|
2002. március 12–17. között Moszkvában tartózkodott Molnár József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztályának főosztályvezető-helyettese, Gorjanác Rádojka főtanácsos, Dr. Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, valamint Seres Attila és Katona Csaba levéltárosok (MOL). A látogatókat — akiket elkísért Szilánk Bertalan nagykövetségi tanácsos és Varga Éva, a moszkvai magyar levéltári intézet vezetője — Vlagyimir Petrovics Kozlov, akadémikus a ROSZARCHIV vezetője fogadta, akivel tárgyalásokat folytattak az orosz–magyar levéltári együttműködés aktuális kérdéseiről. A látogatás keretében március 14-én Moszkvában megnyílt a ROSZARCHIV és a Magyar Országos Levéltár közös rendezésében készült Az 1848–49. évi forradalom orosz szemmel c. kiállítás. A kiállítást, amelyen négy orosz levéltár mindmáig ismeretlen dokumentumait mutatták be, Keskeny Ernő moszkvai magyar nagykövet, V. P. Kozlov, Vlagyimir Mihajlovics Grinyin, az orosz külügyminisztérium főtitkára, az orosz külügyminisztérium főtitkára és Dr. Gecsényi Lajos nyitották meg. Az orosz televízió kulturális csatornája húszperces összeállítást sugárzott a megnyitóról. Március 15-én a Magyar Kulturális Intézetben orosz és magyar történészek részvételével tudományos konferenciára került sor, amelyen Katona Csaba A Magyar Országos Levéltár kiadványai és kiállításai az 1848–49. évi szabadságharcról címmel tartott előadást.
|
|
A Levéltári Szemle 2001. évi 4. számában hírt adtunk egy holland szakértő csoport által kidolgozott, a levéltári anyag állapotát minősítő eljárás (UPAA) első hazai alkalmazásáról. A cikk leadása óta sok minden történt. Két holland állományvédelmi szakember segítségével elvégeztük a felmérést a Magyar Országos Levéltár Bécsi kapu téri és Hess András téri épületeiben összesen kb. 34 000 ifm levéltári anyagon. Az elmúlt évben kidolgozásra került a savas iratok felmérésére szolgáló módszer is, így alkalmunk volt ezt is kipróbálni a Hess András téri épület 20. századi iratanyagra. Kellemes meglepetés, hogy bár a 20. századi iratok majd 100%-a savas, a lebomlás mértéke még nem súlyos. Ez azt jelenti, hogy időben vagyunk ahhoz, hogy megfelelő állományvédelmi intézkedésekkel (mikrofilmezés, tömeges savtalanítás stb.) megmentsük az iratanyag által hordozott információt. A helyzet értékelése és az állományvédelmi stratégia kidolgozása folyamatban van. Ebben az évben remélhetőleg a MOL Bécsi úti épületének felmérése is megtörténik, és akkor az összesített eredményeket megismertetjük a kollégákkal. (A módszer részletes leírása hamarosan megjelenik a Magyar Levéltárosok Egyesülete esztergomi vándorgyűlésének előadásait tartalmazó külön kiadványában.) Terveink között szerepel a módszer szélesebb körű megismertetése, igény szerinti átadása a többi levéltár számára, érdeklődés esetén.
Budapest, 2002. Március Albrechtné Kunszeri Gabriella–Orosz Katalin
|
|
A IV. Győri Levéltári Napot november 29-én közösen rendezte meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltár Győri Levéltára, Győr Megyei Jogú Város Levéltára és a Győri Egyházmegyei Levéltár. Ugyanekkor került sor városi levéltár “műszaki levéltárának, telephelyének” szakmai bemutatójára, amelyre mind a szakma, mind számos más érdeklődő kíváncsi volt. A városi levéltár befejezte a külső Baross úti telephely, “műszaki levéltár” kiépítését. Megtörtént a helyiségek bebútorozása és a szükséges eszközökkel való felszerelése. Az 1998-ban kidolgozott terveknek megfelelően mintegy 1500 ifm iratanyag befogadására alkalmas raktárbázis, valamint kutató és ügyfélszolgálati helyiség és egy 60 fő befogadására alkalmas előadóterem készült el. A külső Baross úti raktár berendezése közül két raktárszint beállványozása megtörtént, így a levéltár mintegy 1500 iratfolyóméter kapacitáshoz jutott. kapott.
|
|
Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere múlt év szeptemberében ismételten megbízta Dr. Lakos Jánost a levéltári vezető szakfelügyelői teendők ellátásával. A minisztertől kapott felhatalmazás alapján Dr. Ecsedy István helyettes államtitkár 2002 januárjában a közlevéltárakra kiterjedő ellenőrzési jogosultsággal Dr. Bán Péternek, Haraszti Viktornak, Horváth J. Andrásnak, Dr. Koroknai Ákosnak, Nyulásziné Dr. Straub Évának, Dr. Petrikné Vámos Idának, Dr. Radics Kálmánnak, Sárközi Jánosnak és Dr. Szabó Attilának, a nyilvános magánlevéltárakra kiterjedő ellenőrzési jogosultsággal Dr. Kisasszondy Évának, Lakatos Andornak és Dr. Szabadi Istvánnak adott szakfelügyelői megbízást. A Történeti Hivatal mint szaklevéltár szakfelügyeletét közvetlenül a vezető szakfelügyelő végzi. Valamennyi megbízatás 2004. december 31-ig tart.
|
|
2002. február 27-én hivatalos látogatást tett Budapesten, a Magyar Országos Levéltárban Dr. Brunner udvari tanácsos, a Stájerországi Tartományi Levéltár (Steierisches Landesarchiv) igazgatója, akit a MOL főigazgatója, Dr. Gecsényi Lajos fogadott. A vendég megtekintette a MOL állományvédelmi műhelyét.
|
|
A Magyar Országos Levéltár Pro Archivo Regni-díját 2001. március 1-én, a Magyar Országos Levéltár alapításának ünnepén Bertók Lajos főosztályvezető-helyettes vehette át kiemelkedő munkájáért. Kitüntetéséhez ezúton is gratulálunk.
|
|
2001. március 15-én került sor a bécsi magyar nagykövetség kezdeményezésére 1999-ben fiatal osztrák történészek számára meghirdetett 1000 év — A szomszéd érdekes címmel indított program ünnepélyes eredményhirdetésére. A program gazdái, a bécsi Kelet- és Dél-Kelet-Európa Intézet, illetve a Magyar Országos Levéltár voltak. A neves magyar és osztrák szakemberekből álló bizottság első díjjal a bécsi egyetemen doktorált Juraj Sedivy pozsonyi történészt jutalmazta. Az eseményen a bécsi magyar nagykövetségen a Magyar Országos Levéltárat Dr. Tóth Béla főigazgató-helyettes és Bubik Gyöngyi levéltáros képviselték.
|
|
2002. február 8-án Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere avatta fel Szombathelyen a Vas Megyei Levéltár épületét, amely így 4400 m2 alapterületű új épület megépítésével és a régi felújításával szolgálja a kutatókat és az ott dolgozókat.
|
|
A 2002. március 11–12-én az Európai Unió és a társult országos levéltári vezetőinek Valladolidban megrendezett tanácskozásán Dr. Körmendy Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese vett részt Magyarország képviseletében.
|
|
Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Levéltári Szemle 2002. évi évfolyamában publikált szerzők száma főállású munkahelyük szerint az alábbi volt: 22: Magyar Országos Levéltár, 7: Budapest Főváros Levéltára, 2–2: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, Csongrád Megyei Levéltár, Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, Miskolci Egyetem, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Pest Megyei Levéltár, Történeti Hivatal, 1–1: Baranya Megyei Levéltár, Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Debreceni Egyetem, Egyházmegyei Levéltár, Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára, Hadtörténelmi Levéltár, Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára, Központi Kárrendezési Iroda, Miniszterelnöki Hivatal, MTA Történettudományi Intézete, Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Kht., Nyílt Társadalom Archivum, Somogy Megyei Levéltár, Zala Megyei Levéltár.
|
|
Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Levéltári Szemle 2001. évi számaiban az alábbi 25 intézmény dolgozói jelentették meg írásaikat: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, Baranya Megyei Levéltár, Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Budapest Főváros Levéltára, Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Csongrád Megyei Levéltár, Debreceni Egyetem, Egyházmegyei Levéltár, Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára, Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, Hadtörténelmi Levéltár, Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára, Központi Kárrendezési Iroda, Magyar Országos Levéltár, Miniszterelnöki Hivatal, Miskolci Egyetem, MTA Történettudományi Intézete, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Kht, Nyílt Társadalom Archivum, Pest Megyei Levéltár, Somogy Megyei Levéltár, Történeti Hivatal, Zala Megyei Levéltár.
|
|
Érszegi Géza főtanácsos (Magyar Országos Levéltár) a magyar és az európai felsőoktatási intézmények között kötött oktatói Socrates/Erasmus 2001/2002 program keretében a Firenzei Egyetemen 2002. március 5–13. között előadásokat tartott, illetve szakmai gyakorlatokat vezetett. Előadásai a magyarországi levéltárügyről: a levéltártudomány helyzetéről, a levéltári hálózatról, az egyes levéltárak anyagáról, az anyagokban való eligazodás módjáról szóltak. A konkrét levéltári anyag kezelését és a benne folytatható kutatás alapszabályait a Firenzei Egyetem Levéltárában, a Turati Alapítvány Fotóarchivumának magyar vonatkozású anyagában, illetve a Casa Buonarottiban őrzött Tolnay Károly fondban mutatta be.
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2001 folyamán a SZJA felajánlott 1%-ából 56 813 forinttal gazdagodott. Az összeget az MLE a Levéltári Szemle előfizetésére fordította.
|