Levelek a 85 éves Kanyar József babérkoszorújához*

Az irataik fölé hajoló levéltárosok gyakran észre sem veszik, hogy szalad az idő felettük. Régi fóliánsok betűit silabizálva vagy újkori iratokon lévő szóáradatok közepette levegő után kapkodva ritkán állnak meg, hogy szétnézzenek, és észrevegyék: ismét fontos évfordulóhoz érkeztek, egy kortárs, a fiatalok számára nagy előd 85. születésnapjához. Pedig köszöntenünk kell azt az idősebb társat, akinek a pályája majdnem átívelt az egész 20. századon, és még bekanyarodhatott a 21-be, mindnyájunk, a Somogy megyeiek, az ország levéltárosai és a honismerők nagy örömére.

Józsi bátyánk hosszú élete nemcsak a nemes szellemiség, a hazaszeretetet, a tudományok tisztelete és művelése közepette telik szemünk láttára, hanem sikerült példaértékű életet megvalósítania. A falvak nyugalmát és természetes életerejét magával hozó, az alkotó értelmiség életideálját megvalósító felnőtt már gyermekkorában kiemelkedett képességeivel. Elemista korában a felsőbb éveket járva, tanítója a kisebbeket rá tudta bízni, mintegy preceptoruk lett, ezután pedig a gimnáziumot végezte el kitűnő eredménnyel, figyelve és tisztelettel emlékezve kiváló tanáraira, akikben már diák korában észrevette a nagy tudást, a minőségteremtés igényét.

Tudásvágya a pesti református teológiára vezette, majd a pécsi jogtudományi egyetemet végezte el. Sokirányú humán érdeklődése a rövid papi szolgálat mellett a zene és a művészetek, másrészt az oktatás és a történelem felé vitte, hogy élete során egyiktől se szakadjon el végérvényesen, de mégis a történelem, a lokális, régió- és országos történelem kutatása és a tudományszervezés mellett tartson ki igazán állhatatosan. A tanítás, a megszerzett tudás átadása iránt érzett vonzalma vezette el oda, „hogy kinyissa a kőkamrás levéltár ablakait, és a másfél méteres falú levéltárnak a dokumentációját közkinccsé tegye.” Tette ezt mindvégig, 42 éves, hosszú levéltári szolgálata idején.

A készülődés korszaka után — princetoni ösztöndíját családi okokból „lekésve” — belevetette magát a háború utáni korszak, a daliás, szépemlékű idők forgatagába. 1945 tavaszán a Nemzeti Parasztpártba hívták, amelynek dél-dunántúli szervező titkára lett. E pártba tömörült a népi–nemzeti humán értelmiség színe-java. Olyan szellemi óriások irányítása mellett dolgozott és szerkesztett lapot, mint Illyés Gyula, Veres Péter, Keresztúry Dezső, Bibó István és mások. Velük a szellemi kapcsolatot, amíg éltek, tartotta, mert a minőség embereit tisztelte bennük. A politikai életben nemzetgyűlési képviselőségig vitte. Megnyílt előtte az országos jelentőségű szerepvállalás lehetősége. A fényeket azonban hamarosan árnyak követték. 1948-ban — a fordulat, a kommunista hatalomátvétel évében vagyunk — hazaköltözött. Előbb könyvtárosi feladatot látott el Kaposvárott, majd a főlevéltárnoki állást kapta meg. Szerencsés volt, az ország helyett egy másik ország, Somogy szellemi felemelkedéséért dolgozhatott.

A levéltáros társadalomnak a közös emlékezet szerint több nagy generációja volt. Kanyar József ahhoz a nemzedékhez tartozott (pályája során több generációval dolgozott együtt), akik megteremtették a területi levéltárakat. Az általa is tisztelt Hadnagy Albert, Takács Endre, Komoróczy György, Oltvai Ferenc és mások mostoha körülmények közepette, a korabeli totális központosítás viszonyai között a megyei és városi szervezeten belül segédhivatalként működő levéltárakból intézményeket szerveztek, ki-ki lehetősége és tehetsége szerint.

Kanyar József azonban levéltáros munkája mellett a somogyi művelődés mindenese lett. Összegyűjtötte a megye intézeti és magánkönyvtárainak tulajdonosai által elhagyott könyveket, és ezzel a későbbi Somogy Megyei Könyvtár állományának alapjait teremtette meg, mert tudta, hogy könyvek által megy előre a világ. Népi együttest és kórust vezetett, mert nemcsak a levéltári iratokban rejlő kincseket kívánta napvilágra hozni, hanem a népében rejlő tudást, művészetszeretetet és tehetséget. Ne higgyük, hogy egyedi jelenség volt. Minden megyében termett ebben az időben alkalmas férfiú e feladatokra, ő azonban példamutatóan végezte mindezt.

A levéltári munkát az alapjainál kellett kezdenie. A meglévő és a selejtezések által sokat pusztult megyei iratok mellé gyűjtötte a városi, községi és a kastélyokban maradt családi iratokat, amelyeknek hamarosan elkészítették munkatársaival az alapleltárait. A munka eredményeként a levéltár történetét, majd a fondjegyzékét készítette el. A kortársak hasonló feladatokkal birkóztak jól-rosszul, mert az „aki nem lép egyszerre” következményeitől tartottak, ám Kanyar József abban volt nagy, hogy gyorsan, az elsők között túljutott e feladatokon, mert érezte: sok szép feladat vár még rá.

Az anyag megismerésére alapozva indította el azután példává nemesedett kiadványsorozatait, a Somogyi Almanachot (1957), az Iskola és levéltár sorozat füzeteit (1965) és a Somogy megye múltjából című évkönyv sorozatot 1970-ben. Mielőtt tovább sorolná fel az ünnepelt jeles tetteit e laudáció szerzője, hadd essen ki szerepéből személyes hangra váltva. A vásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium tanáraként még csak kutatni járt a helyi levéltárba, semmit sem tudott Kanyar Józsefről, de már akkor elgondolkodtatta az idei évben Kossuth-díjat kapott Erdélyi Zsuzsa kötetének megjelentetése. Vajon ki lehet az, aki olyan bátor volt, hogy kiadja e nagyszerű kötetet és éppen vidéken, a Pestre koncentrált és így jól ellenőrizhető könyvkiadás korában. Mindenképpen példát adott vele sokunknak. Akkor még Németh Lászlóval kialakult kapcsolatáról sem tudott, aki iskolájában végezte pedagógiai kísérleteit tanárként, és mint író, pedagógus és gondolkodó egyaránt osztatlan tiszteletnek örvendett tanártársai és az utódok között. Nemcsak személyét, műveit is ismerték és tanították.

A Somogy Megyei Levéltár kiadványaiban jeles szerzők írták a tanulmányokat, és felnőttek hozzájuk a helyiek. Kanyar Józsefnek mellettük jutott ideje a honismereti mozgalom fellendítésére, a mozgalom folyóiratát Kaposváron nyomták egy ideig. Ha nem is lehetett városa földrajzi helyzeténél fogva nagy szellemi központ, Kanyar József tégelyt formált belőle, ahová hosszú időn át odafigyelhetett minden területi levéltáros, aki többre vágyott napi rendezési feladatainak teljesítésénél.

Kedves Józsi bácsi! Babérkoszorúd továbbá számos levéllel gyarapíthatnám. E levéltáros köszöntőből kimaradt, csak érintve lett a honismereti mozgalom, tudományos pályád, amelyen az akadémiai doktorságig jutottál, a tudományos szervező munka, az oktatás és sok más mellett a számos elismerés — köztük díszpolgárság és a köztársasági elnök aranyérme — felsorolása. Nem álltál meg a munkában Pestre költözésed után sem. Legújabb köteted Honismeret és nemzettudat címmel 2000-ben jelent meg. Várjuk az újabbat. Hozzá és az előtted álló feladatokhoz kívánok a levéltáros társadalom nevében sok erőt és számos éveket de cordis abundantia.

Blazovich László

a Hajdú–Bihar Megyei Levéltári Napok rendezvényei

Az idén is megrendezésre kerültek 2001. május 8–10. között, az immár hagyománnyá vált Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napok. A debreceni megnyitón dr. Matolcsi Lajos, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzati Közgyűlés alelnöke köszöntötte a megjelenteket. Megemlítette az új levéltárépület építésére vonatkozó elképzeléseket, amelyek azonban központi támogatás hiányában nem valósulhattak meg. Így a levéltár elhelyezése továbbra is megoldandó feladat maradt. Végezetül jó munkát és jó tanácskozást kívánt. Ezután került sor a helytörténeti pályázat díjainak kiosztására. 17 dolgozat érkezett be, és ami a munkák érdemeként hozható fel, ezek nagy részben levéltári kutatásra és levéltári forrásokra épültek. A győztes pályamunkák a levéltár évkönyvében is helyet kapnak, és így a nagyobb nyilvánosság számára is hozzáférhetőek lesznek.

Az első előadás témája a Történeti Hivatal és levéltára volt. Az előadó dr. Markó György elnök, államtitkár mindenekelőtt szerette volna eloszlatni a hivatal körül kialakult misztikumot. A társadalomban a rendszerváltás időszakában fogalmazódott meg az igény a múlttal való szembenézésre, és ez hívta életre az 1994. évi 23. törvényt, majd 1996-ban sor került a Történeti Hivatal felállítására. A hivatal pénzügyileg független, állandó parlamenti kontroll alatt álló intézmény, amely közhivatali és levéltári funkciót egyaránt betölt. Jelenleg a közhivatali funkcióból adódó feladatok jelentenek nagyobb leterheltséget az itt dolgozóknak. Ami lényeges különbség a többi levéltárhoz viszonyítva, hogy az itteni alkalmazottak köztisztviselői jogviszonyban állnak. Megemlítette, hogy az iratoknak olyan sajátos rendszere van, amit nehéz lenne a hagyományos levéltári fondok közé besorolni. Az iratok rendszere leginkább még a bírósági anyagokéhoz hasonlítható. Az adatok gyűjtögetésének kezdete 1945-ig nyúlik vissza. Ezt az adathalmazt 1950-ben — szovjet mintára — az állambiztonsági szervek egységes nyilvántartás alapján kezdték el kezelni. Ezek a dokumentumok 1957-ben egy átszervezést követően a belügyminisztérium hatáskörébe kerültek. Az anyagoknak egy jelentős része1989–1990-ben megsemmisült, elsősorban a beszervezési dossziékra kell itt gondolni. A hivatal őrizetébe végül közel 14 000 dosszié került. 1972-ben hozzákezdtek az iratok biztonsági filmezéséhez. Rendezési és segédletkészítési munkák is folynak a hivatalban. Többek között számítógépes adatbázis készül az iratokhoz a könnyebb kutathatóság érdekében, illetve elkezdődött az iratok digitalizálása is.

A második előadó Novák Veronika, a Szlovák Levéltáros Szövetség elnöke, levéltárigazgató volt, aki a Szlovák Levéltáros Egyesület munkáját mutatta be. Elöljáróban kifejtette, lehet, hogy a szlovák és magyar levéltárosok nem egy nyelven beszélnek, de a problémáik és gondjaik azonosak vagy legalábbis nagyon hasonlóak. A Szlovák Levéltáros Egyesület 1989 decemberében kezdte meg működését a belügyminisztérium felügyelete alatt. A minisztérium keretein belül jött létre egy levéltáros szakosztály, ami a levéltárakat ellenőrzi, és a közigazgatási ágazatban tevékenykedő szervek iratkezelésének felügyeletét látja el. Ismertette a hazainál kissé bonyolultabb levéltári rendszert, amelyben két központi levéltár (Szlovák Nemzeti Levéltár, Szlovák Bányalevéltár), hét körzeti és 38 állami és járási levéltár működik. Szlovákiában 1991 óta alakulhattak városi levéltárak is, erre példaként Kassát említette. Az egyesület 1996-tól évente egy alkalommal szakmai fórumot szervez, ahol a kollégák eszmecserét folytathatnak az aktuális kérdésekről, illetve különböző tudományos előadások hangzanak el. Nagyon jó az együttműködés külföldi szakmai egyesületekkel is, többek között Angliával és hazánkkal. A jövőben tovább szeretnék bővíteni ezeket a kapcsolatokat. Novák Veronika beszámolt a készülő szlovák levéltári törvényről, amely a hazaihoz hasonló jogosítványokkal és feladatokkal ruházná fel a levéltárakat. Szeretnék elérni, hogy a levéltárba már dobozolt és átselejtezett formában kerüljenek be az iratok. A jövőben könnyebb lesz a külföldi kutatók helyzete, mivel kutatási kérelmüket harminc évnél régebbi iratok esetében, helyben is el tudják bírálni. Megemlítette még, hogy három rendelet van készülőben. Az egyik az anyagok nyilvántartását és hozzáférhetőségét szabályozza, a másik a levéltárak létrehozásának és az anyagok őrzésének feltételeit írja elő.( Ebben a kérdésben szeretnének az európai normákhoz közelíteni.) A harmadik rendelet pedig a fondképző szervek kötelességeit és azok ellenőrzésének módját írná elő. Az előadó problémaként említette, hogy Szlovákiában kevés szakmai kiadvány jelenik meg és hiányoznak a forráskötetek is.

Ezt követően a Román Nemzeti Levéltár Kolozsvári Igazgatóságának munkájáról és a David Prodan Levéltáros Egyesületről hangzott el előadás. A vendégek, Ardelean Lívia és Avarvarei Ofélia levéltárosok elmondták, hogy a Kolozsváron az állami levéltár 1920. március 15-én jött létre. Kezdetben ennek hatásköre még 22 megyére terjedt ki, ami 1950-re 11-re csökkent. 1951-ben a román levéltárak átkerültek a Belügyminisztérium fennhatósága alá. A kolozsvári levéltár az őrzött iratanyag mennyisége alapján, valamint a kutatási esetek számát tekintve Erdélyben az első, az országban pedig a második legnagyobb levéltárrá vált. Időközben a régi épülete mellé kapott egy modern székházat, de vannak még külső raktárai is. Ma már 17 000 ifm anyagot őriznek, amely 1500 fondra és gyűjteményre oszlik. Mindezt értékes, 26 000 kötetes könyvtár egészíti ki. A kolozsvári levéltárnak 28 munkatársa van, ezek közül 12 rendelkezik egyetemi végzettséggel. Saját könyvkötő és restauráló műhelyük, valamint mikrofilm laborjuk van. Elsődleges feladatnak a náluk őrzött dokumentumok feldolgozását, az anyagok kutathatóságát megkönnyítő segédletek és nyilvántartások készítését tekintik. Emellett a munkatársak tudományos munkát is végeznek. A publikációik nagyobbrészt a Kolozsvári Állami Levéltárból, illetve a Levéltári Folyóirat című kiadványban jelennek meg. Kiállítások és konferenciák szervezésével próbálják megismertetni az emberekkel azt a kincset, ami a levéltárakban található. 1990-ben a kolozsvári levéltárosok egy szakmai és érdekvédelmi szövetség létrehozását határozták el. Bukarestben ezzel a céllal alakult meg 1993-ban a Levéltárosok és Levéltárak Baráti Szövetsége. Ez a szervezet azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ezért 1995-ben Kolozsváron létrejött a David Prodan Levéltáros Egyesület 22 alapító taggal. Ez a szervezet feladatának tekinti, hogy a román társadalom minél szélesebb rétegével ismertesse meg a levéltárak és levéltárosok munkáját, felvállalta a tagok érdekvédelmét és tájékoztatását a levéltártudomány elméleti és gyakorlati kérdéseiről. Eredményként könyvelhetik el, hogy szakmai és tudományos konferenciákat tartanak, elindítottak egy szakmai folyóiratot Levéltári Folyóirat néven. Együttműködés jött létre a magyar, német és osztrák levéltáros egyesületekkel.

Aznap délután, de már Hajdúböszörményben került sor a következő rendezvényre, ahol dr. Gazdag István ny. levéltárigazgató beszélgetett a Repertórium a Hajdúböszörményi Fióklevéltár irataihoz című könyv összeállítójával. Mónus Imre — aki jelenleg a fióklevéltár igazgatójaként dolgozik —, elmondta, a kötet a kutatóknak szeretne segítséget nyújtani azzal, hogy a hajdúböszörményi fióklevéltárban őrzött, középszinten rendezett anyagról teljes képet ad. A könyv szerkezete igazodik a levéltári anyaghoz, adatai a következőek: cím és jelzet, kor, tárgy, terjedelem, rendezettség, segédletekkel való ellátottság és az iratok rendszerének leírása. A kötet egyébként a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Közleményei sorozat következő darabjaként látott napvilágot.

A másnapi programnak Komádi adott helyet. Május 9-én délután négy előadás és egy korreferátum hangzott el. Az előadók egyrészt levéltárosok, másrészt Komádi helytörténetével foglalkozó kutatók voltak. A bevezető előadást Major Zoltán László főlevéltáros tartotta Komádi társadalomtörténete az újkorban címmel. Ismertette, hogy a község első írásos említése 1291-ből maradt fenn a pápai tizedlajstromokban. Bocskai 1605-ben szabad községgé tette, és ezzel a hajdútelepülések sorába emelte Komádit. Ezt a kiváltságát I. Lipót 1700-ban megszüntette és Komádi kamarai birtokká vált. Lakosai számára ez azt jelentette, hogy jogi szempontból jobbágysorba süllyedtek vissza, de az oklevelek tanúsága szerint a szabad költözködés jogával továbbra is rendelkeztek. Az 1730. évi összeírás Komádit már mezővárosként említi. Mária Terézia 1745-ben Esterházy Pál hercegnek adományozta több szomszédos helységgel együtt. A község birtokosai hosszú ideig az Esterházy család tagjaiból kerültek ki. 1863-ban a lakosság kiegyezett a családdal és a földesúri jogokat a község részére 50 000 ft-ért megváltotta. A család tulajdonában maradt 10 000 hold földterületet vásárolta meg később Tisza Kálmán, Móricz Pál és Lovassy Ferenc. A Sárrét nyújtotta lehetőségeket kihasználva a község lakosai állattenyésztéssel, és nádkereskedelemmel foglalkoztak Az előadó pontos adatokat, összeírások számadatait sorolta fel arra vonatkozóan, hogyan alakult a lakosság foglalkozás szerint megoszlása. Ismertette a földbirtokviszonyok alakulását és az abban bekövetkezett változásokat. Ipartörténeti szempontból kiemelte, hogy a községben az 1860-as évektől működött vízimalom és szélmalom, majd a kettő egyesülésével jött létre 1914-ben az Egyesült Gőzhengermalom Rt. Működött itt cserépgyár, mészárszékek és a 19. század végétől a szegedi Kenderfonógyár Rt. Kenderkikészítő telepe. A település közigazgatási fejlődését vizsgálva megállapította, hogy 1928-tól szolgabírói hivatal működött Komádiban, majd a következő évtől önálló törvényhatósági választókerület lett. 1945 után földosztásra került sor, megkezdődött az ipari és kereskedelmi vállalkozások államosítása, emiatt a tulajdonviszonyok szerkezetében alapvető változások következtek be. Az új tulajdonosok nem sokáig örülhettek kis parcelláiknak, mert megindult a téeszesítés folyamata. A szakirodalom tanúsága szerint Komádiban tizenhárom hosszabb-rövidebb ideig funkcionáló tsz működött. Az 1950-es években szülőotthon és zöldkereszt felállítására került sor, mentőállomás épült, majd pedig szociális otthont létesítettek. Az ’50-es évek után egy konszolidációs időszak következett, ami a község és lakosai életében gyarapodást eredményezett. Az 1980-as évektől egy stagnáló időszak kezdődött, majd következett a rendszerváltás időszaka. Megindult a reprivatizációs folyamat, számos vállalat és cég felszámolására került sor, ami maga után vonta a munkanélküliek és a kényszervállalkozók számának növekedését. Ez a folyamat a község életében is nyomon követhető.

A második előadás Interetnikus kapcsolatok a Partiumban címmel hangzott el. Az előadó PhD Dénes Zoltán elöljáróban szólt a Partium kialakulásáról, majd a folyószabályozás szerepét ecsetelte. Kiemelte a kereskedelmi központok és az erődítési rendszer szerepét. A vasútközlekedés szempontjából nem volt véletlen a Vukovár– Fiume vonal kijelölése, mivel ez a magyar gazdaság ütőerének számított. Nem elhanyagolható a mocsárlecsapolások szerepe sem. 1838-tól a nemzetiségek közti interetnikus kapcsolatokról szólva a legszegényebb réteg migrációját említette. Véleménye szerint ugyanis ez a réteg keresett elsősorban Magyarországon munkát. A különböző etnikumok szembeállítása egymással mindig is politikai manipuláció eredménye volt. Magyarországon ugyanis az etnikai keveredés természetes jelenség. Befejezésül az árukereskedelem és a műveltség viszonyáról szólt. A témával kapcsolatosan nem lehetett elkerülni a trianoni békeszerződés térségre gyakorolt szerepének és hatásának taglalását sem.

Ezt követően Komádi 19–20. századi oktatástörténetéről hallhatunk érdekes adalékokat dr. Ölveti Gábor főlevéltáros, igazgatóhelyettes előadásában. Az előadó módszertani kérdéseket boncolgatott és a források felsorolásával a témát és a korszakot kutatóknak próbált támpontokat adni. Elmondta, nincs könnyű helyzetben az, aki Komádi történetét kívánja kutatni, mivel igen szegényes szakirodalom áll rendelkezésére. Komádi oktatástörténetét kutatva egyedül a nevelőotthon múltjára vonatkozó munkákkal találkozott. Ezt követően ismertette, hogy a kutatás során milyen korszakhatárokat lehet meghúzni, és ezekhez a korszakokhoz milyen levéltári források állnak rendelkezésre. Röviden kitért a község iskoláinak történetére, amelyek 1945 előtt leginkább egyházi fenntartású intézmények voltak. 1820-ig Komádi iskolái szervezeti és felügyeleti szempontból a Bihari Egyházmegyéhez tartoztak, az 1821–22. évi egyházmegyei határrendezéskor az újonnan alakult Nagyszalontai Egyházmegyéhez sorolták át őket. Ez a helyzet változatlanul maradt 1952-ig. Komádiban 1888-ra már öt iskolában folyt a nebulók oktatása. Mivel a századfordulón a 7260 fős népesség 3%-a izraelita volt, és az 1868-as népiskolai törvény jogot adott a felekezeteknek saját iskola alapítására, ha 30-nál több iskoláskorú gyermekkel rendelkeztek, 1910 és 1943 között a községben izraelita iskola is működött. Bihar vármegyében Komádi volt a harmadik község, ahol 1908-ra önálló gazdasági népiskola létesült. Fontos megemlíteni, hogy Komádi kiterjedt tanyavilággal bírt, ahol a lakosság 28%-a élt. Itt is létesítettek felekezeti iskolákat. Az iskolarendszerben változást az 1948. évi 33. tv. hozott, ami az iskolák államosítását mondta ki. Ekkor alakult ki a nyolcosztályos általános iskola, ahol ma is oktatják a tanulókat. A tanyai és belterületi iskolák anyakönyveit is az iskola őrzi.

Ezután egy kis barangolás következett a község néprajzi múltjában. Simándi Jánosné óvónő A fehér- és vászonhímzés múltjáról és jelenéről címmel tartott előadásában először ismertette a hímzés történetét. Beszélt a művészeti stílusokról és a hagyományok szerepéről. Kiemelte, hogy a paraszti kultúrában milyen fontos szerepet töltött be a házi vászon az öltözködésben. Megemlítette a hímzésnek a családi közösségben betöltött szerepét is. Ezt követően ismertette a használt motívumokat, mintaelemeket, alapanyagokat és a színezést. A kutatómunkában kiemelte Fekete Erzsébet tanítónő érdemeit, aki a komádi hímzés történetével foglalkozott és szakkört is alakított a hagyományok továbbörökítésére.

Az előadás után a szakkör vezetője, dr. Perecz Györgyné ismertette jelenlegi tevékenységüket és céljaikat. Szemléltetésképpen egy rögtönzött kiállításon láthatták a résztvevők a hímzőszakkör munkáit.

A másnap délutáni programok helyszíne a hajdúdorogi Görögkatolikus Gimnázium és Szakmunkásképző volt. A Levéltári Napok rendezvényeinek ideje alatt itt lehetett megtekinteni a levéltár által összeállított millenniumi vándorkiállítást is. A polgármester köszöntője után első előadóként dr. Janka György főiskolai tanár a hajdúdorogi görögkatolikus egyházközség történetét ismertette. A keleti szertartású kereszténység kezdete 1646-ig, az Ungvári unióig vezethető vissza. I. Ferenc József 162 parókiával, megalapította a hajdúdorogi görögkatolikus szertartású katolikus egyházmegyét, amit a pápai bulla 1912. június 8-án törvényesített. Ekkor a vezetését még a munkácsi püspök látta el. 1913-ban nevezték ki az első megyéspüspököt Miklóssy István személyében. Az egyházmegye székhelye Debrecen volt, de 1914-ben, miután sikertelen merényletet követtek el az egyházmegye első embere ellen, a központ Nyíregyházára települt át. Következő fontos esemény a hitközség életében, hogy 1950-ben Papnevelő és Hittudományi Főiskolát állítottak fel. Hosszas küzdelmet folytattak azért, hogy a liturgia nyelve magyar legyen. 1965-ben celebrálták az első magyar nyelvű liturgiát. A rendszerváltást követően kedvezőbbek lettek a feltételek a fejlődéséhez. 1991-ben indult meg a görögkatolikus gimnázium és szakmunkásképző iskola működése Hajdúdorogon.

Mónus Imre a hajdúböszörményi fióklevéltár igazgatója a hajdúdorogi görögkatolikus iskolaszék történetét dolgozta fel. Az 1868. évi, a népiskolai közoktatás tárgyában című törvény értelmében, 1870. júliusában választották meg a 31 fős iskolaszéket. Ez nem volt könnyű helyzetben, mert az oktatás tárgyi és személyi feltételeinek biztosítása is a feladatai közé tartozott. A súlyos pénztelenség komoly gondot jelentett az iskolaszéknek. Úgy próbáltak pénzhez jutni, hogy az iskola minden lehetséges és nélkülözhető helyiségét bérbe adták. Az iskola kevéske pénzét kamatra kikölcsönözték a lakosságnak, abban bízva, hogy a kamatokból fedezhetik a fenntartási költségeket. A feladataik közé tartozott még a tanköteles korban lévő gyerekek beiskolázása, mivel ezeknek közel 50%-a nem járt iskolába. Ennek illusztrálására egy adat: 1876-ban a 284 iskoláskorú fiúból 213, 332 leányból pedig 260 nem járt iskolába. A tanítók száma igen alacsony volt, az osztályok létszáma pedig igen magas. Miután a község képtelen volt fenntartani az iskolát, kérték vegye át az állam, és biztosítsa a szükséges tárgyi és anyagi feltételeket. Erre 1902-ben került sor. A görögkatolikus iskolaszék működése ezután korlátozottabb lett, 1948-ben pedig végleg megszűnt.

Dr. Lelesz Tibor gimnáziumigazgató a középfokú oktatás előzményeiről és jelenéről tartott egy rövid ismertetőt. Az első iskolát Hajdúdorogon 1700-ban nyitották meg egy tanítóval és egy tanteremmel. Nagy fejlődésen ment keresztül a város iskolatörténete, míg végül 1991-ben sor került a görögkatolikus gimnázium és szakmunkásképző felállítására. Ezt követően kitért az intézmény személyiség-fejlesztő szerepére is. Az oktatásában hangsúlyt fektetnek a kereszténység kultúrájának megismertetése.

A nap és a Levéltári Napok rendezvénysorozatának utolsó előadása a hajdúdorogi helytörténeti gyűjteményt mutatta be. Mislovics Andrea muzeológus először a gyűjteménynek helyet adó épület történetét ismertette, majd beszélt annak tulajdonosáról. Elmondta, hogy a gyűjtemény 2000. augusztus 18-án nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Hajdúdorogon a tudatos tárgygyűjtés első lépéseit ugyan már az 1970-es években megtették, de a kiállítást csak 1988-ban rendezték be az akkori mozi épületében. A kulturális örökség, a történelmi múlt iránti tiszteletből, a ma múzeumi jelleggel működő Helytörténeti Gyűjtemény egy-egy néprajzi, helytörténeti és egyháztörténeti állandó kiállítással várja a látogatókat.

Összegzésképpen elmondható, hogy ebben az évben is nagyszámú érdeklődőt vonzott a témájában sokszínű és vidéki helyszínekkel is kibővült Levéltári Napok rendezvénysorozata.

Tóth Ágnes