Bilkei Irén

A zalai köznemesség tárgyi kultúrája, életmódja a 16. századi hiteleshelyi oklevelek alapján

F. Braudel rövid idő alatt klasszikussá vált művében az anyagi létet mint az emberek és dolgok összességét definiálja, amely a történelem felszín alatti rétegeként sokáig elkerülte a túlnyomórészt politikatörténettel foglalkozó kutatók figyelmét.¹

Az anyagi kultúra fogalmát előtte is, utána is sokan sokféleképpen értelmezték, vele kapcsolatban többnyire az életmódot és a tárgyi kultúrát vizsgálták.

Az ausztriai Kremsben az anyagi kultúra kutatására létrejött intézet közleményeinek sorozata² a fenti értelmezések mindegyikéhez bőséges anyagot szolgáltat. A magyarországi középkori anyagi kultúra kutatásához az utóbbi másfél évtizedben Kubinyi András tanulmányai adták meg a módszertani útmutatót. A kremsi intézet mellett alakult Medium Aevum Quotidianum Egyesület kiadványaként jelent meg a magyar középkor anyagi kultúrájáról és hétköznapi életének kutatásáról szóló nagy összefoglaló munkája,³ amelyben áttekinti a téma itthoni kutatástörténetét és szakirodalmát.

A kutatás egyetért abban, hogy az anyagi kultúra feldolgozása interdisciplináris együttműködést igényel a történész, régész, levéltáros, nyelvész, művészettörténész stb. képzettségű kutatók között. Ez az együttműködés leginkább a levéltári és a régészeti források párhuzamos értékelésében valósult meg eddig.⁴ Jelen dolgozat is ezekhez kíván csatlakozni. Célom a zalai hiteleshelyek okleveleiből nyert adatokat összevetve a párhuzamos régészeti leletekkel, a nyugat-dunántúli 16. századi köznemesség tárgyi kultúrájához, ingóvagyonához, életmódjához új adatokkal hozzájárulni.

A középkori anyagi kultúra kutatása három forráscsoport alapján történhet: ábrázolások, írott források és a tárgyi emlékek. Jelen dolgozat az elsővel nem kíván foglalkozni. A különböző levéltári források különböző mértékben tartalmaznak az anyagi kultúrára vonatkozó adatokat: végrendeletek, leltárak, számadások, bármilyen egyéb célból készült ingóságjegyzékek. A vizsgált okleveles anyagban a legfontosabbak a zálogügyletekkel, hitbérrel és jegyajándékkal, osztállyal és hatalmaskodásokkal kapcsolatos oklevelek, valamint az utóbbi ügyekben folytatott vizsgálatok, amelyek, mint a továbbiakban látni fogjuk, bőséges információkat nyújtanak a korszak tárgyi kultúrájához.

Az utóbbi években különböző társadalmi rétegek anyagi kultúráját és életmódját különböző levéltári forrástípusok alapján vizsgálták. A soproni polgárságét a végrendeletek,⁵ a nyugat-dunántúli nemességét a missilisek,⁶ egy szlavóniai mezőváros lakóinak tárgyait egy hatalmaskodásról készült jegyzőkönyv,⁷ a falusi jobbágyságét pedig kb. 700 hatalmaskodási oklevélből nyert adatok alapján⁸ elemezték.

Jelen dolgozat forrásanyagát a zalavári és a kapornaki hiteleshelyek 16. századi oklevelei adták.⁹ Az időhatárt nem vettem szigorúan: a Jagelló-kortól, a kettős királyválasztás korán át Ferdinánd uralkodásának végéig gyűjtöttem az oklevelekből a tárgyi kultúrára, illetve életmódra utaló adatokat. Ez alatt a bő fél évszázad alatt ugyanis még nem változott oly mértékben az anyagi kultúra, hogy ne lehetne egységben vizsgálni. Valószínűleg a 16. sz. utolsó harmada hozott igazi változásokat, egyrészt az ország három részre szakadásának állandósulása után az országrészek elszigetelődtek egymástól, másrészt a török jelenlét ezután kezdte éreztetni hatását a tárgyi emlékanyagban is.

Összességében: a 16. sz. első felének anyagi kultúrája a késő-középkorihoz hasonlítható inkább, mint a török korihoz.

A korszak zalai hiteleshelyi anyagában is többnyire a hatalmaskodási, kisebb részben a zálogügyletekről, hitbérről és jegyajándékokról, valamint további különböző jogügyletekről szóló oklevelekben, illetve a végrendeletekben fordulnak elő a tárgyi kultúrára vonatkozó adatok.

Mint mindenütt a hiteleshelyi levéltárakban, a zalai oklevelekben is a megye, illetve a környező megyék nemeseinek különböző jogügyletei tükröződnek. Főúri család kevés volt megyénkben, adott korszakunkban az Alsólendvai Bánffyak mellett a Gersei Pethő, a Kanizsai, a Batthyányi, a Guti Ország, a Zrínyi családok tagjai fordulnak elő a vizsgálódásba bevont oklevelekben. Mellettük a megye középbirtokos nemesei, a Csébi Pogány, a Szentandrási Párisz, a Kávási, a Kerpics, az Ákosházi Sárkány, a Pölöskei Ördög, a Szenterzsébeti Terjék, a Háshágyi, a Vásonkői Horváth, a Hetyei, a Csányi és a Szántói Botka famíliák szerepelnek.¹⁰

Az oklevelekből nyert adatokat a korszak régészeti anyagával kíséreltem meg összevetni. A tárgyi kultúra kutatói előtt már régóta ismert az a tény, hogy az írott forrásokból és a régészeti leletekből ismert tárgyak köre nem teljesen fedi egymást.¹¹ Különösen jól látszik ez a végrendeleteknél, leltáraknál, amelyeknél egy bizonyos értékhatár alatti tárgyakat nem tartottak szükségesnek megemlíteni. Ezzel szemben a hatalmaskodásokról szóló oklevelek bizonyos spontaneitást mutatnak, az erőszakos cselekményeknek értékesebb és értéktelenebb tárgyak egyaránt áldozatul estek, a hatalmaskodók minden mozdíthatót (omnia mobilia) elvittek, ahogy szinte már közhelyszerűen panaszolják az oklevelek.

A hatalmaskodás (potentia) a feudális magyar jogban az erőhatalom jogellenes megnyilvánulását jelentette. Ide számítottak majdnem minden erőszaktétellel megvalósult bűncselekményt, a rabláson és útonálláson kívül. Közös jellemzőjük, hogy elkövetőik általában nemesemberek voltak, pontosabban familiárisaik, szolgáik vagy jobbágyaik valósították meg az uruk által kezdeményezett erőszakoskodást. A hatalmaskodót jóvátételre kötelezték, súlyosabb esetben fej- és jószágvesztéssel sújtották, az előbbit azonban megválthatta. A nemesek személyi és vagyoni jogait sértő cselekményeket “nagyobb hatalmaskodás”-nak nevezték (1486:15. tc.). Ide tartozott a nemesek házainak megtámadása, nemesi birtokok elfoglalása, nemesek törvényes ok nélküli letartóztatása, nemesek bántalmazása vagy megölése, kivéve a szándékos emberölést.¹²

A Mohács körüli zavaros idők kedveztek a hatalmaskodásoknak, különösen a kettős királyválasztás korában öltött óriási méreteket az anarchia. A korszak törvényhozása újra és újra megújította a hatalmaskodók elleni jogszabályokat (1522:55. tc., 1527:5. tc., 1536:14. tc., 1537:23. tc. stb.).

Biztosan nemcsak a zalai hiteleshelyek korabeli oklevelei tükrözik az erőszak elharapózásának azt az állapotát, amely jelen dolgozat témájához az írásos forrásanyagot adta.

A hatalmaskodás célja elsősorban a zsákmányszerzés volt, az élelmiszerek, gabona és az értékes ruhadarabok, ékszerek, fémedények, fegyverek és készpénz elrablásával. További cél lehetett a termelés akadályozása a munkaeszközök elrablásával, kerti növények tönkretételével, mint pl. 1546-ban egy pölöskefői jobbágy kertjében Hosszútóti Imre és János familiárisai feldúlták a káposztáskertet (caules in orto plantatas). Sok esetben semmilyen “racionális” okát nem lehet találni az elkövetett hatalmaskodásnak, talán a rokonok vagy szomszédok közötti személyes bosszúállásról vagy megfélemlítésről lehet szó. Jelen dolgozat keretei nem engedik meg ezek részletes elemzését — nem tartoznak a tárgyi kultúra körébe — csak néhány példa illusztrációként.

1542-ben Háshágyi Ferenc panaszt tett János, Balázs és Imre nevű rokonai ellen, akik az ő felsősöjtöri nemesi kúriájába törtek be, elvitték az ingóságait, officiálisát és gyermeke dajkáját megverték, kislánya pedig rémületében nehézkórt kapott (morbus caducus). 1541-ben és 1542-ben pedig a nagyhatalmú Alsólendvai Bánffy testvérek, Zala megye főispánjai amikor megyegyűlést tartottak Kehidán, feldúlatták Háshágyi Dénes özvegyének a kúriáját, szénát, szalmát raboltak, kivágtak és eltüzeltek 40 termő gyümölcsfát.

Van arra is példa, hogy a hatalmaskodásnak a rabláson túl is tragikus következményei lettek: 1544-ben Nádasdy Tamás kanizsai fegyveresei rátámadtak Bercsini Ember Mihály keresztúri birtokára és kirabolták. Felesége, Doroszlai Katalin az ijedtségtől elvetélt (fetum, quem in utero habuisset, amisisset).

A továbbiakban a hatalmaskodási oklevelekből megismert ingóságokat kísérelem meg vizsgálat alá vonni, kiegészítve a más jogi eseményekről szóló oklevelek, valamint összevetve a régészeti anyagból nyert adatokkal. Természetesen nem minden tárgycsoportot lehet régészeti adatokkal összevetni, hiszen a szerves anyagok nem őrződtek meg, csak különleges körülmények között, pl. ruhadarabok 16. századi kriptaleletekből ismertek.¹³ Ezenkívül alig ismerünk fa használati tárgyakat, ráadásul ezeket viszonylag alacsony értékük miatt az írásos források is nagyon ritkán tüntetik fel.

Mint arra már Kubinyi András is rámutatott,¹⁴ terminológiai problémák is nehezítik a tárgykultúra kérdéskörét, sok esetben egyszerűen nem tudjuk, hogy az adott latin szó milyen tárgynak felel meg. A jelen dolgozat forrásanyagául szolgáló oklevelek kivétel nélkül latin nyelvűek,¹⁵ de a tárgyak megjelölése sokszor magyar, néha a wulgo vagy wulgariter szóval bevezetve, vagy magyarázatképpen, vagy pedig azért, mert a kérdéses darabnak nem volt latin neve.¹⁶ Nem tartozik a dolgozat tárgykörébe az elrabolt élelmiszerek, állatok, gabona stb. vizsgálata, forrásértéke miatt ez külön elemzést kíván.

Több oklevél általánosságban említ ingóságokat: universas res et clenodia domus, bona mobilia et utensilia domus, res clenodiales, res domesticae.

 1. Lakásfelszerelés

Kevés bútordarabot említenek, inkább csak azokról a tárolóbútorokról van adat, amelyeket feltörtek, hogy hozzájussanak az értékesebb tárgyakhoz. (confractis ladulis et scriniis) A ladula és a cista ládaszerű, a scrinia szekrény jellegű tárolóbútor volt.¹⁷

A lakástextil a nőkkel kapcsolatos oklevelekben fordul elő. Terjék Márta 1529. évi végrendeletében lepedőket (linteamina), derékaljat (pulvinar derekal vocatum), párnákat (cervigalia wulgo fe[j]alth, cussina) hagyományoz a lányaira és szolgálóira. Ákosházi Sárkány Margit hozományához 1552-ben 20 asztalterítő, 20 lepedő és törülköző (manutergia) is tartozott. 1543-ban Gyertyánág birtokon Csébi Pogány Gáspár jobbágyaitól vittek el lepedőket és törülközőket. Tehát ezek a paraszti háztartásban is használatos holmik voltak.

Egy 1539-ben ismeretlen céllal készült ingóságjegyzékben pedig négy szőnyeg (tapeta) és két jó minőségű paplan (paplon) szerepel.¹⁸

2. Ruházat

A korabeli ruházkodási szokásokhoz, és a ruhaneműknek az ingóvagyonban betöltött szerepéhez nyújtják okleveleink a legtöbb adatot.

A ruházat minden korban a társadalmi hierarchia jelzője volt, ennek mentalitásbeli következménye az lett, hogy az emberek legalább öltözködésükben szerettek volna hasonlítani a náluk feljebb levő társadalmi osztályokhoz, ami többnyire felesleges fényűzésben nyilvánult meg. A divatról, mint viselkedésformáról Európában kb. a 15. századtól beszélhetünk, amiben még a politika is szerepet játszott, pl. Bizánc eleste után Kelet-, és Közép-Európa a török divatok hatása alá került.¹⁹

A ruhaviseletet a 15–16. században egy kivételtől eltekintve (a Budai Jogkönyv rendelkezései a prostituáltak és a zsidók sárga darabjairól) Magyarországon nem szabályozta sem törvény, sem rendelet.²⁰ Az öltözködés módját kizárólag az illető anyagi helyzete döntötte el. A ruhaneműk tárgyalt korszakunkban nagy értéknek számítottak,²¹ a jobb darabok nemzedékről nemzedékre öröklődtek, és többször is átalakították őket.

A késő-középkori–koraújkori magyarországi öltözködés története jól dokumentált és meglehetősen ismert, ezzel a dolgozatnak nem célja foglalkozni.²² A továbbiakban a forrásainkból megismert ruhadarabokat vesszük sorra.

A ruhaneműket sokszor általánosságban említik: vestimenta virilia et muliebria. A vestes albae, a fehérruha az alsóneműt jelenti. A tunica és a camisia ingszerű alsóruha volt. Terjék Márta 1529. évi végrendeletében magyarul nevezi meg a lányainak és szolgáira hagyott fehérneműket: camisia penthelesymeg, imegwal, imegkebel. Ez utóbbi általában kebelesingként fordul elő a forrásokban és Endrei Walter szerint a mai kombinéhoz hasonló női fehérnemű értendő alatta.²³

Áttérve a felsőruhákra a késő-középkor–koraújkor zalai okleveleiben is legtöbbször előforduló darabja a mind női-, mind férfiviseletként előforduló suba. Ez kabátszerű, prémmel bélelt, változatos felsőruhát jelentett. 1503 és 1559 között majdnem minden ingóságjegyzékben szerepel. Gersei Pethő Margit végrendelete két fekete subáról rendelkezik, egyik nyestbőr, a másik petyvetmál. Nyest subát raboltak el Szentandrási Párisz Mihálytól, Terjék Márta végrendeletében többféle szőrmével bélelt tabitszövet suba szerepel. Ákosházi Sárkány Margit hozományában összesen hat subát említenek: damasztszövet többféle szőrmével, két taft hermelinprémmel vörös és szürke színben, egy aranyszínű hermelinbéléssel és egy fekete bársony hermelinbéléssel.

A suba egyébként a nemesség minden rétegénél használt ruhanemű volt, értéke természetesen a felhasznált anyagok, különösen a prém értékétől függött. Egy példa arra is van, hogy jobbágyok ingóságai között fordul elő egy nyilván hétköznapibb báránybőr suba (subana agnina).

Több oklevél említ felsőruhát, amit különböző módon neveznek meg: toga seu vestis superioris kewnthews vocata, vestis superior, pallium.

Ákosházi Sárkány Margit kelengyéjében különböző anyagokból készült, gazdagon díszített ruhák voltak: aranyszínű tabitszövet vörös bársony szegéllyel (ex tabyth aurei coloris fimbriata veluto rubeo), vörös olasz posztó fekete bársony szegéllyel (ex pauno italico rubeo fimbriata purpureo nigro), fehér damaszt fekete bársony szegéllyel (ex domasto albo fimbriata purpureo nigro).

A szoknya szó is előfordul magyarul Terjék Márta már többször idézett végrendeletében: unum segmentum (szegély) zoknyara valoth. Ugyanitt olvashatunk kötényről is elewkethe (előkötő) formában.

Okleveleink a női fejdíszek sokaságát regisztrálták. A leggyakoribb a peplum, a fátyol. Sárkány Margit ruhái között tria pepla, auro ornata volt. A Szentmárk birtokon hatalmaskodást elszenvedett Barbara asszonyról, Török András feleségéről letépték a ruháját és fátylát, amit a női nem legszebb ékességének nevez az oklevél: peplum capitis maximum dedecus feminei sexus. Magyarul Gersei Pethő Margit végrendeletében a fathyol szó szerepel.

Sárkány Margit ruhatárában említettek egy gyöngyös pártát (parta gemmata), a középkor és az újkor legismertebb női fejdíszét. A pártáknak sokféle változata létezett, a gyöngyös, a fémszálas és ékköves díszítés is megőrződött a köznemesi családok régészeti hagyatékában.²⁴ Zalai példák: Keszthely-Fenékpusztán a középkori falu templomának ásatása során került elő két kislánykoponya gyöngyöspárta maradványaival.²⁵ Egerváron, a 16. sz. fordulójára keltezhető temető női sírjaiból kerültek elő pártamaradványok.²⁶

Sárkány Margit hozományában más, gyöngyös díszű fejdíszek is szerepelnek: vitta gemmata, és corona gemmata.

Férfi ruhákról kevesebb szó esik az oklevelekben, illetve nem mindig tudható, hogy a vestes viriles milyen konkrét ruhadarabokat jelöl. (Ez egyébként biztosan nem annak tulajdonítható, hogy a férfiruhák kevésbé voltak értékesek.) A subáról fentebb már volt szó, kifejezetten férfi ruhadarab volt a dolmány, amit 1519-ben Parisz Mihálytól raboltak el szentandrási birtokán: una vestis purpurea wulgo dolman nuncupata. (A purpurea itt bársonyt jelent.)

A férfiak fejfedői közül a süveg, a pileus fordul elő, a jobbágyoktól elrabolt holmik között, és ebben az oklevélben szerepel egy öv is (cingulum).

Lábbelikről szűkszavú adataink vannak: Terjék Márta végrendelkezik egy pár cipőről (par calceamentum), és a Csébi Pogány Gáspár gyertyánági jobbágyaitól elrabolt holmik között volt két pár cipő (calceus).

Forrásaink szinte mindig megnevezték a ruhaneműk anyagát,²⁷ különösen, ha értékesebb fajtáról volt szó. Ezek alapján bőrből, szövetből és selyemfélékből készült ruhákat soroltak fel. A subák bélése az értékesebb nyestből (mardurina), hölgymenyétből (hermelina) és petyvetből, az olcsóbb róka (volpina) és bárány (aqnina) subáig terjedt.

A szövetek és posztók között a kor ismert anyagai fordulnak elő: skarlát, gránát, stamét, karasia és porgomál, valamint a jobbágyok ruházatául általánosan szolgáló szűrposztó vagy daróc (pannus grisens).²⁸

A Csébi Pogány Gáspár gyertyánosi jobbágyaitól elrabolt holmik között megvarratlan szövetanyag is volt kilenc, illetve húsz rőf nagyságban (tela ulnas none, ill. telam ulnas viginti).

Terjék Márta végrendeletében pedig subtillissima tela, illetve grossa tela jelöli a finomabb és durvább lepedővásznat.

A jó minőségű selyemszövetek sokszor önálló felsőruhaként, sokszor pedig a suba külső anyagaként jelennek meg. Tabittal bevont — ez valamiféle fémszállal átszőtt selymet jelent — Terjék Márta nyestbélésű subája, Sárkány Margit subái között pedig damaszt, taft és bársony felületű egyaránt szerepel. Egyébként Sárkány Margit ruhatára volt a leggazdagabb: egy vörös bársony szegélyű zöld damaszt, egy fekete bársony szegélyű rózsaszínű taft, egy fekete bársony szegélyű zöld taft, egy vörös bársony szegélyű aranyszínű tabit, egy fekete bársony szegélyű vörös itáliai szövet és egy fekete bársony szegélyű fehér damaszt ruha szerepel a kelengyében más értékes darabok között. A bársony, a damaszt, az atlasz, a tabit, a taft és a tarzolán anyagok ismerősek egyébként a késő-középkor–koraújkor öltözködésében az egykorú ingóságjegyzékekből az egész korabeli Dunántúlon.²⁹ Ami a felsőruhák színét illeti, a mai ízlés szerint egymáshoz nem illő élénk színek uralják a nemesség öltözködését. Megjegyzendő, hogy a kor polgári viseletét ugyanekkor a fekete, barna és sötétkék színek jellemzik.³⁰

3. Ékszerek

Összefoglaló néven ornamenta, szinte mindig muliebria jelzővel. Az általánosságban említett res argenteae, aureae alatt is valószínűleg többnyire ékszerek értendők.

Az ékszer személyes viseleti tárgy, de mivel nagyrészt értékes nemesfémből készült, a reprezentáció és az értékmegőrzés eszköze is. Az ingóvagyon azonnal felhasználható része, szükség esetén értékesíthető, elzálogosítható — ez utóbbiról sok oklevelünk tanúskodik.

Leggyakoribb ékszer a nyaklánc és a gyűrű. Sárkány Margit hozományában egy 25 aranyból (valószínűleg érméből) álló lánc (catena) és 6 aranygyűrű volt. Sárkány Jánosné Bánffy Petronellától a saját keszthelyi házában tartott esküvőjén raboltak el két, több, mint hatvan forint értékű aranygyűrűt.³¹ Batthyány Perpetuának 300 forint értékű arany nyaklánca volt (torques sive cathena aurea). Bánffy Margit hitbéréhez és jegyajándékához is tartozott egy aranylánc (torques), valamint értékes köves gyűrűk (lapides preciosi anuli). Ugyanilyen ékszereket perel Bánffy István felesége, Guti Ország Magdolna Keglevics Pétertől 1543-ban.

Az ékszer is öröklődött nemzedékről-nemzedékre, a régészeti anyagban temetőkben nem, csak telepen és kincsleletekben fordul elő. A középbirtokos nemesek által lakott Nagyvázsonyhoz közeli Csepely falu ásatási leleteiből került elő aranygyűrű.³² A tolnai kincsleletben pedig, ami szintén a köznemességhez köthető, aranyozott ezüst övkapcsok, övveretek, lánc, kontytűk, csüngők és ruhakapcsok voltak.³³ Ez utóbbiak okleveleinkben is előfordulnak: Batthyány Perpetuának négy pár aranyozott ezüst ruhakapcsolója volt (paria fibularum argentearum deauratarum magnarum), Török Andrásné Borbála asszonytól pedig hét pár aranyozott ezüst kapcsot raboltak el (fibularum seu monilium argentearum auratarum paria magna septem).

Rajtuk kívül előfordulnak még ékszerként is, ruhadíszként is felfogható gyöngyök (gemmae, perlae), gombok (nodi), karikák.

4. Konyhai eszközök

Az asztali edények egy része lehetett a reprezentációt szolgáló díszedény, de használati tárgy is. Értéküket anyaguk adta. A felhasznált oklevelekben arany edényeket nem említenek, de elképzelhető, hogy az általánosságban megnevezett aranyholmik (res aureae) között díszedények is voltak. Az ezüst edények többször estek a hatalmaskodók áldozatául. Kávási Albert 1522-ben rokonaitól több, mint 200 forint értékű ezüst poharat és kanalat zsákmányolt (piccaria et coclearia argentea). Ezüst edényeket raboltak el Török Andrásné Borbálától, négy nagy poharat (pocula argentea magna) és tíz kanalat (coclearia argentea). Henyei Bernát pereskedik Háshágyi Dénes özvegyével és fiaival öt tál (scutellae argenteae), hat tányér (discus) és 13 pohár (cuppa) miatt. Érdekes esetet örökített meg egy 1552-ből származó oklevél. Csányi Ákos, Nádasdy Tamás kedvelt familiárisa³⁴ a kapornaki konventhez fordult az ügyben, hogy néhány ezüst holmit, nevezetesen három poharat (cyphos), hat kanalat (coclearia), egy conservatorium cristarum-ot, egy tálat (patenam) és két kelyhet (calices) kapott Babics Györgytől zálogba és kérte ezek értékének megállapítását. A konvent aurifabere, István mester a tárgyak mérlegelése után eldöntötte, hogy néhány közülük rézből (cupreus) készült és értéktelen, a többi pedig silány minőségű ezüstből és keveset érnek. Az eset, eltekintve most attól, hogy Csányi Ákost becsapták, jól példázza azt, hogy az értékes (vagy annak hitt) ezüst tárgyak zálogba kerülhettek.

Ezüstedények régészeti leletekből is ismertek. A Kölesden talált, 40 ezüst pohárból és serlegből álló, valószínűleg a mohácsi csata körüli időkben a földbe került kincslelet a rajtuk olvasható feliratok alapján valószínűleg a Sárkány családhoz köthető.³⁵

A köznemesség által használt fémedények nagyrészt ónból vagy ólomból, illetve ezek valamilyen arányú ötvözetéből készültek. A latin plumbeus vagy plombeus szó mindegyiket jelölheti. A Szentandrási Párisz Mihálytól 1519-ben elrabolt három kanna (canteri plombei), hat tál (scutellae plombeae) és 12 tányér (disci plombei) biztosan ónból készült. Az ónedények a 16. sz. zalai régészeti anyagából is ismertek, Kapornakról egy fedeles ónkanna³⁶ ismert, újabban pedig a Hahót melletti Buzádsziget (Sárkánysziget) nemesi kúriájának ásatása során került elő egy lapos ónpalack és egy kannafedél.³⁷ Az ásató joggal feltételezi, hogy ez a nemesi kúria a 16. században virágkorát élő Sárkány családé volt.³⁸

Az asztali edényeken kívül még két háztartási eszközről kell megemlékezni. Egy rézmozsár (mortarium ex cuppro) szerepel a közelebbről nem ismert céllal 1539-ben készült ingóságjegyzékben. Egy 1522-ben kelt oklevélben, amelyet Báthori István nádor intézett a zalavári konventhez, utasítják Meleghegyi Kovács Józsefet, hogy adja vissza Gétyei Jánosnak azt a serfőző üstöt, amit javításra átvett (magnum caldare wlgo serfezewewsth).

5. Szerszámok, munkaeszközök

Csak ritkán említik őket, egy példánk van, ebből viszont tudható, hogy a jobbágyi háztartások legértékesebb tárgyai közé tartoztak. Amikor 1543-ban Bánffy István familiárisai kirabolták Csébi Pogány Gáspár gyertyánági jobbágyait, minden portáról a ruhaneműk mellett a munkaeszközöket is elvitték. Fejsze (securis), fúró (terebrum), kapa (ligo) szerepel az elrablott szerszámok között, valamint kocsivasalás (ferramenta unius currus).³⁹ Egy teljes szekeret (currus) vittek el Bebesi Bertalan bocföldei birtokáról a Szenterzsébeti Terjék testvérek 1543-ban. Mint az előbbiekben már volt róla szó, a munkaeszközök elrablásának egyértelműen a termelés akadályozása volt a célja.

6. Fegyverek

A fegyverek birtoklása és átörökítése a gyakorlati szempontokon túl jelképes jelentőséggel is bírt a nemesek számára, kiváltságaik szimbólumát látták benne. 1508-ban Sárkány László familiárisai Buzádszigete várából módszeresen elvitték a fegyvereket, két szakállas kézi puskát (pixides barbatos manuales), öt hozzávaló lőportartó tokot (pulveres barbatorum pixidum cum vastulo uno), két íjat (balestas), két pajzsot (clipeos) és két lándzsát (hastas). A puska neve magyarul is előfordul: Aszúvölgyi Jánosné nemesi kúriájából Bebessi Osvát jobbágyai az állatok és a bor mellett elvittek unam pixidem wlgo pwskath is.

Deli Tamás és Péter egy 1564. évi oklevélben perelik az Alsólendvai Bánffy testvéreket, akik még 1541-ben hatalmaskodtak isebori birtokukon, és a ruhaneműk mellett fegyvereket is elvittek nyolc páncélinget (loricas), sisakokat (galeas) és egy sátrat (tentorium). Természetesen a fegyverek között is voltak díszesebb nemesfém darabok, Sárkány Farkas és Sárkány Anna a Botka fivérektől aranyozott ezüst dárdát és tőrt perelnek (framea et sica argentea deaurata). Batthyány Perpetua ingóságai között pedig egy pár aranyozott ezüst sarkantyút is feltüntettek (par calcaris argentei deaurati).

7. Kegytárgyak

Közelebbről meg nem nevezett kegytárgyakat (clenodia ecclesiarum) vittek el Kecseti Márton veszprémi püspök fegyveresei a Gersei Pethők tátikai várából 1538-ban⁴⁰, 1528-ban Székely Pál nyakából téptek le egy ezüst ereklyét (reliquia) a hatalmaskodó Hahótiak familiárisai.⁴¹

Gersei Pethő Margit végrendeletében magyarul is megnevezi az egyházra hagyott olvasóit: legibulum wulgo clarisolwaso ill. gyendhazolvaso.

8. Könyvek

Egy különben szokványos hatalmaskodási eset során hallunk könyvekről: 1562-ben Deli Tamás isebori birtokáról raboltak el Szili Benedek emberei állatok, termények és ruhák mellett egy Bibliát (volumina Bibliorum), egy Calepinus-féle latin szótárt (dictionarium Calepini) és Guillelmus postilláját (postillam Guillelmi). A Biblia valószínűleg több köznemesi családban előfordulhatott a 16. sz. közepén, de mind a latin szótár, mind a postilla esete, ha nem is egyedi, de nagyon ritka. A kérdéskör külön elemzést igényel, itt csak néhány dologra szeretnék rámutatni. A Calepinus a kor többnyelvű latin szótára, mind az egyházi, mind a deákos műveltség alapvető kézikönyve. Ára egy 1583. évi adat szerint egy kassai könyvkereskedőnél öt forint volt, ami ott és akkor egy fél ökör árával volt egyenértékű.⁴² A postilla vallási tárgyú könyv, ami rövid magyarázatokat adott a misék szentleckéjéhez és evangéliumához az ünnepek rendjében. Guillelmus 14. századi párizsi domokos szerzetes postillája népszerű volt a középkor végén, nálunk is sok kiadást megért.⁴³ Azt, hogy a 16. századi zalai nemesség birtokában voltak könyvek, régészeti leletek is igazolják. A könyv borítója sokszor készült fémveretekkel, kapcsokkal megerősített bőrből.⁴⁴ Ilyen sarokveretek kerültek elő a Keszthely-Sörházkerti középkori temetőből,⁴⁵ a csácsi templom, a nagykapornaki kolostor,⁴⁶ valamint a botszentgyörgyi vár kápolnájának ásatási anyagából.⁴⁷

A 16. századi nyugat-dunántúli köznemesség hiteleshelyi oklevelekből megismerhető tárgyi kultúrájának áttekintése után összefoglalható néhány, a jelen tanulmány kereteit szét nem feszítő következtetés, illetve megfogalmazhatók a további teendők.

A nemesség ingó vagyonát részben a készpénz, nemesfém, ékszerek, edények, értékes ruhaneműk, fegyverek és eszközök jelentették. Az ingóságjegyzékekben és a hatalmaskodásokról szóló oklevelekben mindegyikre bőven láttunk példát. Mivel ezeknek volt nagyobb a reprezentációs értéke, ezeket tartották nagyobb becsben, és inkább szükségesnek érezték megemlékezni róluk, mint az ingóvagyon más, nem kevésbé fontos részeiről (állatállomány, termények).

Minden eddigi kutatás arra az eredményre jutott, mivel a korszak nemesi életideálja megkövetelte a gazdagság nyilvános — mai értékrend szerint túlzott — mutogatását, minden társadalmi réteg arra törekedett, hogy a valóságos helyénél magasabban mutassa magát.⁴⁸ Ez a jelenség a tárgyi kultúrában úgy jelenik meg, hogy pl. a köznemesség tárgyi kultúrája alig különbözik az arisztokráciáétól. Különösen jól látszik ez a női ingóságjegyzékekben: a köznemes (igaz, hogy a felső rétegéhez tartozó) Ákosházi Sárkány Margit díszes ruhái, ékszerei alig maradnak el az arisztokrata Bélteki Drágfi Anna (Kanizsai Orsolya édesanyja) ingóságaitól.⁴⁹

A zalai hiteleshelyi oklevelekből — érthetően — nincs adat polgári tárgykultúráról, a paraszti háztartás ingóságairól is csak kisszámú oklevélből tudunk. A jobbágyoktól elrabolt holmikat csak ritkán részletezték. Ezek alapján a jobbágyi háztartás ingóságait is ruhaneműk, lakástextíliák, mezőgazdasági és háztartási eszközök jelentették.⁵⁰

A tárgyak értékét több esetben feltüntették, de sokszor csak egy összegben adták meg a hagyaték, hozomány vagy az elrabolt holmik értékét. Ez utóbbiak esetében feltételezhetjük, hogy a ténylegesnél nagyobb értéket tüntet fel az illető oklevélben a hatalmaskodás áldozatául esett nemesúr.

A középnemesi ingóvagyon összegszerű megjelöléséhez a tanulmányban eddig részletezett adatok még nem elégségesek, az oklevelekben megadott értékeket szét kell választani (már ahol ez lehetséges) tárgytípusonként, illetv

e elkülöníteni a termények, élelmiszerek, bor stb. értékét. Ha van rá adat, az összeírásokból megismert birtokállomány is összevethető az ingóságokkal. Mindezt kiegészíthetik a korabeli árszabásokból nyert adatok, ez azonban már más tanulmány(ok) feladata lesz.⁵¹

Az idézett oklevelek jegyzéke⁵²

1.        Gersei Pethő Miklósné, Margit végrendelete MOL (= Magyar Országos Levéltár) Dl. (= Diplomatikai Levéltár) 93710

2.        Ákosházi Sárkány László familiárisai hatalmaskodtak Ákosházi Sárkány Ferenc özvegyének Buzádszigeti várában. ZML (= Zala Megyei Levéltár) Dl. 174.

3.        Alsólendvai Bánffy Zsigmond hatalmaskodott Parisz Mihály szentandrási birtokán. ZML Dl. 244.

4.        Kávási Albert hatalmaskodott Kávási János és György isebori (martonfalvai) birtokán. ZML Dl. 283.

5.        Utasítják Meleghegyi Kovács József nemest, hogy adja vissza Gétyei Jánosnak a serfőzőüstöt, amit javításra átvett. ZML Dl. 282.

6.        Hahóti Gergely és János familiárisai hatalmaskodtak Székely Pál falkosi birtokán. hh. nr. 377.

7.        A Gersei Pethő testvérek familiárisai hatalmaskodtak a szántói plébánián. hh. nr. 2020.

8.        Szántói Botka Imre özvegye, Terjék Márta végrendelete. hh. nr. 1027.

9.        Gersei Pethő János emberei hatalmoskodtak Ákosházi Sárkány János keszthelyi és környékbeli birtokain. hh. nr. 479.

10.     Rajki István hatalmaskodott Kerecsenyi Katalin kányaföldi birtokán. hh. nr. 640.

11.     Kecseti Márton veszprémi püspök familiárisai hatalmaskodtak a Gersei Pethők tátikai várában. hh. nr. 222.

12.     Ismeretlen céllal íródott ingóságjegyzék hh. nr. 498.

13.     Alsólendvai Bánfy István és László főispánok emberei a megyegyűlés ideje alatt hatalmaskodtak Háshágyi Dénesné Kerecsenyi Katalin kehidai birtokán. hh. nr. 230.

14.     Szenterzsébeti Terjék Pál és Tamás hatalmaskodott Bebesi Bertalan bocföldi birtokán. hh. nr. 890.

15.     Alsólendvai Bánffy István familiárisai hatalmaskodtak Csébi Pogány Gáspár Gyertyánág birtokán élő jobbágyaival. hh. nr. 2081.

16.     Dersfi Miklós özvegye, Batthyány Perpetua és Háshágyi Dénes özvegye, Kerecsenyi Katalin zálogban levő ezüstholmik miatt perelik egymást. hh. nr. 904. és 981.

17.     Alsólendvai Bánffy Margit hitbéréhez és jegyajándékához tartozó 4000 forint értékű ékszer. hh. nr. 876.

18.     Guti Ország Magdolna ékszereket perel Buzini Keglevics Pétertől 5000 forint értékben. hh. nr. 560.

19.     Háshágyi Ferenc Alsólendvai Bánffy László szentgyörgyi birtokán hatalmaskodott. hh. nr. 865.

20.     Háshágyi János servitorai hatalmaskodtak Háshágyi Ferenc felsősöjtöri nemesi kúriájában. hh. nr. 705.

21.     Dienesfalvi László hatalmaskodott Pölöskei Ördög László jobbágyain. hh. nr. 1767.

22.     Henyei Bernát pereli Háshágyi Dénes özvegyét és fiait a Kanizsai Dorottyától örökölt ezüst holmik miatt. hh. nr. 746.

23.     Ákosházi Sárkány Farkas és Segedi Györgyné Sárkány Anna a Szántó Bothka fivéreket pereli ezüst és arany holmik miatt. hh. nr. 1940.

24.     Nádasdy Tamás kanizsai fegyveresei hatalmaskodtak Bercsini Ember Mihály keresztúri birtokán. hh. nr. 1103.

25.     Illadiai Palatics János emberei hatalmaskodtak Hetyei János mihályházai birtokán. hh. nr. 738.

26.     Háshágyi Ferenc Alsólendvai Bánffy István szentgyörgyi birtokán hatalmaskodott. hh. nr. 861.

27.     Bocföldei Bebesi Osvát hatalmaskodott Aszúvölgyi Jánosné Aszúvölgyi birtokán. hh. nr. 1119.

28.     Zrínyi Miklós familiárisa, Pernyei Gáspár hatalmaskodott Török András szentmarkói birtokán. hh. nr. 2295.

29.     Hosszútóti Imre és János emberei Laki Kaczor András családjának pölöskefői birtokán élő egyik jobbágyának kertjét dúlták fel. hh. nr. 2142.

30.     Csányi Ákos nála zálogban lévő holmik értékét becsülteti fel. hh. nr. 1034.

31.     Mezőlaky Ferencné, Ákosházi Sárkány Margit kelengyéje. hh. nr. 1933.

32.     Szili Benedek hatalmaskodott Deli Tamás és Péter isebori birtokán. hh. nr. 173.

33.     Alsólendvai Bánffy István hatalmaskodott Deli Tamás és Péter isebori birtokán. hh. nr. 268.