Török Enikő

Bél Mátyásnak a címben szereplő területre vonatkozó leírásai is a Notitia keretében készültek, de nyomtatásban akkor nem jelentek meg, kéziratban maradtak ránk. Külső-Szolnok vármegye ismertetése Heves megye leírásánál található, hisz 1569-ben Külső-Szolnok megyét Heves megyéhez csatolták. A kézirat 1735-re készült el, ekkor a Helytartótanács elküldte Heves megyéhez, de 1736-ban a megye nem járult hozzá kinyomtatásához, mivel véleménye szerint a katolikus egyház számára elfogadhatatlan megállapításokat tartalmazott a munka.A Jászság és a Nagykunság leírása a kunok és a jászok kerületeinek ismertetésében olvasható, Fodor Ferenc szerint a kézirat 1731-ben készülhetett.A megyeleírásokkal kapcsolatban Lukács Károly is megjegyzi, hogy ezekben több helyen csak általános és határozatlan megállapítások olvashatók, kevés bennük a pontos, számszerű adat, mégis nagyon sok szempontú az ismertetés, például a történeti földrajz és a történeti ökológia több területére vonatkozóan sok információ gyűjthető össze belőlük.

Mikoviny Sámuel készítette a térképeket a nyomtatásban megjelent Notitia első négy kötetéhez, de kérdéses, hogy ezeken kívül még mely megyék térképeit készíthette el. Ismerjük Bél Mátyás kéziratos feljegyzését, amelyet 1742 és 1745 között készíthetett, s melyben vázolja az ötödik és a hatodik kötet tartalmát, valamint hogy az egyes térképek elkészítését kiktől várja. Még harminchét megye leírása volt hátra, de csak tizenhat megye térképének elkészítésére volt embere. Ebből hat megyetérképet, Trencsén, Bács-Bodrog, Ung, Máramaros, Csongrád, Heves és Külső-Szolnok megye térképeit várta Mikovinytől. Ezek közül Fritsch András Erik és Libay József másolatában ismerjük Trencsén megye térképét, és Fritsch rajzában Bács-Bodrog és Ung vármegyékét. Bár Heves és Külső-Szolnok megyék mappáit is neki kellett volna megrajzolnia, de lehet, hogy ezek végül nem készültek el vagy lappangnak. Azonban korai térképein épp a címben szereplő területeket ábrázolta. Az általam ismertetett térképek közül három egyértelműen Mikoviny munkája, egyet pedig a Mikoviny-iskola egyik tagja készíthetett.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtárában megtalálható az egész Jászkunságot ábrázoló Mikoviny-térkép is. Címe a térképtükör jobb alsó sarkában olvasható: MAPPA PARTIS REGNI HVNGARIAE qua JAZYGES CVMANI MAIORES et MINORES CONTINENTUR... A színezett kéziratos térkép címfelirata mellett illusztráció látható. A térképlap nagysága 124 X 111 cm, a térképtüköré pedig 107 X 120 cm. A címfelirat felett található az egyszerű aránymérték, mely szerint egy geometriai vagy német mérföld 4,6 cm. Az átlós aránymértéket a címfelirat alatt helyezte el Mikoviny, s ennek alapján 6000 párizsi hexaped 7,2 cm. Ezek alapján számított méretarány kb. 1:160 000. Az északi tájolású mappa fokhálózati beosztása itt is a keretmezőben van, percenként jelölve, 5’-ként számozva. A térképrajz egy helyen belenyúlik a díszítést is tartalmazó keretmezőbe. A 46° 5’ és 47° 50’ északi szélességek, valamint az alsó keretmező szerint a 40° 30’ és 42° 45’ keleti hosszúságok közötti területet ábrázolta Mikoviny. A felső keretmezőben feltüntetett szélső hosszúsági értékek: 40° 27’ és 42° 48’.

Az előbbiekben ismertetett három térképlap keletkezésének dátumát nem tudjuk, Hrenkó Pál véleménye szerint 1732–33 között keletkezhettek. A másik probléma ezekkel a térképekkel kapcsolatban a kezdőmeridián kérdése. Még nem a pozsonyi kezdődélkör alapján szerkesztette őket Mikoviny, valószínűleg a korabeli kezdőmeridiánok közül az Azori-szigeteken, pontosabban a Sao Miguel szigeten átmenőt használta.

A forrásokban eltérő megnevezésekkel szerepel Heves és Külső-Szolnok vármegye. Bél művében csak egyszerűen Heves megyéről van szó, Mikoviny jászsági térképén szintén Heves megye felirat szerepel. A nagykunsági és a jászkunsági lapokon azonban a Com{itatus}. Szolnok Exterior és Com{itatus}. Hevesiensis feliratok olvashatóak, de megyehatár jelölés nincs a két megyenév között. A megyenév elhelyezéséből arra lehet következtetni, hogy Külső-Szolnok megye nagyjából megfelel a megyeleírásban szereplő Tiszai járásnak, bár a térképen nincsenek feltüntetve a járások. A Külső-Szolnok megyei térkép is megerősíteni látszik ezt a feltételezést, itt Külső-Szolnok megye határát szaggatott vonal és piros határszalag jelöli, a járások nincsenek feltüntetve.

A térképeken látható, hogy a síkságot csak a kunhalmok tarkították. Mikoviny a Jászságban jelöli és megnevezi a Boldog Aszony halmát, s még oldalnézeti rajzot is helyez ide, ezenkívül Mesterszállástól délnyugatra, Bánhalmánál és Kegyelnél van halomra utaló jel. Nagyon bizonytalan jelölésük a Külső-Szolnok megyei térképen is megtalálhatók.

Bél szerint a vidék földje termékeny, de különböző megmunkálást igényel, néhol egyszeri, néhol kétszeri és néhol háromszori szántás szükséges. A Tisza partján kövér feketeföld volt, amely egyszeri szántásra is terem, de a folyó gyakran elönti. A Nagykunságon is kövér, feketés föld található, amelyet nem kell trágyázni. Bár Bél több falunál arra panaszkodik, hogy nagy az árvízveszély, másutt azt olvashatjuk, hogy „a mélyebben fekvő talaj kevésbé termékeny és jobbára szikes. Mindenütt hatalmas kiterjedésű pusztaságokat láttunk, csak a szarvasmarhák — tehenek, ökrök, tinók — járják, a föld pedig úgy fehérlik, mintha teleszórták volna sóval.” Hasonló problémával küszködtek az emberek a Kiskunságon is. Tiszainokánál, Tiszakürtnél, Tiszaugnál, Tiszasasnál és Tiszabőnél a talaj „ragacsos”. Taskony földje kavicsos, de jó kaszáló. „Tűrhető talaj” van Abádnál, Szalóknál, Tiszaderzsnél, Tiszaszentimrénél, Tiszaörsnél, Tiszaszőlősnél. Mikoviny térképein szembetűnően kicsi a vonalkázott négyszögekkel jelölt szántóföldi parcellák területe, mely a ritka településhálózattal, a gyér népsűrűséggel és a föld nedves, vizes voltával magyarázható. Bél szerint Kunhegyesnek, Jászárokszállásnak kevés szántóföldje van, Túrkevének pedig egyáltalán nincs szántóföldje. Ezzel szemben Mikoviny vonalkázott négyszögekkel Túrkevétől északra szántóföldet jelöl. Mikoviny ezen kívül pontozott vonallal a falvak és a puszták határait is jelöli a Jászságban, a Nagykunságban és Külső-Szolnok megye egyes részein. Bélnek az a megállapítása, hogy több település határa szűk, a település lélekszámának ismeretében mérhető fel. Sok helyen vannak rétek és legelők, bőséges a fűtermés, és a nedves pusztaságokon sűrűn és köldökmagasságig nő a fű.

A vízrajz a síkrajz része, a térképen fontos tájékozódási elem, de az elemzést gyakran megnehezíti, hogy kevés folyó- és víznevet tüntetnek fel és a folyótalálkozások után általában nem ismétlik meg a folyó nevét. Bél munkáiban is sokszor csak nagyon rövid ismertető olvasható egyes folyókról és vízfolyásokról, s jó néhányról nem is tesz említést.

Mikoviny kettős vonallal jelöli a nagyobb folyókat, s a folyásirányukat is jelzi, a jobb partot vastagabban húzza meg. Térképein így ábrázolja a Tiszát, a Köröst, a Zagyvát és a Tarnát. Kettős vonallal jelöli a kisebb patakokat, a Hajtát és a Tápiót, illetve folyók mellékágait, mint a „Holt Tarnát”. A mocsaras medreket halványabb kettős vonallal tünteti fel, és vízfelületüket vonalkázza, például a Kakat-, az Üllő-, a Büdöstó-, a Kishék-, a Nagyhék-, a Kengyel- és a Hortobágy-ér, valamint a Berettyó folyó esetében. Kivételt képez a nagykunsági térképlap, amelyen a Kakat-eret kettős vonallal tünteti fel Mikoviny, s jobb partját megvastagítja. Ezzel arra utalhat, hogy a Kakat-ér a Tisza vizét vezeti le, tehát a Tisza egyik ága. Ezt Bél is megerősíti. A mocsarakat vonalkázás és fűcsomók jelzik, például ilyen jelölés látható a Tisza árterületén, a Kakat, a Kara János, a Kunlaposa és a Sárrét mocsaraknál.

Az Alföld nagy részén halványabb és sokkal ritkább mocsárjelölés figyelhető meg, köztük elvétve fordul elő a parcella- és az erdőjel. Valószínűleg Mikoviny így akarta érzékeltetni azt, hogy időszakosan e területeket is elönti a víz, illetve azt, hogy az itt levő rétek és legelők sok esetben vizesek, mocsarasak. Bél Mátyás erről így ír: „Ahova a víz nem jut el, ott is nedves a föld, túlburjánzik a gaz, elnyomja a gabonát.”

A sárga keretmezős térkép jelölésrendszere ettől egy kicsit eltérő. A nagyobb folyókat kettős vonalak jelölik, a vízfelület kék színű, a jobb part vastagabb. Így szerepel a térképen a Tisza, a Körös és a Zagyva. Vonalkázás és barna színezés mutatja a mocsarakat, a mocsarak nevei nem szerepelnek. A kisebb vízfolyásokat halvány kettős vonal jelzi, a mocsaras ereket pedig kettős vonal és vonalkázás a vízfelületen. Az utóbbira példa a Kengyel, a Nagy Szeg, a Kis Szeg, a Berettyó és a Kakat-ér.

A térképek visszaadják a Tisza középszakasz jellegét, „számtalan kanyart vetve végigöntözi” a területet, mellette holt medrek és morotvák láthatóak. A Mikoviny-térképeken a Tisza kanyargása egyformán van berajzolva, s árterületén a mocsár jele látható.

A Zagyva — amelynek régi medreiben alakult ki a Hajta-folyás (Almási-ér) és a Hajta mocsár — Szolnoknál torkollik a Tiszába, mellékvizei a Tarna és a Tápió. A jászsági térképen a Zagyva Jászfényszarunál, a Galga torkolatánál mocsarat képez, amelyben kis szigetek is láthatók, a jászkunsági térképen itt mocsárjel nincs, de a Zagyva négy szigetet fog közre. Ezután mocsaras terület látható még Jászfelsőszentgyörgynél a Zagyva bal partján, és Jásztelektől északra, amelyet egy ér táplál. Ez a Zagyvából szakad ki Jásztelek után. Jászberény előtt is kiszakad egy ér a folyóból, a várostól északra halad, s Jászjákóhalmával szemben három ágban a Tarnához kapcsolódik.

A jászsági térkép szerint Jászalsószentgyörgy előtt is indul egy ér a folyóból, kelet felé tart, majd négy — a jászkunsági térképen két — ágra szakadva átszövi Jászladány határát, s az egyik ág Jászladánytól délre mocsarat táplál. Ezek az erek annak az érrendszernek a részei, amely a jászkunsági térkép szerint a Tiszával is kapcsolatban áll. Mikoviny térképein ez az érrendszer a Tiszától, Pély, Tiszasüly és Kőtelek környékéről két ágban kiindulva Jászkisér, Jászladány és Jászalsószentgyörgy felé tart. Sajnos itt nincsenek feltüntetve vízrajzi nevek, így elég nehéz őket beazonosítani. A helyzetet még megnehezíti, hogy kérdéses, mennyire pontosak a térképek — például a települések egymáshoz viszonyított helyzete gyakran pontatlan — , illetve, hogy a gyakori árvizek kisebb-nagyobb változásokat eredményeztek a táj arculatában. Külső-Szolnok vármegye térképén (1081) Tiszasülytől délre csak egy halvány kettős vonallal jelölt meder nyúlik ki a Tiszából, Tizsakürtöt körülveszi és a Jászság felé tart.

Bél Mátyás is teret szentel e települések ismertetésekor a vízrajzi viszonyoknak. Nagykörű „a Tisza kanyarulatában fekszik,... Sok áradás gyötri, ezért nem tud fejlődni,...”. Szentiván ott fekszik, „...ahol a Tisza kanyart vet s itt egy mocsaras ágat bocsát ki, ezért ezt az ágat mélysége miatt Mélyérnek hívják. Sok kárt tesz ez, de hasznos is lehet, mert tele van halakkal.” Máshol azt írja Bél, hogy a Mélyér Szajollal szemben, Szolnok előtt visszatér a Tiszába. A Mikoviny-térképeken van Szentivánnál a Tiszának egy ága, de ez nem sokkal kiszakadása után visszatér a Tiszába, ez nem lehet a Mélyér. Bél Mátyás szerint tehát a Mélyér a Tisza egyik ága, a Tisza vizét szállítja, ezzel szemben Fodor Ferenc szerint a Jászkisér környéki mocsarak vizét vezette a Tiszába, Györffy György szerint pedig a Tisza árterületének és a Holt-Tarnának a vizeit. Lehetséges, hogy attól függően, hogy éppen melyik folyó áradt, annak a vizeit szállította. Jászkisérről és Jászladányról megállapítja Bél, hogy nekik „a Tisza nyújt gazdag posványokat és bennük halbőséget.” Jászkisér ismertetésekor külön is szól a nádas mocsarakról és posványokról, „...melyekből a lakosságnak bőven van hala, kivált tavi csíkja, nem kevésbé vízimadara, szalonkája, vadkacsája és szárcsája.”

A Tarna holt medrek sorozatával szövi át a Jászsági-sík keleti felét. Mikoviny térképén (623) a Holt Tarna Tarnabod alatt ágazik ki a Tarnából, s Tarnaörs és Jászjákóhalma között több ágban tér vissza. A Tarna-folyás, mely valaha Jászkisér felé tartott, nem szerepel a térképeken, bár a jászsági mappán egy vizes terület húzódik a Tarnától Jászkisér felé. Az Ágói-patak Horttól délre, a Bene-patak Ludas és Nagyfüged között mocsárban ér véget, vagyis nem ömlöttek a Tarnába. Bél szerint a Bene patak Nagyfügednél „láthatatlan mederben a föld alá bújik, nagy tócsákat hagyva maga után.”

A Tápiónak egyes térképeken kettő, másokon három forrásága van, s a Zagyva jobboldali mellékfolyója, Újszásznál ömlik a Zagyvába. A Hajta Tóalmás körül ered, Jászberénytől délre egy mocsárban ér véget.

A Tisza, Zagyva és a Tarna folyók, valamint az itt levő nádas mocsarak amilyen nagy hasznára voltak a vidéknek, ugyanolyan nagy kárt is okozhattak. „Ugyanis a Tisza kiöntéseivel feltartóztatja a Zagyvát meg a Tarnát, s a vidék nem csak átnedvesedik, de víz alá is merül. Tehát lehet, hogy szívből örül gabonájának, legelőinek, de gyakran szomorkodik is, mivel az áradások mindenét elpusztítják.” A Tarna áradásainak okaként is hasonlóan ír Bél: „...a Zagyvába való torkollása helyén a Zagyva nagy víztömege visszanyomja a Tarna megdagadt vizét.”

A Közép-Tiszavidéken a Tisza egyetlen baloldali mellékfolyója a Körös, Csépa mellett torkollik a Tiszába. A Hortobágy és a Nagykunság tele van elhagyott Tisza-medrekkel és morotvákkal. Elhagyott Tisza-meder például a Hortobágy és a Kakat-ér. A Berettyó a szabályozások előtt a Körös mellékfolyója volt, Bakonyszegtől nyugatra eltűnt a Nagy-Sárrét mocsaraiban, majd Bucsa alatt folydogált a Mezőtúr alatti torkolatáig. A mai Hortobágy–Berettyó Bucsa feletti szakasza volt eredetileg a Hortobágy, amely a Berettyó Nagy-Sárrét alatti mellékvize volt.

A Berettyó a Mikoviny-térképeken nem Bucsánál, hanem Túrkevénél szakad ki a mocsárból, Bucsa puszta a Sárrét mocsarai közt fekszik. A Külső-Szolnok megyei térképen pedig medre nem vesz el a mocsarak között, a jobb partján fekszik Udvari, Csudabala, Csejk és Mezőtúr, bal partján pedig Dévavány, Póhalom és Sima.

A Nagykunság területén hatalmas összefüggő mocsaras területet ábrázolnak a Mikoviny-térképek, amely négy fő részből áll: Kakat, Kara János, Kunlaposa és Sárrét, s a szomszédos megyék területére is átnyúlik. Nagyjából a Dévaványa, Kisújszállás, Kenderes, Karcag, Nádudvar és Püspökladány által határolt területen található. E mocsarak alig vannak bejelölve a Külső-Szolnok vármegyei térképen, de a Szabolcs megyein — amely szintén a sárgakeretes sorozatba tartozik — jobban látszanak, bár a neveik nincsenek feltüntetve. Azonban a Külső-Szolnok megyei térképen szerepel egy Kun Laposa puszta Karcagtól délre, s körülötte mocsárjel is látható, valamint egy Kara és egy Idnos (Iános?) nevezetű puszta, melyek közelében szintén halvány mocsárjelölés van.

A mocsarakba két nagyobb vízfolyás érkezik. Az egyik a Hortobágy, amely észak felől a Karcagtól keletre fekvő Kunlaposa nevezetű mocsárba torkollik a nagykunsági Mikoviny-mappa szerint, ezzel szemben a megyeleírás szerint a Hortobágy Tiszadobnál szakad ki a Tiszából, és „mocsaras tájat alkotva, ingoványos mélyedésben egyesül ismét a Tiszával”. A másik a Kakat-ér, amely Szalók és Taskony között indul a Tiszától, Kunhegyes mellett, tőle északnyugat-nyugatra halad, majd délkelet felé fordul, s Kolbász pusztától délre a Kakat-mocsárral érintkezik. A Szabolcs megyei térképen is egy mocsárba torkollik. A középkori Kakat is mocsárban, méghozzá a Sárrétben veszett el Kakat puszta után. A Külső-Szolnok megyei térkép szerint nem mocsárba torkollik a Kakat-ér, hanem medre követhető Kakat puszta után Turgony, Móric és Túrkeve mellett, melyek a jobb partján fekszenek, majd Csejk és Csudabala puszták között a Berettyóba ömlik. Ehhez hasonló leírást olvashatunk Heves megye ismertetésében: a Kakat ág Pusztataskonynál a Tiszából ered, Kunhegyesnél folytatódik, és bejárva a Nagykunságot Túrkeve felett — nem pedig Túrkeve után — a Berettyóba ömlik. Közben azonban mocsarakat táplált: „a Kakat ág víz alatt álló posványi és nádas mocsarai környékén” sok madár és nyúl tenyészik. Bél Kunhegyesnél is említi, ezt a falut „a Kakat, a Tisza egyik ága öntözi, amely a falu északi oldalát nyaldossa”, valamint Bánhalma pusztánál, melynek „...jó szénatermő rétjeit, legelőit a Kakat ága öntözi...”, „...a Kakat ezen ága száraz időben kiapad.” Részletesebben írja le a Nagykunság ismertetésekor: ha a Nagykunságot „...meg nem öntözné a Tisza egyik ága, a Kakat, nem volna folyóvize, de ez, mihelyt Kunhegyeshez ér, görbe kanyarulatával befurakodik az egész területbe, és megöntözi Kolbászt és a vele szomszédos más pusztákat Karcag és Kisújszállás alatt; majd innen egyenesen keletnek fordulva a Berettyóba ömlik. Árterében lustán gördül tova, s mindkét partján sok nádat terem, amely nem kis hasznára van a fában szűkölködő vidéknek. ...gyakran kiszárad a nyári szárazság idején, ha ugyan meg nem marad a Tisza időnkénti áradása következtében. Így aztán a Tisza változása szerint hol elfogy, hol bőven árad, majd ki is önt. Ámbár ez akadályozza a közlekedést, mégis kedvez a növényzetnek, és öntözi a földeket...”. A Külső-Szolnok megyei térképen két ér vizét is felveszi a Kakat, az egyik Kisújszállás felől érkezik, a másik pedig Kolbász puszta felől, talán az utóbbi felelhet meg a középkori Sebes-érnek.

Bél Karcagtól nyugatra egy Kara János nevű rétről tesz említést, s Túrkevénél azt írja, hogy a Karcagról ide vezető út „igen gyötrelmes és kátyús, mivel a Kara János mocsaras rétjén vezet keresztül.” A Mikoviny-térképeken Karcagtól nyugatra a Kun Laposa mocsár van, s hozzá kapcsolódik a falutól délre-délkeletre fekvő Kara János mocsár, amelyen át a térképek szerint nem vezet út. Kisújszállástól északra is megemlít Bél egy mocsaras rétet, „...mely tavi csíkhalban gazdag”. A Mikoviny-térképek szerint ez a Kakat mocsárra vonatkozhat, amely a Sárréttel és a Kara János mocsárral állt kapcsolatban.

További jelentős vízfolyás a Tisza bal oldalán, Fegyvernektől délre a Tiszától induló, s Mikoviny térképein Büdöstó néven szereplő ér. Dél felé tart, majd két ágra válik, a nyugati a Nagy-Hék, a keleti a Kis-Hék. A Nagy-Hék Martfű és Mesterszállás környékén a Körös mentén lévő „Büdös Tó” nevű mocsárban végződik Öcsöddel szemben. A Kis-Hék pedig Mezőtúrtól délre a Berettyóba torkollik. A Külső-Szolnok megyei térképen is látható ez a vízfolyás, Fegyvernek és Tiszapüspöki között ágazik ki a Tiszából, s hozzávetőlegesen hasonló útvonalon érkezik a Köröshöz, a neve azonban eltérő: Nagy-Szeg, illetve az elágazás után a keleti ág Kis Szeg. „Bűdős Tó” pedig Tiszabőtől délkeletre, a Nagy-Szegtől pedig északra levő mocsár.

Kisebb megnevezett vízfolyások az Üllő-ér és a Kengyel-ér. Az előbbi Tiszafüred után szakad ki a Tiszából, Kunmadaras és Kápolnás puszta között nagy kanyart tesz dél felé. A Külső-Szolnok megyei térképen Kápolnás déli határában az Üllő-érből egy mocsaras meder indul, Asszonyszállás északi határába halad, majd Szabolcs megyében folytatódik. A Kengyel-ér Szajoltól délre szakad ki a Tiszából, nagy kanyart ír le Kengyel puszta felé, s visszatér a Tiszába.

A térképeken nem látható utalás a fokgazdálkodásra, de Bél Mátyás Wernher kamarai tanácsost idézve azt írja, hogy a Tisza „...amikor kiárad a síkságra, az elöntött helyeket széltében nem annyira vízzel, mint halakkal borítja, s bizonyos belvizeket alkot, melyeket a parasztok, mielőtt leapadnának a vizek s a mederbe visszafolynának, bizonyos sövényekkel elrekesztenek, hogy a visszaáramló vízzel el ne menjenek a halak. Ily módon ott éppúgy körülzárva tartják őket, mint a halastavakban. Ám nem ritkán történik, hogy mintegy hadrendben neki zúdulva átszakítják a sövényt s kitörnek, a parasztok munkáját és reménységét semmivé téve.” Hasonló leírás olvasható a Heves megyéről szóló ismertetőben. A Tisza áradásakor a halak kiúsznak az elöntött ártérbe, s a lakosság „néhány elöntött szakaszt azonnal jó mélyen eltorlaszol a medertől, sövénnyel, rőzsecsomókkal, hogy az idetévedt halak visszatérését megakadályozza. Amikor a víz visszahúzódik szokott medrébe, az árterületen olyan nagytömegű hal marad vissza, hogy a kisgyerekek kézzel szedik össze. Amikor ebben az évben a Tisza áradását figyeltük, mi magunk is láttunk a parton olyan üregeket, melyeket a halászó parasztok szerkesztettek és nem rég sövénnyel elkerítettek.” Tehát a fokgazdálkodás során a parasztok nem csak kihasználták a kedvező lehetőségeket, hanem ők maguk is foglalkoztak vízépítéssel.

A víz nem csak öntözte a földeket, s halat adott a lakosságnak, hanem ivóvízként is és energiaforrásként is szolgált. Kunmadarasnál olvashatjuk, hogy mivel itt kevés a víz, ezért ásott kutak és igás állatok által hajtott gabonamalom van. A jászapátiaknak sincs folyóvize, de van forrásuk. Bél csak Jászalsószentgyörgynél említ malmot. A Mikoviny-térképeken problémát jelent a jelölések értelmezése, hisz nincs jelmagyarázat. A jászsági térképen Jászfényszarutól délre a mocsár után, Jászteleknél, Jászalsószentgyörgytől délre és Jászjákóhalmánál kis, különálló oldalnézeti jelek láthatók a folyók partján, melyek közül a jászjákóhalmai, jászteleki és a jászfényszarui ugyanott van, mint ahol a későbbi térképek malmot jelölnek.

A víznek védelmi funkciója is volt. A négyszög alakú, négybástyás szolnoki várat nemcsak a Tisza és a Zagyva medre védte, hanem sánccal is megerősítették. „Déli oldalát a Tisza medre és folyása védi, nyugatról a Zagyva ömlik a Tiszába, igy a várárok szerepét tölti be, s az egybefolyó vizekkel szükség esetén elárasztható a vár egész környéke. A város északnyugatra terül el, csak a Zagyva vize választja el tőle” — írja Bél. A Mikoviny-térképeken azonban a Zagyva a vár keleti oldalán torkollik a Tiszába, a vár északi és nyugati oldalán vizesárok van, s a város inkább délnyugatra, mint északnyugatra van a vártól. A Zagyva torkolatát a Külső-Szolnok megyei térkép is a vár keleti oldalán jelöli.

Tiszaföldvárnál „egykor török végvár volt ..., vízzel övezett kettős árokkal, mindkét árok mély, meredek mederben. A Tisza áradása után itt is puha és alacsony marad a talaj, így a folyó itt is, ott is ágat vet, lápot alakit ki s hatalmas mocsarakban marad vissza a víz, mely a falutól ágyúlövésnyire is mocsarassá teszi ezt a vidéket, annyira, hogy amikor ezen ragacsos föld után magasabb, szárazabb talaj következik, ez magas partjával ék módjára emelkedik ki a környező mélyfekvésű mocsárból. Csak a határ déli oldalán van egy kis száraz rész, itt kapcsolódik a nagy pusztához. Itt is az előbbihez hasonló árkok, török sáncok húzódnak.” Mikoviny térképein a török várnak és árkoknak semmi nyoma, de a falut északról, nyugatról és délről mocsarak veszik körül, a Külső-Szolnok megyei térképen a mocsarak csak a falutól nyugatra, a Tisza mentén láthatók.

Törökszentmiklós „... is a vízből kiálló magasabb helyen fekszik. A telep nagy részét lápok nyaldossák, másik részén, ahol a bejárás is van, valamikor igen nagy mélység terpeszkedett”, s ezek a vár védelmét is biztosították, amelynek négyszögletű alaprajzát a Mikoviny-térképeken is meg lehet találni, a falutól délnyugatra. A lápok, melyekről Bél ír, lehet, hogy a Büdöstó-ér mocsarai, amelyek a térképek szerint nincsenek messze Törökszentmiklóstól.

Jászberényben pedig a „Megváltóról elnevezett” templomot „a Zagyva vizével körül lehetett venni, a törökök a ferencesek rendházával együtt egykor elfoglalták, és miután falakkal megerősítették, benne mint valamiféle várban őrséget helyeztek el.” Mikoviny jászsági térképén is megtalálható ez az árokkal körülvett templom a Zagyva bal partján.

A vizek nemcsak elválasztották, hanem össze is kötötték a területeket, az összeköttetést az átkelőhelyek biztosították. Bél részletesen ismerteti a szolnoki hajóhidat, s ez mindegyik térképen megtalálható. Cibakháza is „átkelésre alkalmas hely. Másutt nincs ilyen alkalmas révhely. Amikor ugyanis a folyam kiönt, még Szolnokon sincs átkelési lehetőség, ezért a debreceniek és az egész környék lakossága ideözönlik, hogy Pest felé átkelhessen a Tiszán.” A térképek nem jelölnek átkelőhelyet, de a Tisza jobb és bal partjáról utak érkeznek ide. Tiszafüred is „fontos tiszai átkelőhely”, Bánhalmánál is van átkelőhely a Kakaton, a térképek jelölése azonban itt sem egyértelmű, csak az látszik, hogy a folyópartra mindkét oldalon utak érkeznek. Jászdózsánál a Tarnán híd van, melyet Mikoviny is feltüntet. Jászalsószentgyörgynél is átkelőhelyet említ Bél a Zagyván, a jászsági térképen a falutól délre vezet át út a folyón át. Jászjákóhalmánál is vezet út a Tarnán keresztül a falutól délre. Jászberényben pedig két hidat vagy átkelőhelyet jelöl a térkép. A Körösön Kunszentmártonnál vezet át út a nagykunsági térképen.

A leíró és térképi források információkat nyújtanak a terület egykori növényzetének rekonstruálásához is. Mindkét forráscsoport alapján megállapítható, hogy a vizsgált területen nagyon kevés a fa, kevés az erdő, ezért az itt lakók marhatrágyával, náddal vagy szalmával kénytelenek fűteni, nádat használnak tetőfedéshez és kerítésnek is, hisz az itt a folyók mentén és a mocsaraknál bőven megterem. Néhol vannak csak bokrok, cserjék, füzesek. Az utóbbiakkal elsősorban a Tisza partján lehet találkozni, például Bél Kőteleknél, Tiszainokánál, Tiszakürtnél, Tiszaugnál, Tiszasasnál, Tiszapüspökinél, Tiszaroffnál, Fegyverneknél a Tisza parton és Tiszaburánál a Tisza szigetén külön is megemlíti. Mikoviny is jelöl erdőket a Tisza partján, Tiszabő, Kőtelek, Fegyvernek, Tiszaroff, Tiszasüly, Tiszagyenda és Tiszabura környékén még zöldre is színezi őket. A Notitia szerint sűrű jégerfa-liget található Jászteleknél, a patak mentén. A jászsági térképen Mikoviny is jelöl erdőt a Zagyva jobb partján, a jászteleki szőlőkön túl, de ez már Pest megyéhez tartozik, a jászkunsági lapon azonban Heves megyéhez. A térképeken természetesen nincsenek eltérő jelölések a fafajták szerint.

Bél sajnálattal állapítja meg, hogy kevés a vadon termő gyümölcsfa is, de ami van, az is kevés termést hoz. A Tiszai járásban csak Törökszentmiklósnál látni egy telepített gyümölcsöskertet, bár itt bő termést hoznának. Említésre méltó gyümölcsös van még Kunmadarason és Jászberénynél. A mű szerzője nem elégedett meg a puszta ténymegállapítással. Bár a jelenség okát nem kutatja, de a változtatás szükségességének igénye felmerült benne, ugyanis megkérdezte az ittlakókat, hogy mért nem telepítenek fákat és erdőket. A Heves és Külső-Szolnok megyei lakosság válasza nagyon negatív benyomást kelt: „...az ő ittmaradásuk bizonytalan, előbb-utóbb elmennek innét, nincs kedvük erdővel megajándékozni azokat, akik mégis itt maradnak, vagy utánuk helyükbe telepszenek. Attól is félnek, ha erdőtelepítéssel értékesebbé teszik a tájat, mindjárt fölemelik az adót, s távozásuk esetén nem szívesen hagynák itt az erdőt földesuraiknak.”

A termesztett növényeket is megemlíti Bél, a búzát, a rozst, az árpát, a kölest (ez utóbbi „...e táj dolgozó népének fő tápláléka”), valamint a rossz minőségű borsót és lencsét. A Tisza és a Tarna mentén dinnyeföldek vannak, görögdinnyét („zöld dinnye”) és sárga dinnyét is termesztenek. A Jászkunság leírója különben Kunszentmártonnál ette „az év első dinnyéit egy kései vihar idején.”

Több helyen található szőlő: Cibakházánál, Karcagnál, Kunszentmártonnál, Jászberénynél, Jászfényszarunál, Jászteleknél, de termését Bél nem dicséri. Kisújszállásnál nemrég ültették a szőlőt, így Mikoviny térképén még nincs nyoma. Mikoviny sötétzöld színnel jelöli a szőlőket, s még négyszögek is láthatók a színezett területen. Így a térképeken is tudjuk követni, hogy Kunszentmárton szőlői a falutól délre vannak. Jászberényt pedig „nyugatról dél felé hajló vonalban” veszik körül, s itt a szőlőkben Bél szerint gyümölcsfák is teremnek. Jászfényszaru szőlői pedig a falutól északra helyezkednek el, a Hatvan felé vezető útnál. Jásztelek szőlői a Zagyván túl vannak. Bél azt írja, hogy a jászapátiak is művelnek szőlőt, bár nem a Jászságban, hanem a gyöngyösi területen, ezzel szemben a térképeken Jászapátitól keletre–északkeletre látható szőlő. Cibakháza szőlői a falutól keletre fekszenek, ellentétben a Notitia megállapításával, amely szerint a szőlők a nyugati határrészén találhatók. A karcagiak is „ezekben az években” telepítették a szőlőt — a térképek szerint a falutól északra —, s „már egészen jó szüretjük is volt”. Mikoviny még szőlőket jelöl Mezőtúrtól északra és délre, Jászfelsőszentgyörgytől északra a Zagyva bal partján, Jászjákóhalmától keletre, Jászkisértől délkeletre.

Bél az éghajlatról alig szól. Megállapítja, hogy a levegőt „a mocsarak, az elposványosodott állóvizek kigőzölgése egészségtelenné teszi. A helybeliek megszokták ezt, de az idegenek azonnal megérzik a levegő kellemetlenül bágyasztó, ártalmas voltát.” Másutt gyakori szárazságokról és árvizekről ír. Jászalsószentgyörgy lakóit 1719-ben éhínség sújtotta, de 1720-ban bő termésük volt, valószínűleg ez is az éghajlati körülményekkel magyarázható. 1730 pünkösd keddjén Szolnokon a ferencesek templomát egy heves keleti szélvihar ledöntötte. A Jászság ismertetője pedig azt írja, hogy 1730 júliusában volt egy nagy árvíz, mely még a barmokban is kárt tett. „Ennek magunk is szemtanúi voltunk. Amikor az ökrök az így elárasztott földeken a visszamaradt víztől megfertőzött füvet felfalták, nagy számban megbetegedve a lakosság nem kis kárára felfordultak.” 1730 augusztusában ismét megáradt a Zagyva, ugyanebben az évben Alattyán határát is áradás pusztította, lehet, hogy ugyanarról az árvízről van szó mindkét esetben. Augusztusban „... a Körös tíz ölre emelkedett, és a két összekötött csónakon elhelyezett deszkán közlekedő embereket átkelés közben elragadta”. Mindez a térképeken természetesen nincs ábrázolva.

Kádár Zoltán Bél Mátyás De re rustica című művéről megállapította, hogy nagyon értékes zoológiai adatokat tartalmaz, de ugyanez elmondható a megyeleírásokról is. Műveiből kiderül, hogy számos azóta már kipusztult vagy erősen veszélyeztetett állatfaj a 18. század első felében még gyakori volt nálunk.

A Magyarország mezőgazdaságáról című munka a vadászatot és a madarászatot a mezőgazdaság kellemes oldalának tarja, amelyet lehetővé tesz a vadak és a madarak bőséges volta, ezen kívül táplálékot és bundát biztosít, s testgyakorlatot a nemeseknek, valamint azt is biztosítja, hogy a kártevő vad túlságosan el ne szaporodjon. Azonban a megyeleírások, melyek kb. egy évtizeddel később készültek a helybeliek segítségével, akik jobban ismerték a területen uralkodó viszonyokat, a vadállomány helyzetéről már más képet nyújtanak. Ugyanakkor az 1728–29. évi országgyűlésen törvényt is hoztak a vadászat korlátozására. De a Nagykunságban „szarvasok, őzek már nincsenek...”. Heves megye ismertetésében pedig a következőket olvashatjuk: „Korábban bőséges volt a megye vadállománya, most viszont sok helyen nyomát sem lehet látni szarvasnak, őznek. Ez a megállapítás nemcsak a sík megyerészre, hanem a Mátrára is vonatkozik.” Ezt a mű szerzője azzal indokolja, hogy a falvakba beszállásolt és az átvonuló katonaság szabadon vadászhatott. Hasonló problémával lehet találkozni különben Veszprém megyében és Pest megyében is, s mindkét helyen a pusztulás egyértelmű okaként a szabad vadászat szerepel, de ezenkívül az Alföld esetében a növényvilág megváltozása, elsősorban az erdők kipusztítása is hozzájárulhatott az állatvilág megváltozásához. Egyedül nyulakban bővelkedik a terület, amelyekre agárral vadásznak.

Vadmadarakban azonban nincs hiány, annak ellenére sem, hogy szabadon vadásszák őket, s tojásaikat a falusiak szabadon gyűjtik. „Több van belőlük, mint kellene.” Név szerint a következőket említi Bél: nagytúzokok, darvak, törpe túzokok, vadgalambok, nagy szalonkák (gadajhajtók, die grossen Feldeschnepfen), kis mezei szalonkák, vadludak, vadkacsák, búvármadarak, szárcsák, gödények, kárókatonák. Van, amelyiket részletesen bemutatja, s például ír a gödények és a kárókatonák együttéléséről is. De van, amelynek a nevét nem tudja: „Láttunk a Tisza mentén fenyőrigó nagyságú madarat, hátán vörös, többi testrészén zöld tollakkal. Csapatosan röpköd, mint a seregély.”

Panaszkodik a szerző a szúnyogokra és valamely ártalmas rovarfajra vagy darázsféleségre, ami „láthatóan még igásállatot is le tud teríteni”. A termést károsító tényezők között az árvizeken és a szárasságokon túl a kártékony rágcsálókat is megemlíti, a „férgeket”, egereket, pockokat és a hörcsögöt, mely leginkább a Tarna és az Eger partján tenyészik, és a „darazsak egyik ártalmas fajtáját” is. A jászberényi ferences templom és rendház a Zagyvához közel fekszik, ezért „ki van szolgáltatva féregnek, kígyónak, békának.”

A halállományról külön kell szólni, hisz a terület vizei tele vannak halakkal, „a Tiszának kétharmada víz, egyharmada hal”, de a lápokban is sok hal van, a „pocsolyákban tömegesen tenyészik a csík”. A Körös is „bővelkedik a legjobb fajtájú halakban, de nem mindig, csak akkor, ha ... alacsony.” Vannak halastavak is, például földesúri halászó víz van Vezsenynél, halastó pedig Tiszagyendánál. Azonban a Tisza halai közül keveset említ meg név szerint, csak a pontyot, a harcsát, a csukát és a vizát.

Részletesebben ír a házi állatokról. A rideg szarvasmarhatartás a „leginkább elpusztult és elnéptelenedett” megyerészen jellemző. A marhákat külső és belső tulajdonságai alapján is ismerteti. Lovak is szép számban vannak a területen. A „fehérszőrű magyar” juhfajtát tenyésztik itt elsősorban. Kecskéket nem tartanak, hisz „a pusztákon nincsenek bokrok, melyek nélkül a kecske meglenni nem tud”. A „vaddisznó fajtájába tartozó fekete szőrű sertést” is ridegen tartják. A „kevésbé rideg csordákat” ősszel felhajtják a Mátrába. A Nagykunságban elsősorban ökröt, lovat, disznó, juhot tartanak.

Bél Mátyás megyeleírásaiból a demográfiai viszonyokról is képet kapunk, bár megállapításai nagyon általánosak. Elpusztult és elnéptelenedett a táj a török hódoltság után a hatalmas puszták lehetővé tették a rideg állattartást. Többször olvashatunk erről leírásokat a Notitiában: „Több itt a lakatlan puszta, mint a népes település. A táj valamikor igen sűrűn volt benépesítve, e puszták mai határa messzebbre nyúlik egy ágyúlövésnél.” „Régen nagyon sűrű népesség lakta e tájat. Ma pedig egy mérföld körzetben is három, négy, vagy még több elpusztult falu romjait látod, templomából csak a falak meredeznek az égnek. Régen gazdag, jó élet folyt ezekben a sűrűn lakott településekben, egyik-másik falu tudott templomot építeni, papot tartani. Ma pedig jó, ha minden ötödik, hatodik pusztában lézeng egy–két lakó, de ez is ágról szakadt szegény.” „...kevés a nép, kevés a telepes, aki vállalkozik az elpusztult falu megszállására. A művelhető faluhatár most is a régi, vagyis szűk. A telepes kénytelen pénzért bérelni a szomszéd puszta földjét, így másutt is vet, kaszál, vagy állatot tart, ezzel munkaidejét szétforgácsolja és egymagában valóban képtelen a gabonatermesztéssel, szénakaszálással, állattartással járó teendőit több helyen is elvégezni, de pénze sincs arra, hogy kaszásokat, aratókat fizessen.” „Régen sűrűbb népesség lakott itt, volt munkaerő kínálat és kereslet, kaptak a gazdák szolgát is, ha kellett. Ma erre nincs lehetőség.” Tehát a szerző a gazdasági problémák okaként tünteti fel az alacsony népsűrűséget.

A török fennhatóság idején szétszóródott a lakosság, s a felszabadítás után nem csak magyarok telepedtek le e területen, hanem németek és szlovákok is. A Jászkunság területén „ma magyarok” élnek, „egészen kevés szlávval”. „Alig van Magyarországon olyan népfaj, melybe nem olvadt volna be egy másik nemzetiség valamelyes része. És alig akad olyan magyar ember, akinek családfáján nem fordult volna elő valamelyes szlovák vagy német beütés.” A visszatelepedett és újonnan bevándorolt magyarok között vannak katolikusok és protestánsok is. A jászok főleg katolikusok, kivéve Jászkisért, s Jászberény jobb partján is élnek reformátusok. A kunok pedig reformátusok, csak Kunszentmárton katolikus falu. Nemrég népesült be Jásztelek és Kisújszállás, valamint Kenderes is néhány kálvinista családdal, Törökszentmiklós is új telepítés, a Notitia írása előtt hét évvel népesítették be kálvinista magyarok. Kunszentmártont is csak tizenkét évvel azelőtt népesítették be jászok. Tiszaföldváron pedig alig kilenc évvel azelőtt telepedetek le kálvinista magyarok, de máris költöznek, hisz „vándornép” vidéken, amely „minden pillanatban készen áll arra, hogy továbbvándoroljon. Elég egy kósza hír az ellenség közeledéséről, vagy a földesúr keménységéről, máris szedi a sátorfáját s elhagyva régi lakóhelyét, új szállást eszkábál magának.” Kevesen élnek Tiszabőn és Csépán, Szajolnak meg csak négy földművescsaládja van.

Ahogy a népességszám, úgy a települések száma is csökkent ezen a területen a török hódoltság idején. A Nagykunságban az 1582. évi összeírás szerint tizenöt település volt, 1730 körül pedig csak hat, ennek ellenére később azt olvashatjuk, hogy itt „a falvak sűrűn helyezkednek el, és a területük kicsiny.”

A Mikoviny-térképek a településeket alaprajzi ábrázolással vagy alaprajzszerű jellel jelölik. Nehéz eldönteni, hogy melyikről van szó. Induljunk ki Jászberény ábrázolásából. Ha összevetjük Bél városleírását és a jászsági térképet, akkor megállapíthatjuk, hogy a kettő megfelel egymásnak. Fodor Ferenc is hitelesnek tekinti a város alaprajzát, ezenkívül Jászalsószentgyörgyét, Jászapátiét is. Szolnokról is elmondható ugyanez. A többi tíz falu közül csak három esetében — Jászkisérnél, Jászfelsőszentgyörgynél és Jászteleknél — szerepel egyutcás alaprajz, Jászfényszaru és Jászárokszállás alaprajza pedig szinte teljesen egyforma, két párhuzamos utcát középen egy merőleges utca szel át. A többi település ábrázolása egyedi. Jászfényszaruról Bél azt írja, hogy „házsora a folyó mellett húzódik délről északnak; középen van a templom”, ez alapján úgy tűnik, hogy csak egy házsora volt, és a térkép is megerősíti, hogy a templom középen helyezkedett el. Jászárokszálláson is „középen van a katolikus vallású templom”. Az összesített jászkunsági lapon viszont e települések alaprajza több esetben más, mint a jászsági térképen.

A jászsági térképen még a kerteket kell megvizsgálni. Fodor szerint Jászdózsánál a Tarna bal partján kerteket jelöl Mikoviny. Amennyiben helyes ez az értelmezés, akkor kertek vannak Jászjákóhalma keleti és Jászladány déli oldalán is.

A nagykunsági térképek azonban a településeket egyutcás alaprajzzal ábrázolják, oldalnézeti templomjellel vagy anélkül. Szolnokon kívül kivételt képez még Mezőtúr, melynek a nagykunsági térképen három házsora van, a jászkunsági térképen azonban sugaras szerkezetű. Bélnél azt olvashatjuk, hogy Kunhegyesen „a házsor keletről nyugati irányba húzódik, de úgy, hogy a házak mindkét oldalon szanaszét szétterülnek”, illetve Karcag „kettős házsora észak–déli irányban helyezkedik el”. Tehát úgy látszik, hogy a nagykunsági térképlap jelölése sematikusabb.

A Mikoviny-térképeken sok település alaprajzi jelében oldalnézeti templomjel is szerepel. A Jászságban minden településnél látható templomjel, Jászberényben kettő is, a Nagykunságnak is minden településén van templomjel. Külső-Szolnok vármegyében csak Tiszaszentimrénél és Kungyalunál nincs. Felmerül a kérdés, hogy az oldalnézeti templomjelek a települések jelében ténylegesen létező templomokra utalnak -e. Bél azonban csak huszonegy település esetében említ templomot, ezek a következők: Kunmadars, Karcag, Túrkeve, Kisújszállás, Kunszentmárton, Jászberény, Jászfényszaru, Jászárokszállás, Jászdózsa, Jásztelek, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászladány, Szolnok, Mezőtúr, Kőtelek, Tiszavárkony, Cibakháza, Törökszentmiklós, Tizsapüspöki, Tiszaroff. Azoban más adatok szerint ennél több helységben volt ténylegesen valamilyen templom.

A Mikoviny-térképeken nincs olyan egyértelmű jel, melyből a települések jogállására lehetne következtetni. A névírás sem közöl ilyen irányú információkat, csak Szolnok és Jászberény nevét írta nagybetűkkel. A Külső-Szolnok megyei térképen van jelmagyarázat, amelyben többek között szerepel az erődítmény, a mezőváros, a falu és a puszta jele. Mivel Mikoviny térképein nincs egyértelmű utalás a települések jogállására, ezért Bél Notitiájából indultam ki. A Külső-Szolnok megyei térképen a Notitiához képest néhányszor eltérő a jelölés, ez magyarázható azzal, hogy a készítője bizonyos esetekben félreértelmezhette a Mikoviny-térképek információit, vagy nem következetesen használta saját jelölésrendszerét.

A Mikoviny-térképeken több esetben találkozni lehet különálló oldalnézeti jelekkel. Ezek vagy malmok lehetnek, mint ahogy erről korábban már volt szó, vagy lehetnek gazdasági épületek, mint például Jászfényszaru körül és Jászapáti mellett. Lehet kocsma, mint Bánhalmánál és Fegyverneknél, ahol Bél is említést tesz róluk, vagy lehetnek puszták romos templomtornyai.

Összehasonlítva Bél leírásait és Mikoviny térképeit megállapíthatjuk, hogy bár sok egyező és sok eltérő adat is van bennük, lényegében megerősítik és kiegészítik egymást. A leírások több esetben segítik a térképek jeleinek értelmezését, de ez fordítva is igaz lehet. A jászkunsági térkép sem egyértelműen a jászsági és a kunsági térképek másolata, valamint e térképek kimondott célja a jászok és kunok kerületeinek ábrázolása, ezért nem csoda, ha a Külső-Szolnok megyei területeket Mikoviny kevésbé részletesen ábrázolta.