelvészeti, vagy értékes ortográfiai tanulságokat tartalmazó szövegek esetében alkalmazott betűhű, a leggyakrabban alkalmazott betű szerinti, és a főleg oktatási célokra szolgáló szöveghű forrásközlés. Az előadó kifejtette, hogy igen fontosnak tartja a források teljes, vagy részleges közlése mellett a regeszta-készítést is, mivel ebben az esetben a teljes levéltári egységet, illetve az adott korszakról a források összességét fel lehet tárni. (Megkülönböztethetünk a lehető legtöbb adatot közlő általános regesztát és az adott szakterület legfontosabb forrásairól szóló szakregesztát.) Végezetül Érszegi Géza felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy Magyarországon még ma sem egységes a jelek alkalmazása a forráskiadványokban. Véleménye szerint ezen a rossz gyakorlaton sürgősen változtatni kell.

Az előadások sorát Kóta Péter a Vas Megyei Levéltár főlevéltárosa nyitotta meg A Vas Megyei Levéltár középkori oklevél-regesztái — szövegszerkesztési kérdések címmel. Az előadó elsősorban a regeszta-készítés során felmerült technikai eszközök használatának nehézségeiről beszélt, ugyanis saját tapasztalata szerint a Vas Megyei Levéltárban őrzött 524 db Mohács előtti oklevél számítógépes adatfeldolgozásakor adatvesztés történt. Ez adta az indítékot Kóta Péternek, hogy olyan adatkezelő rendszert fejlesszen ki, amelyik teljesen fedi a felhasznált adatbázis szerkezetét. Az előadó az adatbázis és a szöveg közti korrekt átmenet biztosítását abban látja, hogy a szövegben is meg kell jelölni a rekordok határait.

Ezután következett Petrik Ivánnak, Budapest Főváros Levéltára levéltárosának előadása, amelyben az intézményükben és a Budapest Történeti Múzeumban folyó Budapest története forrásainak feltárásáról és kiadásáról beszélt. Ez annak dacára rendkívül fontos és időszerű, hogy ebből a témakörből az elmúlt másfél évszázadban már több forráskiadvány megjelent és még több elkészítésének a terve született meg. Az 1541 előtt keletkezett oklevelek és más források “összegyűjtését” számítógépes adatbázis segítségével végzik. A munka kiterjed még a mai főváros területén keletkezett, de más helyekre vonatkozó Árpád-kori oklevelekre is. A Mátyás uralkodásának kezdetéig kiadott okleveleknek a teljes szövegét, a később keletkezetteket pedig regeszta-formában fogják közölni. A papíralapú kiadás mellett — a tervek szerint — meg fog jelenni az anyag CD–ROM formában is. A különbség annyi lesz a két változat között, hogy a CD–ROM minden adatot tartalmazni fog, a könyvek pedig csak válogatott forrásrészeket közölnek.

A harmadik előadó a szekció frissen megválasztott elnöke, Bilkei Irén főlevéltáros volt, aki a zalai konventek hiteleshelyi levéltáraiban őrzött, 1526–1575 közötti időben keletkezett oklevelek regesztázásáról beszélt. Ugyanakkor megállapította, hogy a 2500 oklevél feldolgozása mellett nagyon fontos forrás a négy kötet felvallási jegyzőkönyv is, amelyek az oklevelek fogalmazványai, a perekre vonatkozó bejegyzések mellett sok magánjellegű megjegyzést is tartalmaznak. Bilkei Irén leszögezte, hogy a köz- és a helytörténet szempontjából egyaránt alapvető jelentőséggel bírnak az 1526 után keletkezett oklevelek. Az 1540-es évek — a török hódítás következtében — a zalai hiteleshelyeken őrzött oklevelek formai és tartalmi vonatkozásban is fordulópontot jelentenek. Szinte robbanásszerűen megnövekedtek az addig túlnyomóan egységes szövegek variációi. Ekkor kezdték el — többek között — a dátumokat az egyházi ünnepekkel való jelölés helyett nagyjából a mai formában írni és ugrásszerűen emelkedett a birtokháborítási ügyek száma.

A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár főlevéltárosa, Szendiné Orvos Erzsébet Debrecen város 1606–1607. évi jegyzőkönyveinek a kiadásáról számolt be. Az 1547-től vezetett — zömében latin nyelvű, páratlan forrásértékkel rendelkező — debreceni városi jegyzőkönyvek megjelentetésének gondolata már több mint négy évtizede felvetődött, de a tényleges munka csak 1979-ben indult meg Balogh Istvánnak, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára nyugalmazott igazgatójának a vezetésével, akitől az utóbbi években P. Szalai Emőke vette át a “stafétabotot”. Jelenleg Szendiné Orvos Erzsébet fordítja az 1606–1607. évi jegyzőkönyvek latin nyelvű részeit, illetve gondozza a magyar nyelvű szövegeket. Az előadó megjegyezte, hogy az említett XVI–XVII. századi debreceni források tulajdonképpen nem szorosan vett tanácskozási jegyzőkönyvek, hanem ezeknek a “városi könyveknek” a lapjain a magisztrátus előtt lefolytatott magánjogi perek néhány sorban való lejegyzéseivel találkozhatunk.

A szünet után a forráskiadványi tervek ismertetése Vissi Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosának A forráspublikációk új lehetőségei — a Királyi Könyvek CD–ROM sorozata c. előadásával kezdődött. Az 1526–1867 között vezetett Királyi Könyvek mintegy 30-40 ezer oklevelet tartalmaznak, valamint a kancellária rendeleteit is ide másolták be. A nagyjából egységes rendszerben vezetett — zömében latin, kisebb részben német és magyar, esetlegesen szláv és román nyelvű — könyvekben a birtokadományozások, a birtokátruházások, a szabad királyi városi jog adományozások, a címeradományozások, a nemesség-adományozások, a rangemelések, a királyi kiváltságlevelek mellett számos más információval is találkozhatunk. Vissi Zsuzsanna kifejtette, hogy a korszerű számítógépes technikát felhasználva megfelelő adatbáziskezelő-programot választottak, amelynek adatkereső rendszere rendkívül sokoldalú és lehetővé teszi a gyors felhasználást. Eddig 1703-ig dolgozták fel az említett forrásegyüttest, három CD–ROM lemezen megjelentetve. A publikáció előkészítésénél felvetődött az a terv, hogy a zömében latin nyelvű anyagról latin nyelvű regesztákat készítsenek, ami megkönnyítené a nemzetközi felhasználását, illetve folytatná a második világháború előtti magyar regeszta-készítési gyakorlat hagyományát és nem utolsósorban azért is jobb lenne ez a forma, mert a latin szövegben előforduló fogalmaknak nincs meg minden esetben a korrekt magyar megfelelője. Ezt az ötletet a szerkesztőség végül elvetette, mivel a regeszták felhasználói — belföldön és külföldön egyaránt — általában nem rendelkeznek megfelelő latin nyelvismerettel.

Sölch Miklós a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosa a közép-, és újkori latin adatbázis létrehozását sürgette. Hangsúlyozta, hogy a 19. század előtti források igen nagy idegen nyelvi, paleográfiai, történeti és magyar nyelvészeti felkészültséget igényelnek. Bár sok segédeszköz áll a levéltárak rendelkezésére, de bizonyos területeken, mint a közép-, és újkori latin szövegek feldolgozása, hiányzik az egységes adatbázis. Sölch Miklós szerint az említett latin források adatbázisa zömmel megjelent már különböző helyeken és időben, amelyek összegyűjtését egy két-három fős szerkesztőbizottság el tudná végezni.

A szekció utolsó előadójaként Szatlócki Gábor egyetemi hallgató (ELTE) a Zala Megyei Levéltárban őrzött Holub József által 1908–1961 között készített regeszta-cédulák rendszerezéséről beszélt. A Zala megyei gyűjtemény 6000 papírlapon rögzített, 14 ezer — 1575-ig keletkezett — oklevél regesztáit tartalmazza. A regeszták 90%-a az eredeti latin nyelvű szöveget átültetve készült. A munka során a mai rendszerezők szomorúan tapasztalták, hogy a Holub József által a második világháború előtt feltárt oklevelek közül több mint száz darab már nincs meg. A cédulák feldolgozásánál többlet-feladatot jelent az, hogy az oklevelek egy részének időközben megváltozott az őrzési helye és ezzel együtt a jelzete. Szatlócki Gábor bejelentette, hogy a szóban forgó regeszta-cédulákat hamarosan megjelentetik.

Szabó Attila