Megjegyzések a szakmai követelmények tervezetéhez^*

BEVEZETÉS

Részletes javaslatok, megjegyzések a tervezet szövegéhez annak szerkezetében

II. Az iratkezelés közlevéltári felügyelete

III. A levéltári állomány gyarapodása

IV. A LEVÉLTÁRI ANYAG ŐRZÉSE

V. Az iratanyag levéltári feldolgozása

VI. A LEVÉLTÁRI ANYAG HASZNÁLATA

Összeállította: Takács Edit és Á. Varga László

Megjegyzések a szakmai követelmények tervezetéhez

Az 1971-ben kiadott Levéltári Ügyviteli Szabályzat korszerűsítését, a majd harminc év társadalmi, politikai és gazdasági változásaival való összhangba hozását évek óta várja a levéltáros társadalom. Tapasztaljuk, hogy a követelmények magas szintű jogszabályi megfogalmazása önmagában nem elegendő. Szükséges a részletek kidolgozása, sőt a feltételek meghatározása is, mert e nélkül a levéltárak és levéltárosok nehezen tudják feladataikat a tőlük elvárható színvonalon ellátni, lehetetlen megfelelni a szakmával szemben megfogalmazódó elvárásoknak, de akadályokba ütközik az Alkotmánybíróság 1994. évi döntését követően megjelent 1995. évi Levéltári törvény végrehajtása is.

A rendelettervezet megalkotóinak nem kisebb feladatra kellett vállalkozniuk, mint a levéltárak tevékenységét részletesen szabályozó, a szakmai követelményeket meghatározó alapdokumentum kidolgozása. Ennek elkészítése nemcsak a minisztérium kötelezően előírt feladata, de érdeke a levéltári terület valamennyi résztvevőjének, a levéltáros társadalom egészének. A követelményrendszer ugyanis nemcsak a levéltári törvény végrehajtási utasítása, hanem etalon, amely biztosítja a levéltárak egységes tevékenységét, meghatározza a levéltár és a vele kapcsolatba kerülő szervek, szervezetek, személyek kapcsolatát, kijelöli a szakma jövőbeni fejlődési kereteit.¹

Sajnáljuk, hogy a rendelettervezet sem szándékszik garanciát adni a feltételek biztosítására, így a most megfogalmazott elvek, követelmények megvalósulása erősen kétséges.

A minisztérium illetékesei felismerték, hogy a követelmények érvényesíthetőségének záloga a gyakorló levéltárosok felelősségteljes véleményének figyelembevétele, ezért a tervezet tartalmi összeállításába be kell vonni a szakma gyakorlóit.

A feladat nagyságára és fontosságára való tekintettel a Magyar Levéltárosok Egyesülete a témában önálló vitát, konferenciát rendezett. A kollégák érdeklődését mutatja, hogy az előzetesen felkért hozzászólókon kívül néhány levéltár, illetve kolléga írásban is eljutatta véleményét az egyesülethez, a vitának a helyszínen több mint száz résztvevője volt²

Általános észrevételek

A vita résztvevői valamennyien örvendetesnek tartották a rendelet megszületését, annak koncepciójával, szakmai irányultságával lényegében mindenki egyetértett. Javaslatként elhangzott, hogy a jelenlegi tervezet szövegéhez képest — akár a rendelet bevezetőjében kiemelten, mintegy kiindulási alapelvként — sokkal erőteljesebben kell hangsúlyozni, hogy a levéltárak döntően törvény által fokozottan védett, kulturális javaknak minősülő, a nemzeti örökség részét képező köziratokat őriznek, kezelnek. Olyan köziratokat, amelyeknek a keletkeztetőnél történő készítését, kezelését jogszabályok határozzák meg. Mindez indokolttá teszi a köziratok levéltári átadás–átvételét követő levéltári tevékenység rendeleti úton történő részletes szabályozását.

Egyetlen koncepcionális kérdés merült fel: feltétlenül szükséges-e a közlevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak tevékenységének együttes szabályozása? A kérdésfelvetés mögött a két levéltár-típus közti különbségek ismerete húzódik meg: vajon nem lenne-e hatékonyabb a követelmények megfogalmazásának szétválasztása?

A közlevéltárak között is jelentős eltérések vannak, egészen más helyzetben, más feltételek között működnek az önkormányzati és más körülmények között az állami szaklevéltárak. A részletes szabályozás ezeknek az intézményeknek is nagy segítség, mind a napi munkában, mind az ehhez szükséges feltételekért a fenntartókkal folytatott küzdelemben. A rendelettervezetnek figyelembe kell vennie, ahol szükséges külön, pontosan és részletesen meg kell fogalmaznia azokat a feltételeket és követelményeket, amelyeket a szaklevéltárak és nyilvános magánlevéltárak fenntartóinak és dolgozóinak teljesíteni kell az általuk kezelt iratok speciális, egyedi értékeinek feltárása, használhatósága érdekében. A szaklevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak jó része nem önálló költségvetési szerv, csak szakmai igazgatóval rendelkeznek, aki még munkáltatói jogokat sem gyakorol. Nincs, vagy nagyon korlátozott a gyűjtőterületi tevékenységük, aminek következménye, hogy az alaptevékenységükbe tartozó iratgyarapodásokat nem ők határozzák meg, minimális befolyásolással bírnak az iratanyag levéltári átadás–átvételének megfelelő színvonalú (selejtezés utáni, rendezett irattári anyag) előkészítésére, elvégzésére.

Az egyházi levéltárakban még hosszú ideig a legalapvetőbb feladatokat (raktárak korszerűsítése, restaurálások, biztonsági filmezések) kell előtérbe helyezni. Bár az utóbbi tíz évben látványos eredmények születtek, a lemaradás szinte minden területen meglehetősen nagy. A részletes szabályozásra ennek ellenére szükségük van az intézményeknek, az segítséget jelent a levéltári szakmai szempontok érvényesítéséhez.

A Ltv., ebből következően a végrehajtási rendelet hatálya, a levéltárak fenntartóira és használóira is kiterjed. A rendelettervezet azonban csak a levéltárakkal szemben támasztott követelményeket határozza meg, alig történik említés a fenntartókkal, illetve a levéltári anyag használóival szemben támasztandó követelményekről.

A Levéltári, ill. az Önkormányzati törvény deklarálja a levéltár-alapítás, -fenntartás jogát, az ezzel kapcsolatos feladatok, kötelességek részletes felsorolása azonban továbbra is hiányzik (a Ltv. a kötelezettségeket csak általánosságban határozza meg). A jogszabály-alkotás rendjéhez azonban hozzátartozik a fenntartók feladatainak általános és részletes meghatározása, amely a jelen tervezetből kimaradt.

A szakmai követelmények megvalósításának, érvényesítésének elválaszthatatlan része az intézmények működési, személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása, a levéltárak fenntartóit érintő követelmények világos, pontos, részletes megfogalmazása, amelyekhez normatívák készíthetők. A levéltári törvényben foglaltak végrehajtása során az iratkezelési szabályzatok rögzítik, hogy az iratképző köteles az iratkezelés tárgyi és személyi feltételeit biztosítani, miért félünk ugyanezt a levéltárfenntartókkal szemben, a rendeletben megfogalmazott szakmai követelmények érvényesülése érdekében megfogalmazni? Ez nem tartozik hozzá a levéltári törvény végrehajtásához?

Korábban volt szó szakmai körökben arról, hogy bizonyos normatívákat kellene meghatározni az anyagra, az abban végzendő munkákra, a munkákhoz kapcsolódó személyi és anyagi feltételekre. Az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa 1997-ben kidolgozta az optimális személyi és tárgyi normatívákat (Pallium, 23. sz.), ezeket be lehetne/kellene építeni a rendeletbe. Annál is inkább, mert e rendelet számos ponton további feladatokat, illetve az ellátandó szakfeladatok minőségi előírása révén (pl. iratselejtezések ellenőrzése, iratképzők meghatározott időnkénti ellenőrzése, a nyilvántartások vezetése számítógépen, állományvédelmi terv stb.) sokkal pontosabb, intenzívebb munkát jelent az intézményeknek, amit a jelenlegi tárgyi, technikai körülmények között, a meglévő közalkalmazotti létszámmal képtelenség ellátni. A tervezetben előírtak mind a levéltári törvénnyel, mind a szakmával szemben támasztott társadalmi igényekkel, elvárásokkal, mind pedig maguknak a levéltárosoknak a véleményével összhangban lévő előírások, amelyeknek eleget kellene tenni. Ezek nélkül a köziratoknak mint kulturális javaknak a megőrzése stb. erősen kétséges. Félő, hogy a tárgyban készítendő Ajánlások nem, vagy csak nehezen lesznek elfogadtathatók a fenntartókkal. A követelmények megvalósításában a tárgyi és személyi normák hiánya miatt a levéltárak egyedül maradnak, hátrányos helyzetbe kerülnek, kiszolgáltatottá válnak a fenntartókkal szemben. A többek által felvetett kérdésre válaszként elhangzott, hogy a normák kidolgozása éppen a jelen rendeletben megfogalmazott általános követelményrendszer alapján lesz majd lehetséges. Kidolgozását mindenképpen evidenciában kell tartani.

Továbbra is kérdés, hogy a fenntartó mi alapján ítélje meg intézménye munkáját, a rendeletnek ezt is biztosítani kellene. Kézenfekvő lenne a szakfelügyelet véleményének kötelező jellegű figyelembevétele, esetleg annak vizsgálata, hogy érvényesülnek-e, és ha igen, hogyan, milyen mértékben a szakmai ajánlások, vagy megvalósulnak-e, megvalósulhatnak-e, ha nem, vagy csak részben, miért a követelményrendszerben rögzítettek egy-egy levéltár munkájában.

Személyi feltételek

A személyi feltételekkel kapcsolatban hiányzik a szakmai követelményeket napi munkájával megvalósító levéltáros, kezelő vagy más beosztott dolgozóval szemben támasztott követelmények felsorolása. Ezek hiányában kétséges az egyes dolgozók munkaköri leírásának megfelelő színvonalú elkészítése. A közalkalmazotti törvény és a végrehajtására kiadott rendeletek ugyanis ezeknek csak egy részét tartalmazzák. Nehezíti az optimális megoldást, hogy a jelenleg érvényes szabályozás túl általános, esetenként a kulturális szféra egészére vonatkozik (múzeum, könyvtár, művészeti és kulturális intézmények). Az utóbbi következménye, hogy bármely részterületet érintő módosítás sértheti a másik terület érdekeit. Mindez kivédhető lenne, ha a levéltárak tevékenységével összefüggő szakmai kérdések közé sorolnánk a levéltárakban dolgozó személyekkel szemben támasztott szakmai követelményeket, igényeket. Többek között rögzíteni kellene, hogy a szükséges szakmai képesítés nélkül senki sem lehet vezető beosztásban, a beosztott levéltáros is csak okleveles levéltárosi képesítés megszerzése után léphessen tovább, míg egyéb felsőfokú képesítéssel csak segédlevéltáros lehessen. (Ugye senki sem engedné magát megoperáltatni egy egyetemet végzett biológussal, pedig annak is a szakmához közelálló diplomája van.)

Tudomásul kell vennünk, hogy az egyetemi levéltárosképzés a 15 fős induló évfolyamokkal a lemorzsolódás, a más területen történő elhelyezkedések következtében nem képes a szakmai utánpótlás igényeit biztosítani. Még hosszú ideig számolnunk kell a történelem szakon egyetemet végzett ifjak levéltári elhelyezkedésével. A történelem szak azonban legfeljebb a levéltári anyag forrásértékének megítéléséhez elegendő, az összes többi munka eredményes végzéséhez speciális tudás kell, amely jelenleg autodidakta módon, illetve gyakorlat alapján sajátítható el. A napjainkban a levéltárakban dolgozó huszonéves, friss diplomások közül sokan az egyes intézményekbe kerülve folytatják megkezdett tanulmányaikat, PhD-képzésben vesznek részt, nyelveket tanulnak, külföldi ösztöndíjakkal tanulmányutakra mennek. A mindennapos levéltári munka elsajátítására egyre kevesebb energiájuk, idejük marad. Amíg a ’70-es években átlag öt év gyakorlat után már elfogadható, önálló munkavégzésre feljogosító tudással rendelkeztek az akkori fiatal kezdők, a maiaknak ugyanehhez a szinthez kell tíz év is. A követelményrendszer részletes leírása a fiatalok színvonalas munkavégzését nagymértékben segíthetné, de nem pótolhatja az egyetemi levéltárosképzés tartalmi és formai megreformálását!

A részletes szakmai követelményrendszer feltehetően kedvező hatással lehetne a jövőben kidolgozandó képzési, továbbképzési programokra. Megoldandó feladat ezen a területen is van bőven, pl.: hiányzik a levéltáros diploma másoddiplomakénti megszerzésének lehetősége, a levéltárosok számára nem hirdetnek PhD-programokat, pedig téma akadna bőven az állományvédelemtől a gyűjtőterületig, az oklevéltani, heraldikai kérdésektől az elektronikus iratok archiválásáig.

A Magyar Országos Levéltár, a Levéltári Kollégium, a szakfelügyelet feladatai, szerepe

A rendelettervezet készítői mintha megfeledkeztek volna arról, hogy a szakmai követelmények érvényesülésének feltétele a követelmények meghatározása mellett annak a rendszernek a meghatározása, amelynek keretében ezek megvalósulhatnak. E rendszer alappillérei maguk az intézmények, de fontos része a szakfelügyelet, a Levéltári Kollégium és a levéltári törvényben biztosított jogainál fogva a Magyar Országos Levéltár. A három utóbbinak meghatározó hatása lehetne a levéltárakban folyó szakmai munka színvonalára. Ehhez azonban pontosan, az eddigi gyakorlati eredményeket és tapasztalatokat figyelembe véve, értékelve kellene a felsoroltak feladatait, hatáskörét, a velük szemben támasztott szakmai követelményeket meghatározni.

A tervezetben több helyen említés történik a szakfelügyeletről, azt azonban senki sem határozta meg, milyen kompetenciával rendelkezik a szakfelügyelő, még inkább a vezető szakfelügyelő. Ha a szakfelügyelők munkáját összegző jelentések csak jelentések maradnak, csak az akták számát szaporítják, kár az elkészítésükre fordított időért, energiákért. Ha azonban a jelentések alapján az egyes intézmények munkáját jobbító intézkedések, ajánlások is készülnének, az összegyűlt tapasztalatok visszahatnának, minden bizonnyal kedvezően, az egyes intézményekre. Ehhez azonban a szakfelügyeletet olyan jogokkal kellene felhatalmazni, hogy szakmai véleménye befolyásolja az általa felügyelt levéltár munkáját (megállapításaik a fenntartók részére is legyenek kötelezőek, ajánlásaik mindenki számára követendők).

Feltétlenül tisztázni kellene a MOL hatáskörét, viszonyát a Levéltári Kollégiumhoz, együttműködését a kollégium bizottságaival. A tervezet ebben a kérdésben meglehetősen elnagyolt, egyértelműen a MOL szakmai súlyát erősíti, növeli és gyengíti a Kollégium és szakbizottságainak kompetenciáját, ami a szakma egészét tekintve elfogadhatatlan.

A szakmai kontroll hiánya hátrányos a levéltárak beosztott munkatársaira éppúgy, mint a vezetőkre. Az igazgatók egyénisége, ambíciói, felkészültsége, esetenként speciális érdeklődése jelenleg döntően meghatározza a dolgozók személyi összetételét, de a szakmai munkát is.

Időnként nem ártana a miniszteriális szintű felügyeleti ellenőrzés, amelynek ki kellene terjednie a levéltárakra éppúgy, mint a levéltárak munkáját irányító, befolyásoló szervezetek, intézmények (fenntartók, szakfelügyelők, Kollégium és MOL) tevékenységére. Ha ezek a vizsgálatok jól előkészítettek, alaposak, minden bizonnyal nemcsak állapotfelmérésre, a hibák, hiányosságok feltárására lennének alkalmasak, hanem az ezekre alapozott intézkedések, ajánlások segítenék a szakmai munkát, a tervezetben is megfogalmazott követelmények széleskörű érvényesülését.

A szankcionálás

A szakmai követelményrendszer fontos része kellene, hogy legyen a szankcionálás, amely csökkenthetné a levéltárak kiszolgáltatottságát. Ez hiányzik mind általánosan, mind az egyes „szereplők”, de az egyes részterületek vonatkozásában is. (pl.: Hiányzik a szabálytalan módon kutató személy felelősségre vonása — korábban kitiltható volt a levéltárból —, elegendő lesz-e ezt az intézmények kutatótermi szabályzataiban megfogalmazni?) Vagy ha levéltárakban folyó anyakönyvi utóbejegyzésekhez az egyes önkormányzatok nem küldik be az alapadatokat, a mulasztókkal szemben hogyan járjon el a levéltár? Nem beszélve a felszámolók által, vagy a magánirattárakban kezelt iratok körüli szabálytalanságokról. Vajon miért ne lehetne szankcionálni azokat a fenntartókat, amelyek, ill. akik nem biztosítják a levéltár működési feltételeit (pl. raktárak). A feladatok leírása, a követelmények meghatározása szükséges, de a megvalósításhoz a normákon kívül a mulasztók büntetése, a szankcionálás is hozzátartozik.

Ami kimaradt és feltétlenül pótolni kell

A levéltárak vonatkozásában a rendelettervezet tartalmában helyenként egyenetlen, bizonyos területeket túlságosan részletesen szabályoz, más területeket éppen csak megemlít, sőt akadnak lényeges, a levéltárak alaptevékenységéhez tartozó kérdések, amelyek teljes egészében kimaradtak. Szükséges lenne a védetté nyilvánítási eljárás részletes szabályozására (a Kulturális Javakról szóló törvény módosításában lesz szó róla részletesen — ha nem, akkor itt kellene részletezni.). Nincs szó a tervezetben a levéltárak ügyviteléről, vezetéséről, az ügyfélszolgálatról, (kimaradt a másolatok készítésének, hitelesítési rendjének részletezése, az adatvédelem miatti anonimizálás szükségessége, módja). Hiányzik a tudományos és közművelődési tevékenység, a levéltári alaptevékenység színvonalas végzését segítő intézményi szakkönyvtárak feladatainak meghatározása. De hiányzik a levéltári anyag szélesebb körű használatát biztosító tematikus vagy fondszintű segédletek, adatbázisok, repertóriumok készítésének szükségessége. Ezeket mindenképpen pótolni kell. A felsoroltak közül különösen veszélyes a könyvtár, a tudományos munka, a közművelődési tevékenység hiánya, amely arra inspirálhatja a fenntartókat, hogy ezek nem fontos szakmai követelmények, ezért az erre fordítható összegek nyugodtan elvonhatók az intézményektől. Ha a tudományos és kiadványmunka nem tartozik a követelmények közé, nehéz lesz ezekhez pályázati pénzeszközöket szerezni. A tudományos munka kimaradása a követelmények sorából megnehezíti, sőt talán lehetetlenné is teszi a levéltárosok eddig biztosított heti egy kutatónapját.

A rendelettervezet jelen formájában további bürokratizálódást sugall — az eddiginél részletesebb adatfelvételek az iratképzőknél, a belső nyilvántartásokban, a külső és belső munkák adminisztrálásában. A munka adminisztrálása nem lehet öncélú, márpedig a jelen tervezetből úgy tűnik, mintha csak az éves központi jelentések összeállítását kellene szolgálnia. Így pl. a kötelezően vezetendő nyilvántartások körébe nem tartoznak a levéltárak munkájának megtervezéséhez alapvető, azt jól előkészítő tervezési statisztikai lapok, vagy a levéltárak anyagát raktári egység szinten rögzítő, az intézmények alaptevékenységébe tartozó tájékoztatást is lehetővé tevő, a fond történetét, kezelési rendjét stb. is tartalmazó áttekintő raktári jegyzékek (a tervezetben csak a raktári jegyzék a kötelező). Különösen szembetűnő ez a nyilvántartások számítógépes programjánál meghatározott cél esetében. Bonyolultnak és ellentmondásosnak tűnik a különféle jóváhagyások (pl.: levéltári selejtezések) rendszere.

A tervezetben megfogalmazottak egységes gyakorlati érvényesülését jól szolgálná egy ún. iratminta-tár összeállítása, ez jelenleg hiányzik. Minden bizonnyal szükség lenne a tervezetben felsorolt nyilvántartásokat formailag és tartalmilag bemutató példatárra, amelybe beletartozhatnának a selejtezési, levéltári átadás–átvételi jegyzőkönyvek, az ügyfeleknek, hivatalos szerveknek (bíróság, polgármesteri hivatalok stb.) kiadandó másolatok mintái is, de az egyes záradékok (selejtezés, hitelesítés) szövegei, sőt akár a levéltári látogatójegy, vagy a kutatóknak kiemelendő iratok iratkísérői, esetleg egy raktári jegyzék-minta. Ha nem lesznek egységesek ezek, mi a biztosíték a bennük lévő információ egységes, számítógépes feldolgozására?

A nemzeti kulturális örökség minisztere helyett a szakminiszter, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma helyett a szakminisztérium szót lenne jobb használni.

Fondfőcsoportok módosítása

A levéltári anyagnak az új fondfőcsoport-rendszer szerinti rendje elfogadható, de felállításának elrendelése a kárpótlási ügyek intézése idején már megtapasztalt mértékű megterhelést jelentene, kb. 5-6 évig folyamatosan csak konkordancia jegyzékek készülnének, az egyéb levéltári feladatok hátrányt szenvednének. Az átsorolás nem jelent feltétlenül fizikai áthelyezést is, bár ez lenne az ideális, hiszen célszerű, ha egy fond anyaga fizikailag is együtt van. De ha ettől el is tekintünk (főként azért, mert az esetek nagyobb részében kivihetetlen is lenne, gondoljunk azokra a levéltárakra, ahol pl. — Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára — következetesen megvalósított az elválasztás az 1945. jévi korszakhatárnál a IV. és a XXI., az V. és a XXII. fondfőcsoportok között), a raktári egységeken át kellene javítani a fond törzsszámot és a raktári egység sorszámát, és át kellene írni a raktári jegyzékeket, módosítani az összes magas szintű segédletet (a fonddossziékat, a fondtörzskönyvet, a tervezési statisztikai segédletet, a fondjegyzéket). Sok időbe és energiába kerülne és a rendezettség szintje lényegében nem változna általa. Virtuálisan viszont rövid időn belül el lehetne készíteni, ami minden bizonnyal könnyítené a levéltárak iránt érdeklődők tájékozódását. Mindezek miatt bevezetésekor nagy körültekintéssel kell eljárni, nem volna szerencsés, ha megvalósítása egyszerre és teljeskörűen kötelező lenne. Az elfogadható, hogy ott megvalósítsák, ahol még nem alakították ki a levéltárak rendszerét. Minden további nélkül megvalósítható lenne pl. az ezután születő levéltárakban, de kivihető lenne a nemrég alakultakban is. A fondfőcsoportokat kialakító munkabizottságnak értelmező utasítást, ajánlást kellene készíteni, aminek alapján fokozatosan megvalósítható az áttérés.

Az állami szaklevéltárakban és a nyilvános magánlevéltárakban a rendelettervezet mellékletében megadott fond törzsszámos rendszert nem lehet alkalmazni, ezeknek a levéltáraknak az anyaga szinte levéltáranként más és más fondrendszert követel. A fondszerkesztés általános ismérvei alapján ezekben a levéltárakban az utóbbi tíz évben indult meg a fondok kialakítása, fondjegyzékek készítése. Különösen nagy különbségek vannak az egyházi levéltáraknál, egyházanként is, de azon belül is. A mellékletben található egy római és egy arab számos fond törzsszám helyett, a MOL-hoz hasonlóan, sokkal praktikusabb, hasznosabb, áttekinthetőbb fondszerkesztés alakítható ki önálló, saját hagyományaikhoz igazodó rendszerükkel (ennek kimunkálása egyébként a katolikus egyházmegyés levéltárak esetében már folyik, s egészen jó úton halad).

Az állami szak- és a nyilvános magánlevéltárak, egyházi levéltárak fent leírt egyéni fondjelzetei nehezíthetik, akadályozhatják az egységes, nyilvántartást és tájékoztatást, a levéltári anyag feldolgozását, használatát segítő, támogató számítógépes rendszer elkészítését, bevezetését. Sürgősen át kellene gondolni, hogy a fondfőcsoportok római számos rendszere milyen formában, milyen módosításokkal alkalmazható a felsorolt levéltári anyagra (pl.: VIII., XII., A, B a felekezetek, keretszámok az egyházi hierarchiának megfelelően stb.).

Az 1990 után keletkezett iratok fondfőcsoporti besorolása eltér a MOLSTAT tájékoztatójában meghatározottaktól. A kérdést véglegesen el kell dönteni, a MOLSTAT-ot szinkronba kell hozni a rendelettel.