Molnár András

Zala megye politikai viszonyai
a reformkor hajnalán —
Séllyey Elek főszolgabíró feljegyzései

Deák Ferenc szülőfalujában, a Zala megyei Söjtörön azzal múlatta az időt Séllyey Elek táblabíró, a muraközi járás főszolgabírója 1825 farsangjának utolsó napjaiban, hogy visszatekintve egészen a 18. század derekáig, a zalai szájhagyomány, valamint saját tapasztalatai alapján papírra vetette a megyéjében uralkodó politikai viszonyok jellemző vonásait.

Séllyey Elek 1788. október 8-án született, valószínűleg édesanyja, Bedekovich Magdolna családi birtokán, a Muraközben, Csáktornyától keletre (és Perlaktól északra) fekvő Alsópusztakovecen.¹ Apja, Séllyey János táblabíró — egyes források szerint 1784-ben Zala megye alszolgabírója — mindössze két esztendei házasság után, 1788-ban meghalt, így rendkívül fiatalon, alig 18 éves korában özvegyen maradt édesanyja egyedül nevelte fel fiait: Eleket, valamint bátyját, Lajost.

A Séllyey családban ekkor már több generáció óta visszatérő hagyomány volt a fiúk taníttatása, a jogi végzettség megszerzése és az uradalmi vagy megyei hivatalviselés. Az ősök a 18. század elején még igen szerény körülmények között éltek, és iskolázottságuk révén, főként ügyvédi praxissal szereztek jelentős vagyont. Családjának birtokait elsősorban Elek nagyapja, Séllyey László gyarapította uradalmi ügyészként, majd megyei táblabírói címet nyert. Befolyásos ember lehetett, mert fiát, Jánost (Elek apját) már a rangos és vagyonos horvát Bedekovich családba tudta beházasítani.²

Séllyey Elek bátyjához hasonlóan ügyvédi diplomát szerezhetett. Mielőtt megyei szolgálatba lépett volna, 1809-ben ő is részt vett — lovassági főhadnagyi rangban —  a Napóleon hadai elleni nemesi felkelésben.³ Hivatali karrierjét 1810. május 7-én kezdte, ekkor választották meg Zala megye tisztújításán a muraközi járás alszolgabírójává. Öt évvel később, 1815. november 8-án előrelépett a ranglétrán, és járásának főszolgabírója lett. Három választási cikluson át, közel tizenhárom évig volt Muraköz főszolgabírója. 1828. június 8-án Zala megye másodalispánjává választották.⁴ Mintegy 21 esztendei megyei szolgálat után, 1831 tavaszán a kőszegi székhelyű Dunántúli Kerületi Tábla ülnökévé (kerületi táblabíróvá) nevezték ki, ezért alispáni hivataláról 1831. április 18-án lemondott.⁵ Ezután szinte élete végéig, 1849-ig a kerületi táblán dolgozott.

Közben Séllyey Elek 1816-ban megházasodott, feleségül véve Csertán Károly kapornaki főszolgabíró 1795. december 28-án született lányát, Rozáliát (a későbbi, 1848-as zalai kormánybiztos és képviselő Csertán Sándor testvérét).⁶ A fiatal pár kezdetben a Csertánok gelsei birtokán lakott, itt született 1817. április 22-én fiúk, László.⁷ Néhány évvel később átköltöztek a nagyapa, Séllyey László által szerzett, és Elek nagybátyjától az édesanyja által már korábban megvásárolt söjtöri birtokra. Ettől kezdve Séllyey Elek családjának székhelye Söjtör volt.⁸ Özvegy édesanyja, Bedekovich Magdolna alsópusztakoveci, mintegy 100 holdas és évente kb. 480 váltóforintot jövedelmező birtokához képest Séllyey Elek söjtöri javai közel 500 holdra rúgtak, és (a közbirtokosság kezelésében lévő erdőn és legelőn kívül) évente hozzávetőleg 1460 váltóforintot jövedelmeztek.⁹ (Összehasonlításul: ez az összeg mintegy kétharmada volt a Deák család kehidai uradalmából származó jövedelemnek.)¹⁰

Séllyey Elek mind főszolgabíróként, mind másodalispánként évente legalább 400 ezüstforint (1000 váltóforint) fizetéssel egészítette ki birtokai jövedelmét.¹¹ Kerületi táblabírósága idején még ennél is jóval több lehetett a honoráriuma. Erre utal, hogy 1831-ben Kőszegre költözve, 500 váltóforint ellenében tudott szállást bérelni magának.¹² Amikor 1831. április 18-án lemondott alispáni hivataláról, az alábbi szavakkal köszönt el Zala megye közgyűlésétől és tisztviselőtársaitól: „1809. esztendőben még alig serdülő ifjú a Tekintetes Karok és Rendek által a felkelő sereghez főhadnagynak, reá következett esztendőben al-, és öt esztendő múlva főszolgabírónak választattam, és ezen utóbb említett hivatalokban két tisztújítás alkalmával meghagyattam, 1828. esztendőben pedig az eddig viselt, és ezennel lemondott, énreám nézvést felette díszes második alispányi hivatalra emeltettem.

Tekintetes Karok és Rendek! Édes hazám forró szeretete és törvényes kötelességem ragadtatta vélem védelmére a fegyvert, viseltette velem a hivatalt, és a lépcsőnként nevelkedő, bennem helyheztetett bizodalom a közjónak eszközléséhez alkalmatosságot nyújtott; ápolgatva a Tekintetes Karok és Rendek bizodalma, kedves tiszti társaim barátsága által, azt a nem minden hazafitársomnak juthatott szerencsét elértem, hogy életem legszebb és legjobb részében, huszonkét esztendeig a mélyen süllyedve volt szeretett Zalának emelkedésében én is részesülhettem […].”¹³

Séllyey Kőszegre költözve sem szakadt el teljesen Zala megye közéletétől. Továbbra is — egész az 1840-es évek derekáig — rendszeresen megjelent a legfontosabb megyei közgyűléseken, így például a tisztújítások és követválasztások alkalmával, vagy a követutasítások elfogadását és a követek végjelentését tárgyaló üléseken, hogy jelenlétével és új hivatalának tekintélyével is támogassa zalai barátait.¹⁴

Séllyey Elek megyei karrierje gyakorlatilag párhuzamosan haladt a söjtöri születésű Deák Antaléval, aki az 1820-as években Zala megye legbefolyásosabb politikusa, meghatározó közéleti személyisége volt.¹⁵ Séllyeyt közeli barátság fűzte Deák Antalhoz, ám ha lehet, még szorosabb kötelék Deák Ferenchez, Antal öccséhez (annál is inkább, mivel a Deák testvérek gyakran megfordultak söjtöri részbirtokukon, Séllyey lakóhelyén). Nem egyszer Séllyey közvetített, baráti szívességként Deák Ferenc valamint pesti irodalmár barátai között,¹⁶ és Ferencet később, országgyűlési követsége idején is felkereste Pozsonyban. Így pl. 1833 júniusának elején Deák Ferenc a következőket írta sógorának: „Séllyey volt itt, egynehány napot igen kedvesen töltöttem véle.”¹⁷

Hasonlóan Deák Ferenchez, Séllyey is tagja volt 1831–1832-ben a rendszeres bizottsági munkálatokat véleményező zalai választmánynak. Séllyey baráti levelezéséből derült fény a zalai bizottság munkájának számos részletére, és ami a leglényegesebb, az egyik hozzá írt levél — Hertelendy Károlyé — bizonyítja, hogy a zalai észrevételeket döntő részben a Deák testvérek dolgozták ki. Séllyey levelezéséből került elő Deák Ferenc 1832. szeptember 25-én írott — korábban ismeretlen — levele is, amelyben Deák őszinte barátsággal öntötte ki szívét Séllyey Elek előtt, az általuk remélt társadalmi reformok elfogadását megtagadó zalai közgyűlés határozatán keseregve.¹⁸ Érzelmekben gazdag, nyíltszívű, bizalmas levelét Deák az alábbiakkal zárta: „A panasz jobbára tehetetlenségnek jele, de könnyebb a vérző kebelnek, ha véle rokon érzésű barátjával közölheti gondolatit.”¹⁹

Deák Ferenc a későbbiekben is szoros barátságban maradt Séllyeyvel, kapcsolatuk mélységét és intenzitását azonban nem dokumentálják levelek. Erre — legalább részben — magyarázatot ad Deák 1841. január 12-én Séllyeyhez — egyik közös barátjuk pártfogásának ügyében — intézett levele, melyben Deák azt kérte, hogy Séllyey ha lehet, ne postán küldje az ajánlást, „mert a leveleket felbontják.”²⁰

Zala megye közgyűlése 1836 augusztusában — a pozsonyi országgyűlés végeztével hazatérő Deák Ferenc kezdeményezésére — „a nép nevelésére felügyelő választmányt” alakított, azzal a céllal, hogy felmérje a zalai népiskolák helyzetét, majd pedig fokozatosan világi kézbe vegye az elemi oktatás felügyeletét, elősegítve annak fejlesztését. A zalai népnevelési választmány elnökévé Séllyey Eleket választották, és egyúttal megbízták a muraközi népiskolák egy részének felmérésével is.²¹ A választmány mintegy öt éven át Séllyey elnökletével próbálta tenni a dolgát, ám idővel a szokásos „táblabírói” ügyintézés lett úrrá e bizottságban is, és Séllyey minden igyekezete ellenére csak töredékében végezték el a vállalt munkát. A népiskolák felmérése csak egyetlen járásban, a Séllyey felügyeletére bízott Muraközben készült el teljes egészében, ezért Séllyey 1841 novemberében lemondott tisztségéről.²²

Séllyey egyébként nem nélkülözte az irodalmi vagy tudományos érdeklődést sem. Ő adta pl. közre a Tudománytár 1841. évi évfolyamában az alsólendvai Bánffyak által használt kalendáriumban talált 16. századi családi naplófeljegyzéseket, és közölte a győri káptalan egyik, 1224-ből származó oklevelét is.²³

Séllyey Elek nem csupán a nálánál jóval fiatalabb Deák Ferenccel, hanem a vele csaknem egyidős, kiszolgált huszártiszttel, a zalai liberális ellenzék reformkori pártvezérével, Csány Lászlóval is szoros baráti kapcsolatot ápolt. Séllyey családi levelezésében mind az 1830-as, mind pedig az 1840-es évekből számos, bensőséges, bizalmas jellegű, Zala megye politikai közéletének kulisszatitkaira is fényt derítő, Csány László által írott levél maradt fenn.²⁴

Amikor 1843 tavaszán Zalában is védegyletet próbált alakítani az ellenzék, Csány kérésére Séllyey közvetített Zala és a kőszegi posztósok között, hogy ők lássák el hazai posztóval a megyét.²⁵ Séllyey egyik részvényese volt az 1844 nyarán alakított Kőszegi Takarékpénztárnak, és közgyűléseiket is rendszeresen látogatta. A takarékpénztári egyesület 1845 januári ülésén indítványozta, hogy a kőszegiek Zalaegerszegen is létesítsenek ügynökséget. Tervének pártolására Csány Lászlót kérte meg, Csány azonban, mint a kanizsai védegylet elnöke éppen egy Nagykanizsán létesítendő takarékpénztár alapszabályainak kidolgozásával vesződött. Csány lebeszélte Séllyeyt a tervről, mondván, ne konkuráljon egymással Zalában egyszerre két takarékpénztár, — a kanizsai alapszabályok kidolgozásához viszont Kőszegről, Séllyeytől kért és kapott is mintát.²⁶

Séllyey Elek, „az őszinte, nyílt eszű, hazafias érzelmű, kedves férfiú” — így emlékezett rá később Chernel Kálmán, Kőszeg tudós monográfusa²⁷ — időközben Kőszeg társadalmi életének is közismert alakja lett, pártoló tagjává választotta pl. 1840 nyarán a Kőszegi Hangász Egyesület is.²⁸ Mivel munkahelyén, a Dunántúli Kerületi Táblán szinte a fél országrész nemessége megfordult perpatvaraival, és közvetlen kapcsolatban álltak a kúriával is, Séllyey Elek rengeteg érdekes hírrel és értékes információval tudott szolgálni zalai barátai számára. Időnként már pletykaszintre süllyedő értesüléseit rendszeresen közkinccsé tette baráti levelezése révén. Séllyey szóbeszédre, ellenőrizhetetlen mendemondákra alapozott pletykáira utal Deák Ferenc 1859 december elsején írott, sógorához címzett levelének alábbi részlete: „Mit a hírlapok meg nem írnak, azt én, ha tudnám is, postán bizonyosan meg nem írnám. Utcai hírek érdektelenek vagy bizonytalanok, én pedig nem akarom, hogy újságaim oly hírbe jöjjenek, mint egykor Séllyey Elek kőszegi újságjai.”²⁹

1848 tavaszán, a forradalmi átalakulás idején Séllyey hazatért Zalába. A megye állandó bizottmányának 1848. május 15-i ülése egy fiókbizottmányt (helyi bizottságot) állított fel annak megakadályozására, hogy a magyarság ellen szervezkedő horvátországi nacionalisták Muraköz horvát ajkú népét is fellázítsák. E bizottság elnöke hivatalosan ugyan a legnagyobb muraközi uradalom, Csáktornya földesura, Festetics Tasziló gróf lett, a gróf azonban semmit sem tett az ügy érdekében, és az érdemi munkát a bizottság alelnökévé választott Séllyey Elek végezte. Séllyey mint a muraközi járás egykori, köztiszteletben álló és nagy tekintélynek örvendő főszolgabírója értett a horvát lakosság nyelvén (szó szerint és átvitt értelemben is), és segíteni próbálta fiát, Séllyey Lászlót, Muraköz 1848. évi főszolgabíróját a horvát nacionalista propaganda és lázítás megakadályozásában. Amikor 1848. június 15-én, az alsólendvai képviselőválasztás során a muravidéki magyar nacionalisták elüldözték a választás helyszínéről a muraközi horvát választókat, Séllyey beadta lemondását, a megye másodalispánja, Csillagh Lajos azonban maradásra bírta, azt fejtegetve a hozzá írott levélben, hogy olyan emberre van szükség, „aki a megsértett muraközi nép bizodalmát bírja”. Séllyey 1848 nyarán rendszeresen tájékoztatta ifjúkori barátját, a Dráva mentén katonai védőkordont szervező Csány László kormánybiztost a Horvátországból érkező politikai és katonai természetű hírekről, és egyre elkeseredettebben kérte, hogy rendes katonasággal erősítsék meg „az annyira hű, oly sokat érő” Muraköz déli határainak védelmét.

Muraközt ugyan végül nem sikerült megvédeni a horvát intervenciótól, sőt később az egész járást Horvátországhoz csatolták, 1848 őszén azonban a muraközi horvátok nem Jellačić megszálló hadait, hanem a magyar honvédsereget támogatták, amiben része lehetett a járás élén álló magyar tisztviselők, köztük Séllyey Elek népszerűségének és emberségének is.³⁰

Séllyey Elek nem sokkal élte túl szülőföldje Horvátországhoz csatolását. 1849 februárjában még Kőszegre utazott,³¹ néhány hónappal később azonban végleg hazatért Zalába. Életének 62. évében, 1850. május 17-én hunyt el Söjtörön. Halálát agyvérzés (szélhüdés) okozta. Május 20-án temették el a söjtöri felső temetőben,³² ahol 1855. január 13-án elhunyt feleségével közös kripta őrzi a maradványait.³³

Összegezve Séllyey Elek közéleti pályafutását, megállapíthatjuk, hogy Séllyey mind politikai meggyőződése, mind pedig ifjúkori barátaihoz, így pl. Deák Ferenchez és Csány Lászlóhoz fűződő szoros barátsága révén megyei tisztségviselőként, és később, a kőszegi kerületi tábla ülnökeként is, szinte élete végéig a zalai reformellenzék célkitűzéseit támogatta, nem egyszer személyesen is részt vállalva az ellenzéki elképzelések megvalósításában.

Politikai elkötelezettsége, határozott álláspontja tetten érhető az alábbiakban közlésre kerülő, és a szerző szándéka szerint nem a nyilvánosságnak szánt, csupán önmaga számára készített írásában, valamint a függelékként olvasható, keltezetlen és cím nélküli, ám a tartalmából egyértelműen meghatározható módon a farsangi feljegyzés negatív hősét, Sümeghy Józsefet becsmérlő, hasonló céllal papírra vetett gúnyiratában is.³⁴ Séllyey feljegyzései a becsületes, tisztességes hazafiak, ellenzéki oldalon álló megyei tisztviselők szemszögéből idézik fel a kormánypárt és az ellenzék zalai híveinek több évtized óta — részben a kulisszák mögött — zajló hatalmi harcát, miközben lesújtó bizonyítványt állítanak ki a kormánypárt helyi vezetőinek, Amade Antal grófnak, főként pedig a leggyűlöletesebb ellenfél, a szinte velejéig romlott Sümeghy József alispánnak jellemtelenségéről. Séllyey kissé eltúlzott aggodalma és félelme nem volt ugyan teljesen alaptalan, ám mégsem következett be a megye erkölcsi züllése és politikai visszarendeződése. Sőt, az 1830-as évek elejére — mint Séllyey fenti életrajza is több helyütt utal rá — teljes egészében az ellenzék vette át a hatalmat, és vált meghatározó, reformokat kezdeményező politikai erővé Zala megyében.³⁵

A történet csattanója, hogy az 1825-ben még alávaló ellenfélként becsmérelt Sümeghy József királyi tanácsos egyik fia, az 1819. október 20-án született Sümeghy Ferenc később Séllyey Elek lányát, Magdolnát vette el feleségül.³⁶ Sümeghy Ferenc, aki 1841. augusztus 2-től a kapornaki járás alszolgabírója, 1844. június 10-től 1849 októberéig pedig a járás főszolgabírója volt, jóvátette apja bűneit. 1845-ben önkéntes adózást vállalt, a következő évben meggyőződéses ellenzékiként jellemezték, 1861 tavaszán a megye alkotmányos főszolgabírója lett, majd 1861 és 1869 között Kanizsát képviselte — Deák Ferenc pártjának híveként — a pesti országgyűlésen.³⁷

1.

Séllyey Elek: Zala 1825. esztendőben — írtam farsangi mulatságul önmagamnak

Ezen megyének hosszas fekvése³⁸ okozza, hogy a más megyékben, melyek jobban kerekdedek, fentálló egyetértés nem tapasztaltatik. A távol lakók csak a gyűléseken, ahol úgyis annyiszor a felhevült emberi érzemények a barátság köteleit elszaggatják, látván egymást, nem jöhetnek egyetértésbe, mely a szakadásoknak elejét vehetné. Neveli³⁹ az idegenkedést még az is, hogy Sümeg és Egerszeg tájékán legtöbb tehetős, és a közdolgokba béfolyó nemesség lakik; az elől nevezett a társasági életben míveltebb, de fenthéjázóbb, az utóbb érintett inkább a régi, a fakunyhóval is megelégsző, ha csak abban jól ihatik-ehetik, szokásokhoz szít[?]⁴⁰. Ezek a megyében két felekezetnek mondathatnak. Kedvetlenül jön a szép tájékához szokott Sümeg melléki (aki ott szeretne gyűléskedni) az egészségtelen sárfészekbe, Egerszegre; alig fordul meg benne, már otthagyja, szidalmazván a göcseji voltokat, és folyvást sóhajtozván, bár Sümegen lennének az öszvejövetelek. Nem kevés befolyása vagyon ezen kétfelé való szakadásnak az alispányok választásában, mert sokszor nem a személyes érdem, hanem a lakásának kedvéért, és hogy mindenik résznek legyen alispánya, azzá lesz még az arra nem való is.

A mostani állapotnak megfontolására szükséges csak futólag ezen megyének előbbi rajzolatját előbocsájtani.

A töröknek Kanizsábul való kiűzése után⁴¹ kevés vala benne a tanult ember, nem lévén város, sem oskola kebelében⁴². Mária Terézia országlása közepén⁴³ kiváltképpen két nemzetség vetélkedett az elsőségért: Oszterhueber és Forintos⁴⁴. Feladások és királyi comissió⁴⁵ vetett véget az önnön hasznát és fenthéjazást inkább, hogysem a megye javát előmozdító agyarkodásoknak; de amint mindenkor az ily károk mellett a hibák világosságra jönnek, úgy itt is számos jó rendelések következtek. Szaporodott is ekkor a tanultak száma, fontos lett szava a hazában és az országló székeknél⁴⁶. Az oly sok jót és rosszat reánk hozó Mária Teréziának halálával, Józsefnek erőszakos uralkodásának elején⁴⁷ Zala az újítások ellen makacs ellentállásában kívánta magát kimutatni, és csak a katonai erő tudta az új rendeléseket béhozni.⁴⁸ A jók eleinten hátra húzták ugyan magukat, külső alispányok, Nozdroviczky és Vida tétettek,⁴⁹ de József országlásának vége felé a legjobb nemzetségbéliek is kezdettek hivatalokat vállalni.

Elköltözvén Józseffel a sok idegen is, az 1790. esztendőben előállott megszabaduláskor, József idejében kimívelt, sok jeles férfiú dicsőségére vált Zalának. Restauratio tartatott,⁵⁰ dicső tisztviselői kar állíttatott. A volt szolgaság eszközei sajnálván véghetetlen önkényes hatalmoknak elvesztéseket, és a hivatalokbul is kimaradván, mérget forraltak, kiváltképpen volt főbíró, Sümeghy József⁵¹.

Spissich⁵² l[ett]⁵³ alispány, az erős kézzel kormány[zó] Spissich, de az elmellőzött rab [Sümeghy]nek alacsonysága, aki nyiltat[n?] meg[…] azt, aki a megye javára csak[nem] mindenét feláldozta. Véle többen [is] áldozatjai lettek hazafiúságoknak,⁵⁴ és az árulás elvette bérét, Sümeghy második alispány lett⁵⁵. A fájdalom és bosszúság nem engedi, hogy ezen sok időre Zalának sorsát elválasztó eseteket bővebben leírjam.

Az a Sümeghy lett hát alispány, aki József idejében gyönyörűségének tartotta a nemeseket forspontra hajthatni,⁵⁶ aki az alacsonyság szülöttje lévén,⁵⁷ az adózónak zsírját, és a földesúrnak erszényét kicsikarván, azzal az udvarnál, és barátságos társalkodás színe alatt idehaza magának jóakarókat szerzett. Iparkodott ez úgy második, és utóbb első alispány korában alávalókat hivatalokra emelni, akik társai lévén rosszaságában, egyszersmind féltek is tőle, féltvén gonoszságának felfedezését. Az, aki az 1807-i diaetán azt mondotta, midőn a felség 20.000 katonát kért, hogy Zalábul kiállítja ezt a számot.⁵⁸ Akit mindamellett a köznemesség igen kedvelt — miért? Fő charactere⁵⁹ a magyar nemesnek a büszkeség, és ezt esmérvén Sümeghy, kedvezett a nemességnek úton, útfélen; komának, sógornak hívta, és a nemes tele torokkal kiáltozott, ez ám a derék ember! Azonkívül a számtalan perekkel és patvarokkal vesződik a köznemesség, éppen ezek miatt sokszor nemesi characterét elveszti, és alacsonyságokra, hamisságokra vetemedik, és azért másnak sem veszi rossznéven, ha hamiskodik, kivált, ha ez furcsasággal vagyon öszveköttetve. Mind örömmel hallgatták önnön alacsonyságaival dicsekedő Sümeghyt, akinek számos esztendőkig tartó alispánysága alatt példájátul megvesztegetett nemesség olyannyira gondolkodásában megromlott, hogy abban hiába keresnéd azon egyenes szívű charactert, mellyel egy szabad status⁶⁰ nemesének bírni kellenék.

De nem volt elég Zalának egy most leírt alispány által elromoltatni, még hozzájárult az administrator⁶¹ is, gróf Amade Antal⁶². Ez hajdan (1790) szabadságvadászó, mert a hazafi szent nevezetével csak azt tisztelhetem, aki életének végeztével mondhatja: [a] sors által állított helyemen […]témig iparkodtam annyi jót […]mal tenni, mennyi kitelhe[tett]. Ez tehát a szabadságvadászok köz[…] dühösebb, sch[w]eizi respublicáját⁶³ bé nem hozhatván hazánkban, és a legjobb hazafiaknak látszó példájok szerint tapasztalván, hogy a hazátul jutalmazást nem nyerhet, az udvariságra adta magát,⁶⁴ és 1808. e[sztendőben] zalai administrator lett⁶⁵.

Kevés valódi charactere lévén, a tehetősebb nemesekkel kezet fogott, vélek barátkozott, tőlük ajándékokat elvett, barátjainak és titkos tanácsosainak fogadván huszárját, porkolábot és comissariusokat,⁶⁶ ezek voltak hírhordói is. Igaz ugyan, mindenkivel barátságos volt, de csak addig, míg reá szüksége volt, tartott a barátság. Meg kell még is vallani, hogy Amade mindenkor a közvélekedés és szeretet után vadászott, félénkségét leginkább ez mutatván ki; de ebbül a[z] következett, hogy csak a többség által kívántakat igyekezett a hivatalokra léptetni, éspedig az ifjúságot. El lehet képezni⁶⁷, hogy Amade és Sümeghy egy lélekké öszveforrtak.

Elérkezett az 1809. esztendő, a megye felkelt,⁶⁸ Sümeghy kincseket szerzett, de látván a felkeltek együttlétekben erejöket, a megye javárul is kezdettek gondolkodni. Hazajővén, 1810. e[sztendőben] restauratio tartatott⁶⁹, de részint fiatalok voltak, részint tapasztalatlanok a főbb hivatalokra valók, azokat el nem fogadták, és Sümeghy megmaradott alispány, mindazonáltal számos fiatal insurgens tisztek hivatalokba léptek⁷⁰. Szaporodott ekkor Zalában a tanultak száma, kifejlődtek sok [s]zép talentumok⁷¹, és az öregjebb diktátorok lass[an] [ki]haltak. Már 1813. és 1814. esztendőbeli önkényes subsidium kéréskor⁷² Zalának hazafiúi lelke kez[dett] kimutatódni. […] [meg]unván⁷³ a tehetősebb statusok⁷⁴ [Sümeghynek] zsarulásait, Amadét meg[kérték, Sümeghyt] mozdítja el hivatalából⁷⁵; megígérte ugyan, de szavát nem tartotta.

[1815.] esztendőben restauratio tartatott⁷⁶, Szegedy Ferenc⁷⁷, a mély bélátású, egyenes szívű, de az általa jól esmért köznemességnek hízelkedni nem tudó Szegedy, és véle egy csaknem egészlen új magistratus⁷⁸.

Sümeghy 19 status által feladatott⁷⁹, és Fáy küldetett az vizsgálatra⁸⁰, meg[szakadt?] a vármegye kétfelé, Sümeghyt a hiv[atalból] kimaradottak, és más békét[lenek], úgy sokan, nehogy a tehe[…] […]scribálhassanak⁸¹, követvén. Számos munkák várták Szegedyt és az új főjegyzőt, Horváth Ferencet⁸², minden erejekbül a jó rendet visszaállítani iparkodtak, de a comissió⁸³ is sok időt elvévén, az Amade pedig a rendetlenségeket óhajtván, Sümeghy azokat meg is szerezvén, tökéletességre nem hozhatták; elvégre míg Szegedy elunván Amadénak áskálódásait, véle 1819. [esztendőben restauratiot tar]tatott⁸⁴. Amade, aki idő[közben] mégis feladódott⁸⁵, és Sümeghy azon iparkodtak, hogy gyenge [alispány] választassék, és ezt Nedeczky [Ferenc]ben⁸⁶ feltalálni vélték. […] Szegedy és számos jobb[érzésűek?] Hertelendyt⁸⁷ óhajtották, és ezt a hivatal felvállalására reábeszélték.

Restauratiókor […]rész⁸⁸ céljának elérésére alacsony módokhoz, megvesztegetésekhez fogott, és a köznemesség characterét egészlen elrontotta.⁸⁹ Azonban a jót kívánó rész győzött, és Hertelendy lett alispány, a magistratusnak kevés változtatásával. Mihelyst Szegedy kilépett, sokan megfordítván köpönyegjöket, Sümeghy részére állottak. A részre nem hajló, és az ellentmondást elszenvedni tudó Hertelendy, akitül inkább féltek, hogysem szerették, akinek hideg értelmessége elijesztett, lankadó[?]⁹⁰ okossága pedig a rövidlátók előtt gyanússá tette, akinek fellengőbb míveltsége a bárdolatlanokat érzékenyen nyomta — a jók nem találták fel benne a barátságos jóságot, a rosszak utálták hajthatatlan igazságszeretetét —, csak hivatalának élt, egyik résztül, mivel egyikhez sem állott, sem segíttetvén. Már két esztendők eltelte után kezdettek ellene mozogni, és Domjánt⁹¹, aki cancellistasága⁹² után második alispányig, parázna, üres és kíméletlen rágalmazása által vitte, első alispánynak kívánni.

Azonban a katonaállítás és pengőpénzben való fizetés iránt megérkeztek a parancsolatok⁹³, a statusok tüzének az az utasítás volt a vége: „lássa a magistratus, akármit tesz”. Ezt a félénk és egoisticus⁹⁴ példáját a statusoknak nem követte a magistratus, Hertelendynek vezérsége alatt többször resignált⁹⁵, a királyi neheztelést magára vonta, és csak a katonai erőnek engedni kénytelenített⁹⁶, de az ezüstben való fizetést el nem fogadta⁹⁷. Égig magasztalta a status Hertelendyt és a magistratust,⁹⁸ szemei felnyílottak⁹⁹, és Amadéval addig gorombáskodott, míg el nem hagyta a megyét. Helyette Batthyány lett administrator¹⁰⁰, szelíd, jó, de járatlan a vármegye dolgában, és rossz beszédű¹⁰¹.

Ezen idő között képtelenül megszaporodott a prókátorok¹⁰² száma, akik a jó és rossz ügyeket védelmezvén, minden dolognak két oldalát esmérik, és azért a közügyet is csak kétoldalasan tekinteni szokták, akik a nem kények szerint ítélő bírót gyalázzák, és principálisuk¹⁰³ előtt a bíró rágalmazása által mentik sokszor tudatlanságukat, és serkentik elszegényedésére, hogy csak ők élhessenek. Ezek tehát ismét az egész országban, sőt a külföldön¹⁰⁴ égig magasztalt Hertelendy ellen, mihelyest a comissiónak vége szakadt, jobbára Sümeghy bíztatásábul zúgolódni kezdettek; ennek azért, mivel dolgai törvényes útra igazíttattak, és gyenge bírák létele által a fizetéstül felmentetni reménylett.

Azonban Hertelendy maga 1824. e[sztendőben] kérte a tisztválasztást, és ez 1825. e[sztendőre] határoztatott¹⁰⁵. Alig történt ez meg, már mindenki a magistratus áldozatjárul, Hertelendynek terhes szenvedéseirül elfelejtkezett, ki-ki csak önnön nemzetségét kívánta előmozdítani, a kedvetlen¹⁰⁶ ítéletet hozó bírót letenni, egyszóval itt mutatta ki magát a zalai status, mely a nagyváros, és így a finomabb nevelés, mely az embert társalkodóbbá, és más gyengeségeinek elviselésére tűrhetőbbé teszi, híjával lévén, és egyedül a perlekedéssel, eszem-iszom, és rágalmazással mulatván magát —, mely mással szemben lévén hízelkedik, háta megett gúnyolja, mely a közhasznot csak szóval, és soha legkevesebb áldozattal szokta előmozdítani, és melynek jobb és bélátóbb része hátra húzván magát, kevélynek kiáltatik. És ezekhez képest a magistratus rágalmazásának szünete nem volt; hozzájárult, hogy Inkey Imre¹⁰⁷ akart alispány lenni, ez a testvérjeit, mostoháját megcsaló, mindenütt fellebbmenetelét sikeretlenül próbáló, bő, de nem alapos és hazug beszédű, elámította a gyengéket, barátkozván a szegényebbekkel, ígérvén jobb rendnek béhozattatását¹⁰⁸. Természetesen, hogy a leírt characterek mellett a statusoknak, sokan hajultak részére, és ezekkel a prókátorok serege az egész magistratust letenni akarják.

Mélyen érzi a magistratus méltatlan véle bánását, fájlalja, de önnön meggyőződésében, hogy kötelességének eleget tett, leli boldogságát.

A jók és előrelátók hátravonják magukat, és sajnálva látják, mely homályt vonz ezen híres megyére az, ha az országban elhíresedett Hertelendy hivatalának lemondására vagy megbántás, vagy választás által kényszeríttetnék, félnek, hogy ezután nem lészen magistratus, mely a constitutióért¹⁰⁹ magát, gyermekeinek boldogságát feláldozni kész legyen¹¹⁰.

Séllyey Elek s. k. eredeti fogalmazványa. Hátoldalán (külzetén) a cím: Zala állapotja 1825. eszt[endő]ben. Írtam mulatságul utolsó farsangi napokban. Zala Megyei Levéltár. Séllyey család levéltára. 3. cs. Séllyey Elek politikai iratai. Lényegét és néhány részletét kivonatosan közli Molnár András: „Vágtatók” és „fontolva haladók”. Politikai érdekcsoportok hatalmi konfliktusai a reformkori Zalában. Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. (Rendi társadalom – polgári társadalom 3.) 190–191.

2.

[Séllyey Elek: Sümeghy József alispán jellemzése]

Ki? — Egy szőrös pofájú, rühes fejű, csonkított farkú, hányó-vető, minden embert megvető állat.

Mi? — Gyermekségében mostohája által elkényeztetett, háládatosság fejében ezzel rútul bánó, testvérjét kitagadó, az insurrectiónak mentéjét több tisztek lovaival együtt lopva eladó ember, aki Bécsben, Zágrábban és Zalában hazugsági, feladási, képmutatási által gyűlöletessé tette magát, aki feleségét szerencsétlenné tette, akinek legnagyobb gyönyörűsége cselédjeit verettetni, aki hazafit csak azért majmolván, hogy feljebb mehessen.

Milyen? — Csak önmagát kirekesztőleg szeretvén, és mindent önhasznára célul vévén, a fenthéjázás, uralkodásra vágyódás minden gondolatját, minden cselekedetét vezérli, és így kit-kit oly rossznak, milyen maga, tart. Csak rosszakkal társolkodik, lealázása fellebbmenetelére szolgál, úgy a templomba járás képmutatás, a hivatalban szerfeletti fáradozás csak szín, — nincs egyszóval semmi valódi benne, mint az, hogy mindég hazudik, senkit barátjának nem tart, szavát nem állja.

Mit kell tőle tartani? — Aki hazudik, hízelkedik, képmutató, templomba jár, ha nem imádkozik is, gyanakodik, rossz férj, annál rosszabb testvér és atyafi, senkinek sem barátja, fenthéjázó, — az éppen az Udvariak közé tartozik. Lásd Zala, ha ő kormányoz, mi lesz belőled?! Kevélységével, feladásaival, gorombaságaival, baromságaival elidegeníti a statusokat a gyű[lé]sektül, a tisztviselőket a hivataltul, és a fellebb menni kívánó rossz lélek Zalát az udvari szolgaság jármába vonja. Koránt se gondold, hogy a lelkes statusok ellentállanak, mert sokat tehet a minden rosszra kész kormányzó, egy-két gyűlés után elidegenedik a status, fél a feladótul; a magyar büszkeség a kevélységet ki nem állja, inkább kerüli.

Séllyey Elek s. k. eredeti fogalmazványa. ZML Séllyey cs. lt. 3. cs.