Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv XIII.

Szerkesztők: Galambos Sándor, Kujbusné Mecsei Éva, Jánosi Zoltán
Sorozatszerkesztő: Nagy Ferenc
Nyíregyháza, 1999. 370 p.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár tizenharmadik évkönyve tartalmában és formájában megújulva Dr. Margócsy Józsefet, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola egykori főigazgatóját és tanszékvezetőjét köszönti nyolcvanadik születésnapja alkalmával. A kötet sorozatszerkesztője és szerkesztőtársai tehát nehéz feladatra vállalkoztak. Nemcsak egy „hagyományos” levéltári évkönyvbe került írásokat kellett téma szerint összerendezni, hanem közben „rendhagyó” módon meg kellett őrizni a kötet egyfajta személyes hangulatát is, hiszen az jubileumi kiadványnak is készült. Olvasóként és a kötet ismertetőjeként is előre kell bocsátanom, a szerkesztők ügyesen kerekedtek felül az említett nehézségeken.

A kiadványt a sorozatszerkesztő előszava indítja, majd a nyolcvanéves Margócsy Józsefet köszöntő írások következnek. Elsőként Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere köszöntője, majd Vass Lajosné Gondolatok a közös munkáról, Nagy Ferenc Jocó bácsi, Hamar Péter Az Öreg arcképe az emlékezet tükörszilánkjain, s végül Antall István A gyógyító irónia (Adatok a Margócsy-jelenséghez) című személyes hangvételű írása olvasható.

Az évkönyvben ezután helytörténeti tanulmányok olvashatók tematikus blokkokban. Nyíregyháza várostörténetével foglalkoznak: Németh Péter: Ekölcs (Nyíregyháza középkori történetének egy eddig ismeretlen fejezete); Kujbusné Mecsei Éva: Hajdani hálapénzek (Mennyit fizethetett Nyíregyháza az 1837-es kiváltságlevélért?;); Henzsel Ágota: Nyíregyháza pusztabérlete Császárszálláson (1837–1869); Galambos Sándor: Nyíregyháza a „forradalom és kiegyezés válaszútján” (1860–1861); Bene János: Nyíregyházi honvédek a Kárpátokban 1944–1945-ben; Bukovszky László: A nyíregyházi tirpákság áttelepülésére vonatkozó adatok a Sloboda című lapban; Némethné Dikán Nóra: Az értelmiségi forradalmi bizottság Nyíregyházán 1956 októberében c. írások.

Nyírbátor várostörténetéhez kapcsolódik Balogh István: A Báthori család négy oklevele (1330–1332) és Szabó Géza: Városgazdálkodás a dualizmus kori Nyírbátorban c. tanulmánya. Újfehértóról szól Sipos Ferenc: Újfehértó keletkezése c. írása..

A tágan értelmezhető megyetörténet múltjának egy-egy szeletét tárták fel az alábbi írások: Pók Judit: A csavargósan járó Tisza (Néhány munkálat a folyón az általános szabályozás előtt); László Géza: Kossuth Lajos 1848–1849-es kiadatlan iratai a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban; Gottfried Barna: A „rutén akció” Bereg vármegyében (1897–1911); Sallai József: Korosztályok az iskolapadban 1945 után Szabolcs-Szatmár megyében; Konczné Nagy Zsuzsanna: Szabolcs-Szatmár megye mezőgazdasága 1948–1953 között.

Az irodalomtörténeti tanulmányok sorában kaptak helyet: Katona Béla: A pedagógiától a várostörténetig (Pályakép-vázlat a 80 éves Margócsy Józsefről); Csorba Sándor: Bessenyei György családi körülményei Szabolcs megyében; Tálas Anikó: Czóbel Minka és Büttner Helén barátsága; Pál György: Szürrealisztikus motívumok Kovács Vilmos költészetében; Jánosi Zoltán: A lázadás bölcsőhelye (Népmese, szerep- és küldetéstudat az induló Ratkó József lírájában); Karádi Zsolt: Nép, sors, irodalom (In memoriam Czine Mihály).

Az évkönyvet Margócsy József műveinek bibliográfiája zárja le, aminek összeállítása Bajnok Lászlóné munkáját dicséri.

Az évkönyvben megjelent valamennyi írás és tanulmány névanyagát (személynevek, földrajzi nevek) egy precízen összeállított Mutató teszi áttekinthetővé, számtalan belső utalással. Az évkönyvben megtalálható a kötetben közreadott történeti és irodalomtörténeti témájú cikkekről készült rövid idegen nyelvű (angol, német) összegző is.

Összefoglalóan szólnunk kell a Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv tizenharmadik kötete tartalmi és formai megújulásának fő vonásairól is. Tartalmát tekintve mindenképp újdonság, hogy a helytörténeti tanulmányok mellett igen jelentős súlyt képviselnek a terület irodalomtörténetét reprezentáló munkák. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a Margócsy Józsefet köszöntő kötetben öt tanulmánnyal képviseltetik magukat a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Irodalomtudományi Tanszékének tanárai, akiknek a jubiláns egykori tanszéki kollégájuk, s egyben intézményigazgatójuk is volt. Csak remélni lehet, hogy az évkönyv következő számaiban is helyet kapnak a színvonalas irodalomtörténeti tanulmányok.

Tartalmi szemszögből a másik új vonás, hogy a szerkesztők, túllépve a szakma szigorú céhes szabályain, nem csupán „profi” kutatók írásait jelentették meg, hanem helyet biztosítottak a levéltár 1997. évi helytörténeti pályázatán első helyezést elért szerző dolgozatának is.

Formailag új vonás a magyar mellett a német és angol nyelvű tartalomjegyzék. Figyelemre méltó, hogy a tanulmányokról készült angol és német nyelvű tartalmi összegzők a kötet végén külön, egy blokkban olvashatók. Formailag új — bár a monografikus munkáknál szinte természetszerű követelmény — az évkönyv valamennyi írásáról összeállított Mutató. Az is az újdonságok közé sorolható, hogy a kötet belső kolofonján feltüntetik a rezüméket fordítóinak neveit.

Külső megjelenésében is szép kiállítású évkönyvet vehet tehát kezébe az olvasó. Az igényes kivitelű évkönyv megjelenését támogatták: Nyíregyháza Megyei Jogú Város, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Közalapítvány, a Megyei Pedagógiai, Közművelődési Intézet és Továbbképző Központ és a MTA Debreceni Akadémiai Bizottsága.

Gratulálunk a kötet szerkesztőinek, szerzőinek munkájukhoz és ahhoz, hogy ismét egy szép kivitelű, színvonalas kötettel gazdagodott nem csupán a hazai levéltáros közönség, hanem a múltunk iránt érdeklődő kutatók és olvasók széles köre is.

Csiffáry Gergely

A zalavári és kapornaki konventek

hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái

1527–1541

 Fordította, szerkesztette és bevezetővel ellátta: Bilkei Irén
Zalaegerszeg, 1999 (Zalai Gyűjtemény, 47.) X. p.

Az utóbbi évtizedben örvendetesen újraéledő magyar forráskiadvány-irodalom alább ismertetendő darabja két szempontból is újdonságot jelent. Egyrészt az utóbbi időkig nemigen akadt vállalkozó egy-egy hiteleshely adott évkörből való teljes oklevélanyagának publikálására. (Itt mindenképpen meg kell említeni a szomszédos Vas Megyei Levéltár 1998-ban napvilágot látott kiadványát, amely a vasvári káptalan Mohács előtti anyagát közli regesztákban.) Másrészt ritka a kora újkori oklevélkiadás is, hiszen az oklevelek elsősorban a mediavisztika számára jelentenek alapvető kútfőt, a 16–17. században a korábbi időszakokhoz képest új forrástípusok alakultak ki és maradtak fenn. A Bilkei Irén, a Zala Megyei Levéltár igazgatója által összeállított kötet azt bizonyítja, hogy az ilyen tárgyú munka mindkét szempontból hasznot hozhat Magyarország 16. századi történetének kutatói és a történeti segédtudományok művelői számára egyaránt.

Ahogy a közelmúltban e folyóirat lapjain közzétett kutatási beszámolóból (Levéltári Szemle, 48. (1998) 4. sz. 25–30. p.) is kiderül, ez a mű egy olyan sorozat első része, amely a zalavári és a kapornaki hiteles helyek 1527 és 1575 között kibocsátott diplomáit adja közre. A tervek szerint ez körülbelül mintegy 2500, a 18. század végén teljesen esetlegesen rendezett oklevelet jelent, amelyekhez négy protocollum-kötet is tartozik. Mind a kezdő-, mind pedig a záróévet praktikus szempontok jelölték ki, tudniillik a Zala Megyei Levéltár Diplomatikai Gyűjteményébe (ZML XV. 1.) az 1526 végéig keletkezett okleveleket helyezték át, ezért 1527. február 13-ával indul ez a széria; a feldolgozott/feldolgozásra kerülő korszak másik határát pedig a két konvent hiteleshelyi tevékenységének — főleg a török előrenyomulás miatti — megszűnése jelölte ki.

A sorozat első darabja történelmünk mozgalmas évtizedeiben, pontosabban az 1527 és 1542 között években e két helyen keletkezett forrásokat gyűjti össze és tárja az olvasó elé. Amiként azt a bevezető is megállapítja, ez a vállalkozás párhuzamba állítható a már több évtizede zajló, a megyék zömmel törökkori közgyűlési jegyzőkönyveit hasonló módon feltáró munkálatokkal. Minden bizonnyal — a kormányszékek iratanyaga és egyes családi leváltárak állománya mellett — ezek a forrástípusok jelentik a kora-újkori Magyarország mind „lokális” mind pedig „országos” történelmének legfontosabb kútfőit. (Részben ez adja e kötet jelentőségét is, ugyanis Zalában csak 1555-től maradtak fenn megyei közgyűlési jegyzőkönyvek.)

A bevezetőben (7–18.) rövid áttekintés található a történeti Zala megye területén működő két legjelentősebb hiteleshely, a zalavári és a kapornaki konventek történetéről, illetve egy vázlatos összefoglalás az e két intézmény által kibocsátott oklevelek főbb diplomatikai jellegzetességeiről. Ezután olvashatóak az oklevelek közlési módjának, a regesztázásnak az alapelvei. Mivel a Mohács utáni oklevelek szisztematikus vizsgálata még várat magára (és sok esetben hiányoznak az ehhez nélkülözhetetlen forráskiadványok is), ezért (a középkori oklevélregeszták metódusa mellett) éppen a — részben Bilkei Irén által készített — zalai közgyűlési jegyzőkönyvek publikálásában követett eljárás volt az irányadó. Ez többek között azt jelenti, hogy ezek a tartalmi kivonatok főleg a Zala megyei személyekre (családokra) és településekre (birtokokra), valamint a köztörténet „helyi” eseményeire, összefüggéseire összpontosítanak, ugyanakkor a „középkori” regeszták esetében megszokott oklevéltani és jogi aspektusok kissé háttérbe szorulnak.

A bevezető után következnek maguk a regeszták, szám szerint százkilencvennyolc darab (19–113.). A sorszámot követően a keltezés következik, mind a ma használatos formában, mind pedig a korabeli számítás szerint, majd a tartalmi kivonatok, amelyek a személy- és helyneveknél a mai alakok mellett az eredetit is betűhíven feltüntetik, továbbá az előforduló, ritkább terminus technicusokat latinul is. A regesztaszöveg után, de attól gondolatjellel elválasztva szerepel a királyi emberek, a szomszédos birtokosok stb. névsora, valamint a kancelláriai jegyzetek, utoljára pedig kurzívval — eredeti példány esetében — az oklevél anyagára, állapotára megpecsételésére vonatkozó információk és az eredeti levéltári jelzet.

        A regeszták sorozata után — mintegy függelékként — egy archontológiai vázlat található a regesztákban említett országos tisztséget viselő főméltóságok neveivel és működésük évkörével. Végül — ami egyébként a forráskiadványok elmaradhatatlan része — a kötetet személy- és helynévmutató (115–131.), valamint tárgymutató (132–135.) zárja. E munka és a remélhetően minél hamarabb megjelenő folytatása(i) méltán tarthatnak számot a Magyarország és különösen Zala megye 16. századi múltja iránt érdeklődők figyelmére.

Kis Péter