A Magyar Levéltárosok Egyesülete két választmányi ülése

 

A választmány 2001. évi utolsó ülését november 21-én tartotta az ELTE Könyvtára főigazgatói szobájában. Az első napirendi pont az Magyar Levéltárosok Egyesülete hagyományos vándorgyűlése helyének és időpontjának kijelölése volt. Bősze Sándor, a Somogy Megyei Levéltár igazgatója — mint leendő házigazda — két lehetőséget terjesztett elő: Fonyódligeten ifjúsági üdülőben május végén, illetve Kaposvárott az egyetem területén és szálláshelyein szeptember 3–6. között. Hangsúlyozta, hogy az elhelyezési körülmények és a költségek a két helyszínen nagyjából azonosak. A választmány tagjai hosszas vita után a kaposvári helyszín mellett döntöttek, mert itt az igényes, színvonalas szakmai munka feltételei jobban biztosítottak.

Ezt követően Szögi László elnök terjesztette elő az MLE nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésére vonatkozó javaslatát, amelyhez kapcsolódóan először Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója írásban tett észrevételeit ismertetették. Megjegyzéseivel — amelyben elsősorban az MLE és a MOL nemzetközi tevékenységének összehangolására, az egyeztetések szükségességére és az egyes területek elhatárolására hívta fel a figyelmet — a választmány tagjai egyetértettek. Több hozzászólás után a választmány megerősítette azt a korábbi állásfoglalását, hogy az MLE nemzetközi stratégiai programjában a hungarica kérdését továbbra sem kívánja bevonni, tevékenységének fő területe a cserekapcsolatok fejlesztése, a szakmai konferenciák rendszeressé tétele, a képzéséi lehetőségek mind gyümölcsözőbb kihasználása. A nemzetközi kapcsolatok eredményesebbé tétele érdekében a választmány egyes tagjai vállalták — elsősorban a szomszédos országok és néhány nyugat-európai ország levéltáros egyesületeivel való rendszeres kapcsolattartást.

Harmadik napirendi pontként a választmány személyi kérdésekben hozott határozatot. Tilcsik György, a Vas Megyei Levéltár igazgatója az MLE elnökéhez eljuttatott levelében választmányi tagságáról lemondott. A lemondást a választmány tagjai tudomásul vették és a megürült helyre Cseh Gergő Bendegúzt, a Történeti Hivatal főosztályvezető-helyettesét hívták meg, aki a legutóbbi, 2000. május 30-án Gyulán tartott tisztújító közgyűlésen megtartott szavazáson a 16. legtöbb szavazatot kapta.

A 2002. évi első választmányi ülésére január 23-án a Pest Megyei Levéltár új épületében került sor, ahova Egey Tibor levéltár-igazgató hívta meg a választmány tagjait. Egey Tibor köszöntötte a jelenlevőket, elmondta a levéltár építésének rövid történetét, majd sort kerített az új épület bemutatására is.

Napirend előtt Szögi László elnök tájékoztatott Novák Veronikának, a Szlovák Levéltáros Egyesület elnökének megkereséséről. A szlovák egyesület 2002. szeptember 25–27. között a Szlovák–Magyar Történész Vegyesbizottsággal és több más szervezettel (Történelmi Társulat, Határon Túli Magyarok Hivatala) konferenciát rendez A levéltárak és történészek kapcsolatai témakörben, és ehhez kérte az MLE támogatását. Novák Veronika egyidejűleg bejelentette, hogy megteremtették a lehetőségét két magyar levéltáros kolléga két hét-egy hónap időtartamú tapasztalatcseréjének. (Szögi László bejelentette, hogy hasonló ajánlat érkezett a romániai egyesülettől is.)

Első napirendi pontként a tavaszi szakmai nap programjának megvitatására került sor. (Mivel a választmány határozata értelmében idén — a hagyományoktól eltérően — a vándorgyűlésre ősszel kerül sor, az ugyancsak hagyományos “őszi szakmai nap” ezúttal tavasszal lesz.) Érszegi Géza alelnök — a MOL főigazgatójának megbízása alapján — elmondta, hogy a MOL májusban, óbudai épületében Levéltárak az Európai Unióba címmel nemzetközi konferenciát rendez., amelynek megrendezésében örömmel üdvözölnék az MLE közreműködését. A konferencián neves külföldi és magyar levéltárosok előadásaiban egyrészt az EU országainak levéltárait, másrészt a magyarországi levéltárak kapcsolatrendszerét, regionális együttműködését kívánják bemutatni. Mivel a választott téma egyesületünk szakmai programjában is kiemelt jelentőségű, a választmány tagjai egyetértettek a közös rendezéssel és javaslatot tettek az MLE részéről egy előadó személyére is.

Ezt követően megvitatták az MLE vándorgyűlésének szakmai programja. A plenáris ülés témája A levéltár és a szaktudományok témaköre lenne (a tudomány elvárásai a levéltárakkal szemben és a levéltárügy értékelése ebből a szempontból).

A választmány tagjai egyetértettek abban, hogy a szekcióüléseket az esztergomi vándorgyűlésen bevált formában kívánatos megtartani. A választmány javaslatai az egyes szekciók témáira, témaköreire:

 

1. szekció: Hogyan tudnak megfelelni a levéltárak a tudományok (mindenekelőtt a történettudomány) által támasztott igényeknek. Korreferátum-szerű reagálások a délelőtti előadásban felvetett kérdésekre, lehetőleg levéltár-típusonként. Szekcióvezető: Bán Péter.

2. szekció: Levéltárak, levéltárügy aktuális kérdései külföldön. Kerekasztal beszélgetés a vándorgyűlésen résztvevő külföldi vendégekkel. A beszélgetés idegen nyelven (angol vagy német) folyik. Kívánatos, hogy e szekcióülésén minél több idegen nyelvet beszélő kollégánk vegyen részt, ily módon szerezve tapasztalatot nemzetközi tanácskozásokon való részvételre, megszólalásra.

3. szekció: Állományvédelmi kérdések — a levéltárosok oldaláról. Mikrofilmek, digitalizálás, regionális műhelyek működtetése és működése, tervek, tapasztalatok, lehetőségek. Felkérendő frakcióvezető: Gecsényi Lajos vagy Körmendy Lajos.

4. szekció: Hivatás a magyar levéltárakban, levéltáros életpálya, közalkalmazott–köztisztviselő, levéltárosok tudományos munkássága. Szekcióvezető: Á. Varga László.

5. szekció: A forrásközlő szekció. Szekcióvezető: Érszegi Géza.

6. szekció: A gazdasági vezetők szekciója. Szekcióvezető: Hetényi Tiborné.

Számítástechnikai szekció. Szekcióvezető: Breinich Gábor.

Befejezésül a választmány meghallgatta, és tudomásul vette Tóth Ágnes alelnök tájékoztatását a Levéltári szakmai bibliográfia előkészületeiről, a folyamatban lévő munkákról. Szögi László bejelentette, hogy elkészült a külföldi cserekapcsolatokhoz nélkülözhetetlen szálláslehetőségek felmérésre, amelynek naprakészen tartásáról Csombor Erzsébet, a Komárom–Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára igazgatója gondoskodik.

Böőr László