|
2000. május 23-án Mariborban megnyílt a Maribori Levéltár és a Vas Megyei Levéltár közös kiállítása. Maribor és Szombathely levéltárainak együttműködése több évtizedes hagyományokon alapul. Ennek keretében az alpolgármesterek nyitották meg a két testvérváros térképeinek kiállítását. A régi és új térképek jól illusztrálják az urbanizációs fejlődés hasonlóságait és egyedi sajátosságait. A kiállítás ez év június végéig tekinthető meg a Maribori Levéltárba. |
|
A bécsi magyar nagykövetség kezdeményezésére az Aktion Österreich–Ungarn Stiftung és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával a Magyar Országos Levéltár és az Österreichische Ost- und Südosteuropa-Institut pályázatot hirdetett fiatal osztrák történészek számára “1000 Jahre Ungarn — Der Nachbar ist interessant” címmel. A nyertes pályázók számára három hónapos magyarországi kutatóutat és konzultációs lehetőséget biztosítanak, a kutatások alapján készült dolgozatokat pedig tanulmánykötetben jelentetik meg. Az ösztöndíjasok és a konzulensek a bécsi magyar nagykövetségen találkoztak a szervező intézmények vezetőivel 2000. június 6-án, a tiszteletükre adott fogadáson. |
|
Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a Levéltári Szemle e számának tartalma lapunk megjelenésével egy időben már olvasható a Magyar Országos Levéltár honlapján (www.natarch.hu/szemle/szemle/htm). |
|
A Magyar Országos Levéltár meghívására 2000. május 2–5. között Budapestre látogatott Isa Özkül, a Török Állami Levéltárak Főigazgatósága igazgatója, valamint helyettese, Necati Gültepe, az isztambuli Oszmán Birodalmi Levéltár vezetője. A vendégek megbeszéléseket folytattak Dr. Gecsényi Lajossal, a MOL főigazgatójával, valamint Dr. Körmendy Lajos és Dr. Tóth Béla főigazgató-helyettesekkel a török–magyar levéltári egyezmény meghosszabbításáról és a szakmai együttműködések további aktuális kérdéseiről. A látogatás során a vendégek megtekintették a MOL mindhárom épületét, valamint Budapest Főváros Levéltártát is felkeresték, majd ellátogattak Esztergomba is. A tárgyalások több szakaszában aktívan részt vett Ender Arat úr, a Török Köztársaság budapesti nagykövete is, aki munkavacsorával egybekötött fogadást adott a látogatás alkalmából, majd megtisztelte jelenlétével a MOL Bécsi kapu téri dísztermében a Dr. Gecsényi Lajos által adott állófogadást is. Ez utóbbi rendezvényen jelen volt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma képviseletében Dr. Visy Zsolt helyettes államtitkár, valamint a minisztérium Közgyűjteményi Főosztályának vezetője, Kócziánné Dr. Szentpéteri Erzsébet, Molnár József, a Közgyűjteményi Főosztály főosztályvezető-helyettese, a Levéltári Osztály vezetője, és Künstler Ferenc főtanácsos. |
|
2000. április 1-én a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztályának főosztályvezető-helyettesévé nevezték ki — a Levéltári Osztály osztályvezetői tisztségének megtartása mellett — Molnár József urat. Kinevezéséhez ezúton is gratulálunk. |
|
1999. évi 4. számunkban sajnálatos technikai hiba következtében nem tüntettük fel, hogy Rodolfo Huber A levéltári hálózat és a gyűjtőköri elhatárolódás Svájcban című írását Gecsényi Patricia fordította magyarra. A fordítótól és olvasóinktól ezúton is elnézést kérünk. |
|
2000. május 24-én a Veszprém Megyei Levéltárban tartotta ülését a Levéltári Kollégium Fondszerkesztési és Segédletkészítési Munkabizottsága. Az új fondjegyzékek kiadásában érintett levéltárak szerkesztéssel megbízott munkatársai megtárgyalták a Munkabizottság előterjesztését, amelyről a Levéltári Kollégium 2000. március 7-i ülésén hozott határozatot. Az ülésen Molnár József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztályának főosztályvezető-helyettese beszámolt a levéltári törvény végrehajtásáról szóló rendelet előkészítéséről. A jelenlévők megállapodtak a 2001. decemberéig elkészülő fondjegyzékek egységes szerkesztési formáinak kialakításáról. |
|
2000. június 13-án Budapesten, türelemmel viselt, hosszú szenvedés után elhunyt a levéltáros szakma neves képviselője, Ságvári Ágnes. |
|
E számunk munkatársai CZÉGÉNY ISTVÁNNÉ igazgatóhelyettes, főlevéltáros, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok DÓKA KLÁRA főlevéltáros, Magyar Országos Levéltár, Budapest FAZEKAS CSABA adjunktus, Miskolci Egyetem BTK Újkori Magyar Történeti Tanszék, Miskolc JÁROLI JÓZSEF osztályvezető, főlevéltáros, Békés Megyei Levéltár Békési Fióklevéltára, Békés KŐFALVI TAMÁS könyvtáros, Szegedi Tudományegyetem Központi Könyvtárának Történeti és Ókortudományi Szakkönyvtára, Szeged KŐFALVINÉ ÓNODI MÁRTA részlegvezető, levéltáros, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára Kiskunfélegyházi Részlege, Kiskunfélegyháza MÁRFI ATTILA igazgatóhelyettes, főlevéltáros, Baranya Megyei Levéltár, Pécs MOLNÁR ANDRÁS igazgatóhelyettes, főlevéltáros, Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg MOLNÁR JÁNOS levéltáros, Fejér Megyei Levéltár, Székesfehérvár ROZS ANDRÁS főlevéltáros, Baranya Megyei Levéltár, Pécs SUDÁR KORNÉLIA főtanácsos, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Levéltári Osztály, Budapest TAKÁCS EDIT főlevéltáros, Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Levéltára, Szentes VARGA NÓRA levéltáros, Vas Megyei Levéltár, Szombathely |