2000 október 9–12. között a Csongrád Megyei Levéltár huszonharmadik alkalommal rendezte meg a Megyei Levéltári Napokat. Az eseménysorozat megnyitójára október 9-én 10 órakor került sor Csongrádon. A még félkész állapotban lévő új levéltár alapkőletételi ünnepségén köszöntőt mondott Molnár József polgármester, Ott József a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke, valamint dr. Blazovich László megyei levéltárigazgató. Az ünnepségen a csongrádi Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola „Beszélni nehéz” Köre és a Csongrádi Állami Zeneiskola rézfúvós tanszak növendékei zenés irodalmi műsort mutattak be.

A Levéltári Napok még ugyanazen a napon Ópusztaszeren — a Nemzeti Történeti Emlékparkban — A középkori Dél-Alföld és Szer című könyv bemutatójával folytatódott. Marosvári Attila, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntőjében kiemelte, hogy az államalapítás ezeréves évfordulójának méltó megünnepléséhez a megye immár a harmadik kiadvánnyal járult hozzá. Példamutatónak és egyben követendőnek nevezte azt a törekvést, hogy a régió történeti, művészettörténeti, régészeti emlékeinek bemutatására a kötet szerkesztője — Kollár Tibor — nemcsak magyarországi, hanem határon túli szerzőket is felkért. Kihangsúlyozta, hogy a tanulmánykötet kiadása az Európai Unió Phare Regionális Kísérleti Program Alap támogatásával valósulhatott meg. A könyvet dr. Marosi Ernő művészettörténész, az MTA levelező tagja mutatta be az összegyűlt érdeklődőknek.

Dr. Blazovich László Városok a középkori Dél-Alföldön című előadásában rámutatott, hogy a magyarországi, így a dél-alföldi városok, bár külső megjelenésükben rusztikusabbak, mint nyugat-európai társaik, de jogi helyzetükben, gazdasági összetételükben, önkormányzatuk hatáskörében nem volt kardinális eltérés. Előadásában elsősorban Szeged középkori településszerkezetét vette górcső alá. Véleménye szerint Alszeged, Felszeged és a később Palánknak nevezett suburbium nem egyszerre, egy időben fejlődőt ki. A település lakosságának gyarapodása késztette a város polgárait arra, hogy Szeged határait a 14. és a 15. században mind déli, mind pedig északi irányba kitolják. Blazovich László ezen megállapításainak értelmében Györffy György Árpád-kori történeti földrajza egy későbbi állapotot vetít vissza ezen korszakra.

Dr. Vályi Katalin régész a szeri bencés kolostor gazdasági épületeinek feltárása során szerzett kutatási eredményeit ismertette a Kolostorépületek Szeren a tatárjárás után című előadásában. Az ásatások egyértelművé tették, hogy két építési periódus élesen elhatárolódik egymástól. A 12. század második felében kiépülő kolostor kőalapozású, téglafalú épületek együtteséből állt. A tatárjárás pusztítása után a kolostor újjáépült, de új építési technika alkalmazásával. A faszerkezetes, agyagfalú monostor követte a korábbi kőépületek alaprajzát. A 14. század végére a bencés monostor lakatlanná vált, területe ekkor került a mezőváros birtokába.

Dr. Takács Imre művészettörténész A kalocsai középkori székesegyház faragványai című előadásában egy eltűnt katedrális emlékeinek nyomába eredt. Az első, a 11. században épült templomról, amelyről Henszlmann Imre 1869-es ásatása és főként Foerk Ernő 1907-től 1912-ig tartó épület-restaurálási munkái nyomán vannak ismereteink, díszítéséből és berendezéséből semmi nem maradt fenn. Helyén — valószínűleg a 13. század első felében — Berthold kalocsai érsek egy új székesegyházat építtetett. A leletanyag vizsgálata alapján az előadó megállapította, hogy a székesegyház a 13. században Magyarországon elterjedő gótikus művészeti stílus jegyeit viselte magán.

A nap utolsó előadását Dr. Feld Péter régész, egyetemi docens Gyula a Zsigmond-kori várépítészetben címmel tartotta meg. Az Anjou- és Zsigmond-korszakban birtok- és hatalmi átstruktúrálódás ment végbe, a várak elvesztették katonai funkciójukat, és a létrejövő új birtokkomplexumok igazgatási központjaivá, valamint birtokosaik lakhelyévé váltak. Ez a tendencia folytatódott Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején is, és a királyi mintát követték az ország mágnásai. Gyulát 1404-ben adományozta a király a bárók közé emelt hívének, Maróti Jánosnak, aki megkezdte családi rezidenciájának kiépítését. Fia, László idején a vár már leginkább lakófunkciót töltött be.

Az ülést vezető dr. Trogmayer Ottó Széchenyi-díjas nyugalmazott múzeumigazgató zárszavában megköszönte a színvonalas előadásokat.

A következő napon Makón folytatódott a Levéltári Napok rendezvénysorozata. Dr. Buzás Péter polgármester köszöntő szavai után dr. Makk Ferenc professzor Kelet és Nyugat között című előadásában a magyar történelem egyik sorsdöntő időszakát mutatta be. A magyarságot a 10. század második felében súlyos külső és belső veszélyek fenyegették: a kalandozások lezárultával a magyar törzsszövetség külpolitikailag elszigetelődött, szövetséges nélkül maradt a Német-római és a Bizánci Birodalom között. A törzsi államok létrejöttével pedig két lehetőség adódott: vagy felbomlik a törzsszövetség és a magyarságot a környező hatalmak bekebelezik, vagy kiemelkedik az egyik törzs, amely uralma alá hajtja a többit. Ebben a válságos időszakban — 970-ben — került hatalomra Géza nagyfejedelem, aki felismerve a veszélyeket és lehetőségeket, a Nyugat felé történő nyitás mellett döntött. Előadásában Makk Ferenc rámutatott, hogy az egyre markánsabb német vallási és hatalmi befolyással Szent István szakított. Ezt jelezte egyrészt, hogy koronát a pápától, és nem a császártól kért, másrészt Esztergomot érsekségi rangra emelte és nem a német egyház, hanem Róma fősége alá helyezte.

Dr. Szegfű László főiskolai tanár Szent Gellért, az első csanádi püspök címmel megtartott előadásában a korszak jeles egyházfiának életét és a pogányokhoz való viszonyát vázolta fel. Gellért az előkelő velencei Morosini családból származott. A Benedek-rendi szerzetes Velencében, Burgundiában és Cluny-ben folytatott tanulmányai során elsajátította a misztikus szentírás magyarázó módszert, valamint megismerkedett a cluny-i reformmozgalom alapvetéseivel. Valószínűleg 1018 körül érkezett Magyarországra. Pécsett vagy Pécsváradon jeles szentbeszédet mondott, ami után Szent István elé vitték. 1024-ig a királyi udvarban tevékenykedett, Imre herceg nevelője volt. Hét év önkéntes remeteség után az uralkodó a csanádi püspökség megszervezésével bízta meg. Hitvallása szerint a pogányság legnagyobb baja az volt, hogy nem ismerték Jézust. Prédikációiban ostorozta kora főpapjainak életvitelét, és kiátkozta Krisztus ellenségeit.

Jogalkotás Szent István korában című előadásában dr. Blazovich László a megszülető magyar állam törvényeit elemezte. A középkori jog három forrásból táplálkozott: a római jogból, a kánonjogból, valamint a szokásjogból. Ebbe a jogi környezetbe került a magyarság is az államalapítás idején. A társadalom törvényi — és ezzel együtt erkölcsi — arculatának a kialakítását Szent István két ránk maradt jogkönyvében kezdte meg. Ezek úgynevezett vegyes jogkönyvek, hiszen világi és egyházi törvényeket is tartalmaztak. A jogkönyv cikkelyeiben tetten érhető, hogy a törvényalkotó átveszi a nyugati egyházi (pl.: mainzi zsinat végzései), valamint világi törvények (bajor törvények) egyes elemeit, és azt kiegészíti a szokásjog egyes elemeivel is.

A nap utolsó előadását dr. Kristó Gyula professzor, akadémikus Szent István a kortársak között és a hagyományban címmel tartotta meg. A kortárs külföldi forrásokban Szent István alakja, mint a keresztény hitet buzgón követő uralkodó példaképe jelent meg, aki életét — feleségével, Gizellával együtt — a vallás magyarországi meggyökereztetésére áldozta. Később ez a kép torzult. Vipo német krónikás művében kiemelte, hogy a katolikus vallás elterjedésében Gizellának volt sorsdöntő szerepe. A kortárs honi visszhangot István életében nem lehet nyomon követni, mert nem maradt írásos emléke. Az uralkodó halála után nem omlott össze az ország, ez a tény emelhette át nevét az örökkévalóságba, tehette őt a későbbi királyok példaképévé. A néphagyományban az első utalás Szent Istvánra 1567-ből származik. A nép azonban nem őt, hanem Aba Sámuelt tekintette szentnek. A magyar történelem archaikus korszakában keletkezett tozmati regős ének, valamint Jászkunhalom mondája azt bizonyítja, hogy István a nép körében nem hagyott jó emléket, hiszen az uralkodó haláltosztó kezét csak a kereszt megvallásával lehetett elkerülni. Mindezek alapján az előadó megállapította, hogy a Szent István tetteit megörökítő hatalmas mondaanyag létrejötte egyházi ihletettségűnek és belpolitikai okok miatt felülről irányítottnak tekinthető.

Az ülést vezette és zárszót mondott Marosvári Attila, Csongrád Megye Közgyűlésének alelnöke. Az előadás után Makó szülöttének, Mályusz Elemér történésznek az emléktábláját avatta fel dr. Kristó Gyula professzor.

A Csongrád Megyei Levéltári Napok évtizedes hagyománya, hogy a megye egyes községeiben élők számára is lehetőség adódik arra, hogy a helyi múlt iránt érdeklődők megismerjék az adott településre vonatkozó legfrissebb kutatási eredményeket, személyesen találkozhassanak a helység történetével foglalkozó szakemberekkel. Ennek jegyében október 11-én Csanádpalotán folytatódott a rendezvénysorozat. Perneki László polgármester rövid köszöntője után dr. Tóth Ferenc nyugalmazott makói múzeumigazgató megtartotta Nepomuki Szent János tisztelete Csanádpalotán című előadását. Az 1729-ben szentté avatott Nepomuki vagy Pomuki János kultusza Mária Terézia uralkodása idején terjedt el a Habsburg tartományokban. A Szentet a gyónási titok mártírjaként, Magyarországon pedig a vízenjárók és utazók patrónusaként tisztelték. Csanád vármegyében tizenhárom templom tisztelte védőszentként, amelyek közül az egyik az 1773. május 16-án — a patrónus ünnepén — felszentelt csanádpalotai volt. Kultusza valószínűleg temesvári hatásra terjedt el a településen, ahol a templom mellett — népi kezdeményezésre — kápolna is épült.

A mai ember számára a 18–19. századi „betyárvilág” megtestesítője a dunántúli Sobri Jóska, a Mátra hegyei között élt Vidrócki, vagy a romantikus hőssé vált Csongrád vármegyei/dél-alföldi Rózsa Sándor. Gilicze János makói levéltáros Halász János, avagy Pusuli a palotai betyár című előadásában ezen ismereteinket igyekezett bővíteni. Halász János, vagy ahogyan a periratokban is szerepel Pusuli, 1792. május 13-án született Csanádpalotán. 1827-ben került szembe először a törvénnyel és 1863-ban bekövetkezett haláláig többször is elítélték rablásért, tolvajlásért, és más erőszakos cselekedetekért. Hosszú börtönévei ellenére is sikerült azonban egy kisebb „betyárdinasztiát” alapítania, hiszen fia is hasonló „mesterséget” űzött.

A 19. század második felében bekövetkezett magyar gazdasági fejlődés Csanádpalotára gyakorolt hatásáról adott képet Vargáné Nagyfalusi Ilona helytörténész a Brengarten Henrik jegyző élete és munkássága című előadásában. Brengarten Henrik 1880-ban — 28 évesen — nyerte el a csanádpalotai jegyzői állást, amelyet 1902-ig — haláláig — töltött be. A település szolgálatában több igen fontos intézkedést hozott: támogatta a vasútépítés ügyét, takarékpénztárt, cserép- és téglaégetőt alapított, ártézi kutat fúratott. Jegyzősége ideje alatt új iskola, óvoda, és községháza épült Csanádpalotán. Az előadó utalt arra, hogy Brengarten szívén viselte a falu szegényeinek a sorsát, hiszen javaslatára a falu vezetői földet vásároltak és ötholdas parcellákban szétosztották kilencven zsellércsalád között, valamint egy községi szegénymenház létesítésére tett alapítványt.

A nap utolsó előadását dr. Halmágyi Pál makói múzeumigazgató A palotai Historia Domus titkai 1944 őszéről címmel tartotta meg. Az előadó kiemelte, hogy a katolikus plébániákon vezetett „háztörténetek”/Historia Domusok feldolgozása a legújabb kor kutatói számára is elengedhetetlenek. Halmágyi Pál a csanádpalotai „háztörténet” segítségével a szovjet hadsereg bevonulásának időszakát rekonstruálta. Kutatásaiban nemcsak a faluért vívott harcok menetét, hanem a templom épületének és kegytárgyainak sorsát is nyomon követte.

Az ülést vezette és zárszót mondott dr. Berta Tibor megyei levéltárigazgatóhelyettes.

Az utolsó napon a Csongrád Megyei Levéltár helytörténeti matinét rendezett az algyői faluházban. Dr. Piri József polgármester röviden bemutatta az újra önálló községet és köszöntötte a megjelent érdeklődőket. Az első előadást G. Tóth Ilona főlevéltáros tartotta meg Oktatás és közművelődés Algyőn címmel. Az előadó először a helyi iskola történetét tekintette át a 18. századtól (egy 1772-ből származó irat tanúsága szerint ekkor már folyt oktatás a településen) egészen napjainkig. Két korszakhatárt külön is kiemelt: egyrészt az 1868: XXXVIII. A népiskolai közoktatás tárgyában című törvénycikk hatásait, másrészt az 1948. június 16-i államosítást.

Dr. Kanyó Ferenc Algyőiek a második világháborúban című előadásában igyekezett a második világháború helyi eseményeit az egyes ember szempontjából bemutatni. Többéves kutatómunka eredményeként sikerült összeállítania a község civil és katonai veszteségeit Magyarország hadbalépésétől 1944. október 10-ig, a szovjet megszállásig.

A kommunista hatalom politikai céljainak és a civil társadalom szétzúzásának szolgálatába állította az igazságszolgálatot. Dr. Farkas Csaba főlevéltáros Az ötvenes évek az algyői politikai perekben című előadásában azt vizsgálta, hogy a bekövetkezett jogtorzulás milyen hatással volt a település életére, kialakuló konfliktusaira, és megállapította, hogy felülről irányított, tendenciózus, koncepciós perekbe fogták a bíróság elé állított algyőieket.

A Csongrád Megyei Levéltári Napok utolsó előadását Polner Zoltán újságíró, költő és etnográfus Bartuk Ágnes testamentuma címmel tartotta meg. Algyő utolsó halottlátója 1892-ben született és 1940-ben halt meg New Yorkban. Már fiatal korában úgy elhíresült „tudományáról”, hogy a község lakói elhunyt szeretteik után érdeklődve többször is felkeresték. A halottlátó lány kivándorlása után is megmaradt egyszerű, tiszta tekintetű teremtésnek, ahogy ezt az előadó által mutatott, 1931-ben készült fénykép is bizonyította.

Az ülést vezette és zárszót mondott dr. Berta Tibor megyei levéltárigazgató-helyettes.

A millennium évében ötvenéves Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára 2000. november 6-án első alkalommal tartott Kecskeméten levéltári napot. Az előadások a szép számmal megjelent szakmai közönség előtt dr. Tóth Ágnes levéltár-igazgató elnökletével a Bács-Kiskun Megyei Könyvtár előadótermében zajlottak. Endre Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy 2000-ben több kerek évfordulót ünneplünk: a kereszténység 2000., a Magyar Állam 1000., Bács-Kiskun Megye létrejöttének 50. és a szabadon választott önkormányzatok megalakulásának 10. évfordulóját. A közgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy méltán okunk van az ünneplésre, hiszen Európában a legrégebbiek közé tartozik az ezeréves magyar megyerendszer, amely a történelem folyamán többször a magyar függetlenségi törekvések letéteményese volt.

Az előadások sorát dr. Máthé Gábor főiskolai tanár, a Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetem Államigazgatási Karának oktatója nyitotta, aki Magyarország 19–20. századi közigazgatásának átszervezési koncepcióit ismertette. Az előadó megállapította, hogy a 18. században alakultak ki a modern közigazgatás alapjai. A 19. század az alkotmányos küzdelem, a 20. század pedig a célszerűség és profizmus idejének tekinthető. Az 1848-ban megindított polgári közigazgatás megszervezését az 1867. évi kiegyezés fejezte be. Az ezt követő 1870-es és 1880-as évek a nagy átszervezések korát jelentették. Létrejöttek a törvényhatóságok és a három fokozatba sorolt községek. A 20. században az átszervezések legfontosabb elemeinek a célszerűség eszméjének eleget tévő takarékosság és a racionalizálás számítottak. Az előadó a továbbiakban a Trianon utáni közigazgatási átszervezéseket, illetve a tanácsrendszert ismertette.

Dr. Iványosi-Szabó Tibor, a levéltár nyugalmazott igazgatója a mai Bács-Kiskun megye területén történt közigazgatási változásokról beszélt. Az ország legfiatalabb megyéjének a területén a történelem során sok más megye osztozott. A középkorban Tolnához, Bodroghoz, Fejérhez, Solthoz, Csongrádhoz, Szolnokhoz és a kun székekhez, a 18. századtól pedig a legnagyobb része Pest-Pilis-Solt vármegyéhez, a kisebb része Bács-Bodrog vármegyéhez és a Jászkun kerülethez tarozott. Az óriási méretű „vezérvármegye” megosztására először az 1849-et követő abszolútizmus idején került sor. A következő „végleges” megosztás 1950-ben történt, amikor a mai Bács-Kiskun megye létrejött Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye déli és Bács-Bodrog vármegye trianoni Magyarországon maradt részéből.

Kecskemét megyeszékhellyé válásának 19. század végi kísérletéről számolt be Fehér Mária, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára főlevéltárosa. Kecskemét törvényhatósági jogának megszerzésének időpontjától kezdve állandóan napirenden volt a város megyeszékhellyé való szervezése, amelyet alátámasztott lakosságának és területének mérete, gazdaságának jelentősége, a helyben működő szakigazgatási hivatalok, egészségügyi intézmények és iskolák egész sora, a vasúti csomópont kialakulása.

Lakatos Andor a Kalocsa-Kecskeméti Érseki és Főkáptalani Levéltár vezetője az egyházmegye és az érseki tartomány határainak változásait ismertette Szent István korától napjainkig. Az 1002-ben szervezett és hamarosan érseki rangra emelt egyházmegyének két központja volt: Kalocsa és Bács. A török korban szinte az egész érseki tartomány a hódoltság része lett. A 19. századi átszervezések következtében a tartományból kiváltak a horvát egyházmegyék, majd Trianon után újabb átszervezések következtek. Az utolsó jelentős változás 1993-ban történt: ekkor jelentősen megnövekedett az érseki tartomány területe. Többek között jelenleg a mai Bács-Kiskun megye egész területe hozzá tartozik.

A délelőtti előadások után a résztvevők a levéltár Klapka utcai épületébe vonultak, ahol Apró Erzsébet igazgatóhelyettes tárlatvezetésével megtekintették az 50 éves a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára című kiállítást.

A délutáni ülésszak dr. Tóth Ágnes levéltárigazgató előadásával kezdődött, amely a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára fél évszázadának legfontosabb történéseiről szólt.*

Következő előadóként ismét dr. Iványosi-Szabó Tibor emelkedett ismét szólásra, ezúttal a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára kiadói és közművelődési tevékenységét ismertetve. A levéltár gondozásában összesen 88 munka került nyomdába, közte három monográfia. Más kiadóknál a levéltár munkatársai 177 cikket, tanulmányt, könyvet jelentettek meg. A közművelődési tevékenység során az intézmény aktív részt vállalt kiállítások készítésében és ismeretterjesztő előadások tartásában.

Az emlékezések sorát dr. Böőr László, a Pest Megyei Levéltár nagykőrösi osztályának igazgatója nyitotta, aki elsősorban a kecskeméti és a nagykőrösi levéltárak kapcsolatát elemezte. (Ide tartozik, hogy 1950-ben Nagykőrös Város Levéltárának anyaga nem a Pest Megyei Levéltár budapesti raktárába, hanem a szomszédos Kecskemétre került, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárába.) A mindig eleven kapcsolat és jó viszony 1973-ban teljesedett ki, amikor megszervezték Nagykőrösön a Pest Megyei Levéltár osztályát és a város anyaga visszakerült Kecskemétről. Böőr László meleg szavakkal emlékezett meg a Kecskeméti Levéltár régi dolgozóiról: Balanyi Béla igazgatóról, a nagy szakmai tudással rendelkező, mindig vidám Bálintné Mikes Katalinról, a bölcs és derűs kiskunfélegyházi Szabó Sándorról, a nagy műveltségű Máté Lászlóról és sok más munkatársról.

A levéltári nap utolsó előadójaként dr. Szabó Ferenc, a Békés Megyei Levéltár hajdani igazgatója a Kecskeméti Levéltárhoz — elsősorban dr. Balanyi Bélához — kapcsolódó személyes élményeit, derűs történeteit adta közre. Különösen azok arattak sikert, amelyekben az 1950-es évek levéltári vezetése jó adag humorral fűszerezve tett eleget a túlzottan centralizált, ugyanakkor több esetben szakszerűtlen felsőbb irányításnak.

Az élményekben gazdag, eredményes rendezvényért köszönet illeti a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárának dolgozóit, a rendezvényt támogató Nemzeti Kulturális Minisztériumot, a megyei és a kecskeméti önkormányzatokat, valamint a hangulatos fogadás anyagi hátterét biztosító Bács-Kiskun megyei cégeket.

Szabó Attila

* Az előadás írott változatát l. e számunk x–x. oldalán.

Még vannak köztünk pályatársai közül néhányan, akik emlékeznek arra az 1957-es időszakra, amikor Morva Tamásné Terike a Hadtörténelmi Levéltárba került. Történelem–levéltár szakon végzett az ELTE Bölcsészkarán és a Magyar Országos Levéltárban töltött kezdeti évek után a Hadtörténelmi Levéltár lett a munkahelye nyugdíjba vonulásáig.

Szerette a szakmáját és nagyon jó levéltáros volt. Elmélyülten és elkötelezetten foglalkozott a magyar katonai múlt, a magyar hadtörténelem írásos emlékeivel, alapos szakmai felkészültséggel és széles történelmi ismeretek birtokában nyúlt az iratokhoz, rendezte a fondokat. Szakterülete a két világháború közötti magyar honvédség iratanyaga volt. Ezek a csomók, irategyüttesek még sok-sok évig őrzik keze nyomát, a palliumokra írt jelzetei sok kutatót emlékeztetnek rá. Rá, aki nagyon szívesen foglalkozott a kutatókkal, érdeklődőkkel, megosztván velük tudását, ismereteit. Sajátos stílusa volt, talán legjellemzőbben és legrövidebben úgy nevezhetném, hogy meditatív módon, boncolgatva, elemezve beszélt az egyes történelmi kérdésekről, az alakulatok történetéről, a róluk szóló forrásokról, mindig keresve valami újabb összefüggést, valami újabb szálat, amin tovább haladva újat, többet lehetne megtudni a korról, a szóban forgó csapatról, az adott történelmi, katonai eseményről. Erős pedagógiai töltete is volt mondandójának, érzékletesen, világosan fogalmazott, magyarázott. Ugyanakkor nem volt fölényes, egyenrangú partnernek tekintett mindenkit. A kezdő, egyetemről frissen kikerült, a szakmát még csak szerető, de nem ismerő új munkatársakat is. Engem is, aki 1966 őszétől lehettem kollégája. Engem elsősorban szakmai tudásával nyűgözött le, csodáltam a teljesítményét, azt, ami akkor — 1966-ban — még nem volt általánosnak nevezhető: forráskiadványt készített a Horthy-korszak hadseregéről. A forráskiadvány a levéltári munka csúcsa, olyan mélységű és szintű anyag- és korismeret kell hozzá, amit mérhetetlen munkával, szorgalommal és ismerettel lehet csak megszerezni. Ez 1966-ban a Hadtörténelmi Levéltárban még igencsak kuriózumnak számított. Munkája — Csak szolgálati használatra! Iratok a Horthy-hadsereg történetéhez 1919–1938 címmel 1968-ban jelent meg a Zrínyi Katonai Kiadó gondozásában — ma is alapkötete a korszakkal foglalkozóknak.

Emellett szakmai folyóiratokban megjelent cikkek, okmánypublikációk sora tanuskodik történettudományi, levéltártudományi ismereteiről. Tevékenysége ismertetése során nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy széleskörű ismereteit nemcsak intézményünkben, hanem sokkal tágabb körben is hasznosította: rendszeresen adott — sokszor nélkülözhetetlen — tájékoztatást a honvédség szerveinek és polgári tudományos intézményeknek.

A szakmai kapcsolat csak egyik területe az egy munkahelyen dolgozók életének. Megosztjuk egymással gondjainkat, bajainkat, örömünket. Beszélgetünk, vitatkozunk az élet folyásáról, politikáról, hazáról, a világról. Terike baloldali gondolkodású és erősen szociális érzelmű emberként élt közöttünk, akit érdekelt szűkebb és tágabb környezete. Meggyőződésében szilárd volt, de fogékony az újra, a jobbra. Nem dogmákat fogadott el passzív módon, hanem gondolkodva, megszűrve értelmén és érzelmein alkalmazta elveit. Nem voltak könnyű évtizedek, amelyek sorsául jutottak, de mindvégig megadatott neki az, ami nem sokaknak: vállalta és vállalhatta önmagát mindenkor. Becsültük és tiszteltük ezért is.

Kapcsolatunk nyugdíjba vonulása után is zavartalan volt, rendszeresen találkoztunk, továbbra is része és részese volt levéltári munkánknak. Ő kezdeményezte, hogy a Hadtörténelmi Levéltár megalakulásáról emléktáblán emlékezzünk meg, és a Múlttal a Jövőért Alapítvány terve is tőle származott, annak kuratóriumi elnöke volt — sajnos, csak nagyon rövid ideig. A hirtelen felszínre tört betegség váratlanul hamar — 2000. december 25-én — ragadta el közülünk. Sokan szerettük és még sokáig lesz részese mindennapjainknak továbbra is.

Szijj Jolán

A Levéltárért-díj ajánlása

A Magyar Levéltárosok Egyesülete választmánya ezúton is felhívja valamennyi egyesületi tag, kolléga, intézményvezető figyelmét, hogy ebben az esztendőben is sor kerül az Egyesület által alapított Levéltárért-díj átadására. A díjak átadására 2001. május 23-án Esztergomban, az Egyesület vándorgyűlésén kerül sor. Ezért kérünk mindenkit, hogy ajánlását közvetlenül a kuratórium vezetőjének (Dr. Böőr László, 2751 Nagykőrös, Pf. 52) szíveskedjen eljuttatni legkésőbb 2001. április 30-ig. Tájékoztatásul felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alapító szándéka szerint e díj elsősorban a levéltárban hosszabb ideje szolgálatot teljesítő, kiemelkedő szakmai munkát végző, példamutató személyiségű, általában nem tudományos dolgozó munkájának elismerésére szolgál.

Zala Megye Közgyűlése 2000. december 16-i hatállyal Molnár Andrást a Zala Megyei Levéltár igazgatójává nevezte ki. Molnár András 1985-ben a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán történelem tanári–könyvtárosi, 1990-ben pedig az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán levéltárosi diplomát szerezett. 1985. szeptember 1-jétől a Zala Megyei Levéltár munkatársa: 1990-ig levéltári könyvtáros, majd ez időtől levéltáros, 1994-től főlevéltáros státusban. 1993 március – 1994 április között, illetve 1995. január 1-jétől az intézmény szakmai munkákért felelős igazgatóhelyettese, 2001. július 1-jétől mb. igazgatója volt. A reformkor és az 1848–1849. évi szabadságharc országosan elismert kutatója, amely témakörökből 96 tudományos, 60 ismeretterjesztő publikációja jelent meg.

Az esztergomi vándorgyűlés előzetes programja

A Magyar Levéltárosok Egyesületének Választmánya 2001. február 8-án megtartott ez évi első ülésén véglegesítette a 2001. évi vándorgyűlés programját, amelynek helyszíne Esztergom lesz, időpontja 2001. május 23–25.

A szakmai programokat a volt vármegyeháza barokk épületében tartjuk. Az ünnepélyes megnyitó, és a Levéltárért-díj átadását követően bevezetőként egy, a közgyűjtemények helyzetével, szerepével és jövőjével foglalkozó általános, kultúrpolitikai jellegű előadásra kerül sor. A téma aktualitását többek között hazánknak az Európai Unióhoz való csatlakozása is indokolja. Előadónak Rockenbauer Zoltán miniszter urat szeretnénk felkérni. Tervezzük a témához kapcsolódóan egy külföldi vendégelőadó felkérését is.

Az első nap délutánján, majd a harmadik nap (május 25.) délelőttjén aktuális szakmai kérdések megvitatására kerül sor, összesen hét szekcióban. Az egyes szekciók témái, zárójelben a szekciók vezetői: gyűjtőterület (Á. Varga László), anyagvédelem (Kunszeri Gabriella), állami szaklevéltárak, egyetemi és köztestületi levéltárak (Szögi László), egyházi levéltárak (Horváth Erzsébet), levéltári bibliográfiák, levéltári szakkönyvtárak (Tóth Ágnes), levéltári kulturális propaganda (Érszegi Géza), pályázatok, és az ezekhez kapcsolódó gazdasági, pénzügyik kérdések (Tilcsik György). A szekciók előadásai egy helyszínen (vármegyeháza), időben egymással párhuzamosan hangzanak el. Bízunk benne, hogy az egyes levéltárak az idén is kellő számú kollégával képviseltetik magukat a vándorgyűlésen, és valamennyi szekció iránt lesz megfelelő érdeklődés.

A szakmai programok mellett, hagyományainknak megfelelően, május 24-re egész napos kirándulást szervezünk, amelynek keretében Esztergom, Komárom és Tatabánya nevezettességeivel ismerkedhetnek a résztvevők. Ugyanezen a napon este Esztergomban a Prímás pincében fogadásra kerül sor.

A résztvevőknek május 23–24-én két éjszakára Esztergomban a város különböző pontjain tudunk szállást és reggelit biztosítani. A távolabbi helyeken dolgozó tagjaink részére (összesen 50 fő) már május 22-re is foglalunk szállást. Az ebéd (május 23., 25.) és vacsora (május 23.) az előadások helyszínéhez közeli Szalma Csárdában lesz.

A részvétel feltételei némiképpen változnak, az éves tagdíj befizetése mellett (ennek határideje a vándorgyűlés időpontja) a vándorgyűlésre való jelentkezéssel egy időben 1000 Ft regisztrációs díjat kérünk tagjainktól. A költségek fedezésére a levéltáraktól résztvevőnként 2500 Ft hozzájárulást kérünk, amelyet április 1-ig kell befizetni az egyesület számlájára. A hozzájárulásról az intézmények konferencia részvételi díjaként kapnak az egyesülettől számlát. A jelentkezés módjáról, a részletes és pontos programról időben értesítünk mindenkit az egyes levéltárakon keresztül.

Takács Edit

Bagi Zoltán segédlevéltáros, Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltára, Szentes

Cseh Gergő Bendegúz főosztályvezető-helyettes, Történeti Hivatal, Budapest

Kőrösmezei András főosztályvezető-helyettes, Magyar Országos Levéltár, Budapest

Lakos János vezető szakfelügyelő, c. főigazgató, főlevéltáros, Magyar Országos Levéltár, Budapest

Reisz T. Csaba igazgató-helyettes, Neumann János Digitális Könyvtár és multimédia Központ Kht, Budapest

Szabó Attila. főlevéltáros, Pest Megyei Levéltár Nagykőrösi Osztálya, Nagykőrös

Tóth Ágnes igazgató, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, Kecskemét

Vörös Istvánné ügyviteli alkalmazott, Magyar Országos Levéltár, Budapest