Dokumentumok Zala megye történetéből, 1947–1956.

 Szerkesztette: Káli Csaba

Zalaegerszeg, 1999 (Zalai Gyűjtemény, 48.) 467 p.

A két és félévtizedes múltra visszatekintő kiadványsorozat újabb kötete folytatása annak az 1995-ben megjelent publikációnak, amelyben a Zala Megyei Levéltár közzétette az 1945 utáni rendszerváltoz(tat)ás első éveinek legfontosabb helytörténeti forrásait. A jelen vállalkozás — ha lehetséges — még inkább számot tarthat a szakma és a közvélemény figyelmére, ugyanis jelenkortörténetünk talán legellentmondásosabb szakaszának helyi folyamatait kívánja bemutatni a történeti források segítségével. A szerkesztő munkája úttörőnek tekinthető abban a tekintetben, hogy elsőként tesz közzé olyan dokumentum-válogatást, amely a korszak társadalmi változásainak egészére való kitekintés igényével teszi hozzáférhetővé bárki számára a legfontosabb helytörténeti forrásokat.

A munka újszerűsége természetesen nehéz feladat elé állította a szerkesztőt a közlendő forrásanyag kiválogatásában, a kötet összeállításában és a jegyzetapparátus elkészítésében egyaránt. Ma még nem állnak rendelkezésünkre olyan köztörténeti feldolgozások, amelyek akár a korszak egészére, esetleg annak egy-egy alperiódusára vonatkozóan fogódzóul szolgálhatnának a helytörténet kutatói számára. Ugyanez a helyzet a forráskiadványok tekintetében is, bár az kétségtelen, hogy nagyon értékes publikációk jelentek meg egy-egy témakörrel, vagy egy-egy politikai szerv, intézmény tevékenységével kapcsolatban.

Az egy-egy történelmi időszak bemutatására vállalkozó dokumentumkötetek összeállítói többféle megoldást választhatnak a forrásanyag közlésmódjára. Káli Csaba szerkesztő a kronológiai elv alapján rendezte egybe a különböző szerveknél és a különféle témákban keletkezett dokumentumokat. Mint minden szerkesztési elvnek, ennek is vannak előnyei és hátrányai egyaránt. A kronológiai elv alkalmazásának talán legfontosabb eredménye az, hogy jól nyomon követhető az események és a társadalmi élet különféle szféráiban végrehajtott és végbement változ(tat)ások egymáshoz való időbeli kapcsolódása. Ebből következik, hogy a korabeli események, változások és folyamatok sajátossága, a korszak légköre ugyancsak érzékletesen feltárul a dokumentumok olvasói előtt. Korszakunk, az „ötvenes évek” bemutatása esetében — véleményem szerint legalábbis —, azért indokoltabb ezen szerkesztési elv alkalmazása, mert a (párt)politika omnipotenciája miatt sok esetben alig különíthetők el tartalmi szempontból a társadalmi élet egyes területeire vonatkozó források. A szerkesztés kronológiai elve viszont kétségtelenül nehezebben áttekinthetővé teszi a forráskiadványt, és nagyobb erőfeszítést igényel az olvasótól, amennyiben tájékozódni kíván az egyes társadalmi szférákban bekövetkezett változásokról.

Az ilyen típusú forráskiadványok szerkesztésének további követelményeit is alapvetően jól érvényesítette a kötet összeállítója. A politikai élet, a gazdaság és a szociális viszonyok továbbá a szellemi–kulturális élet átalakításának módját és tartalmi változásait egyaránt tükrözik a közölt források. A szerkesztőnek nyilvánvalóan tudatos törekvése volt a pártdokumentumok, ill. a pártszervekhez küldött különféle irattípusok mint alapvető források felhasználása. A korszak jellegéből egyértelműen adódik ez a lehetőség, ill. e követelmény valamilyen mértékű érvényre juttatása. Ugyancsak erénye a kötetnek, hogy viszonylag nagy számban olvashatók a kiadványban a kifejezetten lokális, tehát járási vagy települési szinten keletkezett források. Az ilyen dokumentumok engednek bepillantást a társadalmi átalakulás mélyrétegeibe, és bizonyos fokig tájékoztatnak arról is, hogy a mindennapi ember hogyan akceptálta és élte meg a gyökeres társadalmi–gazdasági változásokat.

A forráskiadványban való eligazodást jól szolgálja a Zala megye „szocializmuskori” átalakulásának fontos eseményeit és főbb folyamatait bemutató rövid bevezető tanulmány. A zalai politikai változások jellegzetességeit csakúgy, mint azok általános meghatározottságát érzékelteti a szerző, bár nem lett volna haszon nélkül való, ha a megye 20. századi helyzetének néhány alapvető sajátosságáról is olvashatnánk a bevezetőben.

Az összesen 156 dokumentumot tartalmazó összeállítás szerves folytatása a Zalai Gyűjtemény már érintett, az 1945–1947. évi változásokat bemutató kötetének. Ez a tény is indokolja, hogy az 1947. évi országgyűlési választások utáni poltikai–közéleti események forrásai képezik a kötet első dokumentumait. Az 1950. őszéig tartó helyi rendszerátalakítás főbb lépéseiről és helyi sajátos történéseiről egyaránt tájékozódhat az olvasó. E vonatkozásban viszont meg kell fogalmazni azt a hiányérzetet, hogy az esetleg gyenge tartalom ellenére is, célszerű lett volna az MDP megyei egyesítő konferenciájáról megjelent újságtudósítás beválogatása, amely alapján érzékeltethető lett volna a kommunista párt „belső” jelentéseinek és a nyilvánosságnak szánt propagandájának azonossága és/vagy különbözősége.

Az 1953. júniusáig terjedő időszak gyökeres változásairól, a kikényszerített átalakulás ellentmondásos gazdasági következményeiről és keserves társadalmi hatásairól nagyszámú dokumentumból tájékozódhat az olvasó. A források különösen gazdagon illusztrálják a zalai iparosítás jellegzetességeit, sajátosan kiemelt szerepét. A szerkesztő eredményesen törekedett arra, hogy a válogatás tükrözze a különböző társadalmi rétegek helyzetében bekövetkezett változásokat, a helyi társadalom állapotának és hangulatának alakulását. Utóbbi természetesen csak oly mértékben sikerülhetett, amennyire azt a rendelkezésére álló forrásegyüttesek lehetővé tették. A kulturális–szellemi élet átpolitizáltságát, ideologikus jellegét ugyancsak híven tükrözteti a dokumentumkötet.

Az új szakasznak is nevezett, a Nagy Imre nevével fémjelzett 1953–54. évi időszakban bekövetkezett, vagy éppen elmaradt változásokról, különösen azok lakosság általi fogadtatásáról, számos pártdokumentum és egyéb releváns forrás közreadásával nyújt kellő tájékozódási lehetőséget a kötet szerkesztője. Az olvasó számára világosan kiderül, hogy a „zsilipek” alig-alig történt felemelése is milyen erővel hozta felszínre a politikai elnyomásból eredő helyi társadalmi feszültégeket, az elégedetlenséget és változtatni akarást. A Rákosi-féle retrográd politikai irány által megszabott újabb helyi intézkedésekről és politikai lépésekről viszonylag kevés forrásból tájékozódhatnunk és úgy tűnik, hogy az 1956 tavaszán megkezdődött újabb „olvadás” kevés nyomott hagyott a korabeli zalai közéletben. Természetesen az is lehetséges, hogy az átlagosnál kevésbé dokumentálódtak az érlelődő politikai válság helyi előjelei, esetleg megsemmisültek a politikai légkör fellazulását és/vagy enyhülését tükröző történeti források. A recenzens külön említésre érdemesnek tartja a szerkesztő azon megvalósult szándékát, hogy viszonylag jelentékeny számban beválogatott, adatszerű–összegező jellegű forrás segítségével nyújtson képet a kötet a ténylegesen bekövetkezett gazdasági, szociális és kulturális változásokról.

A forrásközlésekkel szembeni általános szakmai követelményeknek megfelelnek a szerkesztő által megfogalmazott és egyúttal érvényesített módszerek. Közülük talán kiemelésre érdemes a források eredeti ortográfiai és szövegbéli sajátosságainak minél teljesebb megjelenítésére való törekvés, amelynek eredményeként a majdani olvasó egyfelől tájékozódhat arról, hogy az „ötvenes évek” a hivatali írásbeliség „mélyrepülésének” időszaka is volt, másfelől meggyőződhet arról is, hogy az írásbeliség formai jegyei mily nagy mértékben hordoznak tartalmi információkat egy korszakról, annak „uralkodó” emberéről és szervezeteiről. A dokumentumok önálló, új címmel való ellátása természetesen segíti az olvasót az eligazodásban. Ugyancsak nélkülözhetetlen segédlet a kötet végén publikált rövidítések jegyzéke, valamint a névmutató. A közölt dokumentumokat kísérő jegyzetapparátus elégségesnek tekinthető, a szakmai elvárásoknak megfelelően készült. A jegyzetek összeállítása és azok tartalma arról tanúskodik, hogy a szerkesztő tájékozott a korszak köz- és helytörténeti irodalmában, az elmúlt évtizedek megyei eseményeiben.

Ha mindezek után összegezzük a forráskiadvány tartalmáról és formai jegyeiről szerzett benyomásainkat, akkor úgy fogalmazhatunk, hogy a zalai dokumentumkötet kiadása elérte célját, és az úttörők egyikeként fontos hozzájárulás a jelenkortörténeti, a helytörténeti forráspublikációs adósságaink törlesztéséhez.

Szántó László

Pest-Solt megye 1860. évi település-statisztikai leírása

Közreadja: Horváth M. Ferenc és Szabó Attila

Budapest, 2000 372 p.

Az Egey Tibor által szerkesztett Pest megye múltjából című sorozat jelenlegi, kilencedik kötete az 1848–49. évi magyar szabadságharc leverését követő önkényuralom korának történetéhez és viszonyaihoz nyújt adalékot, főleg a helytörténészek számára. A magyarázó jegyzetekkel ellátott forrásközlést a kötet végén a hivatkozott szakirodalom, rövidítés és képjegyzék, valamint összevont személy- és helynévmutató teszi teljessé. Horváth M. Ferenc és Szabó Attila a település-statisztikai felmérés adatait táblázatok készítésével is rendszerezték, amelyek a könnyebb szemlélhetőséget szolgálják az olvasó számára. Főként az általános forrásközlési gyakorlatot követték, csupán a közölt források hasonlóságával, homogén jellegével magyarázható néhány formai kellék mellőzése.

Az 1860. évi felmérés egyedülálló a Magyar Tudományos Akadémia neoabszolutizmus kori vállalkozásai között, hiszen a kutatások azt bizonyítják, hogy ezt csak Pest-Solt megyében végezték el. Ezt látszik igazolni, hogy a forrásközlők egyik megyei levéltárban őrzött iratanyagban sem találták nyomát a felmérésnek, így csupán találgatni lehet, hogy az eredeti terv szerint az 1860. évi statisztikai felmérés kiterjedt-e az egész ország területére? Az kétségtelen, hogy a korszakban, sőt már előtte is, több hasonló kezdeményezéssel találkozhatunk. A korábban megindított statisztikai munkálatokat a Statisztikai Hivatal megalakulása (1829) után átmenetileg az osztrák Főszámvevő Igazgatóság keretében szervezték meg, amelyek egészen 1865-ig, a hivatalos magyar statisztikai szolgálat megalakulásáig szolgáltattak adatokat népességi, gazdasági, szociális és kulturális téren. Az 1850-es évektől ugyancsak az osztrák hivatalos szervek rendeltek el folyamatosan katonai célú házösszeírásokat, 1851-ben és 1857-ben pedig népszámlálásra került sor. Ezek elsődleges célja annak felmérése volt, hogyan oszlott meg a lakosság ipar, foglalkozás vagy más szempontok alapján. Az 1857–1869 közötti időszakra vonatkozóan már a Magyar Tudományos Akadémia Nemzetgazdasági és Statisztikai Bizottságának tevékenysége révén juthatunk értékes — főleg demográfiai — adatokhoz. Ez a Bizottság volt az, amely az 1857-ben készített hiányos és megbízhatatlan osztrák számlálás pótlására az egyházak lelkészei útján kívánt népszámlálást tartani. Bár ennek teljes anyaga nem nyert feldolgozást, az adatokból számos átfogó demográfiai értékelés jelent meg a Bizottság lapjában, amelynek 1861 és 1864 között Statisztikai Közlemények 1865 és 1871 között pedig Statisztikai és Nemzetgazdasági Közlemények volt a címe. A források között végül fontos megemlíteni az egykorú statisztikai és gazdasági írók műveit, így például Nagy Lajosét vagy Fényes Elekét, akik anyakönyvek, sematizmusok, összeírások és becslések alapján dolgoztak.

Az 1860. évi település-statisztikai felmérés elvégzéséhez az akadémia egy 39 kérdésből álló fogalmazványt küldött ki az egyes adóközösségek számára, de a jelentésekből kiderül, hogy később még hat pótkérdés kiküldésére is sor került. Az egyes települések válaszait többnyire a jegyző vagy a bíró készítette el. A kötetben összesen 44 község válaszait olvashatjuk teljes terjedelmükben, ABC-sorrendben. Amely községekhez puszta is tartozott, azok az adott községgel egy sorszám alatt szerepelnek. A települések neve alatt a forrásközlők zárójelben megadták a települések járási hovatartozását is.

A közigazgatást és a bíráskodást teljesen szétválasztani kívánó olmützi alkotmány visszavonása (1851. dec. 31.) után a járásbírósági teendők ellátását a legtöbb helyen összevonták a járási közigazgatási hatósággal, létrehozva így a szolgabírói hivatalt. Az1861-ben újjászervezett megye megtartotta korábbi történeti közigazgatási beosztását (kecskeméti, pesti, pilisi és váci járás), ezeken belül pedig ún. kerületeket állítottak fel, járásonként négyet. Az összeírás azonban még az ezt megelőző közigazgatási beosztás szerint készült, amelynek értelmében Pest-Solt megye hat járást foglalt magában, (kecskeméti, ceglédi, dunavecsei, kalocsai, kiskőrösi és nagykőrösi). A megye székhelye Kecskemét volt. A települések közül a nagykőrösi járásból valamennyi község, míg a kecskemétiből Monostor, a kiskőrösiből pedig Adacs puszta válaszai hiányoznak.

Mivel forrásközlésről van szó, a kötet bemutatásánál a legfontosabb forrásértékének hangsúlyozása és elemzése. Megfigyelhető, hogy a történettudomány szinte valamennyi területéhez (gazdaság-, társadalom-, művelődéstörténet stb.) találhatunk adatokat a közölt adatok és információk alapján. A háttérben persze elengedhetetlenül szükséges figyelembe venni a forráskritika kérdéseit, vagyis azt, hogy a valóságos helyzet tükröződik-e vissza számunkra az olvasott szövegekből és táblázatokból. Nem véletlenül kell mindig szem előtt tartanunk, hogy a forrás a mindenkori jelenben íródik, amelyben az adott korszak érdekei is megfogalmazódnak. A történész feladata természetesen a pontosság és a hitelesség igényét követni — legalábbis a lehetőségekhez képest. Különösen fontos ugyanakkor — főképp a társadalmi állapotok elemzésénél — a kvantitatív adatok vizsgálata. Ha példaként az akadémiai kérdőív XXXV. pontját nézzük, a válaszokban vagyonösszeírást találunk, amelyek az adott település ingatlanjaira és ingóságaira vonatkoznak. Némely község vagy mezőváros (pl.: Cegléd) igen részletes kimutatást készített, így ezeken a helyeken akár olyan területekkel kapcsolatban is vonhatunk le következtetéseket, mint például a lakberendezés kultúrája (lásd pl. a hivatali helyiségek bútorzatának felsorolását). Az ingatlanok (szántóföld, rét, legelő, épületek) összeírásából a foglalkozási megoszlás, a gazdálkodási mód, vagy akár a jövedelemforrások vizsgálatához kapunk támpontot. Az egészségügy, a művelődés és az iskolaügy szintén helyet kapott a kérdőpontok között. Mentalitástörténetre utaló adatokat az utolsó kérdésre adott válaszokban találhatunk, amelyek a történelmi nevezetességek mellett a helyi népmondákról is szólnak. A helységek nagy részénél azonban úgy tűnik, hogy egyszerűbb volt nemmel felelni erre a kérdőpontra, hiszen hiányzik a községben történt eseményekhez, illetve lakóinak életéhez kötődő helyi mondák leírása. A legendák vagy a népmondák léte, áthagyományozódása pedig fontos lehet akár a hiedelemvilág, akár a népszokások vizsgálatához. A hiányosságok ellenére a település-statisztikai felmérés adatainak felhasználásával lehetőségünk van a múlt több szempontú megközelítésére és rekonstruálására.

Általánosság a megyéről megállapítható, hogy a települések lakói leginkább a mezőgazdaságból éltek, amelyen belül a földművelés és a gabonatermesztés volt a meghatározó. Egyes helységekben (pl.: a kalocsai járásban) fontos szerephez jutott a kertszerű művelés is, a zöldségtermesztés és a vetemények révén. A termésátlagok a folyó évben „középszerűek” vagy annál rosszabbak voltak, a rossz időjárás miatt. A gazdálkodási módok közül a háromnyomásos földművelést, illetve a vetésforgót alkalmazták, de a csekély mértékű trágyázás miatt kevésbé voltak termékenyek a földek. Állattartásról szinte nem is olvashatunk, de a szerencsésebb községek szarvasmarhatartásból és gyapjútermelésből szép hasznot tudtak húzni. Az ipar és kereskedelem előnyeit csak a jó földrajzi fekvésű településeknek sikerült kihasználniuk. Kedvező volt a Pesthez való közelség, a dunai gőzhajózás vagy ha a vasút érintette a helységet, hiszen csak így lehetett piacot biztosítani az egyes árucikkeknek.

A kereskedés fő cikkei között a gabonán és a gyapjún kívül a bőr és a ló volt a meghatározó. Ezzel főleg az izraeliták foglalkoztak, számuk azonban jelentéktelen volt. A megye területének nagy részén hanyatlás vehető észre a kereskedelemben, részben a magas gabonaárak, részben pedig amiatt, hogy a gazdálkodó réteg anyagi helyzete nem engedte meg a szükséges beruházásokat. Nem véletlen, hogy a legtöbb esetben csupán a helybeli szükségletek kielégítéséről beszélhetünk. A korabeli állapotokat jól tükrözi a ceglédi járásba tartozó Ókécske község leírásából vett részlet: „Ezen közlekedési utak és piac hiánya okozza egyrészről azt is, hogy a mezei gazdászat pangásban van, másrészről azonban oka ennek az is, hogy a volt jobbágyság még máig sem bír kivergődni azon indolentiából (szomorú állapotból), mellyel még alig egy évtized előtt jobbágyföldjeit művelte.” (227. p.) Mindez természetesen az életmódra és a művelődésre is hatással volt. Az egyes iskolákról vallásfelekezetek szerint elkülönítve kapunk leírásokat (kivéve, ha a lakosság döntő többsége egy valláshoz tartozott). A nemzetiségek között a magyar dominál, de a kalocsai járásban teljesen német ajkú községgel is találkozhatunk.

Sok esetben a teljes kép rekonstruálását hiányosságok gátolják, aminek két oka lehet. Egyrészt a válaszokat készítő bíró, ill. jegyző nem rendelkezett kellő ismerettel, másrészt pedig az történt, hogy bizonyos községekben (pl.: Kecel) a jelentésekhez mellékletet is fűztek, ami később elveszett. Néhány téves — például számok összeadásából adódó — adatot is felfedezhetünk, amelyeket a kötet készítői javítottak ki. Amennyiben ezek a hibák többször is előfordulnak a szövegben, ott az eredeti — téves — számokat hagyták meg. Az iratok hitelesítését az illető település pecsétje jelentette. A legtöbb helyen ezeknek még a képét is megjelentették a forrásközlők a válaszpontokat követően.

Horváth M. Ferenc és Szabó Attila könyvének jelentősége a — recenzió elején már említett — helytörténetírásban rejlik. Ennek forrásai között különös szereppel bírnak a számszerű adatokat tartalmazó községi részletezettségűek, amelyeket két nagy csoportba sorolhatunk. Az elsőbe az ún. „prestatisztikai” források tartoznak, amelyek a hivatalos statisztikai szolgálat felállítása — Ausztriában 1828, Magyarországon 1867 — előtti korból származnak. A második csoportba a statisztikai kiadványok (népszámlálási kötetek, agrárstatisztikai források, községi adatgyűjtések stb.) sorolhatók. Jelen kötet anyaga az első csoportba tartozik, és hozzájárulhat a lokális honismereti irodalom további gazdagodásához és tudományos színvonalának növeléséhez.

A helytörténetíráshoz azonban szorosan kapcsolódik egy másik terület, az összehasonlító igényű regionális történetírás, amelynek elsődleges célja a korabeli — régióként hasonló vagy különböző — viszonyok feltárása mellett az, hogy minél inkább emberközelbe hozza a múltban vizsgált korok politikai, gazdasági, társadalmi és művelődési kereteit. Bár tudjuk, hogy a mutatók száma rengeteg lehet egy kutatáshoz, mégis azok az adatsorok és információk, amelyeket az 1860. évi település-statisztikai felmérés tartalmaz, nélkülözhetetlenek Pest-Solt megye történetének és szerepének tanulmányozásához a 19. század második felét illetően. Anyagának felhasználhatósági területe széles, ezáltal ítéljük forrásértékét jelentősnek.

Alabán Péter