MOLNÁR ANDRÁS

“A közlemények csonkán megjelenését senki sem fájlalhatja inkább, mint enmagam. Pesten köztudomású, hogy a Hírlap, mint egyetlen egy haladási lapunk, sokkal szigorúabb censor garázdálkodására van bízva, mint bármely más lap, s hogy nekünk példának okáért ma azon cikkelyt kitörlik, mely hónap más lapban per extensum [teljes mivoltában] megjelenik” — írta Szalay László, a Pesti Hírlap szerkesztője 1845 januárjában Csány Lászlónak, miután a liberális ellenzék zalai pártvezére kifogásolta, hogy tudósítása hiányosan jelent meg a Hírlap hasábjain.Érthető, hogy a zalai ellenzék megkülönböztetett figyelemmel kísérte a Pesti Hírlap cenzorainak “garázdálkodását”, és az első adandó alkalommal felemelte szavát a sajtószabadság korlátozása ellen.

Zala megye 1846. március 2-án kezdődő közgyűlésén az első alispán betegsége miatt elmaradt a szokásos negyedévi beszámoló, ehelyett Zalabéri Horváth János cs. kir. kamarás, a liberális ellenzék egyik helyi vezéregyénisége kért szót napirend előtt. Emlékeztetve az előző év novemberi közgyűlésen elhangzott beszédekre, sérelmezte, hogy a Pesti Hírlap rendkívül hiányosan és pontatlanul közölte az ott elhangzottakat. Horváth a cenzúra számlájára írta, hogy a közgyűlésen tartott beszédek “eltorzítva, elferdítve, és megnyirbálva láthattak napvilágot.” Különösen nehezményezte, hogy Deák Ferencnek “az egész hazára oly lelkesen ható gyönyörű szavai is részint kitöröltetnek, részint megcsonkítva juthatnak közönség elé.” A zalai ellenzék több tagja is felszólalt a sajtószabadság korlátozása és a Pesti Hírlapot sújtó egyoldalú cenzúra ellen, a közgyűlés pedig elhatározta, hogy az esetet sérelemként terjesztik az országgyűlés elé.

A zalai konzervatívok, a kormánypárt hívei persze másként látták az esetet. Álláspontjukat legmarkánsabban a Budapesti Híradó helyi tudósítója fogalmazta meg. Mivel a márciusi közgyűlésen egyetlen ellenzéki sem említette, hogy pontosan mit töröltek ki Deák beszédéből, a konzervatívok kétségbe vonták a cenzúra beavatkozását. Szerintük az volt a valódi oka a zalai ellenzék elégedetlenségének, hogy Deák a novemberi közgyűlésen “alkotmányos szellemű, épületes, szép, józan és pártszínezet nélküli nézeteket, a zalai ellenzéktől egészen különbözőket nyilvánított”, és a véleménykülönbséget az ellenzék nem akarta elismerni, mert “Deák Ferencet más téren állani nem szerethetik, s e nagy tekintélyű hazánkfiát csak saját pártjokhoz tartozandónak ismertetni óhajtják”.

Tény, hogy az adminisztrátori rendszer, valamint a kormány reformszándékának megítélésében Deák kezdetben más nézeteket vallott, mint a zalai ellenzék radikálisabb hangadói. A zalai főispán adminisztrátorral történő felcserélése Deákot is aggodalommal töltötte el, de óvott az elhamarkodott lépésektől. Várakozó álláspontra helyezkedett és mérsékletre intette a helyi liberálisokat. A zalai ellenzék Csány László vezette radikálisabb szárnya elégedetlen volt Deák taktikájával, és a megye adminisztrátorával, Festetics Leó gróffal szemben kinevezésétől kezdve ellenségesen viselkedett. A nézetkülönbségek megosztották a zalai ellenzéket, és a “legények” valamint az “atyafiak” közötti ellentéteket csak hónapokkal később, 1845 novemberében sikerült elsimítani. Az ellenzéki erők összefogására a novemberi közgyűlés előestéjén került sor. A frissen egyesült liberális tábor feszült várakozással tekintett Deák másnapi megyegyűlési beszéde elé.

A várakozást fokozta, hogy a pártalakítás előtt álló ellenzék országosan is Deákot tekintette egyik potenciális vezérének. A császári titkosrendőrség értesülései szerint feltétlenül számítottak Deák közreműködésére, mert — mint a besúgók jelentették — “Deák lenne az egyedüli, akinek más ellenzékiek rivalizálás nélkül alávetnék magukat”. Deák személyében elsősorban a korábbi évek sikeres taktikusát és mesteri kodifikátorát, valamint az ország első számú, köztiszteletben álló erkölcsi tekintélyét kívánták látni a párttá szerveződő liberális tábor élén. Az ország haladó közvéleménye számára sem volt tehát közömbös, hogy Deák miként foglal állást megyéje novemberi közgyűlésén.

A zalai közgyűlés előzményeit, lefolyását és utóéletét Festetics Leó gróf részletes jelentésben ismertette a kancellárral. Jelentése szerint Deák, “mennyire a körülmények és ellenzéki állása azt engedék, kibékülő szellemben, és úgy nyilatkozott, hogy Hertelendy Károly, kit igen hű conservatív egyénnek tekinteni szabad, Deák Ferenccel kezet fogni nyilatkozván, ily oppositió tagjának magát bévallotta, mely az igazság térén ott pártolja a kormányt, hol ez csak jót akar a hazára árasztani. […] E beszédnek kibékítő szelleme mindenkit meglepett. Az ellenzék némű főnökei — mint azt később tudám meg — nem igen elégedének meg vele, de ezt kimondani nem merték…”

Deák beszédét a Pesti Hírlap 579., 1845. november 25-i száma tette közzé. Ezt olvasva írta Wesselényi Miklós báró, a zsibói jó barát Deáknak: “Nem hiszem, hogy ezt így mondottad volna; vagy nyomtatva, vagy közölve bizonyosan rosszul van”.Válaszában Deák beismerte: “előadásom hiányosan van közölve a lapokban, nem a gyorsírónak hibájából, hanem a cenzúrának csonkító törlései miatt.”

A Deák által említett gyorsíró a vasi származású ügyvéd, Lukács János volt, aki az 1843–1844. évi országgyűlésen hivatalos gyorsíróként dolgozott. Zalába a megye volt követe hívta meg, miután a zalai közgyűlés 1845 júliusában elhatározta, hogy a helybeli tanácskozások alkalmával elhangzó beszédek megörökítésére gyorsírókat kell képezni. Zala megye közgyűlése 1846 augusztusában megbízta Lukácsot a gyorsírás tanításával, Lukács pedig vállalta, hogy mindaddig lejegyzi a közgyűléseken elhangzó beszédeket, amíg erre zalai tanítványai képesek nem lesznek. Lukács a megye 1846. november 10-i közgyűlésén látott munkához, és feljegyzési alapján rendkívül részletes tudósítást küldött a Pesti Hírlap számára. A mintegy hét teljes hasábnyi közgyűlési beszámoló három részre bontva, a Hírlap november 21-i, 25-i és 27-i számában látott napvilágot.

Lukács tudósításának eredeti kézirata ugyan nem maradt fenn, egy részletét azonban Festetics Leó lemásoltatta, és idézett jelentésének mellékleteként megküldte a kancellárnak. E részlet nem más, mint Deák Ferenc beszédének teljes, tehát eredeti és hiteles szövege. Az alábbiakban ezt, a Pesti Hírlap tudósításával összevetett szövegváltozatot adjuk közre, modernizált helyesírással. A központozásban, a szavak egybe- és különírásában, a nagy- és kisbetűk, továbbá a hosszú és rövid magán- ill. mássalhangzók használatában a mai helyesírást követjük. A cenzúra törléseit kövérített betűkkel jelezzük, az apróbb, lényegi tartalmat nem érintő, főként stiláris — feltehetően szerkesztői — változtatások pedig a jegyzetekben olvashatók. Forrásközlésünk igyekszik pontosan rávilágítani az eredeti és a cenzúrázott szöveg közti eltérésekre, és reményeink szerint meggyőzően bizonyítja, hogy a cenzor valóban megcsonkította Deák beszédét. A beavatkozás bizonyos mértékben megváltoztatta a beszéd értelmét, a cenzor ugyanis rendre kitörölte a kormány eljárásával kapcsolatos kritikai észrevételeket, erkölcsi értékítéleteket, főként azokat a szövegrészeket, amelyekben Deák a megvesztegetésre épülő kormánypolitika morális következményeire, és az ebből fakadó károkra hívta fel a figyelmet.

Pest megyének rendeifigyelmeztetnek bennünket a hon jelen állására, s a kormány új rendszeréneklehető következéseire.Aggodalmukatjelentik ők ki a haza jövendője iránt, s elmondják, mit határoztak a jelen körülmények között. Szíves köszönettel fogadom énPest megye rendeinek figyelmeztetését, ámbár mi ezen figyelmeztetés előtt is, még akkor, midőn ezen új rendszer először szóbahozatott, gyűlésileg már kimondottuk mindazokat, miket Pest megye határozott, s kijelentettük, hogy őrködni fogunk a törvények sértetlen magyarázása felett, s ha túllépnének a megyék kormányzói hivatalos hatalmuknak törvényszabta korlátain, megteendünk mindent, mit a törvény enged, alkotványosszabadságunknak s a megyék törvényes önállásának oltalmára.Osztom énis az aggodalmat hazánkjövendője iránt, s azok folytában, mik e tárgy felett már mondattak, kifejtem aggodalmamokait.

Mint ezen megyének egyik statusa,mint honpolgár szóloknyíltan s tartózkodás nélkül. Nem szereteksemmi pártot vádolni arról, hogy rossz, titkos céljai vagynak, nem szeretema szándék tisztaságát gyanúsítani, csak tények felett szeretekítélni, s tények után bírálhatommeg mások eljárását, mert az emberi kebel titkait csak Isten vizsgálhatja, nekemarról csak sejtelmemlehet, de világos tények nélkül, azaz másnak rossz szándékáról vádképpen nem szólhatok.

A cél, melyet ezen úgynevezett új rendszernéla kormány nyílván kitűzött, melyet a kormány emberei hirdetnek, s mely azon levelekben is, mik által a más hivatalokat is viselő főispánok fel valának szólítva, hogy az egyik vagy másik hivatalról mondjanak le, világosan kijelentetett: a megyei beligazgatásnak jobb karba hozása. Ez a cél jó és törvényes, sőt tekintve a megyék beligazgatásának jelen állapotját, sok tekintetben múlhatatlan szükséges. Csak az eszközök is, melyekkel e célra dolgozik a kormány, jók és törvényesek legyenek, szívesen kezet fogunk véle a kitűzött célnak elérésére. De ami eddig történt, sok sikert nem ígér. Tudom énazt, hogy mindazon hiányokat, mik számos évek hosszú során keresztül támadtak, rövid idő alatt helyrehozni s a beligazgatást rögtön megjavítani nem lehet; az eddig lefolyt néhány hónap alatt lényeges eredményt én sem reménylettem.De aggódva mondomki, hogy mik eddig történtek, még reményt sem igen nyújtanak, hogy ily úton meg fog javulni hazánkban a megyék beligazgatása. Éna leendő javulásnak még első csíráját sem látomlétrehozva, sőt meg vagyokgyőződve, hogy azok, miket a kormány némely emberei több megyékben tevének, újabb bonyolódásokat szültek inkább, újabb ingerültséget és pártoskodást; úgy valának intézve, mintha éppen nem a beligazgatás hibáinak megigazítására lettek volna irányozva, s fájdalom, el lehet mondani, hogy újabb akadályokkal nehezítették a kormány kitűzött szent céljának elérhetését. De talán el lesznek majd hárítva törvényszerű úton ezen akadályok. Várjuk be lépésről lépésre a tényeket, s majd azok után ítéljünk az egész felett.

Aggodalmamnakoka nem az, hogy a kormány pártot igyekszik magának szerezni,pártot, mely erős legyen és szilárd és hatalmas befolyású; mert hiszen ez a törekvés még magában nem törvénytelen, ezt teszik a kormányok más alkotmányos nemzeteknél is, sőt bókol ezáltal némileg a kormány a közvéleménynek, melyet meg akar ekképpen nyerni, mert nem tartja jónak, vagy nem tartja szabadnak a hatalom erejével fellépni, hanem a nemzet alkotványoserejét kívánja használni kitűzött céljának kivitelére. Csak majd, ha ezen kitűzött cél jó és törvényes, az eszközök is, miket a kormány használ, jók és törvényesek és becsületesek legyenek, mert azonelv, mit a boldog jezsuiták elvének mondanak, s miszerint “finis sanctificat media”,rég kihalt már, úgy hiszem,a becsületes emberek kebeléből.

Nem akarok énkételkedni azon, hogy a magyar kormány magas hivatalnokai oly férfiak, kik jót akarnak, oly férfiak, kik a hon boldogságát, a nemzet felvirágzását akarják eszközölni. Hiszen mi érdekök is volna elárulni, megrontani azon hazát, melynek ők is tagjai. Akaromhinni, mit ők magok, vagy legalább őrólukmondanak, miszerint csak azért igyekeznek ők erős, hatalmas és szilárd kormánypártot szerezni, hogy ezáltal jót eszközölhessenek a hazának és e hazában. De ha kétkedés nélkül hiszemis azt, van mégis valami, ami nékemfélelmet és aggodalmat okoz. Egyik az, hogy lesznek, kik a kormány érdekében s a kormánypártnak megerősítésére nem válogatják meg az eszközöket, s ahol szükségesnek hiszik, vesztegetéshez is nyúlnak. Fogja-e tagadni valaki, hogy erre már eddig is mutatkozott hajlam a hazának több vidékein? A vesztegetés nemcsak törvénytelen, de veszedelmes eszköz is, veszedelmes kivált a kormány embereinek kezében. Azt fogja talán mondani valaki, hogy vesztegetések eddig is történtek, hivatalokkal s hivatalok ígérésével. Ez meglehet, de én erről vádolni senkit nem akarok.

Nem kárhoztatom, sőt tisztelemaz oly becsületes férfiút,ki keblének tiszta meggyőződését fent tartva és követve, közhivatalt vállal, hogy erejét, tehetségét a közállomány szolgálatára fordítsa. Mert hiszen, hol szükséges inkább a becsületes ember, mint éppen a közhivatalokban? Megvetést csak az érdemel, ki keblének tiszta meggyőződését, lelkiismeretét, egyszóvalönmagát megtagadja, hogy hivatalba léphessen. Láttam nemegyszer férfiakat, kik rögtön vagy fokonkint megváltoztatták előbbi nézeteiket és elveiket. Láttam és ismerem az ily változások szimptómáit; az ily férfiú, ha oly közpályán van, hol szólani kötelesség volna, midőn változni készül, kezdetben hallgat, később egyes, de kisebb érdekű tárgyakról másképp szól, mint előbb szólott. Végre pedig elvbarátainak valamely lépése felett megbosszonkodik, vagy haragot színlelve indulattal kijelenti, hogy ezt tűrni, s ily ösvényen járni nem lehet. És rögtön megváltoztatja nemcsak azon lépésre nézve, de más fontos tárgyakban is előbbi elveit. Ahol az ily szimptómákat fokonkint bekövetkezni láttam, ott már a tökéletes megváltozást is előre sejtém. Nem állítomazonban, hogy az ily változás mellékes célbóltörtént. Lehet, hogy ily férfiúnak meggyőződése valósággal változott, éspedig mellékes tekintetek nélkül változott, tiszta és alapos okokból. Mindezek felett csak Isten ítél. Megtörtént ugyan, hogy a változás után nemsokára az ily férfiú közhivatalt nyert, de hogy a közhivatal jutalma lett volna megváltozásának, azt ismét állítani nem merem.Lehet, hogy őtet egyedül alkalmatos voltáért, eszéért ésbecsületes jelleméért mozdították elő. Éntehát a hivatalok általi megvesztegetésekről, miket eddig történteknek lenni állítanak némelyek, positívumabban nem szólhatok.De légyenbármiképpen a dolog, a megvesztegetés mindenkor csak alacsonyeszköz, és annak nemei közt legalacsonyabb,legveszélyesebb a pénzzel s egyéb anyagi érdekekkel történt megvesztegetés. Közhivatalaink eddig jövedelmesek nemigen valának, s ki azokat elveinek, meggyőződésének megtagadásával hajhászta, azt hiúság ösztönözte inkább, nem pedig anyagi érdekek. Jellemsértő ugyan az ily hiúság is, de a hiú emberben igen gyakran van mégis valami lovagi, s ennek oka talán éppen hiúságában fekszik. Nem egy példa van arra, hogy oly férfiak, kiknél a hiúság legyőzött minden egyéb tekintetet, s kik meggyőződésök ellen cselekvének, csakhogy hiúságukat kielégítve, hivatalba léphessenek, utóbb mégsem engedték magokat vak eszközül használni oly dolgokra, miket rosszaknak tartottak, s a keblökben ismét felébredt lovagias érzés megóvta őket az alacsonyságoktól.De az olyan ember, ki pénzért árulja meggyőződését, ki a hivatalt azért hajhássza alacsonyutakon is, mert annak anyagi hasznai után eseng; az olyan ember, kit pénzzel, anyagi érdekekkel vesztegettek meg: gyalázatos és megvetésre méltó mindenkor, mert kebléből kialudt a becsületesség utolsó szikrája, és lelkiismerete portéka,mely a többet ígérőnek kezébe kerül. Most, miután nálunk is gazdag fizetéssel van ellátva a hivatalok egy része, s ekképpen anyagi érdekekkel is kínálkozik, félek,hogy a hivatalt hajhászók száma meg fog szaporodni, éspedig olyanok által szaporodik meg, kik az erkölcsi süllyedés legmélyebb mocsarába süllyedtek. Mert nem azért kerestek hivatalt, hogy a közállománynak szolgálhassanak, nem azért, hogy hiúságokat kielégítsék, hanem alacsony haszonlesésből, pénzért és anyagi érdekekért. Félek, hogy lesznek, kik ily mocskos célból bocsátják magokat áruba. Félek, hogy lesznek a kormány emberei között, kik azon túlbuzgóságból, hogy a kormány pártjának minél több követőket szerezhessenek, mert hiszen ezt tartják most sokan a kormány érdekében teendők között első és legfontosabb feladatnak, azon túlbuzgóságból, hogy az ellenzéket minél inkább gyengítve, a kormány befolyását minél inkább neveljék, az ily vásárolható embereket is eszközül fogják használni, s a kormány nem lesz mindég eléggé óvatos az ilyen embereket elmellőzni.

Nem állítom én,hogy a kormány azért emelte fel némely hivatalnakfizetését, hogy azokkal még inkább vesztegethessen, de ismétlem, hogy félekmégis, miszerint lesznek, kik magokatáruba bocsátják, ésa kormány főbbjeinek egyenes akaratjánkívül is találnak vevőkre, vagy legalább bíztatókra. Isten őrizze pedig nemzetünket attól, hogy pénzen vásárolt emberek kezeibe kerüljön bármi hivatalos hatalom. Isten őrizzen attól, hogy a kormány pénzzel és anyagi érdekekkel közvetve vagy közvetlenül vesztegethessen.

Másik aggodalmamaz, hogy a magyar kormánynak főbbjei, a legszentebb cél ésa legtisztább szándék mellett is, hibázhatnak számításukban; éspedig hibázhatnak olyképpen, hogy miután ők nagy és biztos többséget szereztek a kormánynak, s miután az ezen többség erejével eszközlött törvények által dönthetetlen erőre emelték a kormány hatalmát és befolyását, ezen erőt és hatalmat ők nem fogják használhatni a nemzet érdekében, hanem használják azt mások, kiket idegen érdekeknek befolyása tol majd fel őhelyettök a kormányzásra; éspedig használják egészen más célokra, s nem a nemzet érdekében, hanem ugyanazon idegen elemeknek befolyása alatt, idegen érdekekben, s akkor majd a kormány hatalmas befolyása ellen nem lesz párt, mely hatályosan felszólaljon, mert ezen párt most őáltaluk, talán tiszta szándékkal, s nem rossz célból, meggyengítve, leverve és eloszlatva, ismét új erőre kapni egykönnyen képes nem leend.

Annak, mit a magyar kormány főbbjei most tesznek s tenni ígérnek, két felvonása van. Első, amin jelenleg dolgoznak: megerősíteni, hatalmassá tenni a kormánypártot, s meggyengíteni az ellenzéket, hogy majd az ekképp megerősödött magyar kormány akadály és ellenszegülés nélkül mennéltöbb jót eszközölhessen. A második felvonás lenne azután mindezen jónak valóságos eszközlése. Éna politicában nem a személyt tekintem,hanem a dolgot, s tegyen jót akárki, köszönettel fogadom.Szívesen üdvözlöm éna kormányt s annak embereit azon ösvényen, melyen a haza boldogságát előmozdítják, s éppen nem bántazon hiúság, hogy a jó egyedül általunk s elvbarátaink által történjék, csak megtörténjék; s örvendeni fogok, ha megérhetemazon időt, midőn az ellenzéknek hatályosan fellépni szükséges nem lesz, mert a kormány tudja és akarja is a jót törvényszerű utakon eszközölni. De vajon eddig is az ellenzék gátolta-e a kormányt a jónak eszközlésében? A magyar kormány főbbjeinek csak az ellenzékkel kelle-e küzdeni? Nem tettek-e több akadályt,több nehézségeket más elemek, mik nem e hazában vagynak, más érdekek, mik a magyar érdekkel ellenkeznek, s ezen akadályokat könnyebben fogják-e legyőzni a magyar kormány főbbjei, ha az ellenzék teljesen elgyengülve, s hatástalanná válva, határtalanná lesz a kormány befolyása e hazában?

Megtörténhetik, hogy a dolgok folyamatjaaz első és második felvonás között megszakad, és a mostani magyar kormánynak főbbjei a legtisztább szándék mellett sem tudják legyőzni azon gátokat, miket az említett idegen elemek s érdekek gördítenek a Magyarországban eszközlendő jónak elébe. Megtörténhetik, hogy más szereplőklépnekmajd őhelyettök a második felvonás előtt,kiknek szándékuk s céljaik egészen mások lesznek, s azokat a kormánynak határtalanra nevelt befolyása által könnyebben fogják eszközölni, mint eszközölhették volna egyébkint. Részletesebben a dologról nem szólok, aggodalmam még azon esetben is, ha a magyar kormány főbbjeinek céljai szentek, szándéka tiszta, úgy hiszem, nem egészen alaptalan.

Az ellenzéket, politicai józan értelemben, abstractfogalomnak nem tartom.Az ellenzéknek nem szabad a kormány minden lépéseit sterveit csak azért ellenzeni, mert azok a kormánytól jövének. Kísérje az ellenzék figyelemmel a kormány minden lépteit. Őrködjék szigorúna törvények sértetlen fenntartása felett. Minden hibát, minden törvényszegést rójon meg személyes tekintet nélkül,minden hiányt fedezzen fel, nyilatkozzék pártérdek és mellékes tekintetek nélkül. Törvény, igazság és lelkiisméretesmeggyőződés szerint, félelmet, csüggedést, önhaszonkeresést ne ismerjen, s védje mindenkor az alkotványos szabadságnak és törvényes rendnek egyesült érdekeit. Ez az ellenzék nemes feladata, ez legszentebb kötelessége. A magyar ellenzék kitűzte magának feladatul még azt is, hogy igyekezni fog a korszerű haladásnaktörvényes ösvényén kifejteni nemzetünk szellemi s anyagi erejét. Ez ama fentemlített másik feladással éppen nincs összeütközésben, mert annak, ki a kormány egyik vagy másik lépését törvénytelennek látva, az ellen nyíltan és határozottan felszólal, miért ne lehetne másrészről ugyan a kormánynak valamely közhasznú s törvénybe nem ütköző tervét buzgón pártolnia? Vagy ha ő a teendők során valamely javaslatot célszerűnek lát, miért ne léphetne fel azzal, vagy miért ne védhetné azt, midőn más által tétetik, habár a kormány azon javaslatra nézve nem nyilatkozott, vagy kezdetben talán ellenkezőleg nyilatkozott is? S ez utolsó esetben, miért ne lehetne igyekeznie,hogy a kormányt s polgártársait meggyőzze azon javaslat célszerűségéről?

Véleményemszerint nem lehet szigorún elválasztó falat húzni, mely a haladásnak pártolóit az ellenzék embereitől - kik nem a haladásnak, csak a törvényszegésnek, vagy oly haladási lépéseknek ellenzői, mika hazának több kárt okoznának, mint hasznot, - egymástól szorosan elválassza; nem lehet az ellenzék embereit tespedésre, a haladás pártolóit pedig a kormány minden lépteinek pártolására kárhoztatni, mert ez a polgárok véleményének szabadságát semmivé tenné, azon szabadságot, miszerint ki-ki a közérdekű tárgyak felett, a törvény korláti között, önbelső meggyőződése szerint nyilatkozhatik.

Ily értelemben nem könnyű az oppositiótagjának lenni. Nem cifraság ez, melyet csak azért keressen valaki, hogy hiúságát kielégítse.Hideg és komoly megfontolás a tárgyak megítélésében, csüggedést nem ismerő buzgóság a jónak ismert vélemény védelmében szükségesek az ellenzék tagjaiban, és azon elhatározás, hogy kimondja véleményét, habár az többséget nem nyerne is, habár azt harsány kiáltozások bíztató hangjai nem támogatnák is, kimondja nyíltan, ha maga maradna is. És éppen ezért az ellenzéknek kötelessége ugyanaz marad, bármi csekély számra leolvadnak is tagjai. Lehet, hogy a közelebb reánk következő időkben gyérülni fognak a magyar ellenzék sorai; eltávoznak azok, kiknek valóságos meggyőződése változott, elhullnak, kik egyedül hiúságból vagy mellékestekintetekből állottak eddig az ellenzékhez; de ha csak tíz férfiú marad is, legyen csüggedetlen, vigyázó és becsületes,hasznos szolgálatot teend a hazának, habár hatása kisebb lenne is. Az ellenzéket legyőzni, s a kormánypártot megerősíteni nem nehéz feladása a kormánynak, ha e célra minden eszközökkel élni kész.Mert ha a hazában lévő becsületes emberek egy része meggyőződésből a kormány érdekeit pártolja, a másik rész ugyan meggyőződésből az ellenzékhez tartozik, a többség azé lesz, ki az ingatag, nem szilárd és nem tiszta jellemű emberek tömegét, azon embereket, kiket nem az okok, nem a haza közjavának tekintete, hanem érdekek vezetnek, megnyeri. Ilyen emberek száma minden országban, fájdalom, igen nagy, ezeket pedig, ha a kormány eszközeinek választásában nem kényes, mert többet adhat, többet ígérhet, könnyen megvesztegetheti, s szomorútapasztalásból ismerheti a magyar a korteskedésnek káros következéseit s erre nézve igazán elmondhatni, hogy “Iliacos intra muros peccatur et extra”.A korteskedés, legyen az kicsinyben vagy nagyban, az ország lakosainak bármely osztálya között, valóságos mételye a hazának, mert ezáltalember és vélemény portékává aljasul, melynek, mint egyéb portékának a piacon, a kereskedők szavával élve, a körülményszerint ára szakad, s kinek legtöbb a pénze, legtöbbet vásárolhat. Ha meg akarja gyöngítenia kormány az ellenzéket, vagy legalább hatástalanná tenni annak törekvéseit, ahelyett, hogy befolyásának minden erejével pártot akarjon szerezni, s a megyékben minden szakadást, minden egymásba ütközött magánérdekeketaz ellenzék gyengítésére s önpártjának erősítésére siessen használni, van egy más, talán biztosabb s bizonyosan nemesebb mód, mely a honra is nem veszélyt, hanem inkább áldást hozó lenne. Álljon a kormány minden pártok felett, tartsa meg szigorúna törvényeket, teljesítse azok rendeletét; tegyen minél több jót a nemzet szellemi s anyagi erejének kifejtésére,legyen részrehajlatlan, s ezáltal tegye lehetetlenné az ellenzéknek, hogy lépései ellen alaposan felszólalhasson; minden alap nélkül pedig, ha felszólalnának némelyek, ne törődjék az ily felszólalásokkal. Ha a kormány nem csak egyes esetekben, de átaljábanmindenkor és mindenben a jog és igazság terén álland, az ily felszólalások hatás nélküliek fognak maradni. De ha a kormány más utat követ, ha pártját neveli mindenáron, ha elnyomja az ellenzéket még oly dolgokban is, mikben annak igazsága van, akkor bármi tiszta célból tette lépéseit, átkot és veszedelmet hoz a hazára.

Midőn két párt áll felhevülve egymás ellen valamely hazában, két mód lehet a megzavart egyetértést helyreállítani, s a felindult keblek békétlenségétlecsillapítani. Egyik a békés kiegyenlítésnek szelíd eszköze, másik Machiavell tanítása szerintaz egyik pártnak megsemmisítése. Óhajtom s reménylem,hogy a kormányhazánkban nem ezen utóbbi módotfogja követni.

Már ha kérdezné valaki, mi lehetne mindezek ellen,mi a nemzetet a süllyedéstől megóvja, más feleletet adni nem tudnék,mint azt, mire a világ történetei utalnak: ti. a nemzetnek szilárd és becsületes jelleme. E nélkül veszve vagyunk. De történjék bármi, nekünk,kik az ellenzékhez számíttatunk, ha valaha, most leginkább kötelességünk szigorún vigyázni minden lépéseinkre. Vessen ki-ki számot belső meggyőződésével, s mit józan megfontolás után jónak lát, s mit keble Istene sugarl,amellett álljon meg ingatlanul, csüggedést nem ismerő szilárdsággal. Ne tekintsük az oppositiót fénynek, cifraságnak, ne tekintsük azt oly pártnak, melynek feladásamegtámadni azt is, ki nem vétkes, ellenzeni azt is, ami jó, csak azért, mert mástól származott. Tegyük félre a rosszindulatnak s alaptalan gyanúsításoknak ezerszínű szemüvegét, nehogy számításainkban s a teendők megítélésében csalatkozzunk. Ne higgyük állásunkat könnyűnek. Isten s világ előtt felelet terhével tartozunk minden cselekvéseinkért, mert egy-két hibás lépés rossz következéseket húzhat maga után, egy félreértés is nagy kárt okozhat a hazának. Őrködjünk, tűrjünk, és ami jót lehet, cselekedjünk. Igyekezzünk becsületes úton sükertszerezni becsületes törekvéseinknek, de tüsténti sükerreménye nélkül is teljesítsük kötelességünket.

Visszatérve márPest megyének levelére, ismétlem véleményemet,miszerint Pest megye figyelmeztetését köszönve, jegyzőkönyvbe kell iktatni,hogy Zalának rendei magokévá teszik Pest megyének határozatát, s azt, mit e tárgyban a júliusiközgyűlésen kimondottak,most ismét megújítják.

Festetics Leó gróf, zalai főispáni helyettes Dákán, 1845. november 30-án írott jelentésének melléklete. Magyar Országos Levéltár, A 45 Magyar kancelláriai levéltár, Magyar királyi kancellária. Acta Praesidialia 870/1845.

Gyorsírói feljegyzés alapján készített egykorú másolat.

Cenzúrázva kiadta: Pesti Hírlap, 1845. november 25. (579. sz.) 346–347. Közli Kónyi Manó: Deák Ferencz beszédei. Bp, 1903. 2. köt. 93–100.