INSERT INTO `cikk` (`cikk_kod`, `kiad_kod`, `cikk_cim`, `rovat_kod`, `cikk_tartalom`, `cikk_ajanlo`) VALUES
(276, 52, 'Levélfelbontás és levéltitok az ötvenes években', 6, ' \r\n
Az osztrák külügy panasza
\r\n
Ismert tény, hogy a különbözõ titkosszolgálatok minden eszközt felhasználnak arra, hogy információkat szerezzenek, hogy aztán azokat elemezzék és értékeljék. A szerveknek fontos feladata az is, hogy az információtengerbõl kiválogassák a valós és valóban felhasználható híreket. Ez utóbbi munkába a történelem folyamán egyre több nem titkosszolgálati szervet is bevontak, ill. a titkosszolgálatok igyekeztek saját embereiket ott fedett állományban elhelyezni. A hírszerzõk csakhamar rájöttek, hogy a közigazgatásban keletkezett iratok mellett a levelek is számos jól hasznosítható információt tartalmaznak; érdemes azokat is elolvasni. A világ kiteljesedésével és egyben bonyolultabbá válásával a levelezés – legyen az hivatali vagy magán – egyre inkább mindennapi tevékenységgé vált, szervezése pedig a 19. századra az állam egyik feladata lett. A kialakult postai hálózat azonban nem csak arra volt jó, hogy az emberek, a családok egymás közöttti kommunikációját elõsegítse, hanem arra is, hogy a titkosszolgálatok figyelemmel kísérjék a rendszer vélt vagy valós ellenségeinek egymás közti levelezését is. A hírszerzõ és elhárító szervek mindig is különös figyelemmel viseltettek a követségek alkalmazottai és a diplomaták iránt. Egyrészt – nem teljesen alaptalanul – vélelmezték róluk, hogy õk is kémek; másrészt keresték a követségek munkatársai között a „gyenge láncszemeket”, hogy megzsarolva beszervezhessék õket, és a híreket immáron közvetlen forrásból kaphassák.
\r\n
Az alábbiakban olvasható 1955. decemberi, illetve 1956. januári keltezésû dokumentumok a Magyar Országos Levéltár, Közlekedési és Postaügyi Minisztérium iratanyagában lelhetõk fel, 4-0051/B/1956 szám alatt. Az iratok szerint a budapesti osztrák követség – betartva a hivatali rendet – a magyar külügyminisztériumon1 keresztül tiltakozott amiatt, hogy a követség postáját (a leveleket és az osztrák napilapokat egyaránt) késve, nem egy esetben jogtalan pluszköltségeket felszámítva kapja csak meg.2 Az esettel kapcsolatban legalább két kérdés fogalmazódhat meg a dokumentumokat tanulmányozva.
\r\n
Egyik, az idõpont kérdése. Ha elfogadjuk azt a vélelmet, hogy az osztrák követség alkalmazottai és maga az Osztrák Köztársaság kormánya is tisztában volt azzal, hogy megfigyelik õket, akkor miért csak 1955 decemberében éltek a fentebb vázolt panasszal? Tudjuk, hogy a történelem folyamán a magyar–osztrák viszony mindig is különleges volt. A két ország pedig már 1945 után is próbálta rendezni kapcsolatait, de ez a folyamat csak Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála, ill. általában az „enyhülés” politikájának légkörében volt lehetséges.3 Ausztria területét 1955. szeptember 19-én hagyták el a Vörös Hadsereg egységei – miután május 15-én aláírták az osztrák államszerzõdést –, vagyis ettõl az idõponttól tekinthetõ az ország valóban szabadnak és függetlennek. Nyugati szomszédunkat alig egy hónappal késõbb, október 14-én felvették az ENSZ tagjai közé is. Feltételezhetjük, hogy az osztrák kormány csak ezek után érezte magát eléggé függetlennek, legitimnek és bátornak ahhoz, hogy tiltakozzon egy õt ért sérelem miatt egy a Szovjetunióval szövetséges ország ellenében.
\r\n
Szintén nem érdektelen, hogy a Külügyminisztérium 1955. évi Ausztriáról szóló összefoglaló jelentése szerint az Osztrák Köztársaság nem egyformán viszonyul a népi demokráciákhoz, Magyarországgal és Csehszlovákiával szemben kifejezetten barátságtalan.4
\r\n
A másik kérdés, hogy mibõl lehet arra következtetni, hogy a magyar államvédelemnek köze volt a levelek felbontásához. 1945-ben újjászervezték a magyar államvédelmet, hírszerzést és elhárítást, mind katonai, mind pedig polgári vonalon. Az 1945-ben létrejött struktúra számos alkalommal változott, amelyek közül most csak a szempontunkból leglényegesebbre utalunk. 1949. december 28-án megjelent a 4353/1949. számú Minisztertanácsi Rendelet, amely megszüntette a Péter Gábor vezette Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságát, és ugyanakkor felállította a Minisztertanácsnak közvetlenül alárendelt Államvédelmi Hatóságot5. Az új ÁVH egyesítette a korábbi BM ÁVH-t, a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Fõcsoportfõnökséget, valamint a Honvéd Határõrséget.6 Jelentõs változás következett be az állambiztonsági szervek szervezetében az 1953. július 15-ei MDP PB döntése7, majd a minisztertanácsi ülés után (500/6/1953 Minisztertanácsi Határozat). Ezután ugyanis az ÁVH és a BM összevonásával létrejött egységes Belügyminisztérium látta el az államvédelmi, határõrizeti, karhatalmi, rendõri, büntetés-végrehajtási, légoltalmi és tûzoltósági feladatokat, míg a régi Belügyminisztérium közigazgatási feladatait a Minisztertanács vette át. Ezt követõen a Belügyminisztériumban az állambiztonsági szervek a következõ keretek között mûködtek 1956-ig:8
\r\n
\r\n \r\n | Szervezeti egység | \r\n Feladat | \r\n
\r\n \r\n | I. osztály | \r\n kémelhárítás | \r\n
\r\n \r\n | II. osztály | \r\n hírszerzés | \r\n
\r\n \r\n | III. osztály | \r\n katonai elhárítás | \r\n
\r\n \r\n | IV. osztály | \r\n belsõ reakció elhárítása | \r\n
\r\n \r\n | V. osztály | \r\n ipari szabotázs elhárítása | \r\n
\r\n \r\n | VI. osztály | \r\n mezõgazdasági elhárítás | \r\n
\r\n \r\n | VII. osztály | \r\n közlekedési és híradás-elhárítás | \r\n
\r\n \r\n | VIII. osztály | \r\n környezettanulmány, figyelés | \r\n
\r\n \r\n | IX. osztály | \r\n operatív technika, rádióelhárítás | \r\n
\r\n \r\n | X. osztály | \r\n operatív nyilvántartás | \r\n
\r\n \r\n | XI. osztály | \r\n államtitok védelme | \r\n
\r\n \r\n | XII. osztály | \r\n levélellenõrzés | \r\n
\r\n \r\n | XIII. osztály | \r\n kormányõrség | \r\n
\r\n \r\n | XV. osztály | \r\n rejtjelközpont (1955-tõl önálló osztály). | \r\n
\r\n
\r\n
Az ÁVH formálisan 1956 októberéig mûködött: a gyûlölt szervezet megszüntetését Nagy Imre miniszterelnök 1956. október 28-i rádióbeszédében jelentette be.
\r\n
Az 1953. és 1956. közötti szervezeti sémából is kitûnik, hogy a levélellenõrzésre külön osztály, a XII. számú szakosodott. A különbözõ forrásokban csak sporadikusan lehet olvasni a levélellenõrzési osztályról. A rendszeres levélellenõrzés alatt állók száma 1954-tõl kezdve ugyan folyamatosan csökkent, de ezzel párhuzamosan az alkalomszerû ellenõrzések száma 1955-ig nõtt. Ezen „levél halászások” célja a hírszerzésben is felhasználható adatok beszerzése, ill. a kémkapcsolatokkal rendelkezõk lebuktatása volt.
\r\n
Érdemes néhány mondatot a posta, ill. az azt felügyelõ minisztérium reakcióira is fordítani. Egyik oldalról kiderül, hogy a posta vezetésének figyelmét már többször is felhívták a problémára, de 1955. év végéig nem akartak vagy tudtak a kérdéssel foglalkozni, tekintettel Ausztria különleges helyzetére. Másrészt a posta vezetése minden kérdésre tudott egy racionális, ha úgy tetszik szakmai választ adni. Bár ezeknek a válaszoknak egy része még ma is megmosolyogtatja az olvasót: „az „A” napon beérkezett küldemények „B” napon kézbesítésre kerülnek.”
\r\n
Az illetékes miniszterhelyettes idegességét mutatja a külügyminisztérium levelére kézzel írt néhány sora is: „Teremtsetek itt végre rendet”; ugyanakkor nem felejti el megjegyezni azt sem, hogy az esetet a „BM szervekkel együtt vizsgáljátok ki”.
\r\n
Végezetül joggal merül fel a kérdés, hogy mi lett a vizsgálat eredménye! Sajnos a forrást tartalmazó irategyüttesben nem található ehhez az ügyhöz kapcsolódó más irat, mint amelyek lentebb olvashatók. Feltételezhetjük, hogy ha a posta a belügyminisztériummal együttmûködve ki is vizsgálta ezt a konkrét ügyet, és a diplomáciai protokollnak megfelelõen elnézést is kért az osztrák követségtõl, annak megfigyelését tovább folytatta. Az idõ elõre haladtával ugyan óvatosabban, de fejlettebb módszerekkel…
\r\n
A két ország viszonyának normalizálódásának a jele, és egyben az elõbbihez hasonló ügyek elkerülését is szolgálta, hogy a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság 1963. június 20-án Egyetemes Postaegyezményt írt alá.9
\r\n
\r\n1A Külügyminisztérium vonatkozó iratanyagában nem találunk az esetre utalást.vissza a szöveghez
\r\n2A posta a minisztériumnak írt jelentésében megindokolja ezeknek a díjaknak a felszámítását.vissza a szöveghez
\r\n3 Részletesen l. Gecsényi Lajos – Vida István: Iratok az osztrák-magyar kapcsolatok történetéhez 1953. október 7. – 1956. január 21., Századok, 2000. 5. sz. 1195–1197.; Gecsényi Lajos: Magyar–osztrák kapcsolatok, 1955–1956, Társadalmi Szemle. 50. évf. 1995. 10. sz. 78–90.vissza a szöveghez
\r\n4Magyar Országos Levéltár (MOL) XIX–J–1–j–Ausztria, 1. d.vissza a szöveghez
\r\n5 A rendszer sajátosságából adódóan ezt a rendeletet is megelõzte az MDP-n belüli vita, majd politikai döntés meghozatala. A Minisztertanács határozata inkább közjogi értelemben fontos, s tekinthetõ az átszervezés jogi lezárásának. Esetünkben az átszervezést Kádár János belügyminiszter elõterjesztésében tárgyalta a párt titkársága 1949. december 21-én. (MOL MDP KV Titkárság, 276. f. 54. cs. 78. õ. e vissza a szöveghez
\r\n6 Részletesen l. Kajári Erzsébet: Az egységesített Belügyminisztérium államvédelmi tevékenysége, 1953–1956, Államvédelem a Rákosi korszakban 1945–1956, Tanulmányok és dokumentumok a politikai rendõrség második világháború utáni tevékenységérõl. Szerk. Gyarmati György. Bp., 2000, 157–159.vissza a szöveghez
\r\n7 MOL MDP KV Politikai Bizottsága 276. f. 53. cs. 126. õ. e.vissza a szöveghez
\r\n8 A táblázat megtalálható: Cseh Gergõ Bendegúz: A magyarországi állambiztonsági szervek intézménytörténeti vázlata (1945–1990), Államvédelem a Rákosi korszakban. Bp., 2000. ill: vissza a szöveghez
\r\n9Magyar Országos Levéltár, XIX–J–1–j–Ausztria, 2. d.vissza a szöveghez
\r\n
\r\n
„Az osztrák követ ismételten panaszt tett a Külügyminisztériumban amiatt, hogy az osztrák újságokat 3 napi késéssel kézbesítik ki részére, úgyszintén a külföldrõl érkezõ leveleit is késve kapja. Errõl a Közlekedés-és Postaügyi Minisztérium Titkárságát a Külügyminisztérium már két ízben, legutóbb 1955. november 24-i átiratában értesítette.”
'),
(277, 52, 'A Szent Korona átadás-átvétele 1978-ban', 2, ' \r\n
1978. január 6-án délután az Országház kupolacsarnokában Cyrus Vance amerikai külügyminiszter – Jimmy Carter elnök személyes megbízottjaként – visszaadta Szent István koronáját Magyarország népének. A ceremónián az Országgyûlés elnöke, Apró Antal beszédében a Magyar Népköztársaság nevében köszönte meg a „kormány külpolitikájának visszaigazolását”.
\r\n
Az Archivnet 2008/1. számában Szabó Csaba ismertetett több, a Szent Korona visszaadásának elõkészítésére vonatkozó diplomáciai dokumentumot, melyet a Magyar Országos Levéltárban Apró Antal, az Országgyûlés elnökének iratai között található forrásokkal kívánunk kiegészíteni. A dokumentumok a Korona és a koronázási ékszerek átadás-átvételi ünnepségeinek történéseit rekonstruálják.
\r\n
Az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1977. december 13 i ülésén1 foglalkozott a Korona és a koronázási ékszerek visszaadásának elõkészítésével, amelyen áttekintették a tennivalókat és megtárgyalták a hét pontban összesített amerikai igényeket is, például azt, hogy az átadás ünnepélyes keretek között és a nyilvánosság elõtt történjen. Az elõterjesztés utolsó pontja kategóriánként sorolta fel az ünnepségre meghívandó személyeket: az Országgyûlés és a kormány képviselõit, a magyarországi egyházak vezetõit, a különféle társadalmi és tömegszervezetek vezetõ embereit, a felsorolásból azonban kimaradtak az MSZMP, azaz a párt képviselõi.
\r\n
A Korona átadásának zökkenõmentes lebonyolítására számos forgatókönyv és sajtóterv készült, melyekbõl kiderül, kikbõl és miként állt össze a meghívottak névsora. Figyeltek például arra, hogy valamennyi egyház elsõ embere és a kulturális és tudományos élet 35 kiemelkedõ személyisége – köztük Illyés Gyula, Varga Imre szobrász- és Kocsis Zoltán zongoramûvész – mindenképpen jelen legyen az átadáson. A KB ideológiaititkára Gyõri Imre határozta meg annak a negyven újságírónak, fotóriporternek és tévésnek a feladatait, akik a helyszínrõl követhették nyomon a ceremóniát.
\r\n
Az Amerikai Egyesült Államok képviselõi kikötötték, hogy mivel a koronát az amerikai nép adja át a magyar népnek, nem kívánják, hogy az azt átvevõ delegációt túlzottan politikai szempontok alapján állítsák össze. Ismeretes, hogy míg Kádár János jelenlétét nem kívánták az amerikaiak, addig Apró Antal, mint az Országgyûlés elnöke és a magyar nép nevében a Koronát átvevõ személy, valamint Lázár György miniszterelnök és Aczél György miniszterelnök-helyettes (mindketten PB tagok), részt vehettek az eseményen.
\r\n
1977. december 22-én Nagy János külügyminiszter-helyettes tervezetet készített Apró Antal részére, melyben arra tett javaslatot, hogy az Országgyûlés tagjai közül kik kapjanak meghívást a Korona átadásával kapcsolatos eseményekre. (1. forrás)
\r\n
Puja Frigyes külügyminiszter 1978. január 3-án terjesztette elõ jóváhagyásra Apró Antalnak, Lázár Györgynek és Gyõri Imre KB titkárnak a magyar–amerikai levélváltás (amerikaiakkal elõzetesen egyeztetett) tervezetét, amelyre 1978. január 6-án 15.30-kor került sor Apró Antal és Cyrus Vance amerikai külügyminiszter között. Levelében Apró Antal írásban igazolta, hogy a magyar népet képviselõ küldöttség élén, az Egyesült Államok elnökének képviselõjétõl, a mellékelt leltárban feltüntetettek szerint, sértetlenül átvette Szent István koronáját és a magyar koronázási ékszereket. Az ünnepélyes átadással Magyar Népköztársaság Kormányának véleménye szerint az Amerikai Egyesült Államok Kormánya eleget tett a koronával és a koronázási ékszerekkel kapcsolatos valamennyi nemzetközi jogi kötelezettségének. (2. forrás)
\r\n
A magyar és az amerikai levélváltás tervezete mellett a Külügyminisztérium 1978. január 3-án több dokumentumot megküldött Apró Antalnak. Puja Frigyes levélben tájékoztatta Apró Antalt a hozzá eljuttatott iratokról. A Külügyminisztérium megküldte jóváhagyásra Apró Antal válaszbeszédének és a vacsorán mondandó pohárköszöntõjének tervezetét, továbbá témajavaslatot az amerikai féllel történõ beszélgetéshez. Emellett Puja Frigyes eljuttatta Apró Antalnak Cyrus Vance beszédének és pohárköszöntõjének magyar fordítását, továbbá Jimmy Carter elnök Losonczi Pálnak írt levelének a fordítását is, amelyet Cyrus Vance 1978. január 6-án adott át Losonczi Pálnak. (3. forrás)
\r\n
A Korona és a koronázási ékszerek átadására összeállították az amerikai delegáció, és – hosszas egyeztetés után – 1978. január 2-ai végleges dátummal a visszaadási ünnepség magyar meghívottainak névsorát. (4. forrás)
\r\n
1978. január 2-ai keltezéssel a Külügyminisztérium Protokoll Rendezvényi Osztálya részletes és mindenre kiterjedõ programtervezetet készített a korona és a koronázási ékszerek ünnepélyes keretek közötti visszaadásáról. (5. forrás)
\r\n
Tanulságos lehet végignézni, elemezni, ki mindenki szerepelt az ünnepség magyar meghívottainak terjedelmes listáján. A szervezõk láthatóan törekedtek arra, hogy minél sokrétûbb legyen az a vendégkör, amelyben az Országgyûlés, az Elnöki Tanács, a SZOT, az Országos Béketanács, a Magyar Nõk Országos Tanácsa, a Fegyveres Erõk Tábornoki Kara és a KISZ vezetõi mellett, helyet kapott 13 egyházi vezetõ, a Nemzeti Szövetségek és a Magyarok Világszövetsége valamint a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagjai. Cyrus Vance Szent István koronáját Magyarország népének adta vissza, azért a „nép reprezentálására” helyet kaptak az ünnepségeken a kiemelt fizikai, a mezõgazdasági és a vidéki üzemek dolgozóinak képviselõi. Mellettük jelen volt még a már említett 35 fõ a kulturális és tudományos élet kiemelkedõ személyiségei közül, ill. a koronával foglalkozó munkacsoport tagjai valamint a Külügyminisztérium illetékes munkatársai.
\r\n
Az Apró Antal iratai között õrzött (a Szent Korona visszaadásának iratai címet viselõ) dosszié talán egyik legfurcsább forrása az az 1978. január 5-én készített leltár, amelyet a Korona és koronázási ékszerek szakértõi szemléje és azonosítása alkalmából készítettek. (6. forrás), A leltár készítõje tömör egyszerûséggel, pontos adatokkal úgy kezelte a koronát és a koronázási ékszereket, mint puszta leltári tárgyakat.
\r\n
A forrásközlésben bemutatott iratok különlegességét azok a megjegyzések adják, amelyeket Apró Antal a számára kérdéses, problémás részeknél saját megjegyzéseivel látott el.
\r\n
Az iratok jelzete: MOL XVIII–6–k–9. csomó Magyar Országos Levéltár – Országgyûlés – Apró Antal elnöki iratai – Társadalmi szervezetekben betöltött tisztségek iratai – A Szent Korona visszaadásának iratai.
\r\n
\r\n1 MOL M–KS 288. f. 5. cs. 733. õ. e. Magyar Országos Levéltár – MSZMP Központi Szervei – Politikai Bizottság 1977. december 13-i ülése.vissza a szöveghez\r\n
\r\n
\r\n
„Leltár
\r\n
amely felvétetett Budapesten, az országház épületében 1978. január 5-én a magyar korona és a koronázási ékszerek szakértõi szemléje és azonosítása alkalmából:
\r\n
\r\n - Egy darab aranyból készült korona, 19 zománcképpel, drágakövekkel, igazgyöngyökkel díszítve, zárt, csúcs- és csüngõ díszekkel. Átmérõje: 21,3, ill. 20,3 cm.”
\r\n
\r\n
\r\n
„A népi demokrácia mostani, vidéki intézõ közegeinek legtöbbje [...] engem, mint szocialista írót nem ismer”
\r\n
Az alábbiakban közölt levél szerzõje Geiszler István (1884–1974) kaposvári vaskereskedõ és a helyi társadalomban a maga korában elismert irodalmár, glosszaíró, humoros történetek és tréfák szerzõje. Az 1910-es évektõl rendszeresen jelentkezett publikációkkal a Somogy megyei lapok hasábjain. Tagja volt a Dél-Dunántúlon jelentõs hatású irodalmi-mûvészeti körnek, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Mûvészeti Társaságnak. Az 1910–1930-as években számos álnéven jegyezte írásait. (Bolygó Hollandi, Gádor István, Gáthy István, Fõutcai Figyelõ)
\r\n
A tiroli eredetû Geiszler család a 19. század elsõ felében telepedett le Somogy megyében. Geiszler István apja, Geiszler Nepomuk János 1884-ben vette át rokona, Weiler Vilmos 1848-tól fennálló üzletét és indította meg (1952-ig mûködõ) családi vaskereskedését. Geiszler Istvánt a Tanácsköztársaság idején Kaposváron, mint a város egyik „vagyonos és befolyásos burzsoá” családjának tagját, „túszul szedték”1. 1920-ban belépett apja vaskereskedésébe, majd az azt követõ évtizedben szép sikereket ért el a kereskedõi pályán. 1930-ban már a Magyar Vaskereskedõk és Vasiparosok Országos Egyesületének elnökségi tagja majd alelnöke, a Magyar Nemzeti Bank kaposvári fiókintézetének váltóbírája.
\r\n
Bár Geiszler István a kaposvári társadalomban az államosításokig meghatározó szerepet töltött be, nyilvános irodalmi tevékenysége véget ért 1932-ben. Az irodalmi „szilencium” kiváltó oka az volt, hogy 1931-ben – Gáthy István szerzõi álnevet használva – megjelentette gazdasági-társadalmi vonatkozású utópiáját, a Munka társadalma2 címmel. A könyv a gazdasági válságból való kivezetõ utat egy szocialisztikus-államkapitalista utópiában látta, amely kapcsán 1931. június 17-i számában a Nemzeti Újság Veszedelmes propaganda címmel éles támadást intézett a könyv ellen. A lap által követelt ügyészségi vizsgálat eredményeként — nem utolsó sorban Geiszler „irodalmi barátainak” (Zilahy Lajos, Féja Géza stb.) köszönhetõen – a „kommunista” könyv miatt végül nem emeltek vádat. „Társadalmilag” azonban lehetetlenné tette Geiszler további publikálását Miskolczy Ágost helyettes koronaügyésznek a Magyar Szemle hasábjain megjelent, és a Nemzeti Újságnál messze színvonalasabb kritikája3. Ezt követõen a lapok nem közölték Geiszler „ártatlan” írásait sem.4
\r\n
Közírói tevékenységével ennek ellenére nem hagyott fel. Tudomásunk van egy 1950–1955 között készült kéziratáról, melyben a két világháború közötti gazdasági rendszert elemezte, s az ezzel kapcsolatban fennmaradt baráti levelezés alapján elmondható, hogy valamilyen szocialista szempontú megközelítésbõl dolgozta fel témáját.5 Az 1960-as években (álnéven) készítette el utolsó, gazdasági vonatkozású kéziratát, mely azonban már a szovjet rendszer gazdasági ellentmondásait taglalta, és közeli bukását jósolta. E kéziratát valószínûleg a Szabad Európa Rádióhoz juttatta el, de kézirat SZER-beli sorsáról jelenleg nincs információnk. Érdekes adalék, hogy e kéziratát Hartmann álnéven kívánta megjelentetni. Hartmann professzor a Munka társadalmának kulcsfigurája volt (maga a könyv a kitalált Hartmann professzor „szabadelõadása 2100-ból”), így elmondható, hogy Geiszler István valószínûleg nem kis öniróniával tekinthetett vissza az egykor irodalmi karrierjének véget vetõ utópiájára.6
\r\n
Az alább közzétett levél érdekessége, hogy azt szerzõnk polgári életmódjának „védelmében” írta 1951-ben Rákosi Mátyásnak. A levélrõl nem dönthetõ el egyértelmûen, hogy tisztázatnak vagy fogalmazványnak tekinthetõ-e? A kor hivatali „iratkezelési” gyakorlatától nem volt idegen az eredeti iratok továbbküldése az illetékes hivatalnak, és/vagy visszaküldése a beküldõnek. Annak kiderítése, hogy az alábbi levél valóban eljutott-e Rákosi Mátyáshoz, talán a korabeli minisztériumi iktatókönyvek segítségével lenne megállapítható. Az mindenesetre bizonyos, hogy család ingatlantulajdonának „felosztása” elmaradt és a családi emlékezet szerint is mindez Rákosi gyors intézkedésének volt köszönhetõ.7
\r\n
A levélben figyelmet érdemel az a naivitás, ami a szerzõ érvrendszerében fogható meg. Amikor „a népi demokrácia mostani, vidéki intézõ közegei”-rõl szól, akik fiatal koruk miatt nem ismerik el az õ húsz évvel korábbi érdemeit, akkor azt az 1951-ben éppen csak „helyet foglaló” ifjúkommunista hivatalnokgárdát kritizálja, akiket pontosan tájékozatlanságuk és a kommunista direktívákhoz történõ vak kötõdésük miatt helyeztek ekkoriban pozícióba, mellõzve többek között a korábbi, politikai–munkásmozgalmi tapasztalattal rendelkezõ szociáldemokrata kádereket. Elmondható, hogy 1951-ben Geiszler István sem mint „burzsoá kereskedõ”, sem mint „szocialista író” nem értette meg, hogy milyen változások történtek körülötte a világban. Erre utal, hogy 1951-ben írt levelében a magyar munkásosztály húsz évvel korábbi vezetõjeként az 1930-as évek végéig erõsen antikommunista szociáldemokrata ideológust, Mónus Illést nevezte meg. Így e kijelentése akár érvként is szolgálhatott volna internálására. Azt, hogy ez mégsem következett be, véletlen szerencséjének és/vagy Rákosi Mátyás személyes jóindulatának köszönhette. Akár így, akár úgy történt, az alábbiakban közölt levél és születésének körülményei, ill. a levél következményei jól szemléltetik a Rákosi rendszer kiszámíthatatlanságát és az egyén értetlenségét a rendszer mûködésével kapcsolatban.
\r\n
A forrást szöveghû átírásban közöljük.
\r\n
\r\n
\r\n
1 Geiszler István: Egy vasárnap története (tréfás versek, elbeszélések). Kaposvár, 1920.
vissza a szöveghez\r\n
2 Gáthy István:
A Munka Társadalma Bp., 1931. Genius kiadás
vissza a szöveghez\r\n
3 Miskolczy Ágost: Az újjászületett utópizmus.
Magyar Szemle XIV. kötet, 4. (56.) sz. 1932.
vissza a szöveghez\r\n
4 E tény közlését ezúton köszönöm Gallai [ifj. Geiszler] Istvánnak.
vissza a szöveghez\r\n
5 Somogy Megyei Levéltár XIV. 64. Geiszler (Gáthy) István iratai. 1. doboz
vissza a szöveghez\r\n
6 Somogy Megyei Levéltár XIV. 64. Geiszler (Gáthy) István iratai. 1. és 2. doboz
vissza a szöveghez\r\n
7 Gallai [ifj. Geiszler] István szíves közlése.
vissza a szöveghez\r\n\r\n
„Jelen levelemben elõadottak alapján arra kérem, utasítsa a kaposvári helyi hatóságokat, hogy saját, háromszobás családi házamat nekem újból adják vissza teljes egészében, éspedig: egy szobát részemre és feleségem részére, lakószobának, egyet írói dolgozószobának és egyet pedig leányom és võm részére lakószobának. Szilárdan hiszek és bízok Miniszterelnök helyettes Úr igazságosságában és méltányosságában és levelemben elõadottak alapján kérem ezen szerény kérelem teljesítését.”
');
INSERT INTO `cikk` (`cikk_kod`, `kiad_kod`, `cikk_cim`, `rovat_kod`, `cikk_tartalom`, `cikk_ajanlo`) VALUES
(279, 52, 'Francia diplomaták helyzetértékelése és a keleti nyitási politika lehetõségei.
1963. május', 2, '\r\n
A francia külpolitika válaszúton
\r\n
Az 1958–1962 közötti válságok miatt a nemzetközi politikai élet szereplõi felismerték, hogy a hidegháborús feszültséget enyhíteni kell, ezért szuperhatalmak kapcsolatában a megegyezésre helyezõdött a hangsúly. A békés egymás mellett élés politikájának megerõsödése szükségessé tette a konfliktuskeresõ magatartás hibáival való szembenézést is, ami megkönnyítette a vitás kérdések tárgyalásos megoldását.
\r\n
1963 elején a francia külpolitika is válaszúthoz érkezett. Az év elején Charles de Gaulle1 elnök számos olyan látványos diplomáciai lépést tett, amellyel egyértelmûvé tette Franciaország egyedi viszonyát Európához, a biztonság kérdéséhez, és hogy újra kívánja gondolni a nyugati szövetségi rendszerben elfoglat helyét. A brüsszeli tárgyalások során képviselt francia álláspont, majd a britek Közös Piacba történõ felvételének megvétózása (1963. január 14.) lényegében beleilleszkedett De Gaulle kontinentális Európáról alkotott koncepciójába.
\r\n
Ehhez a döntéshez szorosan kapcsolódott az 1958–1963 közötti francia–német közeledést szentesítõ, ún. Elysée-szerzõdés megkötése (1963. január 22.) is.
\r\n
Az érzelmi tényezõ jelentõségét mutatja, hogy Maurice Dejean2 moszkvai francia nagykövet szerint a szovjeteket valósággal sokkolta a francia–német barátsági szerzõdés megkötése, mivel abban a közös ellenség elleni harcban korábban meglévõ és történelmi hagyományokra alapuló francia–szovjet szolidaritás végét látták, és a szorosabb francia–német együttmûködés következményeként a németek újbóli megerõsödésétõl, és az 1945 után kialakult status quo felbomlásától tartottak.3 Francia értékelés szerint a szovjet diplomácia védekezni kényszerült, amelynek kompenzálásaként a szovjet békeszándékok, ill. a békés egymás mellett élés politikájának hangoztatása kerültek.4 A francia–szovjet kapcsolatokban azonban mindkét részrõl a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére törekedtek, amit az 1963 nyarán megkötött kereskedelmi szerzõdés is bizonyított. Ez a szerzõdés mintát is adott a többi szocialista ország számára a franciákkal kialakítandó kereskedelmi együttmûködésre.
\r\n
A szovjet stratégia tehát érezhetõen megváltozott, 1963-tól kezdve Moszkvában a német kérdés rendezését már kevésbé tartották sürgõsnek, és a hangsúlyt a másik kedvelt területre, az európai biztonság kérdéseire helyezték át. Propagandájukban és diplomáciai tevékenységükben a német atomfegyverkezés miatti aggodalom túlhangsúlyozása központi helyet foglalt el.5 A szovjet diplomácia fõ célja ugyanis a status quo fenntartása és a szocialista táboron belüli kohézió megerõsítése volt. Ehhez a német veszély érzelmi, ideológiai és nem reálpolitika érvek mentén való hangoztatása alapvetõ fontosságú diplomáciai nyomásgyakorló eszközt jelentett.
\r\n
A francia–német barátsági szerzõdés megkötése azonban új helyzetet eredményezett. A kelet-közép-európai szocialista országok reakciója eltért egymástól, ami a franciák számára is megmutatta az elsõ repedéseket a korábbi egységes képhez képest. Összességében természetesen minden szatellit ország elítélte a francia–német szerzõdést, de Csehszlovákia és Lengyelország reakciója sokkal élénkebb, elutasítóbb és határozottabb volt, míg a románok, a magyarok és a bolgárok (vagyis a II. világháború vesztesei) enyhébben ítélték meg az eseményt. Csehszlovákia kormánya jegyzék formájában tiltakozott,6 de a hagyományosan „franciabarátnak” tartott Lengyelország is hasonlóan cselekedett,7 ami a közelmúltig franciagyarmat Algéria új kormányának elismerése mellett tovább mérgezte a kapcsolatokat. Románia mérsékelt álláspontot képviselt, míg Bulgária lényegében nem hallatta a hangját. Románia kapcsolatai teljesen más képet mutattak: De Gaulle-nak a hagyományos francia–román barátságra vonatkozó beszédei és a román követ megnyilatkozása egyaránt azt érzékeltették, hogy a két ország kölcsönösen igyekszik megragadni a váratlanul kialakult lehetõségeket.8
\r\n
A francia keleti nyitási politika összetevõi. Célok és elképzelések.
\r\n
De Gaulle keleti nyitás politikája szorosan kapcsolódott ahhoz az elszigetelõdési folyamathoz, ami megváltoztatta Franciaországnak a nyugati szövetségesi rendszeren belüli pozícióját. E tényezõk közül az alábbiak voltak a legfontosabbak:
\r\n
\r\n - Konrad Adenauer, az NSZK kancellára nem tudta meggyõzni a német politikai elitet arról, hogy az Egyesült Államok rovására Franciaországgal építsen ki szorosabb kapcsolatokat, így a radikális francia–német közeledésnek ekkor még nem volt realitása.
\r\n - Az Európa politikai egyesülését célul tûzõ ún. Fouchet-tervet a hollandok megvétózták.
\r\n - Az atomfegyverek kérdésében a britek Nassauban a franciák kárára inkább az amerikaiakkal egyeztek ki.
\r\n
\r\n
Ezek az események együttesen azt eredményezték, hogy Franciaországnak nagyobb érdeklõdést és rugalmasságot kellett mutatnia Európa keleti fele irányába. Jogosan vetõdik fel azonban a kérdés, hogy De Gaulle számára a keleti nyitási politika mennyire volt õszinte, következetes, és alapozódott egy koherens geopolitikai koncepcióra,9 vagy elsõsorban politikai nyomásgyakorló eszközt jelentett az általa elindított konfliktusban, és konkrétan az amerikaiakkal szembeni francia pozíciók erõsítését szolgálta. Yves Pagniez10 visszaemlékezése szerint,11 aki ennek a politikának a kidolgozásában aktív szerepet játszott, a függetlenség az Egyesült Államokkal szemben az Európa felé való fordulás, így a keleti nyitás elõfeltételét jelentette. A fõ cél ugyanis Európa francia vezetéssel történõ egyesítése, a francia nagyhatalmi pozíciók („grandeur”) visszaszerzése volt, amelybe a keleti országokat is be kívánták vonni. A blokkok megszüntetésének a terve és Európa politikai, földrajzi egyesítése lényegében ezt a célt szolgálta, vagyis a függetlenség hangoztatása az amerikaiakkal szemben az eszköz szerepét töltötte be, amelyhez egy új – tartalmában és formájában a harmincas évektõl eltérõ – keleti nyitási politika társult.
\r\n
Kelet-Európa jelentõségének növekedését mutatja, hogy a francia külügyminisztériumban 1963 tavaszán szükségesnek ítélték, hogy egy követi konferencia keretében részletekbe menõen elemezzék a szocialista államokkal kialakítandó kapcsolatok lehetõségeit, és azokat a változásokat, amelyek a szocialista országokon belül és közöttük megfigyelhetõk voltak. (Lásd. az 1. dokumentumot!) Fontos hangsúlyozni, hogy 1949 után Párizsban lényegében „leírták” a térséget, mivel érdemi diplomáciai és államközi kapcsolatokra a hidegháború körülményei között nem volt lehetõség. Magyarország vonatkozásában azonban számon tartották, hogy csak Budapesten nem zárták be a Francia Intézetet 1949 után. E tény még az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején is ismert volt, és a Magyarországgal kialakítandó kapcsolatok érdekében megfogalmazott érvek között komoly súllyal szerepelt.
\r\n
A hatvanas évek elejéig azonban a francia külügyminisztériumban lényegében nem, vagy csak alig ismerték a kelet-közép-európai szocialista államok helyzetét, azok vezetõit. A kapcsolatok alacsony szintjét mutatja, hogy Kelet-Európára vonatkozóan regionális konferenciát utoljára az ötvenes évek elején tartottak, így mindenféleképpen szükségesnek látták, hogy Franciaország nemzetközi pozíciójának változásait, és a francia diplomácia elõtt lévõ lehetõségeket szélesebb nemzetközi kontextusba helyezve is megvizsgálják.
\r\n
Általánosságban természetesen minden országról készültek helyzetértékelések, jelentések, követi összefoglalók, helyzetértékelések, és a legfontosabb eseményekrõl olvashatjuk a táviratokat is. Észrevehetõ azonban, hogy ezek minõsége, mennyisége nem egyforma. Voltak olyan nagyköveti posztok, amely nagyobb fontosságúnak számítottak (pl. Moszkva, Varsó), és természetesen voltak olyanok is, amelyek a francia diplomaták számára inkább „parkolópályát” vagy „ugródeszkát” jelentettek (pl. Budapest, Szófia). Kelet-Európában értelemszerûen a legfontosabb nagyköveti posztot a moszkvai jelentette. A moszkvai francia nagykövetség Párizs számára Londonhoz, Bonnhoz és Washingtonhoz hasonlóan viszonyítási pontot jelentett. Ez az informális súly megmutatkozik a moszkvai nagykövetség levéltári anyagában is, ugyanis nemcsak a fogadó ország, hanem a többi kelet-közép-európai államban található követség nagykövetség által készített jelentések, táviratot nagy része itt is megtalálható, és a mindenkori moszkvai francia nagykövet kiemelt szerepet töltött be a francia külpolitikában, a Külügyminisztérium hivatali szerkezetében. A forrásokban többször megszólaló Maurice Dejean moszkvai francia nagykövet a kor egyik legismertebb francia diplomatája, a német kérdés szakértõje volt.
\r\n
Nagyon sokat számított a nagykövet személye, ill. azok a lehetõségek, amelyekkel egy számára ellenséges környezetben, „vigyázó szemekkel körbevéve” dolgozni tudott. A követi jelentések, összefoglalók jelentõs része lényegében az elérhetõ sajtóanyagra alapozódott (sokszor a francia titkosszolgálat ügynökei még a saját nagyköveteikkel sem osztották meg az információkat), aminek következtében meglehetõsen felületes képet lehetett megfogalmazni a szocialista országok életérõl, és így a velük kialakítható kapcsolatok lehetõségeirõl.12
\r\n
1963 folyamán tehát – látva a szocialista országok érzékeny reakcióját a német kérdésben – Párizsban egyszerûen szükséges vélték, hogy nyissanak a kelet-európai országok irányába. Az eddigiek alapján is látható, hogy lépéseiket elsõsorban reálpolitikai érdekek motiválták. A szocialista országokban szolgálatot teljesítõ diplomaták mellett természetesen az amerikai, német, brit és brüsszeli nagykövetek véleményét is kikérték, és azt a kelet-európai államokkal kialakítható gazdasági, kulturális kapcsolatok lehetõségeivel együtt elemezték. Fõ céljuk az volt, hogy a különbözõ szempontból megfogalmazott információkat egybevessék, és megpróbáljanak olyan következtetéseket levonni, amelyekre az új keleti politikájukat alapozhatják. Az elemzések elsõsorban a gazdasági, kulturális kapcsolatok fejlesztésének a lehetõségeit járták körül, és azokat minden ország esetében külön értékelték.13
\r\n
A konferencia Couve de Murville14 külügyminiszter általános helyzetértékelésével kezdõdött, de beszédét a bizonytalanság érzése határozta meg. (Lásd az 1. dokumentumot!) De Gaulle 1963-ig folytatott politikája, ill. az a stratégia, hogy az új európai egyensúlyt a francia–német közeledésre és együttmûködésre helyezzék, kudarcot vallott, az ország nyugaton egyre inkább elszigetelõdött, így lényegében újra fel kellett „fedezni” a korábban periférikusan kezelt és az algériai háború alatt jegelt keleti kapcsolatokat.
\r\n
A reálpolitikusnak tartott francia külügyminiszter De Gaulle közvetlen bizalmasának, de nem egy egyszerû végrehajtónak számított. Stílusa, egyénisége inkább egy angol úriemberre emlékeztetett, aki a kortársak visszaemlékezése szerint is szinte soha sem mutatott ki érzelmeket. 1963 tavaszán azonban a külügyminiszter és az elnök közötti viszony átmenetileg hidegebbé vált; a francia diplomata ugyanis túlzottan erõsnek és önfejûnek tartotta az elnök politikáját. Ráadásul a nyugat-európai partnerek elõtt elsõsorban neki kellett megvédeni a francia álláspontot, amit következetesen és hideg udvariassággal tett. Couve de Murville ugyanis elsõsorban a Közös Piac iránti elkötelezettségérõl, és az európai egységesülés feltétlen támogatójaként volt ismert, így számára nem volt mellékes az, hogy az általános európai helyzet hogyan alakul a jövõben.
\r\n
A kelet-közép-európai szocialista országokkal a konferencia délutánján foglalkoztak. A bevezetõ elõadást a francia külügyminisztérium Kelet-Európa szakértõjének számító Jean Laloy tartotta, aki a további elemzések alapjául három alapvetõ kérdést vázolt fel:
\r\n
\r\n - A szocialista országok viszonya az európai kérdésekhez.
\r\n - A kínai–szovjet konfliktus és annak a blokkon belüli következményei.
\r\n - A szocialista országok viszonya a harmadik világhoz, különös tekintettel Észak- és Fekete-Afrikára, ill. a Közel-Keletre.15
\r\n
\r\n
A konferencián a szocialista országokban szolgálatot teljesítõ diplomaták sorra mutatták be „országaikat”, amelyek során az instrukcióknak megfelelõen a belpolitikai, a külpolitikai/diplomáciai, a gazdasági és a kulturális kérdések egymás után kerültek sorra. A Kelet-Európában szolgálatot teljesítõ diplomaták rangsorában elsõ helyet elfoglaló Dejean moszkvai nagykövet helyzetértékelése szerint (1963. május 7.) a Szovjetunióban a desztalinizáció ellentmondásos formában zajlott, és a kubai válság után a külpolitikai vonalvezetésben is ellentmondásos helyzet alakult ki. Egyrészt a presztízsveszteség miatt érzett felháborodás következtében Hruscsov személyével szemben elégedetlenség alakult ki, amely a kínai–szovjet ellentétek kiélezõdését, a belpolitikában az ortodox kommunisták ellentámadását eredményezte. A szovjet változások következtében a belpolitikában már nem volt olyan erõs rendõri elnyomás, mint korábban, és a szatelliták is nagyobb politikai függetlenséget élvezhettek. A Szovjetunió magatartását a nyugati integrációs politikával szemben azzal magyarázta, hogy az „hagyományosan” ellenséges minden európai egyesüléssel szemben (elsõsorban a németek megerõsödésétõl tartva), másrészt a szovjet vezetés félt a nyugati gazdasági sikereknek a kommunista mozgalomra gyakorolt hatásától.
\r\n
A moszkvai francia nagykövet után a kisebb szocialista államokban szolgálatot teljesítõ misszióvezetõk is sorra bemutatták országaikat. Lengyelország esetében megállapították, hogy a lakosság és a kommunista elit között nem csökkent a távolság, amit erõsített az, hogy a lakosság 95%-a hívõ katolikusnak tartotta magát, és a földek 86%-a magántulajdonban maradt: „Ebben az értelemben ki lehet jelenteni azt, hogy Lengyelország nem kommunista ország”. A Varsóban szolgálatot teljesítõ francia nagykövet az ország helyzetét ellentmondásosnak értékelte, mivel a politikai egypártrendszer mellett a kulturális életben a megmaradt nyílt belpolitikai viták lehetõsége. A lengyelek ugyanakkor egyszerre és egyformán gyûlölték a németeket és az oroszokat, ez azonban a németek felé féloldalas formában jelent meg, mert a gazdasági teljesítmény miatt egyben tiszteletet is éreztek, és a fiatalok, akik egyszerre voltak kiábrándultak, hívõk és nacionalisták, elsõsorban az anyagi jólétet keresték. Csehszlovákia és Bulgária esetében elsõsorban az ortodox sztálinizmus megmaradását emelték ki, amelyhez Csehszlovákiában a lengyelekéhez hasonló németellenesség társult, míg a bolgároknak a fõ külpolitikai problémát a Jugoszláviához fûzõdõ viszony, ill. a látensen továbbra is dédelgetett Nagy-Bulgária álma jelentette. A sorban teljesen sajátos helyett foglalt el Románia, ahol a desztalinizáció a hatvanas évek elejétõl a nacionalista propagandával kapcsolták össze. A rendszer ugyanakkor a csehszlovák és a bolgár helyzethez hasonlóan teljesen sztálinista maradt, a kommunista elit szilárdan kézben tartotta a hatalmat, de a lakosság egy kisebb része Romániában is nagyon nyitott maradt a nyugati kultúra (elsõsorban a francia) felé. A követ azonban alapvetõ problémának tartotta, hogy a rendszer diktatórikus jellege miatt szinte semmilyen társadalmi kapcsolatot nem tudott létrehozni, ezért valójában nem volt tisztában a román lakosság valódi véleményével. A hagyományosan külön kezelt Jugoszláviával kapcsolatban elsõsorban a belsõ etnikai ellentéteket, ill. a gazdasági szükségszerûségbõl következõ, esetleges túlzott nyugati nyitás veszélyeit, a rendszer kettõsségét, vagyis a Nyugat s a Kelet közötti ingadozását említették.
\r\n
Magyarország megítélését és a Kádár-rendszer politikáját Francfort16 budapesti követ politikáját a francia követ hozzászólása elemezte. (Lásd a 3. dokumentumot!). 1963 folyamán magyar vezetés sajátos külpolitikája és a 1963-as francia–német barátsági szerzõdés miatt a korábbiaknál nagyobb figyelemmel fordult Franciaország felé.18 Míg az ötvenes évek végén Budapesten De Gaulle hatalomra jutása kapcsán a francia fasizmus újjáéledésérõl beszéltek, addig ez a helyzet a hatvanas évek elejére érezhetõen megváltozott, és a magyar értékelések hangneme is pragmatikusabbá vált.
\r\n
Klein Márton19 diplomata visszaemlékezése szerint a magyar vezetés számára kiemelt fontosságú a diplomáciai kapcsolatok rendezése Franciaországgal, amely aktív szerepet játszott a Kádár-rendszer 1956 utáni bojkottjában. A magyar diplomaták egészen 1962–1963-ig szinte teljes elszigeteltségben dolgoztak, és a hivatalos Franciaország képviselõivel alig volt lehetõség kapcsolatfelvételre. Ez a helyzet kezdett oldódni 1963-tól, amelyben az 1959-tõl 1963-ig attaséként Párizsban szolgálatot teljesítõ Klein Márton aktív szerepet játszott. Az itt közölt forrás (lásd a 4. dokumentumot!) mutatja, hogy bár Klein Márton és Yves Pagniez, a francia KÜM Kelet-Európai Osztályának megbízott vezetõje között már közvetlen kapcsolat alakult ki, de ez még messze nem jelentett olyan bizalmi viszonyt, hogy a francia külügyi tisztviselõk valóban megosszák a gondolataikat a magyar partneral. Az elõrelépés persze tagadhatatlan, mert alig pár évvel korábban a francia diplomaták még „levegõnek” nézték a magyarokat. Fontos hangsúlyozni, hogy a párizsi magyar követségen ebben az idõszakban lényegében egyedül Klein Márton volt az egyetlen olyan beosztott diplomata (Vincze József követ mellett), aki franciául – ráadásul anyanyelvi szinten – fejthette ki a magyar kormány álláspontját. A dokumentum érdekessége tehát, hogy „normális” körülmények között egy pályakezdõ attasé – a politikai helyzet realitása és francia protokoll igen szigorú szabályai értelmében egyaránt – nem beszélhetett volna közvetlenül egy osztályvezetõ szinten lévõ francia diplomatával. A franciák pragmatizmusát és nyitottságát mutatja, hogy félretették fenntartásaikat és lényegében egyenrangú partnernak fogadták el a fiatal magyar diplomatát.
\r\n
* * *
\r\n
A francia Kelet-Európa politika lényegét, azaz a szocialista államokon nyugati nyitásának általános okait és így a lehetséges kapcsolódási pontokat az alábbiakban foglalhatjuk össze:
\r\n
\r\n - A gazdasági fejlesztés a szocialista országok számára szükségessé teszi a nyugati kapcsolatok kiépítését, amely révén azok valamelyest csökkenteni képesek függésüket a Szovjetuniótól.
\r\n - A belpolitikában a fõ kérdés és egyben a változások mércéje a desztalinizáció foka, amely azonban országonként eltérõ formában és tartalommal kezdõdött el, és függött a kommunista vezetõk „lelki állapotától”, vagyis attól, hogy a kommunista mozgalmon belül az ortodox vagy a „liberális” szárnyhoz tartoztak-e. A liberalizmus ezekben az országokban sajátos értelmezést kapott, a lakosság és a kommunista vezetõ elit közötti kompromisszum megteremtését szolgálta, amelyre a legjobb példának Magyarországot tekintették.
\r\n - A belsõ gazdasági problémákhoz szorosan kapcsolódik a KGST reformjának a kérdése.
\r\n - A táboron belüli egység problematikájának részei a nemzeti érzelem, a kisebbségek miatti, de a szovjetek által kontrollált, (ill. megfékezett), de látensen tovább élõ hagyományos nemzeti ellentétek.
\r\n - A kínai–szovjet ideológia/politikai rivalizálás a szatelliták politikájában az ellentétek kiélezõdésére katalizátor-hatással volt, amely szintén a korábbi mesterséges egység ellen hatott. 20
\r\n
\r\n
A nyilvánosság elõtt De Gaulle fogalmazta meg a „francia üzenetet”, és az 1963 végén tartott beszédében már nyíltan a szocialista államokkal kialakítandó új kapcsolatok szükségességérõl beszélt: „Végül is kell (kapcsolatépítés), de anélkül, hogy illúziókban ringatnánk magunkat, amely a gyengék kiváltsága, de anélkül is, hogy elveszítenénk a reményt abban, hogy a szabadság és az emberi méltóság végül mindenhol gyõzedelmeskedik. Reménykedhetünk abban a napban, amikor talán Varsó, Prága, Pankow, Budapest, Szófia, Belgrád, Tirana és Moszkva megszabadul attól a totalitárius rendszertõl, amely visszatartja és bezárja a lakosságot, és fokozatosan velünk együtt változik. Akkor nyitottak lesznek Európa felé a lehetõségeik, forrásaik és kapacitásaik függvényében.”21
\r\n
\r\n1 De Gaulle, Charles (1890–1970), az V. Köztársaság elsõ elnöke. 1925-tõl katonatiszt, ezredesként harckocsizó hadosztály parancsnoka a háború kirobbanásakor. 1940-tõl Angliából irányítja a Szabad Franciaország mozgalmat. 1944–1946-ban miniszterelnök, majd 1958-ig ellenzéki politikus. 1958-tól 1969-ig köztársasági elnök, a gaulle-ista mozgalom megalapítója. 1969-ben nyugállományba vonult. vissza a szöveghez
\r\n2 Dejean, Maurice (1899–1982), francia diplomata. 1930-tól a francia külügyminisztérium alkalmazottja; a világháború alatt a németellenes ellenállás tagja; 1945-tõl nagyköveti rangban különbözõ külképviseletek vezetõje többek között Prágában, Tokióban, Indokínában és 1955-tõl 1964-ig Moszkvában.vissza a szöveghez
\r\n3 CADN (Centre des Archives Diplomatiques de Nantes) Moscou Séri B. Carton 187. Réunion des Chefs de mission en Europe Oriental. Problèmes de politique exterieure et problème du camp socialist. vissza a szöveghez
\r\n4 CADN Moscou Série B. Carton 80. Note. Déclarations soviétiques récentes sur la politique extérieure de l’URSS après la crise de Cuba. vissza a szöveghez
\r\n5 DDF (Documents Diplomatiques Français) 1963 I. N° 31. (Moszkva, 1963. január 22.). 71. vissza a szöveghez
\r\n6 Uo. N° 70. (Prága, 1963. február 14.). 203–204. vissza a szöveghez
\r\n7 Uo. N° 136. (Párizs, 1963. április 11.). 397–398. vissza a szöveghez
\r\n8 Uo. N° 166. (Bukarest, 1963. május 15.). 489–490. vissza a szöveghez
\r\n9 Marie-Christine Kessler: La politique étrangère de la France. Acteurs et processus, PRESSE DE SIENCE PO. 1999. 12.vissza a szöveghez
\r\n10 Pagniez, Yves (1926–?), francia diplomata. 1954-tõl dolgozott külügyi szolgálatban, többek között Moszkvában, Pekingben, 1980 és 1982 között belgrádi nagykövet. Tevékenységének nagyobb részében azonban Párizsban az európai stratégiai kérdések, majd a ’70-es években fegyverzetkorlátozási ügyek egyik meghatározó alakítója volt. vissza a szöveghez
\r\n11 Thomas Gromert: Double détente. Relations franco-soviétique de 1958 à 1963, La publication de Sorbonne, Paris. 221–256.vissza a szöveghez
\r\n12 A budapesti francia nagykövet Magyarországról alkotott képének változása akár egy önálló dolgozat témája lehet.vissza a szöveghez
\r\n13 CADN Moscou Série B. Carton 187. Note. Réunion des Chefs de mission en Europe Orientale.vissza a szöveghez
\r\n14 Couve de Murville, Maurice (1907–1999), politikus. 1930-tól köztisztviselõ, majd 1943-tól az ellenállás tagja. 1944-tõl külügyi szolgálatban állt, 1945 szeptemberétõl a külügyminisztérium politikai ügyeinek vezetésével megbízott fõtitkára, ill. más fontos megbízatásokat lát el. 1950-tõl nagykövet Kairóban, a NATO tanácsában, Washingtonban, Bonnban. 1958 és 1968 között külügyminiszter, majd rövid ideig Gazdasági és Pénzügyminiszter, majd 1968–1969-ben miniszterelnök. 1973 és 1986 között képviselõ, a Képviselõház Külügyi Bizottságának elnöke és 1986-tól haláláig Párizs szenátora. vissza a szöveghez
\r\n15 CADN Moscou Série B. Carton 187. Note. Réunion des Chefs de mission en Europe Orientale.vissza a szöveghez
\r\n16 Francfort, Pierre (1908–?), diplomata. 1934-tõl a külügyminisztérium alkalmazottja, fõként Távol-Keleten szolgált. A világháború elején katona, majd az ellenállás tagja, 1943-tól 1948-ig Londonban, 1950-ig Moszkvában dolgozik. Ezt követõen Párizsban, majd ismét külföldön – Washingtonban tanácsos, Bukarestben követ 1957-ig. Öt év központi szolgálat után 1962-tõl követ, 1963–1965 között nagykövet Budapesten. 1965-tõl belgrádi, 1970 és 1972 között stockholmi nagykövet. – Lásd még: Magyarország egy francia diplomata szemével. Pierre Francfort követ „elsõ benyomásai” (1962. április 11.). Archivnet, 2003/2. sz.)vissza a szöveghez
\r\n18 U.o. N° 69 (Budapest, 1963. február 13.). 201-203.vissza a szöveghez
\r\n19 Klein Márton (1931–), diplomata. Emigráns szülõk gyermekeként 1949-ig Belgiumban élt, ekkor települt át Magyarországra. Érettségi után a Leningrádi Állami Egyetem Politikai Gazdaságtan elméleti szakán végzett 1956-ban. 1958-ig Magyar Nemzeti Bankban dolgozik, 1958. december 1-tõl a külügyminisztérium munkatársa. Pályája zömmel párizsi külszolgálatot és közben hazai külügyi munkát jelent, de soha nem lesz párizsi nagykövet. A Párizsi Magyar Kulturális Intézet 1978 és 1981 közötti igazgatósága számít e téren a csúcspontnak, majd 1986-ig a Külügyminisztérium Kulturális és Tudományos fõosztályának helyettes vezetõjeként, vezetõjeként jut meghatározó szerephez a „francia kapcsolat” építésében. 1986–1990 között nagykövet Buenos Airesben, a rendszerváltás után nem tartanak igényt szolgálataira. Külön érdekesség, és ebben „megbízhatósága” mellett nyilvánvalóan anyanyelvi szintû francia nyelvtudása is szerepet játszhatott, hogy 1960 és 1986 között a külügyminisztérium és a kormány valamennyi francia–magyar tárgyalásán tolmács. vissza a szöveghez
\r\n20 CADN Moscou Série B. Carton 187. Note. Evolution de la situation en Europe orientale et dans la zone soviétique d’Allemagne pendant les six derniers mois.vissza a szöveghez
\r\n21 Allocution radiotelevisée du général de Gaulle, President de la République, le 31 décembre 1963. La documentation francaise N° 01479, 9 janvier 1964.vissza a szöveghez
\r\n
\r\n
„Magyarország az az ország, ahol a desztalinizáció a leglátványosabb módon ment végbe. A változás kétségtelenül a Kádár által csendben bevezetett politikának köszönhetõ, akinek sikerült – nem kis ügyességgel – 1956 után egy toleráns légkört bevezetnie. Másrészrõl azonban az 1956-os forradalom nem igazán játszott olyan nagy szerepet a desztalinizáció folyamatában, mint ahogy korábban gondoltuk. Magyarország a népi demokráciák közül Moszkva egyik leghûségesebb elkötelezettjének számít.”
'),
(280, 52, 'Magyar igazságügyi küldöttség az 1968-as Csehszlovákiában
Testvéri tanácsok a megszállás elõtt', 2, ' \r\n
Egy hónappal a Varsói Szerzõdés öt tagállama által végrehajtott „testvéri segítségnyújtás” elõtt Korom Mihály miniszter kéttagú küldöttség „élén” Bohuslav Kucera csehszlovák igazságügyi miniszter meghívására látogatást tett a szomszédos országban. A tapasztalatairól szóló – pártközpontba eljuttatott – jelentés tartalmi és hangulati elemei jól érzékeltetik azokat az aggodalmakat, elvárásokat, amelyeket a reformok mélységével, tartalmával szemben bizalmatlan „szocialista” országok vezetõi, de esetenként a CSKP KB reformerõi megfogalmaztak ezekben a hetekben. Június–július eseményei, megnyilvánulásai egyre karakteresebbé tették azokat az elválasztó vonalakat, amelyek áthidalhatatlan akadályokat jelentettek a kompromisszumos megoldás számára.
\r\n
A dokumentumból is kiviláglik, hogy Kádár reformok iránti elfogadóbb felfogása egyre szûkebb ösvényen érvényesülhetett, és július közepére már az MSZMP állásfoglalásaiban is a „szocialista erõk” térvesztése és a szocializmus ellenes tendenciák felerõsödése, térnyerése feletti aggodalom került elõtérbe. A KB Külügyi Osztálya által készített és Politikai Bizottsági június 11-ei ülésen elfogadott tájékoztató még úgy fogalmazott, hogy „nincs közvetlen ellenforradalmi helyzet”, a CSKP vezetése kezében tartja a megkezdett reformfolyamat irányítását, egyúttal támogatásáról biztosította Alexander Dubcek elsõ titkár politikáját. A július 20-ai jelentésben már „bizonyos aggodalomról” és az ellenforradalmi erõk elleni határozott fellépés szükségességérõl olvashatunk: „a szocializmus elleni erõk támadásainak a visszaverését nem tartjuk kielégítõnek és aggodalommal figyeljük a jobboldal térnyerését”.
\r\n
A dokumentum keletkeztetésének idõpontja esetében nem hagyható figyelmen kívül két fontos mozzanat:
\r\nAz egyik a magyar párt- és kormányküldöttség moszkvai tárgyalásai június 27. és július 4-e között. Az errõl készített beszámoló jelentés már a jugoszláv politikai–gazdasági válságra utalva figyelmeztet arra, hogy „szocializmust csak központosított vezetéssel nem pedig az anarchia kiszélesítésével lehet építeni”. Sokat sejtetõ az a megfogalmazás is, amely szerint „közös mérlegelés és megoldás keresés” szükséges az MSZMP, ill. az SZKP részérõl annak érdekében, hogy erõsödjenek a „szocializmus pozíciói” Csehszlovákiában.
\r\n
Természetesen a kádári vezetés már ismerhette a SZKP KB július 4-én kelt, a CSKP KB Elnökségéhez intézett levél tartalmát, ami újabb mozzanat volt a magyar párt felfogásának változásában. Ebben a figyelmeztetõ – „elvtársias nyíltsággal, õszinteséggel” megfogalmazott – levélben már megjelenik, hangsúlyozottabbá válik az egész Prágai Tavasz kezelését döntõen meghatározó realitás: a Varsói Szerzõdés egységének kérdése. Moszkva szocializmus modellje, ill. hegemóniájának biztosítása szempontjából a „jugoszlávosodás” vagy a „szociáldemokratizálódás” elfogadhatatlan volt, a „Brezsnyev-doktrína” még rövid távon sem tette lehetõvé a különutas elképzelések megvalósítását.
\r\n
Az emberarcú szocializmus – ma már idealistának, naívnak tekinthetõ – dubceki értelmezése olyan tabukat döntött meg, olyan folyamatok elõtt nyitotta meg a zsilipeket, amelyek jóval túlmutattak mind a jugoszláv, mind a kádári „gulyás-kommunizmus” keretein. Olyan társadalom-lélektani alapra kívánta helyezni a párt által vezetett szocialista típusú demokráciát, amely alulról építkezve, társadalmi aktivitásra és pluralizmusra támaszkodva, legitim alapokon tartja meg a CSKP (vezetõ) szerepét. A társadalom önkéntes támogatásával egy népfront jellegû összefogás mögött a nemzeti önállóság karakteresebb érvényesítése is megjelent ezekben a hetekben csehszlovák politikában.
\r\n
A jelentés elkészülte elõtti napokban, július 18-án hozták nyilvánosságra a CSKP KB Elnökségének állásfoglalását, amelyben a Varsói Szerzõdés július 14-15-ei (varsói egyeztetésen elfogadott) levelében megfogalmazottakra reagált. Az öt kelet-európai kommunista párt (SZKP, MSZMP, NSZEP, BKP, LEMP) komoly aggodalmának adott hangot, hogy a „ külsõ és belsõ reakció letéríti a szocializmus útjáról” Csehszlovákiát. „Ez már nem csak Csehszlovákia belügye, hanem veszélyezteti az egész szocialista közösség érdekeit” – fogalmazott félreérthetetlenül a pártvezetõk levele. „A szocializmus hívei […] számíthatnak a szocialista országok támogatására” kijelentés akár egy kódolt üzenettel is felért, és beleilleszkedett a kommunista internacionalizmus, a „testvéri segítségnyújtás” korábbi (Magyarország – 1956.) és késõbbi (Afganisztán – 1979.) gyakorlatába. A CSKP KB Elnökségének állásfoglalása nyílt szembenállásként volt értelmezhetõ, mert megvédte a reformok tartalmát. Kitért a múlt hibáitól való hiteles elhatárolódás és a felelõsök felelõsségre vonásának igényére, sõt az internáltak esetében jóval túllépett a kommunista áldozatok kártérítésén. (Ezekre a Korom-jelentés is utal.) A CSKP állásfoglalás megerõsítette: a „társadalom lelki megnyerésével” kívánja a szocializmus „csehszlovák útját” kiépíteni.
\r\n
A pluralizmusra, liberalizmusra épülõ új szocializmus kísérlet megelõzte korát, és 1989 elõtt az eurokommunizmus-vitával, majd a gorbacsovi reformokkal kapott más megvilágítást és bizonyos fokú elfogadottságot a keleti és a nyugati kommunista mezõben.
\r\n
Az irat jelzete: M–KS 288. f. 31/1968. 11. õ. e. (Magyar Országos Levéltár – Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, Közigazgatási és Adminisztratív Osztály
\r\n
„Hangsúlyoztam, hogy távol áll tõlünk a belsõ ügyeikbe való beavatkozás, azonban mint barátnak kötelességem az általunk negatívnak ítélt jelenségekre a figyelmüket felhívni. Amikor helyeseljük a régi hibák felszámolását, ugyanakkor azonban kifejezésre juttattam azon véleményünket, hogy a jobboldali, a szocializmus elleni erõk támadásainak a visszaverését nem tartjuk kielégítõnek, és aggodalommal figyeljük a jobboldal térnyerését.”
');
INSERT INTO `cikk` (`cikk_kod`, `kiad_kod`, `cikk_cim`, `rovat_kod`, `cikk_tartalom`, `cikk_ajanlo`) VALUES
(281, 52, 'A Páger–villa sorsa', 1, '\r\n
Páger Antal 1945 tavaszán feleségével és gyermekeivel együtt elhagyta az országot, és Argentínában telepedett le. 1956. augusztusi hazatérésérõl a korábban Molnár Gál Péter1 tollából megjelent kötet, és 2007-ben Murányi Gábornak a Heti Világgazdaság hasábjain közölt cikke is behatóan tudósított, így annak körülményeit csak röviden kívánom az olvasó elé tárni. Közlésünkben olyan, a Magyar Országos Levéltárban található forrásokat jelentetünk meg, melyek részben a hazatérésre, ill. a Páger-villa a visszaadása körüli hercehurcára világítanak rá, és egyúttal visszatükrözik a „ifjúkori” Kádár-rendszer ekkor még korántsem egységes döntési mechanizmusát.
\r\n
Páger Antal az 1944 elõtti filmek egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze volt, ami gázsijában is megmutatkozott. A magyar filmgyártás akkori rendszere, a kevés próbával, tökéletes alakításokat, és az ismételt felvételt kevéssé igénylõ színészi munkát értékelte a leginkább. Csak a legjobb színészeket alkalmazták szívesen, mert így kevésszer kellett egy-egy jelenetet leforgatni. Ebben a felpörgetett ritmusú világban Páger a legjobbak közé tartozott. Elég összevetni a színházakban játszott szereplistáját az akkor forgatott filmekkel, és máris látszik Páger hallatlan munkabírása.
\r\n
A háború és annak propagandája azonban rá is hatott, s bár igyekezett magát távol tartani a politikától, néhány filmszerepe, nyilvános fellépése ennek ellent mondott. Mivel második feleségének, Komár Júliának több ismerõse volt a szélsõjobboldal prominens alakjai között, majd a Szálasi kormányban, ettõl õ sem tudta függetleníteni magát.
\r\n
Távozását a háború után – fõként a „baloldali” pártok – politikai beismerésnek értékelték. Felvetették felelõsségét több, a világháború alatt forgatott filmjének hangvételében. Egyes filmjeit antiszemita és horthysta propaganda filmnek nyilvánítottak, így ezek „tiltó listára” kerültek. Páger elõkelõ helyet kapott a nem kívánatos személyek sorában. Az egyik fõ vád az volt vele szemben, hogy több olyan filmben játszott címszerepet, melyet vitéz Bánky Viktor rendezett. (Bánky számos, kifejezetten jobboldali politikai ihletésû, propagandisztikus filmet forgatott.) Másik fõ vád Págerrel szemben egy híradófelvétel volt, amelyen 1944 késõ õszén jól láthatóan kezet fog a „nemzetvezetõvel”, Szálasival. (Hozzátehetjük 1944. augusztus 20-tól 1945 húsvétjáig nem Pesten, hanem a nyugati határ mentén fekvõ Pornóapátiban élt, visszavonultan. Onnan rendelték fel a Várba a „kézfogásra”.)
\r\n
Páger Antal argentínai élete saját szándéka szerint sem jelentett végállomást életében, s hazatérése mindig foglalkoztatta, amirõl a magyar hatóságok is tudtak. Errõl tanúskodik az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában õrzött Páger-dosszié, ami részletesen bizonyítja azt a „körüludvarlási” folyamatot, ami végül is hazatérésével zárult.
\r\n
A feladatot a Buenos Aires-i magyar követség I. osztályú titkára, Gallay Ferenc hajtotta végre, aki a BM rezidenseként tárgyalt Págerrel, és ígérte meg, hogy nem csak vagyonát kaphatja vissza, hanem visszatérhet a magyar színházi világba. Hazacsábításának kezdete 1953 õszére nyúlik vissza, s személyét a propagandában, azaz „a külföldön élõ fasiszta magyar emigráció elleni harcban” kívánták felhasználni. A részletes folyamatot nem kívánjuk bemutatni, csupán jelezni, hogy nem csak Argentínában agitálták a hazatérésre, hanem operatív akciók során ügynökök vették körül a színész magyarországi rokonait. A Magyarok Világszövetségének munkatársai szintén megjelentek, hogy közöljék, a felszabadulás tizedik évfordulójának tiszteletére kihirdetett 1955-ös kegyelmi rendelet Págerre is vonatkozik. Az akciósorozat nem volt igazán sikeres, s Gallay ekkor aktivizálódott igazán, és kezdte el Páger meggyõzését. A folyamat Páger feleségének ellenérzései ellenére felgyorsult, aminek egyes lépéseirõl a BM egy utólag, a pártközpont részére készített jelentése is tanúskodik. (Lásd az 1 dokumentumot!)
\r\n
Ebben a folyamatban a Kállai Gyula mûvelõdésügyi miniszterhelyettes aláírásával, ám a BM állambiztonsági szerveknél készült levél fontos mozzanatot jelentett. A levélben a magyar kulturális kormányzat nevében felkérték Págert, hogy „elismert magas színvonalú” mûvészetével hozzájáruljon „népünk” további kulturális felemelkedéséhez”, vagyis térjen haza.
\r\n
Már-már készen állt egyezség, azonban az utolsó pillanatban Páger újabb kívánságokkal lépett fel. Egykori balatonföldvári és Lupa-szigeti telkein túl még azt kérte, hogy amíg nem költözhet be állami pénzen rendbe hozott villájába, addig állják „vendéglátói” az ideiglenes lakhelynek kiszemelt Gellért Szálló számláját. Ez utóbbi igények késõbb is zavarólag hatottak a kilenc tételes megállapodásban,2 s a forradalom utáni MSZMP vezetés sem kívánta sokáig a feltételeket elfogadni. A közölt dokumentumok azonban bizonyítják, hogy a végül is rákényszerültek a szerzõdés fõbb pontjainak betartására. Az más kérdés, hogy a BM illetékes szervei lényegében kihagyták a politikai vezetést a hazahozatal konkrét lépéseibõl, amit Piros László belügyminiszternek a jelentésre írt feljegyzése is tanúsít, ti., hogy a „cég” túlzott ígéreteket tett. Az 1956. szeptember 7-i PB határozat is mintegy „esemény utáni”, azaz csak tudomásul vette, hogy Páger Antal megérkezett, s inkább a sajtóhullámok lecsendesítésére szorítkozott.
\r\n
Páger repülõgépe 1956. augusztus 30-án szállt le Ferihegyen. Felesége és kisebbik lánya, Juliska, végleg Dél-Amerikában maradtak, Judit lánya utóbb hazaköltözött Magyarországra. Rajongói boldogok voltak, hogy hazatért, és amikor megjelent, õrjöngõ tapsorkán fogadta. A színésztársadalom azonban korántsem lelkesedett. Az egykori filmsztárban az elõnyöket kiharcoló konkurenst látta. A PB említett határozata is inkább a nép hangját hallotta meg, és úgy ítélte meg, hogy „szerénytelen és a fasiszta magatartását el nem ítélõ hangja” joggal váltotta ki a lakosság széles rétegeinek ellenszenvét. (Lásd az 1. forrást!) A viszonylag nagy sajtóvisszhang meglepte a széthullóban lévõ politikai vezetést, amit a Kádár János szóbeli elõterjesztése alapján született MDP PB határozat is tükrözött. Rosszalló véleményüket csak felerõsítette az a némileg demagóg hangú feljegyzés, amit a Politikai Bizottság tagjai megkaptak: „Sok helyen voltak olyan megnyilvánulások, hogy beverik a mozivásznat, ha Páger filmjét játs[s]zák. Baloldali mûvészek felháborodva beszélnek arról, hogy míg õk a múltban megtudták tagadni részvételüket a fasiszta darabokban, most a népi demokrácia kényszeríti õket arra, hogy együtt játsszanak vele. […] Végül, s különösen az háborította fel az embereket, hogy visszakapta villáját. Olyan hangok voltak ezzel kapcsolatban, hogy úgy látszik, érdemesebb nyugatra menni, mint itthon becsületes munkával, s nehezen dolgozva megélni.”3
\r\n
Mintegy alátámasztja ezeket a vélekedéseket, egy 1958 áprilisában, Marosán György államminiszterhez címzett levél. Marosán utasítására a Mûvelõdésügyi Minisztérium kapta a feladatot a válaszadásra. A levél feladója olyan színdarabok kapcsán (mint Molnár Ferenc Hattyú címû vígjátéka) ragadott tollat, amelyekben Páger fõszerepet játszott. Eszerint „a hírhedt fasiszta háború-uszító” szereplése „semmi másra nem alkalmas, minthogy bizonyos elemek azt politikai tüntetésre használják fel”. Igaz – s ezt a levél szerzõje is kénytelen elismerni – ez a tüntetés „kizárólag vastapssal jut kifejezésre”. (Lásd a 2. dokumentumot!)
\r\n
A Gellért Szálló egyik lakosztályában élõ mûvészt folyamatosan ellenõrizték, pontosan tudták, kivel találkozott, és mirõl beszélt. Páger azonban arra nagyon ügyelt, hogy semmilyen módon ne kerüljön konfliktusba a hatalommal. A „hallgass és ne politizálj” jelszavát betartotta az 1956 októberi forradalom alatt is, így a hatalmát lassan legitimizáló Kádár-féle vezetés sem talált fogást rajta. Lényegében ezt támasztja alá az említett feljelentõ levélre írt válasz is. Eszerint Páger „már megtanulta mi az hazájától távol lenni. Nagyon szerényen viselkedik, csak a színháznak él, és a színpadon tudása legjavát adja.”
\r\n
A színész tehát nem adott okot arra, hogy az Argentínában vele kötött szerzõdést megváltoztassák, bár a pártvezetés ez alól megpróbált kibújni. A romló állagú Orbán-hegyi villában még laktak, többek között Balázs Béla író özvegye, viszont Páger Gellért Szállóban lévõ lakosztályának bérét folyamatosan fizetni kellett.
\r\n
1957 októberében a kifizetésekkel megbízott külügyminisztérium vezetése a költségek miatt, megpróbált valamilyen megoldást találni, s határozati javaslatot készített a pártvezetés számára. (Lásd a 3. dokumentumot!) Ennek értelmében Páger az eredeti szerzõdésnek megfelelõen – rendbe hozva – visszakapta volna villáját, kifizették volna a Gellért Szállónak a lakosztály bérleti díját, s a családnak Argentínában folyósított havi 5000 peso megszüntetése mellett a Páger családot a külügy költségén hazaszállították volna.
\r\n
A pártközpontból elõször visszaküldték az elõterjesztést azzal, „hogy a Párt ilyen kérdésekben nem hoz határozatot”, és azt állami vonalon kell elintézni. Aztán november 12-én csak a PB elé került az ügy, azonban jellemzõ módon a testület csak az 5000 peso kifizetését állítötta le, ami a külügy elõterjesztése szerint csak a többi feltétel teljesítése esetén vált volna esedékessé. A lényegi pontokat, tehát a villa visszaadását, a Gellért Szálló számláinak kifizetését nem fogadták el. Azt lehetne gondolni, hogy a dolog ezzel lezárult, Págert átverték, és õ hagyta magát. Az ügy további menete azonban arra utal, hogy a politikai vezetés nem minden tagja fogadta el a határozatot. Világos volt, hogy Páger is ragaszkodni fog a szerzõdéshez, de hát isten malmai lassan õröltek.
\r\n
A Mûvelõdésügyi Minisztérium kérésére idõközben Apró Antal miniszterelnök-helyettes engedélyezte a villa kiürítését. (A minisztérium Pro domoja még 1957. augusztus 30-án készült – 4. forrás.) Rendkívül érdekes az a hivatali ügymenet, ami lényegében a PB határozattól függetlenül folyt a Mûvelõdésügyi Minisztériumban. A minisztérium ügyintézõi semmit nem bíztak a véletlenre, és kikérték a Páger-villa tulajdonviszonyait tükrözõ földhivatali véghatározatot és bírósági végzéseket. (A tulajdonjogot igazoló határozatok fotómásolatát lásd külön!) Érdekesség, hogy az 1947-es földhivatali véghatározat szerint a villa Páger Antal Argentínában maradt feleségének, Komár Júliának a nevén volt. (Arra, hogy az épület visszajuttatásakor miként oldódott meg a probléma – hiszen Páger felesége nem tért haza – a rendelkezésünkre álló források nem adnak választ.) A ház 1947-ben Balázs Béla, majd halála (1949) után 1950-ben felesége tulajdonába került. Páger Antal hazatérésekor Balázs Béláné már halálos beteg volt – amire több közölt forrás is utal –, így a leromlott állagú épületbe nem tudott volna visszaköltözni. (Beázás miatt két szoba lakhatatlanná vált.) Ezért azt a megoldást találták ki, hogy kiutaltak számára egy kisebb lakást, õ pedig az állam javára lemondott a villa tulajdonjogáról. 1957 novemberében Balázs Béláné „kihelyezését” végre is hajtották. Az errõl szóló feljegyzés datálása 1957. november 29., tehát szerzõje több mint két héttel késõbb sem tudott a PB Págert elutasító döntésérõl, sõt azt is közli, hogy a bent maradt két lakónak Páger megengedte, hogy tavaszig a villában maradjanak. (Lásd errõl a 4/b. forrást!) A minisztérium alkalmazottai tehát tovább végezték munkájukat, és 1957 januárjában kérték Dögei Imre földmûvelésügyi minisztert, hogy az Országos Földhivatal hatálytalanítsa korábbi határozatát, és a telekkönyvbe a magyar állam tulajdonjogát jegyeztesse be. A végzést a Pesti Központi Kerületi Bíróság 1958. január 14-i dátummal ki is adta, így elhárult az akadály az épület állami felújítása elöl.
\r\n
A fõ akadály ettõl kezdve a Politikai Bizottság 1957. novemberi határozata volt. Valószínûleg Páger Antal elutasító véleményével és Balázs Béláné ezekben a hetekben bekövetkezett elhunytával függött össze, hogy 1958. február 19-én Olt Károly, a Minisztertanács titkárságának vezetõje, a pártvezetés második emberének, Marosán Györgynek a részére készített egy feljegyzést, amelyben kitért a PB határozatának a szerzõdéssel ellentétes pontjaira. Egyúttal utalt arra a mozzanatra, hogy Páger Antal „argentin útlevéllel rendelkezik, és egyelõre várja a kormány intézkedését.” Vagyis a mûvész visszatérése Argentínába az ekkor még meglehetõsen elszigetelt Kádár vezette hatalomnak meglehetõsen kényelmetlen lett volna: „Kétségtelen, hogy Págerrel kötött súlyos megállapodás végrehajtása politikailag erõs támadási felület. Megoldást mégis kell találni, mert minél tovább húzzuk lezárását, annál nagyobb bonyodalmakhoz vezet.” A Titkárság az elõterjesztésben felsorolt tények ellenére 1958. február 28-án megerõsítette a Politikai Bizottság határozatának megváltoztatását. (Lásd az 5. számú dokumentumot!)
\r\n
Tény, hogy a Mûvelõdésügyi Minisztérium iratai között 1958 januárja után nem találtunk a villára vonatkozó iratot, tehát a párt döntése a megfelelõ állami helyeken „publikussá” vált. Az épület felújítási munkálatai azonban még abban az évben folytatódtak, amire furcsa módon egy rendõrségi vizsgálati jelentés szolgál bizonyítékul. 1959 márciusában a Mûvelõdésügyi Minisztérium színházi fõosztályának vezetõje eljuttatta a Fõvárosi Tatarozó és Építõ Vállalat levelét a XII. kerületi rendõrkapitányságnak. A kapitányság a feljelentést kivizsgálta, s megállapította, hogy a villa födémének átépítésekor a lebontott deszkaanyagot a házban akkor még ott lakó Molnár Józsefné házfelügyelõ és Sajnovics Sándor jogosan használta fel, mert a kivitelezõ vállalat hozzájárult a gombás fahulladék eltüzeléséhez.4 Vagyis a villa födém szerkezetét az 1958–1959. év telére már elbontották.
\r\n
Csak 1959. október végén készült egy újabb feljegyzés Marosán György részére, amelyben a feljegyzést készítõ arra hivatkozott, hogy a villa bérlõjének halálával (ezt már persze 1958 februárjában is tudták!) a házat vissza lehet adni Páger Antalnak. Érdekes, hogy a Politikai Bizottság most sem változtatta meg korábbi határozatát,5 hanem csak „Tudomásul veszi, hogy a Minisztertanács visszaadja” a villát. Páger ezt követõen, még 1959-ben – ami jelzi, hogy a PB lényegében egy elõkészített akcióra mondott igent – költözhetett a Gellért Szállóból az Orbán-hegyi villába.
\r\n
Az egész ügy rávilágít a lassan konszolidálódó, erõsödõ Kádár-rendszer hatalmi viszonyaira: a végsõ döntést ugyan a pártvezetés mondta ki, de a hivatali ügyintézés menete – felhasználva egyes politikai vezetõk segítségét is – végül is olyan helyzetet teremtett, amely pozitív döntést hozott Páger Antal számára, ugyanakkor a Rákosi-korszak hazahozatali akciójának gyümölcseit a kádári hatalom szüretelhette le.
\r\n
\r\n1 Molnár Gál Péter: A Páger-ügy. Bp., 1988. vissza a szöveghez
\r\n2 Az szerzõdés másolatát az MSZMP PB 1958. február 28-i ülésének anyagához mellékelték. (Lásd a 5. dokumentum utolsó forrását!) vissza a szöveghez
\r\n3 Hozzá kell tenni, a dokumentumban olvasható „disszidens ellenesség”, amely a hazatérõ emigránsokat sokszor körülvette, késõbb is jellemzõ mozzanata maradt a magyarországi közhangulatnak, s fõként a ’90-es évek elején erõsödött fel, leginkább olyan személyek esetében, akik „melldöngetve” hangoztatták „kinti” magyarságukat. vissza a szöveghez
\r\n4 MOL XIX–I–4. ff. 10.d. (Mûvelõdésügyi Minisztérium) vissza a szöveghez
\r\n5 Figyelemre méltó, bár az események folyásánál nem jelenthetett lényegi mozzanatot, hogy Kádár János az elõzõ két elutasító határozat meghozatalakor nem volt jelen, ekkor azonban igen. vissza a szöveghez
\r\n
\r\n
\r\n„Az egyik üzemi párttitkár elvtársnõ elmondotta, hogy amikor megpróbálta megmagyarázni, hogy miért adunk ilyen lehetõséget Págernak, a munkások erre azt mondották, hogy az elvtársnõ azért védi Págert, mert úgy látszik, õ éppen olyan fasiszta, mint Páger. Sok helyen voltak olyan megnyilvánulások, hogy beverik a mozivásznat, ha Páger filmjét játs[s]zák. Baloldali mûvészek felháborodva beszélnek arról, hogy míg õk a múltban meg tudták tagadni részvételüket a fasiszta darabokban, most a népi demokrácia kényszeríti õket arra, hogy együtt játsszanak vele.”\r\n
');
-- --------------------------------------------------------
--
-- Table structure for table `cikkepkapcs`
--
CREATE TABLE `cikkepkapcs` (
`cikkod` smallint(5) unsigned NOT NULL default '0',
`kepkod` smallint(5) unsigned NOT NULL default '0'
) ENGINE=MyISAM DEFAULT CHARSET=latin1;
--
-- Dumping data for table `cikkepkapcs`
--
INSERT INTO `cikkepkapcs` (`cikkod`, `kepkod`) VALUES
(11, 7),
(11, 12),
(11, 17),
(11, 22),
(11, 6),
(11, 11),
(11, 16),
(11, 21),
(11, 5),
(11, 10),
(11, 15),
(11, 20),
(11, 4),
(11, 9),
(11, 14),
(11, 19),
(11, 3),
(11, 8),
(11, 13),
(11, 18),
(17, 23),
(11, 1),
(11, 2),
(17, 25),
(17, 27),
(17, 28),
(17, 29),
(17, 30),
(17, 31),
(17, 32),
(17, 33),
(17, 34),
(17, 35),
(17, 36),
(17, 37),
(17, 38),
(17, 39),
(17, 40),
(17, 41),
(17, 42),
(17, 43),
(17, 44),
(17, 45),
(17, 46),
(17, 47),
(17, 48),
(17, 49),
(17, 50),
(17, 51),
(17, 52),
(17, 53),
(17, 54),
(17, 55),
(17, 56),
(17, 57),
(17, 58),
(17, 59),
(17, 60),
(17, 61),
(17, 62),
(17, 63),
(17, 64),
(21, 65),
(22, 66),
(29, 67),
(29, 68),
(29, 69),
(33, 70),
(33, 71),
(33, 72),
(33, 73),
(33, 74),
(33, 75),
(33, 76),
(33, 77),
(33, 78),
(33, 79),
(33, 80),
(33, 81),
(38, 82),
(38, 83),
(38, 84),
(40, 85),
(40, 86),
(41, 87),
(41, 88),
(45, 89),
(45, 90),
(45, 91),
(50, 92),
(50, 93),
(50, 94),
(50, 95),
(50, 96),
(51, 97),
(51, 98),
(51, 99),
(53, 100),
(53, 100),
(57, 101),
(57, 102),
(57, 103),
(57, 104),
(57, 105),
(57, 106),
(57, 107),
(57, 108),
(57, 109),
(57, 110),
(57, 111),
(57, 112),
(57, 113),
(57, 114),
(57, 116),
(57, 116),
(57, 117),
(57, 118),
(57, 119),
(57, 120),
(57, 121),
(57, 122),
(57, 123),
(57, 124),
(57, 125),
(57, 126),
(57, 127),
(57, 128),
(57, 129),
(57, 130),
(57, 131),
(57, 132),
(57, 133),
(57, 134),
(57, 135),
(57, 136),
(57, 137),
(57, 138),
(57, 139),
(57, 140),
(57, 141),
(57, 142),
(57, 143),
(57, 144),
(57, 145),
(57, 146),
(57, 147),
(57, 148),
(57, 149),
(57, 150),
(57, 151),
(57, 152),
(58, 154),
(58, 155),
(58, 156),
(58, 157),
(58, 158),
(58, 159),
(58, 160),
(58, 161),
(58, 162),
(58, 163),
(84, 201),
(84, 202),
(84, 203),
(112, 204),
(112, 205),
(112, 206),
(112, 207),
(112, 208),
(112, 209),
(112, 210),
(112, 211),
(112, 212),
(112, 213),
(112, 214),
(112, 215),
(112, 216),
(112, 217),
(112, 218),
(112, 219),
(112, 220),
(112, 221),
(104, 222),
(104, 223),
(104, 224),
(104, 225),
(104, 226),
(104, 227),
(104, 228),
(104, 229),
(104, 230),
(104, 231),
(104, 232),
(104, 233),
(104, 234),
(104, 235),
(113, 223),
(113, 222),
(113, 224),
(113, 225),
(113, 226),
(113, 227),
(113, 228),
(113, 229),
(113, 230),
(113, 231),
(113, 232),
(113, 233),
(113, 234),
(113, 235),
(122, 236),
(122, 237),
(122, 238),
(122, 239),
(122, 240),
(122, 241),
(122, 242),
(122, 243),
(125, 244),
(125, 245),
(125, 246),
(125, 247),
(125, 248),
(145, 249),
(145, 250),
(145, 251),
(145, 252),
(145, 253),
(145, 254),
(116, 255),
(144, 256),
(144, 257),
(144, 258),
(150, 259),
(150, 260),
(150, 261),
(150, 262),
(150, 263),
(150, 264),
(150, 265),
(156, 266),
(156, 267),
(156, 268),
(156, 269),
(156, 270),
(166, 392),
(183, 393),
(183, 394),
(183, 395),
(183, 396),
(183, 397),
(183, 398),
(183, 399),
(183, 400),
(183, 401),
(183, 402),
(183, 403),
(183, 404),
(183, 405),
(183, 406),
(183, 407),
(183, 408),
(183, 409),
(183, 410),
(183, 411),
(183, 412),
(183, 413),
(183, 414),
(183, 415),
(183, 416),
(183, 414),
(183, 418),
(183, 419),
(183, 420),
(181, 421),
(181, 422),
(181, 423),
(181, 424),
(181, 425),
(181, 426),
(181, 427),
(181, 428),
(188, 436),
(180, 430),
(180, 431),
(180, 432),
(180, 433),
(180, 434),
(180, 435),
(188, 437),
(188, 438),
(188, 439),
(188, 440),
(188, 441),
(188, 442),
(188, 443),
(188, 444),
(188, 445),
(188, 446),
(188, 447),
(188, 448),
(188, 449),
(188, 450),
(188, 451),
(188, 452),
(188, 453),
(188, 454),
(188, 455),
(188, 456),
(188, 457),
(188, 458),
(188, 459),
(188, 460),
(188, 461),
(188, 462),
(188, 463),
(188, 464),
(188, 465),
(188, 466),
(188, 467),
(188, 468),
(191, 469),
(191, 470),
(191, 471),
(191, 472),
(191, 473),
(191, 474),
(191, 475),
(191, 476),
(191, 477),
(191, 478),
(191, 479),
(191, 480),
(191, 481),
(191, 482),
(191, 483),
(191, 484),
(191, 485),
(191, 486),
(191, 487),
(191, 488),
(191, 489),
(191, 490),
(191, 491),
(191, 492),
(191, 493),
(191, 494),
(191, 495),
(191, 496),
(191, 497),
(191, 498),
(191, 499),
(191, 500),
(191, 501),
(191, 502),
(191, 503),
(191, 504),
(191, 505),
(191, 506),
(191, 507),
(191, 508),
(191, 509),
(191, 510),
(191, 511),
(191, 512),
(191, 513),
(191, 514),
(191, 515),
(191, 516),
(191, 517),
(191, 518),
(191, 519),
(191, 520),
(191, 521),
(191, 522),
(191, 523),
(191, 524),
(191, 525),
(191, 526),
(191, 527),
(191, 528),
(191, 529),
(191, 530),
(191, 531),
(191, 532),
(191, 533),
(191, 534),
(191, 535),
(191, 536),
(191, 537),
(191, 538),
(191, 539),
(191, 540),
(191, 541),
(191, 542),
(191, 543),
(191, 544),
(191, 545),
(191, 546),
(191, 547),
(191, 548),
(191, 549),
(191, 550),
(191, 551),
(191, 552),
(191, 553),
(191, 554),
(191, 555),
(191, 556),
(191, 557),
(191, 558),
(191, 559),
(191, 560),
(191, 561),
(191, 562),
(191, 563),
(191, 564),
(191, 565),
(191, 566),
(191, 567),
(191, 568),
(191, 569),
(191, 570),
(191, 571),
(191, 572),
(191, 573),
(191, 574),
(191, 575),
(191, 576),
(191, 577),
(191, 578),
(191, 579),
(191, 580),
(195, 581),
(195, 582),
(195, 583),
(195, 584),
(195, 585),
(195, 586),
(195, 587),
(195, 588),
(192, 589),
(192, 590),
(192, 591),
(192, 592),
(192, 593),
(192, 594),
(192, 595),
(199, 596),
(199, 597),
(199, 598),
(199, 599),
(199, 600),
(199, 601),
(199, 602),
(199, 603),
(199, 604),
(199, 611),
(199, 605),
(199, 606),
(199, 607),
(199, 608),
(199, 609),
(199, 610),
(200, 613),
(200, 614),
(200, 615),
(200, 616),
(200, 617),
(200, 618),
(200, 619),
(200, 620),
(200, 621),
(200, 622),
(200, 623),
(200, 624),
(200, 625),
(200, 626),
(200, 627),
(200, 628),
(200, 629),
(200, 630),
(200, 631),
(200, 632),
(200, 633),
(200, 634),
(200, 635),
(200, 636),
(200, 637),
(200, 638),
(200, 639),
(200, 640),
(200, 641),
(200, 642),
(200, 643),
(200, 644),
(200, 645),
(200, 646),
(200, 647),
(200, 648),
(200, 649),
(200, 650),
(200, 651),
(200, 653),
(200, 652),
(200, 654),
(200, 655),
(200, 656),
(200, 657),
(200, 658),
(200, 659),
(200, 660),
(200, 661),
(200, 662),
(200, 663),
(200, 664),
(200, 665),
(200, 666),
(200, 667),
(200, 668),
(200, 669),
(200, 670),
(200, 671),
(200, 672),
(200, 673),
(200, 674),
(200, 675),
(200, 676),
(200, 677),
(200, 678),
(200, 679),
(200, 680),
(200, 681),
(200, 682),
(200, 683),
(200, 684),
(200, 685),
(200, 686),
(200, 687),
(200, 688),
(200, 689),
(200, 690),
(200, 691),
(200, 692),
(200, 693),
(200, 694),
(200, 695),
(200, 696),
(200, 697),
(200, 698),
(200, 699),
(200, 700),
(200, 701),
(200, 702),
(200, 703),
(200, 704),
(200, 705),
(200, 706),
(200, 707),
(200, 708),
(200, 709),
(200, 710),
(200, 711),
(200, 712),
(200, 713),
(200, 714),
(200, 715),
(200, 716),
(200, 717),
(200, 718),
(200, 719),
(200, 720),
(200, 721),
(200, 722),
(200, 723),
(200, 724),
(200, 725),
(200, 726),
(200, 727),
(200, 728),
(200, 729),
(200, 730),
(200, 731),
(200, 732),
(200, 733),
(200, 734),
(200, 735),
(200, 736),
(200, 737),
(200, 738),
(200, 739),
(200, 740),
(200, 741),
(200, 742),
(200, 743),
(200, 744),
(200, 745),
(200, 746),
(200, 747),
(200, 748),
(200, 749),
(201, 750),
(201, 751),
(201, 752),
(201, 753),
(201, 754),
(201, 755),
(201, 756),
(197, 757),
(203, 763),
(203, 762),
(203, 761),
(203, 760),
(203, 759),
(203, 758),
(203, 793),
(203, 792),
(203, 791),
(203, 790),
(203, 789),
(203, 788),
(203, 787),
(203, 786),
(203, 785),
(203, 784),
(203, 783),
(203, 782),
(203, 781),
(203, 780),
(203, 779),
(203, 778),
(203, 777),
(203, 776),
(203, 775),
(203, 774),
(203, 773),
(203, 772),
(203, 771),
(203, 770),
(203, 769),
(203, 768),
(203, 767),
(203, 766),
(203, 765),
(203, 822),
(203, 821),
(203, 820),
(203, 819),
(203, 818),
(203, 817),
(203, 816),
(203, 815),
(203, 814),
(203, 813),
(203, 812),
(203, 811),
(203, 810),
(203, 809),
(203, 808),
(203, 807),
(203, 806),
(203, 805),
(203, 804),
(203, 803),
(203, 802),
(203, 801),
(203, 800),
(203, 799),
(203, 764),
(203, 798),
(203, 797),
(203, 796),
(203, 795),
(203, 794),
(203, 823),
(203, 824),
(203, 825),
(203, 826),
(203, 827),
(203, 828),
(203, 829),
(203, 830),
(203, 831),
(203, 832),
(203, 833),
(203, 834),
(203, 835),
(203, 836),
(203, 837),
(203, 838),
(203, 839),
(203, 840),
(203, 841),
(203, 842),
(203, 843),
(203, 844),
(203, 845),
(203, 846),
(203, 847),
(203, 848),
(206, 849),
(206, 850),
(206, 851),
(206, 852),
(206, 853),
(206, 854),
(205, 855),
(205, 856),
(205, 857),
(205, 858),
(205, 859),
(205, 860),
(205, 861),
(212, 908),
(212, 909),
(212, 910),
(212, 911),
(212, 912),
(212, 913),
(212, 914),
(212, 915),
(212, 916),
(212, 917),
(212, 918),
(213, 919),
(213, 920),
(213, 921),
(213, 922),
(213, 923),
(213, 924),
(213, 925),
(213, 926),
(213, 927),
(213, 928),
(215, 862),
(215, 863),
(215, 864),
(215, 865),
(215, 866),
(215, 867),
(215, 868),
(215, 869),
(215, 870),
(215, 871),
(215, 872),
(215, 873),
(215, 874),
(215, 875),
(215, 876),
(215, 877),
(215, 878),
(215, 879),
(215, 880),
(215, 881),
(215, 882),
(215, 883),
(215, 884),
(215, 885),
(215, 886),
(215, 887),
(215, 888),
(215, 889),
(215, 890),
(215, 891),
(215, 892),
(215, 893),
(215, 894),
(215, 895),
(215, 896),
(216, 929),
(216, 930),
(217, 931),
(217, 932),
(217, 933),
(217, 934),
(219, 935),
(219, 936),
(219, 937),
(219, 938),
(219, 939),
(219, 940),
(219, 941),
(219, 942),
(219, 943),
(219, 944),
(219, 945),
(219, 946),
(219, 947),
(219, 948),
(219, 949),
(219, 950),
(219, 951),
(219, 952),
(219, 953),
(219, 954),
(219, 955),
(219, 956),
(219, 957),
(219, 958),
(219, 959),
(219, 960),
(219, 961),
(219, 962),
(219, 963),
(219, 964),
(219, 965),
(219, 966),
(219, 967),
(219, 968),
(219, 969),
(219, 970),
(222, 1001),
(222, 1002),
(222, 1003),
(222, 1004),
(222, 1005),
(222, 1006),
(222, 1007),
(222, 1008),
(222, 1009),
(222, 1010),
(222, 1011),
(222, 1012),
(222, 1013),
(222, 1014),
(226, 971),
(226, 972),
(226, 973),
(226, 974),
(226, 975),
(228, 1015),
(226, 977),
(226, 978),
(226, 979),
(226, 980),
(226, 981),
(226, 982),
(226, 983),
(226, 984),
(226, 985),
(226, 986),
(226, 987),
(226, 988),
(226, 989),
(226, 990),
(226, 991),
(226, 992),
(226, 993),
(226, 994),
(226, 995),
(226, 996),
(226, 997),
(226, 998),
(226, 999),
(226, 1000),
(228, 1016),
(228, 1017),
(233, 1026),
(232, 1018),
(232, 1019),
(232, 1020),
(232, 1021),
(232, 1022),
(232, 1023),
(232, 1024),
(232, 1025),
(240, 1027),
(244, 1070),
(244, 1071),
(244, 1072),
(244, 1073),
(244, 1074),
(244, 1075),
(244, 1076),
(244, 1077),
(244, 1078),
(244, 1079),
(244, 1080),
(244, 1081),
(244, 1082),
(244, 1083),
(244, 1084),
(244, 1085),
(244, 1086),
(244, 1087),
(244, 1088),
(244, 1089),
(244, 1090),
(244, 1091),
(245, 1028),
(245, 1029),
(245, 1030),
(245, 1031),
(245, 1032),
(245, 1033),
(245, 1034),
(245, 1035),
(245, 1036),
(245, 1037),
(245, 1038),
(245, 1039),
(245, 1040),
(245, 1041),
(245, 1042),
(245, 1043),
(245, 1044),
(245, 1045),
(245, 1046),
(245, 1047),
(245, 1048),
(245, 1049),
(245, 1050),
(245, 1051),
(245, 1052),
(245, 1053),
(245, 1054),
(245, 1055),
(245, 1056),
(245, 1057),
(245, 1058),
(245, 1059),
(245, 1060),
(245, 1061),
(245, 1062),
(245, 1063),
(245, 1064),
(245, 1065),
(245, 1066),
(245, 1067),
(245, 1068),
(245, 1069),
(246, 1092),
(246, 1093),
(246, 1094),
(246, 1095),
(246, 1096),
(246, 1097),
(246, 1098),
(246, 1099),
(246, 1100),
(246, 1101),
(246, 1102),
(246, 1103),
(246, 1104),
(246, 1105),
(246, 1106),
(246, 1107),
(246, 1108),
(246, 1109),
(246, 1110),
(246, 1111),
(246, 1112),
(246, 1113),
(246, 1114),
(246, 1115),
(246, 1116),
(246, 1117),
(246, 1118),
(246, 1119),
(246, 1120),
(246, 1121),
(246, 1122),
(246, 1123),
(246, 1124),
(246, 1125),
(246, 1126),
(246, 1127),
(251, 1128),
(251, 1129),
(251, 1130),
(251, 1131),
(251, 1132),
(251, 1133),
(251, 1134),
(251, 1135),
(251, 1136),
(251, 1137),
(251, 1138),
(251, 1139),
(251, 1140),
(251, 1141),
(251, 1142),
(251, 1143),
(251, 1144),
(251, 1145),
(251, 1146),
(251, 1147),
(248, 1148),
(248, 1149),
(248, 1150),
(248, 1151),
(254, 1152),
(252, 1153),
(252, 1154),
(252, 1155),
(252, 1156),
(259, 1157),
(259, 1158),
(259, 1159),
(259, 1160),
(259, 1161),
(258, 1162),
(258, 1163),
(258, 1164),
(258, 1165),
(258, 1166),
(258, 1167),
(258, 1168),
(258, 1169),
(264, 1203),
(264, 1204),
(264, 1205),
(264, 1206),
(264, 1207),
(264, 1208),
(264, 1209),
(264, 1210),
(264, 1211),
(264, 1212),
(264, 1213),
(264, 1214),
(264, 1215),
(264, 1216),
(264, 1217),
(264, 1218),
(264, 1219),
(264, 1220),
(264, 1221),
(264, 1222),
(275, 1223),
(275, 1224),
(275, 1225),
(275, 1226),
(275, 1227),
(275, 1228),
(275, 1229),
(275, 1230),
(275, 1231),
(275, 1232),
(275, 1233),
(275, 1234),
(275, 1235),
(275, 1236),
(275, 1237),
(275, 1238),
(275, 1239),
(275, 1240),
(275, 1241),
(275, 1242),
(275, 1243),
(275, 1244),
(275, 1245),
(275, 1246),
(275, 1247),
(275, 1248),
(275, 1249),
(275, 1250),
(275, 1251),
(275, 1252),
(275, 1253),
(275, 1254),
(275, 1255),
(275, 1256),
(271, 1257),
(271, 1258),
(271, 1259),
(271, 1260),
(271, 1261),
(271, 1262),
(271, 1263),
(271, 1264),
(271, 1265),
(271, 1266),
(271, 1267),
(271, 1268),
(271, 1269),
(271, 1270),
(271, 1271),
(271, 1272),
(271, 1273),
(271, 1274),
(271, 1275),
(271, 1276),
(271, 1277),
(271, 1278),
(271, 1279),
(271, 1280),
(271, 1281),
(271, 1282),
(271, 1283),
(271, 1284),
(271, 1285),
(271, 1286),
(271, 1287),
(271, 1288),
(271, 1289),
(271, 1290),
(271, 1291),
(271, 1292),
(277, 1294),
(277, 1295),
(277, 1296),
(277, 1297),
(277, 1298),
(277, 1299),
(280, 1300),
(280, 1301),
(280, 1302),
(280, 1303),
(280, 1304),
(280, 1305),
(280, 1306),
(281, 1307),
(281, 1308),
(281, 1309),
(281, 1310),
(281, 1311),
(281, 1312);
-- --------------------------------------------------------
--
-- Table structure for table `cikkszerzo`
--
CREATE TABLE `cikkszerzo` (
`cikk_kod` smallint(5) unsigned NOT NULL default '0',
`szerzokod` smallint(3) unsigned NOT NULL default '0'
) ENGINE=MyISAM DEFAULT CHARSET=latin1;
--
-- Dumping data for table `cikkszerzo`
--
INSERT INTO `cikkszerzo` (`cikk_kod`, `szerzokod`) VALUES
(15, 8),
(17, 5),
(14, 11),
(16, 2),
(13, 10),
(12, 9),
(18, 6),
(19, 12),
(20, 13),
(21, 14),
(11, 7),
(22, 15),
(23, 16),
(24, 17),
(25, 18),
(26, 1),
(27, 5),
(27, 19),
(28, 19),
(29, 20),
(31, 21),
(32, 17),
(33, 22),
(34, 23),
(34, 24),
(35, 25),
(36, 26),
(36, 19),
(37, 27),
(38, 11),
(39, 22),
(40, 28),
(41, 29),
(41, 30),
(42, 21),
(43, 31),
(44, 5),
(45, 32),
(46, 27),
(47, 8),
(48, 28),
(49, 21),
(50, 33),
(51, 20),
(8, 5),
(75, 19),
(7, 4),
(6, 6),
(113, 43),
(52, 30),
(53, 28),
(54, 34),
(55, 6),
(56, 5),
(57, 35),
(58, 37),
(59, 38),
(60, 6),
(61, 10),
(62, 36),
(63, 2),
(64, 9),
(65, 13),
(66, 36),
(67, 39),
(68, 2),
(69, 6),
(70, 40),
(64, 41),
(71, 42),
(72, 28),
(73, 6),
(74, 17),
(76, 30),
(77, 34),
(78, 8),
(79, 43),
(80, 6),
(80, 44),
(81, 45),
(82, 22),
(83, 46),
(84, 2),
(85, 36),
(86, 43),
(87, 6),
(88, 47),
(89, 42),
(90, 48),
(91, 10),
(92, 49),
(93, 50),
(94, 51),
(95, 52),
(96, 6),
(97, 35),
(98, 53),
(99, 54),
(100, 38),
(101, 2),
(102, 1),
(103, 55),
(104, 43),
(104, 56),
(106, 57),
(107, 58),
(108, 59),
(109, 27),
(110, 18),
(111, 11),
(112, 60),
(9, 3),
(10, 2),
(114, 22),
(115, 5),
(116, 61),
(117, 17),
(118, 17),
(119, 62),
(120, 6),
(121, 4),
(122, 20),
(123, 63),
(124, 64),
(125, 21),
(126, 6),
(127, 11),
(128, 57),
(129, 65),
(130, 22),
(131, 19),
(132, 7),
(133, 57),
(134, 5),
(135, 22),
(136, 66),
(137, 6),
(138, 11),
(139, 67),
(141, 5),
(142, 22),
(143, 13),
(144, 34),
(145, 22),
(146, 68),
(147, 5),
(148, 69),
(149, 70),
(150, 5),
(151, 27),
(152, 13),
(153, 4),
(154, 19),
(155, 16),
(156, 3),
(157, 71),
(158, 52),
(159, 72),
(160, 6),
(161, 47),
(30, 7),
(162, 47),
(163, 35),
(164, 21),
(165, 53),
(166, 73),
(166, 74),
(167, 75),
(168, 76),
(169, 59),
(170, 38),
(171, 18),
(172, 2),
(173, 77),
(174, 78),
(175, 52),
(176, 76),
(177, 79),
(178, 24),
(179, 3),
(180, 55),
(181, 80),
(182, 81),
(183, 82),
(184, 35),
(185, 54),
(186, 38),
(187, 76),
(188, 75),
(189, 52),
(190, 79),
(189, 84),
(191, 55),
(192, 87),
(194, 25),
(195, 72),
(196, 86),
(193, 85),
(197, 88),
(198, 76),
(199, 89),
(202, 91),
(201, 43),
(199, 90),
(203, 47),
(204, 52),
(205, 73),
(206, 92),
(207, 56),
(208, 3),
(209, 55),
(210, 76),
(211, 20),
(212, 93),
(213, 94),
(214, 58),
(215, 95),
(216, 97),
(217, 96),
(218, 10),
(220, 1),
(221, 34),
(222, 94),
(223, 11),
(224, 20),
(225, 25),
(226, 98),
(227, 35),
(228, 99),
(229, 51),
(230, 100),
(231, 3),
(232, 18),
(233, 3),
(233, 71),
(234, 80),
(235, 76),
(236, 5),
(237, 101),
(238, 79),
(239, 102),
(240, 1),
(241, 59),
(242, 2),
(243, 103),
(244, 104),
(245, 98),
(246, 3),
(247, 47),
(248, 55),
(249, 105),
(250, 25),
(251, 5),
(252, 106),
(252, 99),
(253, 10),
(254, 107),
(255, 103),
(256, 38),
(257, 25),
(258, 43),
(259, 108),
(260, 51),
(261, 7),
(262, 77),
(263, 55),
(264, 99),
(265, 2),
(266, 101),
(267, 76),
(268, 10),
(269, 7),
(270, 54),
(271, 55),
(272, 76),
(273, 7),
(274, 105),
(275, 109),
(276, 110),
(277, 7),
(277, 105),
(278, 4),
(279, 22),
(280, 38),
(281, 43);
-- --------------------------------------------------------
INSERT INTO `forras` (`forras_kod`, `forras_cim`, `cikkod`, `forras_tartalom`) VALUES
(987, 'A korona és a koronázási ékszerek átadási ünnepségeinek programja', 277, ' \r\n
A korona és a koronázási ékszerek átadási ünnepségeinek programja
\r\n(1978. január 5-7.)
\r\n
\r\n \r\n KÜLÜGYMINISZTÉRIUM
\r\n PROTOKOLL
\r\n RENDEZVÉNYI OSZTÁLY | \r\n Készült: 40 példány
\r\n 0003. sz. példány | \r\n
\r\n
\r\n
A korona és a koronázási ékszerek ünnepélyes
\r\nkeretek között történõ visszaadásának
\r\nprogramja
\r\n(1978. január 5–7.)
\r\n
A korona és a koronázási ékszerek visszaadására 1978. január 5-én és 6-án ünnepélyes keretek között kerül sor.
\r\n
Cyrus Vance külügyminiszter és felesége, valamint kíséretének néhány tagja a nagykövet rezidenciáján, az amerikai küldöttség tagjai pedig a Duna Inter-Continental Szállodában kerülnek elhelyezésre.
\r\n
\r\n \r\n | Szállásfelelõs: | \r\n Fedor István elvtárs. | \r\n
\r\n \r\n | Tolmácsok: | \r\n Erdõs André elvtárs,
\r\n Szakali Józsefné elvtársnõ,
\r\n Demus László elvtárs,
\r\n Mohácsi István elvtárs. | \r\n
\r\n
\r\n
Január 5.
\r\n
\r\n \r\n | Csütörtök | \r\n 21.45 | \r\n A fogadó bizottság gyülekezik a Ferihegyi repülõtér kormányvárójában. | \r\n
\r\n \r\n | \r\n 22.00 | \r\n A koronát és a koronázási ékszereket szállító különgép az amerikai küldöttséggel megérkezik a Ferihegyi repülõtérre.
\r\n A fogadtatáson jelen van:
\r\n A szûkebb fogadó bizottság vezetõje:
\r\n Péter János elvtárs,
\r\n tagjai:
\r\n Puja Frigyes elvtárs,
\r\n Esztergályos Ferenc elvtárs,
\r\n Faragó Ferenc elvtárs,
\r\n Erdõs André elvtárs /T/,
\r\n Philip M. Kaiser nagykövet.
\r\n A tágabb fogadó bizottság:
\r\n dr. Prieszol Olga elvtársnõ,
\r\n Nagy Miklós elvtárs,
\r\n dr. Orbán László elvtárs,
\r\n Pióker Ignác elvtárs,
\r\n Szépvölgyi Zoltán elvtárs
\r\n dr. Várkonyi Péter elvtárs,
\r\n dr. Mártha Ferenc elvtárs,
\r\n Bugár Jánosné elvtársnõ,
\r\n dr. Bognár József elvtárs,
\r\n Vida Miklós elvtárs,
\r\n Nagy János elvtárs,
\r\n dr. Lékai László bíboros, érsek,
\r\n dr. Bartha Tibor püspök,
\r\n Héber Imre, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke
\r\n dr. Fülep Ferenc elvtárs,
\r\n Farkas Mihály elvtárs, vezérõrnagy,
\r\n az amerikai nagykövetség képviselõi,
\r\n a magyar és külföldi sajtó képviselõi
\r\n Katonai tiszteletadás van /díszlövés nélkül/.
\r\n Tömegmozgósítás van. (A Fõépület erkélyén kb. 2-300 fõ budapesti dolgozó helyezkedik el.)
\r\n A repülõtér dekorációja: a fõépület erkélyét magyar és amerikai zászlók díszítik.
\r\n A magyar és a külföldi sajtó részére megfelelõ zárt területeket biztosítunk.
\r\n A katonai díszegység a fõépület homlokzatára merõlegesen áll fel, a repülõgép és a tágabb fogadó bizottság közötti térségben.
\r\n A különgép a fõépület elõtt áll meg, amelybõl az elsõ lépcsõn az amerikai küldöttség tagjai jönnek le.
\r\n Az amerikai küldöttséget repülõgép lépcsõjénél a szûkebb körû fogadó bizottság üdvözli, majd a tágabb körû fogadó bizottsághoz vezeti és bemutatja annak tagjait.
\r\n A kölcsönös üdvözlések után az amerikai küldöttség tagjai a magyar fogadó bizottsággal egy sorban, annak baloldalán felállnak.
\r\n Ez idõ alatt a különgép csomagterébõl kiemelik a koronát és a koronázási ékszereket tartalmazó ládát és a koronázási palástot tartalmazó dobozt és elhelyezik a különgépnél álló ROBUR1 típusú zárt rakodó terû gépkocsira. A gépkocsit nagyobb méretû magyar gépkocsi zászló díszíti.
\r\n A gépkocsi két oldalánál díszegyenruhás kormányõrök állnak. A kirakodás ideje alatt a zenekar a Rákóczi indulót játssza.
\r\n A láda és a doboz elhelyezését követõen a díszegység parancsnoka vezényel, majd felhangzik a magyar és az amerikai himnusz.
\r\n A himnuszok elhangzása után a díszegység a helyén marad, miközben a koronát és a koronázási ékszereket szállító gépkocsi elhalad a díszegység arcvonala elõtt, majd a magyar és az amerikai fogadó bizottság elõtt balra fordulva a kijárat felé tart.
\r\n Az amerikai átadó és a magyar átvevõ szakértõi bizottság tagjai gépkocsikba szállnak és követik a koronát és a koronázási ékszereket szállító gépkocsit, amely a Parlamentbe viszi a koronát és a koronázási ékszereket.
\r\n (Rendõrségi elõfutó van, rendõri díszmotoros kíséret nincs.)
\r\n A koronát és a koronázási ékszereket szállító gépkocsi behajt a Parlament udvarába (XIII-as kapu), majd a koronát és a koronázási ékszereket a Vadász-terembe viszik, ahol az átadó és az átvevõ bizottság jelenlétében – jegyzõkönyvbe rögzítve – megtörténik a visszaadás.
\r\n Az átadó és az átvevõ bizottság nem a Parlament udvarába, hanem a XII. sz. kapuhoz hajtat, majd lifttel a Kupola Csarnokba, illetõleg a Vadász-terembe érkezik.
\r\n A koronát és a koronázási ékszereket szállító gépkocsioszlop elhajtása után az amerikai küldöttség és õket a szállásra kísérõ magyar személyiségek gépkocsikba szállnak és a szállásra, a Duna Inter-Continental Szállóba hajtanak.
\r\n A vendégek gépkocsiját követik az újságírók autóbuszai. | \r\n
\r\n
\r\n
Január 6.
\r\n
\r\n \r\n | Péntek | \r\n 10.00 | \r\n Városnézés az amerikai küldöttség részére (kívánság szerint).
\r\n Útvonala: Mátyás templom, Halászbástya, Nemzeti Galéria.
\r\n A vendégeket a városnézésre elkíséri: | \r\n
\r\n \r\n | \r\n [autóbusszal:] 2 | \r\n Városnézes az amerikai küldöttség részére (kívánság szerint).
\r\n Nagy Miklós elvtárs,
\r\n Bartha János elvtárs,
\r\n Esztergályos Ferenc elvtárs és felesége. | \r\n
\r\n \r\n | \r\n 12.45 | \r\n A fogadó bizottság gyülekezik a Ferihegyi repülõtér kormányvárójában. | \r\n
\r\n \r\n | \r\n 13.00 | \r\n Cyrus Vance külügyminiszter és felesége, valamint kísérete megérkezik a Ferihegyi repülõtérre. | \r\n
\r\n \r\n | \r\n [ez a repülõtér?] 3 | \r\n A fogadtatáson jelen van:
\r\n Puja Frigyes elvtárs és felesége,
\r\n Rácz Pál elvtárs,
\r\n Nagy János elvtárs és felesége,
\r\n dr. Marczali László elvtárs,
\r\n Nagy Miklós elvtárs,
\r\n Bugár Jánosné elvtársnõ,
\r\n Bartha János elvtárs,
\r\n Esztergályos Ferenc elvtárs és felesége,
\r\n dr. Kovács Ferenc elvtárs,
\r\n Kepes Imréné elvtársnõ,
\r\n Faragó Ferenc elvtárs,
\r\n Révész Miklós elvtárs,
\r\n Kiss Dezsõ elvtárs,
\r\n Erdõs André elvtárs /T/,
\r\n Szakali Józsefné elvtársnõ /T/,
\r\n Demus László elvtárs /T/,
\r\n Mohácsi István elvtárs /T/,
\r\n az amerikai nagykövetség képviselõi,
\r\n a magyar és a külföldi sajtó képviselõi.
\r\n Katonai tiszteletadás nincs.
\r\n Tömegmozgósítás nincs.
\r\n A repülõtér dekorációja:
\r\n ugyanaz, mint az elsõ repülõgép érkezésekor.
\r\n A kölcsönös üdvözlések után Vance asszonynak virágcsokrot adnak át, amelyet követõen a vendégek vendéglátóikkal együtt a kormányváróba mennek, koccintás, rövid program megbeszélés, majd a vendégek elbúcsúznak, gépkocsijukba szállnak és a nagykövet rezidenciájára, valamint a Duna Inter-Continental Szállodába hajtanak.
\r\n Cyrus Vance külügyminiszter gépkocsijára magyar és amerikai zászlót helyezünk el, tovább URH-s gépkocsit biztosítunk. | \r\n
\r\n \r\n | \r\n Utána | \r\n Ebéd saját körben.
\r\n [Magyar bizottság]4 | \r\n
\r\n \r\n | \r\n 15.30 | \r\n [Hány ember?]5 | \r\n
\r\n \r\n | \r\n [Hány perces legyen?]6 | \r\n | \r\n
\r\n \r\n | \r\n | \r\n Apró Antal elvtárs fogadja Cyrus Vance külügyminisztert és a hivatalos amerikai küldöttség tagjait az Országgyûlés Tanács-Termében. | \r\n
\r\n \r\n | \r\n | \r\n [Kicserélni a levelet.
\r\n USA. Magyar.
\r\n Mirõl legyen szó?]7 | \r\n
\r\n \r\n | \r\n | \r\n Jelen van:
\r\n Puja Frigyes elvtárs,
\r\n Nagy János elvtárs,
\r\n Esztergályos Ferenc elvtárs,
\r\n Erdõs André elvtárs (T).
\r\n Az amerikai külügyminisztert és az amerikai küldöttség tagjait a Parlament Fõbejáratában a Parlamenti Õrség parancsnoka fogadja, tiszteleg, nem jelent, majd a fõlépcsõn az Országgyûlés Tanácstermébe vezeti a vendégeket.
\r\n A Parlament fõlépcsõjén díszõrök állnak. | \r\n
\r\n \r\n | \r\n 16.00 | \r\n A korona és a koronázási ékszerek visszaadásának ünnepsége a Parlament Kupola Csarnokában. | \r\n
\r\n \r\n | \r\n 17.00 | \r\n
Magyar részrõl jelen van:
\r\n a mellékelt lista szerint, összesen kb. 200 fõ.
\r\n Vance külügyminisztert és az amerikai küldöttség tagjait Apró Antal elvtársnál tett látogatás után bemutatják az alábbi sorrend szerint felsorakozott magyar vezetõknek:
\r\n Apró Antalné elvtársnõ,
\r\n Lázár György elvtárs,
\r\n Aczél György elvtárs,
\r\n dr. Trautmann Rezsõ elvtárs,
\r\n Péter János elvtárs,
\r\n Cseterki Lajos elvtárs,
\r\n Puja Frigyesné elvtársnõ,
\r\n dr. Korom Mihály elvtárs,
\r\n dr. Polinszky Károly elvtárs,
\r\n dr. Pozsgay Imre elvtárs,
\r\n Kállai Gyula elvtárs,
\r\n Földvári Aladár elvtárs,
\r\n Erdei Lászlóné elvtársnõ,
\r\n Szûcs Istvánné elvtársnõ,
\r\n Szépvölgyi Zoltán elvtárs,
\r\n Miklós Imre elvtárs,
\r\n dr. Lékai László bíboros érsek,
\r\n dr. Bartha Tibor református püspök,
\r\n Héber Imre, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke,
\r\n Mándics Mihály elvtárs, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének fõtitkára,
\r\n Such János elvtárs, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének fõtitkára,
\r\n Réger Antal elvtárs, a Magyarországi Német Dolgozók Demokratikus Szövetségének fõtitkára,
\r\n Szilágyi Péter elvtárs, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének fõtitkára,
\r\n dr. Gönyei Antal elvtárs, a kult.[urális] min.[isztérium] fõosztályvezetõ | \r\n
\r\n \r\n | \r\n [Mi ez?]8 | \r\n | \r\n
\r\n \r\n | \r\n | \r\n A bemutatás dr. Gönyei Antal elvtársnál kezdõdik és úgy haladnak Apró Antalné elvtársnõ felé. | \r\n
\r\n \r\n | \r\n | \r\n [Hova álljak alatta?] 9 | \r\n
\r\n \r\n | \r\n | \r\n Amerikai részrõl jelen van:
\r\n Cyrus Vance külügyminiszter és felesége, valamint kísérete,
\r\n az amerikai küldöttség,
\r\n az amerikai nagykövetség diplomata beosztottjai (a nagykövet és az elsõ beosztott feleséggel).
\r\n Megjegyzés: a Kupola Csarnok karzatára kb. 100 fõ nagykövetségi diplomata beosztott feleséget, valamint nagykövetségi magyar alkalmazottat hívunk meg. Részükre a bejárat a Parlament XII. sz. kapuja.
\r\n A magyar és a külföldi sajtó képviselõi.
\r\n A meghívottak a Parlament Fõbejáratán keresztül 15.30 órától érkeznek a Kupola Csarnokba.
\r\n A Kupola Csarnok bejáratánál Péter János elvtárs és Nagy Miklós elvtárs 15.45 órától fogadják az érkezõ meghívottakat.
\r\n A Kupola Csarnok közepén kerülnek elhelyezésre a korona és a koronázási ékszerek.
\r\n A Kupola Csarnok Vadász-terem felõli oldalán helyezkednek el a magyar és a külföldi sajtó képviselõi, elõre felállított kordon mögött.
\r\n A Kupola Csarnok fõlépcsõ felõli jobb oldalán helyezkednek el – elõre felállított kordon mögött – mindazon amerikai meghívottak, akik nem vesznek részt az Apró Antal elvtársnál tett látogatáson.
\r\n A 15.55 órára érkezõ Vance asszonyt, miután Péter János elvtárssal és Nagy Miklós elvtárssal üdvözölték egymást, az ülésterem melletti pihenõbe vezetjük. Itt csatlakozik majd az Apró Antal elvtárssal érkezõ férjéhez.
\r\n A Kupola Csarnok fõlépcsõ felõli bal oldalán helyezkednek el – elõre felállított kordon mögött – mindazon magyar meghívottak, akik nem kerülnek bemutatásra Cyrus Vance külügyminiszternek, feleségének és az amerikai küldöttségnek.
\r\n A bemutatás után Cyrus Vance külügyminiszter és felesége, valamint az amerikai küldöttség tagjai felállnak az amerikai meghívottak kordonja elõtt.
\r\n Elhangzik a magyar és az amerikai himnusz.
\r\n A himnusz elhangzása után Cyrus Vance külügyminiszter beszédet mond, amelyben jelképesen átadja a koronát és a koronázási ékszereket Apró Antal elvtársnak.
\r\n Beszédére Apró Antal elvtárs válaszol.
\r\n A beszédeket hangosan tolmácsolják.
\r\n A beszédek elhangzása után Cyrus Vance külügyminiszter és Apró Antal elvtárs kezet fog.
\r\n Ezt követõen a Szózat hangjaira (a zenekar halkan játszik) díszegyenruhás kormányõrök a koronát és a koronázási ékszereket kiviszik a Kupola Csarnokból a Vadász-terembe.
\r\n A visszaadási ünnepség után italt és apró falatokat szolgálnak fel.
\r\n Pohárköszöntõk nem hangzanak el.
\r\n A korona és a koronázási ékszerek visszaadási ünnepsége után Lázár György elvtárs megbeszélést folytat Cyrus Vance külügyminiszterrel kb. 16.45 órakor a Gobelin-teremben.
\r\n Jelen van:
\r\n Puja Frigyes elvtárs,
\r\n Esztergályos Ferenc elvtárs,
\r\n Erdõs André elvtárs (T),
\r\n Philip M. Kaiser nagykövet,
\r\n Matthew C. Nimetz tanácsos.
\r\n A fogadás végén Cyrus Vance külügyminiszter és felesége elköszönnek
\r\n Apró Antal elvtárstól és feleségétõl,
\r\n Lázár György elvtárstól,
\r\n Aczél György elvtárstól,
\r\n dr. Trautmann Rezsõ elvtárstól,
\r\n Péter János elvtárstól,
\r\n valamint a Kormány tagjaitól.
\r\n A fogadás után a vendégek a fõkapun keresztül távoznak Cyrus Vance és az amerikai küldöttség kivételével. | \r\n
\r\n \r\n | \r\n 17.30 | \r\n Losonczi Pál elvtárs fogadja Cyrus Vance külügyminisztert és a hivatalos amerikai küldöttség tagjait a Munkácsy-teremben. | \r\n
\r\n \r\n | \r\n 17.31 | \r\n
Jelen van:
\r\n Puja Frigyes elvtárs,
\r\n Nagy János elvtárs,
\r\n Esztergályos Ferenc elvtárs,
\r\n Erdõs André elvtárs (T).
\r\n Távozás a Parlament I. sz. kapuján. | \r\n
\r\n \r\n | \r\n 20.00 | \r\n Apró Antal elvtárs és felesége díszvacsorája a korona és a koronázási ékszerek visszaadása alkalmából a Parlament Vadász-termében. (Bejárat a fõkapun.) | \r\n
\r\n \r\n | \r\n [Itt ki van jelen?]10 | \r\n
A Kupola Csarnok bejáratánál Péter János elvtárs és Nagy Miklós elvtárs 19.45 órától fogadja a meghívottakat. | \r\n
\r\n \r\n | \r\n
[Hol a fogadó bizottság]11 | \r\n Jelen van:
\r\n Péter János elvtárs,
\r\n Puja Frigyes elvtárs és felesége,
\r\n dr. Korom Mihály elvtárs,
\r\n dr. Polinszky Károly elvtárs,
\r\n dr. Pozsgay Imre elvtárs,
\r\n Kállai Gyula elvtárs,
\r\n Szépvölgyi Zoltán elvtárs,
\r\n dr. Szentágothai János elvtárs,
\r\n dr. Orbán László elvtárs,
\r\n Rácz Pál elvtárs,
\r\n dr. Várkonyi Péter elvtárs,
\r\n Miklós Imre elvtárs,
\r\n Nagy János elvtárs és felesége,
\r\n Pióker Ignác elvtárs,
\r\n Vida Miklós elvtárs,
\r\n Bugár Jánosné elvtárs,
\r\n dr. Bognár József elvtárs,
\r\n Bartha János elvtárs,
\r\n Esztergályos Ferenc elvtárs és felesége,
\r\n Petrán János elvtárs,
\r\n dr. Lékai László,
\r\n dr. Bartha Tibor,
\r\n Héber Imre,
\r\n Boldizsár Iván elvtárs,
\r\n Illyés Gyula elvtárs,
\r\n Kepes Imréné elvtárnõ,
\r\n Faragó Ferenc elvtárs,
\r\n Kiss Dezsõ elvtárs,
\r\n Révész Miklós elvtárs,
\r\n Erdõs André elvtárs (T),
\r\n Szakali Józsefné elvtársnõ (T),
\r\n Demus László elvtárs (T),
\r\n Cyrus Vance külügyminiszter és felesége,
\r\n a hivatalos amerikai küldöttség tagjai,
\r\n Herbert E. Wilgis, Jr. és felesége,
\r\n a nagykövetség négy diplomata beosztottja (feleség nélkül).
\r\n A vacsorán Apró Antal elvtárs pohárköszöntõt mond, amelyre Cyrus Vance külügyminiszter válaszol.
\r\n A pohárköszöntõket hangosan tolmácsolják.
\r\n Távozás a Parlament fõkapuján.
\r\n A Parlament fõbejáratát az ünnepség és a díszvacsora alatt magyar zászló díszíti, az épületet pedig 16.00 órától kivilágítják. | \r\n
\r\n
\r\n
Január 7.
\r\n
\r\n \r\n | Szombat | \r\n 09.00 | \r\n Puja Frigyes elvtárs megbeszélést folytat Cyrus Vance külügyminiszterrel a Külügyminisztérium 111-es tárgyalójában.
\r\n Jelen van:
\r\n Nagy János elvtárs,
\r\n Bartha János elvtárs,
\r\n Esztergályos Ferenc elvtárs,
\r\n Révész Miklós elvtárs,
\r\n Erdõs André elvtárs (T).
\r\n Philip M. Kaiser nagykövet, valamint a külügyminisztérium által kijelölt személyiségek.
\r\n A megbeszélést követõen Cyrus Vance külügyminiszter sajtókonferenciát kíván tartani:
\r\n – amennyiben csak a magyar sajtó képviselõivel találkozik, úgy 8-10 fõ újságíró részvételével elutazás elõtt a kormányváróban megtartható;
\r\n – amennyiben a magyar és a külföldi sajtó képviselõivel kíván találkozni, amely kb. 100-150 fõ újságíró részvételét jelenti; úgy a Hilton Szállóban kerül megrendezésre;
\r\n –
\r\n A sajtókonferenciát dr. Kovács Ferenc elvtárs, a Külügyminisztérium Sajtófõosztályának megbízott vezetõje vezeti. | \r\n
\r\n \r\n | \r\n 10.35 | \r\n A búcsúztató bizottság gyülekezik a Ferihegyi repülõtér kormányvárójában. | \r\n
\r\n \r\n | \r\n 10.36 | \r\n
Jelen vannak:
\r\n mindazok, akik a fogadtatáson[!] részt vettek.
\r\n Katonai tiszteletadás nincs.
\r\n Tömegmozgósítás nincs.
\r\n A repülõtér dekorációja:
\r\n megegyezik a fogadtatás dekorációjával. | \r\n
\r\n \r\n | \r\n 10.40 | \r\n Búcsúztatás a Ferihegyi repülõtér kormányvárójában.
\r\n Koccintás. | \r\n
\r\n \r\n | \r\n 11.00 | \r\n Elutazás. | \r\n
\r\n
\r\n
Nõi program külön készül.
\r\n
Budapest, 1978. január 2.
\r\n
\r\n1 A korabeli biztonsági helyzetre jellemzõ, hogy az NDK „csúcstechnikát” képviselõ, pánzél nélküli Robur is megfelelt a szállítás célljára. vissza a szöveghez
\r\n2 Az iraton kézzel írt megjegyzés. vissza a szöveghez
\r\n3 Az iraton kézzel írt megjegyzés. vissza a szöveghez
\r\n4 Az iraton kézzel írt megjegyzés. vissza a szöveghez
\r\n5 Az iraton kézzel írt megjegyzés. vissza a szöveghez
\r\n6 Az iraton kézzel írt megjegyzés. vissza a szöveghez
\r\n7 Az iraton kézzel írt megjegyzés. vissza a szöveghez
\r\n8 Az iraton kézzel írt megjegyzés. vissza a szöveghez
\r\n9 Az iraton kézzel írt megjegyzés. vissza a szöveghez
\r\n10 Az iraton kézzel írt megjegyzés. vissza a szöveghez
\r\n11 Az iraton kézzel írt megjegyzés. vissza a szöveghez
\r\n
\r\n
\r\n
A magyar korona és a koronázási ékszerek szakértõi szemléjén készített leltár
\r\n
Leltár
\r\n
amely felvétetett Budapesten, az országház épületében 1978. január 5-én a magyar korona és a koronázási ékszerek szakértõi szemléje és azonosítása alkalmából:
\r\n
\r\n - Egy darab aranyból készült korona, 19 zománcképpel, drágakövekkel, igazgyöngyökkel díszítve, zárt, csúcs- és csüngõ díszekkel. Átmérõje: 21,3, ill. 20, 3 cm.
\r\n - Egy darab jogar, arany foglalatú, metszett hegyikristály fejjel, aranyozott ezüst borítású fanyéllel. Hossza: 37,5 cm.
\r\n - Egy darab országalma, aranyozott fémbõl készült, tetején kettõskereszt, oldalán egy darab applikált, zománcos Anjou-címerrel. Magassága: 16,2 cm.
\r\n - Egy darab kard, acélból készült, kétélû vörös bársony markolattal; a hozzátartozó bársony borítású hüvellyel és bársony övvel. Hossza:97, 3 cm.
\r\n - Egy darab palást, kékeszöld alapszövetû, figurális és ornamentális arany- és selyemfonal díszítésû, hímzett feliratokkal ellátott textilmû, melyet bíborlila szaténbrokátra dolgoztak és lila selyemmel béleltek. Félkör alakú, applikált arany- és gyöngyhímzésû gallérral, valamint zárópánttal és zsinórokkal ellátva.
\r\n - Egy darab vasláda, végén két fogantyúval és vaspántokkal, három lakat zárral. A ládában 4 db bõrtok.
\r\n - 220 lap különféle, a korona történetére, õrzésére vonatkozó eredeti okmány, illetve ezek másolatai.
\r\n - Egy darab 1853. szeptember 15-én Orsován kelt jegyzõkönyv a korona megtalálásról.
\r\n - Kettõ darab levél (Baruch ékszerésztõl/) 1916-ból.
\r\n - Egy darab angol nyelvû levél-másolat, kelt 1945. június 17-én.
\r\n - Hét darab kulcs a lakatokhoz és a láda zárjához.
\r\n - Ékszerdoboz, benne üvegtubus, kis zománctöredékekkel és egy zománcosvirág csappal.
\r\n
\r\n
\r\n \r\n Victor Covey
\r\n az USA Nemzeti Galéria
\r\n fõkonzervátora | \r\n | \r\n dr. Fülep Ferenc
\r\n a Magyar Nemzeti Múzeum
\r\n fõigazgatója | \r\n
\r\n
\r\n
Jelzet: MOL XVIII–6–k – 9. csomó Magyar Országos Levéltár – Országgyûlés – Apró Antal elnöki iratai – Társadalmi szervezetekben betöltött tisztségek iratai – A Szent Korona visszaadásának iratai.
\r\n
\r\n
Geiszler (Gáthy) István
\r\nKAPOSVÁR
\r\nDimitrov u. 25.
\r\n
RÁKOSI MÁTYÁS Miniszterelnök helyettes úrnak,
\r\n
Budapest
\r\n
Miniszterelnök helyettes Úr!
\r\n
Az alábbiakban elõadandó kérelmemmel kapcsolatban, mellékelten megküldöm: „A MUNKA TÁRSADALMA” CÍMÛ, Gáthy István írói nevemen 1931. év június havában megjelent könyvem egy példányát. A könyvet az 1918. és 1928. évek között írtam. – A mû tárgya: egy elképzelt, a szocializmus igazságain felépült gazdasági, társadalmi és politikai rendszer részletes felvázolása, a távoli jövõbe vetített formában. Szociálpolitikai fantáziának neveztem el annak idején a könyvet, az azóta bekövetkezett események azonban arra mutatnak, hogy az én 25-30 évvel ezelõtt[i] elképzeléseim, a társadalmi átalakulás elõre való megsejtése voltak. A könyv megjelenése után, annak tartalma miatt, évekig tartó politikai és társadalmi üldözést kellett elszenvednem és csak nehezen lehetett megakadályozni azt, hogy mûvem miatt bûnvádi eljárást indítsanak ellenem. 1944. év október második felében azonban, az akkori uralom könyvem miatt internáltatott. Könyvemrõl szóló néhány hírlapi – és folyóirat kritika másolatát mellékelten megküldöm, annak dokumentálására, hogy az akkor uralkodott rendszer mennyire radikálisnak, baloldalinak és számukra veszélyesnek találta könyvem tartalmát.
\r\n
Egyik barátom, aki a harmincas években hosszabb idõt töltött a Szovjetunióban, arról értesített, hogy „A munka társadalma” címû könyvem több példánya Moszkvába is kikerült, és az akkor ott élt vezetõ magyarországi emigránsok annak tartalmát nagy érdeklõdéssel tanulmányozták. Könyvem elméleti elgondolásainak egy része kétségtelenül sok rokon vonást mutat az azóta bekövetkezett társadalmi és gazdasági átalakulás jellegzetességeivel. „A munka társadalma” tehát vitathatatlanul szocialista könyv, ennek tekintették azt, megjelenése után a magyarországi munkásosztály akkori vezetõi is, köztük elsõsorban Mónus Illés, aki mûvem alapján barátságával tisztelt meg, és akivel több ízbe folytattam eszmecserét, a szocializmus elméleti és gyakorlati problémáiról.
\r\n
A népi demokrácia mostani, vidéki intézõ közegeinek legtöbbje azonban – részben fiatal koruk, részben írói álnevem miatt – engem, mint szocialista írót nem ismernek, és így nem tudnak arról, hogy könyvem húsz évvel ezelõtt, megjelenésekor, milyen nagy hatást váltott ki a munkásságban és a magyarországi munkásosztály akkori vezetõinek körében. Fõleg ezen körülménynek kell tulajdonítanom azt a sajnálatos eseményt, ami az elmúlt hét folyamán velem és családommal történt, éspedig azt, hogy saját, háromszobás kis családi házamban lévõ kétszobás lakásomat, melynek egyik szobájában én lakom a feleségemmel, a másikban leányom lakik a férjével és unokánkkal, a városi lakáshivatal szóbeli utasítására, ki kellett ürítenem.
\r\n
Midõn ezen igazságtalan és indokolatlan intézkedés ellen, a városi tanács fiatal elnökénél kértem védelmet, hivatkozva szocialista írói múltamra és érdemeimre: nevezett érveimet meg sem hallotta és kérelmemet a legridegebb formában elutasította. Valószínûnek tartom, hogy valamelyik személyes ellenségem intrikája van az ügy mögött. Mégis, ezen velem történt igazságtalanság ellenére és ennek megtörténte után, jelenlegi anyagi erõmet messze meghaladó mértékben jegyeztem a második béke-kölcsönbõl éspedig: Háromezer forintot, éppen kétszeresét tavalyi kölcsönjegyzésemnek, hogy ezzel is hozzájáruljak a szocializmus építéséhez. Pedig az elmúlt év óta, vagyoni és jövedelmi viszonyaim nagyon megromlottak.
\r\n
Az a hitem és meggyõzõdésem, hogy a magyarországi népi demokrácia vezetõinek intencióival nem egyezhetik az, hogy tisztességben megöregedett szocialista írókat a tájékozatlan vidéki hatóságok otthonuktól megfosszanak, mert ha valaki, úgy egy olyan író tarthat joggal számot kivételes elbánásra, aki már húsz évvel ezelõtt, az akkori uralkodó politikai irányzattal szembehelyezkedve, ki mert állani a szocializmus és a demokrácia igazságai mellett. Már pedig az én: „A munka társadalma” címû könyvem egy ilyen bátor kiállás volt.
\r\n
Ha a Miniszterelnök-helyettes Úr betekint „A munka társadalma” címû könyvem III-iktól X-ik fejezeteibe, vagy valamelyik közegével elolvastatja ezen fejezeteket, úgy a fentiek igazolásra fognak találni.
\r\n
Jelen levelemben elõadottak alapján arra kérem, utasítsa a kaposvári helyi hatóságokat, hogy saját, háromszobás családi házamat nekem újból adják vissza teljes egészében, éspedig: egy szobát részemre és feleségem részére, lakószobának, egyet írói dolgozószobának és egyet pedig leányom és võm részére lakószobának. Szilárdan hiszek és bízok Miniszterelnök helyettes Úr igazságosságában és méltányosságában és levelemben elõadottak alapján kérem ezen szerény kérelem teljesítését.
\r\n
Kaposvár, 1951. október 11-ikén.
\r\n
\r\n \r\n | \r\n Szocialista üdvözlettel:
\r\n Geiszler István s. k. | \r\n
\r\n
\r\n
Ajánlott!
\r\nMellékelve:
\r\n1 drb. Könyv,
\r\n1 személyazonossági bizonyítvány.
\r\n3 drb. Hírlapkritika-másolat.
\r\n
Jelzet: Somogy Megyei Levéltár XIV. 64. Geiszler (Gáthy) István iratai. 1. doboz.
\r\n
\r\n
Összefoglaló a francia külügyminisztérium Kelet-Európai követi konferenciájáról
\r\n(1963. május 6–9.)
\r\n
Külügyminisztérium
\r\nPolitikai Igazgatóság
\r\nKelet-Európai Aligazgatóság
\r\n
Feljegyzés
\r\n
Tárgy: Kelet-Európai misszióvezetõk konferenciája
\r\n
A kelet-európai országokba akkreditált misszióvezetõk konferenciája május 6-9 között zajlott Párizsban, és ez volt az elsõ ilyen jellegû, amely a világ ezen részével foglalkozott.
\r\n
A tapasztalatokat minden résztvevõ pozitívan értékelte, mint ahogy a miniszter is jelezte a konferencia nyitásakor, a jövõbeli politikát kell meghatározni. Ezek a találkozások az alábbi szempontok miatt számítanak jelentõsnek:
\r\n
\r\n - Lehetõvé teszik, hogy a misszióvezetõk kicseréljék tapasztalataikat és véleményüket olyan országokra vonatkozóan, amelyeknek rendszere ugyan alapvetõen azonos, de a belpolitikai helyzetük nagy mértékben eltérhet egymástól.
\r\n - Ezek a látogatások lehetõvé teszik azt is, hogy a Központ és a misszióvezetõk egymással is kicseréljék a tapasztalataikat, és így egységes képet lehet rajzolni a kelet-európai helyzetrõl.
\r\n - Ez a konferencia lehetõséget teremtett arra is, hogy a misszióvezetõket ellássák a azokkal legfontosabb információkkal az aktuális nagy nemzetközi problémákra vonatkozóan, amelyek közvetlenül érintik az országaikat (pl. a Közös Piac fejlõdése), és a nagyhatalmak politikájának változásairól (Alpand, De Courcel és De Margerie urak a konferencia alkalmával expozét tartottak az amerikaiak, britek és németek kelet-európára vonatkozó politikájáról).
\r\n - Végül pedig ez a konferencia lehetõvé teszi a résztvevõk számára azt, amelyet a levelezésen keresztül nem lehetett volna megtenni, vagyis azt, hogy a lehetõ leggyorsabban konkrét döntéseket hozzanak a posztok mûködésére vonatkozóan.
\r\n
\r\n
Ez a konferencia alkalmat teremtett arra, hogy bizonyos általános információkat mindenki számára elérhetõvé tegyen, de egyben gyakorlati következtetésekkel is zárult.
\r\n
* * *
\r\n
Általános információk:
\r\n
\r\n - A legegyértelmûbb és legbiztosabb következtetése ennek a konferenciának az volt, hogy Kelet-Európa országaiban nagyon eltérõ feltételek vannak. Bizonyos azonosság létezik a rendszerek között, a szovjet dominancia, a „tábor” belsõ mûködésének szabályai az alapvetõ kérdésekben hasonló cselekvésre késztetik ezeket az országokat. Az eltérõ történelmi örökség, a gazdasági különbségek és a második világháború után végbement változások azonban nagyon eltérõ helyzetet hoztak létre az egyes országokban. Az ebbõl következõ realitások a vita minden részében felmerültek. Hogy ne csak a kollektivizálás problémáját említsük, hanem az írók és mûvészek irányába megmutatkozó hozzáállást, de utalhatunk a KGST-vel szembeni politikára, vagy a lakosság számára adott belsõ mozgástér mértékére is.
\r\n Ez a sokszínûség megmutatkozik egyébként a rendszerek belsõ mûködésében is. Abban a mértékben, ahogy az egyes országokban kialakult rendszerek alkalmazkodtak a nemzeti feltételekhez, és ahogy létezik egy minimális pluralizmus, úgy tud együtt létezni Kádár és Gomulka, illetve Novotny és Ulbricht rendszere; és ahogy a sztálini korszakhoz képest a nyomás csökken, úgy válik lehetségessé az egyéni jellegzetességeket magán hordozó viselkedés. \r\n - Ez a sokszínûség a konferencia során különösen akkor került elõtérbe, amikor a „desztalinizáció” fejlõdésérõl és határairól beszéltünk a különbözõ kommunista országokban. A különbség nagy az olyan országok, mint Csehszlovákia, Románia, NDK, nem beszélve Albániáról, ahol a „desztalinizáció” inkább formális maradt; és az olyanok között, mint Lengyelország és Magyarország, ahol az 1956-os események, függetlenül azok végkifejletétõl, kitörülhetetlen nyomot hagytak.
\r\n Mindezek mellett azonban a „desztalinizáció” eredete mindenhol egy sokkra vezethetõ vissza, amelynek hatása még most is érzékelhetõ. Ahogy a népi demokráciák – ugyan eltérõ módon és szándékokkal – ennek az útjára léptek lassanként az összes kommunista országban egyértelmûvé vált, beleértve a Szovjetuniót is, hogy a Hruscsov által megszabott eredeti cél, amely a párt megújulását célozta, távol került; és a „desztalinizáció” ténylegesen a párton belül és kívüli egy intellektuális erjedést váltott ki, amellyel az utóbbi csak azt tudta csinálni, hogy ellenezte azt. A „desztalinizáció” folyamata mellett tehát létezik egy ellentétes irány, amely az utóbbi hónapokban – fõképpen az értelmiségiek körében – fékezni szándékozik azt. \r\n - A gazdasági területen azonosság és sokszínûség együtt található. Azonos tényezõk figyelhetõk meg a gazdasági nehézségekben. Az összes országban kivétel nélkül a mezõgazdasági problémák folyamatosan nagyon élesen jelennek meg, attól függetlenül, hogy a szerkezet mennyire tér el egymástól, és a kollektivizálás foka mennyire elõrehaladott, és van-e annak érdemleges jelentõsége. (Lengyelország, ahol a magántermelés szinte teljes mértékben meghatározó, alig termel jobban ezen a területen, mint a többi ország.) Ezen felül, néhány kivételtõl eltekintve (ezek között található a Szovjetunió), megállapíthatjuk, hogy az életszínvonal látható növekedése ellenére a fejlõdés érezhetõ lelassulása tapasztalható az ipari termelés területén, amely – pl. Csehszlovákia esetében – lényegében stagnálást jelent. Mindenhol megfigyelhetõ a tétlenség, a fékezés és a pazarlás elterjedése, amelyek azonban nem jelentenek új tényezõt az ún. tervezett gazdaságban, de ahogy növekszik a fegyverkezés, és mellette a harmadik világ támogatása, ez egyre elviselhetetlenebbé válik.
\r\n - Ezen a területen tehát egy általános törekvés tapasztalható a tekintetben, hogy a tervgazdaságot megreformálják, és a vállalati vezetési irányítási [rendszer] ezekre a nehézségekre gyógyszert jelenthetne. Ez a törekvés azonban még nem vezetett eredményre, és így nincsenek kidolgozott formulák sem, mivel bár Liberman1 javaslatait a szocialista országok többségében nagy figyelemmel tanulmányozzák, de még sehol sem vezetettek érdemi eredményekhez.
\r\n A KGST gazdasági integrációjának megerõsödése egy újabb témát jelenthet, és gazdasági vitát eredményezhet a szocialista tábor legtöbb országában. Leginkább a szovjet és lengyel vezetõk azok, akik – 1962 júniusában – nagyobb döntéshozatali hatáskört akartak adni a KGST tanácsának. Ami ezen törekvések következményét illeti, a viták lehetõvé tették, hogy a következõ következtetéseket vonjuk le:\r\n \r\n - Valami mozog Kelet-Európában. Közös befektetési tervek kerültek kidolgozásra, és minden egyes ország azon van, hogy megoldja önmaga számára ezeket a különleges feladatokat. A terveket már kidolgozták.
\r\n - Mindazonáltal ez a törekvés akadályokba és ellenállásba is ütközik. Ezek az akadályok szorosan kapcsolódnak ahhoz a rendszerhez, amelyet kevésbé érintenek az árak, és amelyet a racionális befektetés és az ésszerû munkamegosztás is kevésbé érdekel. De fõképpen az, hogy – és ez egy újabb jele annak a sokszínûségnek, amely a szocialista tábor országait jellemzi – a Szovjetunió és Lengyelország törekvései azon országok ellenállásába ütköznek, amelyek arra kényszerülnének, hogy az iparuk bizonyos részérõl lemondjanak (Csehszlovákia), vagy szinte teljes mértékben mezõgazdasági termeléssel foglalkozzanak (Románia és Bulgária). Ez az ellenállás nehézséget és feszültséget eredményez a rendszerben.
\r\n - Ha ezek az akadályok és az ellenállás megszûnnek, az a rendszer hatékonyságának növekedését eredményezné, és a népi demokráciák az integrációban egy gyógyszert találhatnak, amely szorosan kapcsolódik a nemzeti piacukhoz, de egyben a Szovjetunió vezetõ szerepének megerõsödését is eredményezhetné. Jelenleg ugyanis ez az egyetlen ország Európában, amely gyakorlatilag kívül maradt az integrációs törekvésekbõl, és amelynek gazdasága „domináló” szerepet tölt be.
\r\n
\r\n \r\n - Ami a táboron belüli gazdasági nehézségeket illeti, ezekhez hozzákapcsolódik a szovjet–kínai konfliktus, amelyhez szorosan illeszkedik a szovjet–albán ellentét.2 A vita összes résztvevõje megegyezik abban, hogy ez egy valódi, mély és tartós konfliktus, amelyben nemzeti ideológiai tényezõk és személyi motívumok szétválaszthatatlanul egymáshoz kapcsolódnak és egyaránt megtalálhatók; így kevés az esély arra, hogy ez õszinte és teljes megbékéléssel zárulna. Januártól kezdve a vita fõképpen taktikai területen folytatódik, és a felek a lehetõ legjobb helyzetet próbálják megszerezni a kommunista közösségben.
\r\n A Nyugat számára a tábor megosztottságából fakadó lehetõségek egyelõre kevésbé biztosak. Ezzel együtt is azonban az a vélemény alakult ki, hogy a kínai–szovjet vita azt eredményezheti, hogy rövid távon a szovjet politika „megkeményedik”, és arra törekszik, hogy a Pekingbõl érkezõ megbékélési szándékok ne kapjanak igazolást. Hosszabb távon a vita valószínûleg elõnyös hatású lesz. \r\n - A külpolitikai problémákról a konferencián hosszú ideig vita folyt, amely lehetõvé tette, hogy a következõ következtetések fogalmazzuk meg:\r\n
\r\n - A kubai válság csak félig jelentett kudarcot a Szovjetunió számára. Az Egyesült Államok valójában csak taktikai gyõzelmet aratott, de a Castro-rendszer továbbra is kihívást jelent Washington számára, és a latin-amerikai szovjet befolyás lehetõségei tekintetében szimbolikus jelentõségû, de egyben politikai nyomásgyakorló eszközt is jelent Moszkva számára az Egyesült Államokkal kialakítandó kapcsolatokban.
\r\n - Az elõzõ év végétõl kezdve, a kubai kudarc hatása alatt és a kínai–szovjet vita megerõsödése következtében a Kreml politikája a Nyugat irányába nyugalmi szakaszba jutott. Semmilyen kezdeményezés nem tapasztalható a nagy nemzetközi kérdések, különösen Berlin vonatkozásában. A Szovjetunió nem akart vagy nem tudott elõnyöket szerezni a maga számára abból a megosztottságból, amely a nyugati táborban megjelent; ellentétben azzal, amitõl féltek, és amivel kapcsolatban az amerikaiak félelmeket gerjesztettek. A Szovjetunió úgy tûnik, hogy nem igazán hisz abban a lehetõségben, hogy Európában egy harmadik erõt lehet létrehozni. Számukra az Egyesült Államok marad továbbra is az egyedüli valódi, folyamatos és elfogadott tárgyalópartner, mégha mi nem is igazán akarjuk azt.
\r\n - A harmadik világgal szemben megállapítható, hogy a szovjet blokk országai még nem igazán értek el számottevõ sikereket. Voltak bizonyos eredmények, de ezek még nem voltak meghatározók, és nem igazán váltották be a hozzájuk fûzött elõzetes várakozásokat. Ezek a törekvések azonban továbbra is folytatódnak, noha terhet jelent a népi demokráciák egy része számára, és meglehetõsen népszerûtlenek a lakosság szemében.
\r\n
\r\n \r\n - Végül pedig a kulturális területen számos következtetés született:\r\n
\r\n - A francia nyelv szerepe a kommunista országokban általában növekszik. Ezen törekvéseket elsõsorban érdekek befolyásolják (az a vágy, hogy jobban megismerjék a francia technikát és a francia nyelvet használó afrikai országokat), amelyeket az elõnyükre kívánnak fordítani.
\r\n - Kevés az esély arra, hogy a keleti országokban a francia intézetek újra kinyithassák a kapuikat, és ez a lehetõség egyelõre nem megvalósítható. A törekvések súlyát az egyetemi keretekben megvalósítható kulturális centrumokra kell helyezni, amelyek nem jelentenek akkora nehézségeket, és amelyek hatékonyabbak lehetnek.
\r\n - A francia könyvek és filmek terjesztése szintén számos gondot okoz. Ezek nem csak a kommunista rendszereknek a „polgári” ideológiával szembeni gyanakvásából, hanem a pénzügyi rendszer azon nehézségeibõl is fakadnak, amelyek a nyugati valutával szembeni korlátozásokban mutatkoznak meg.
\r\n - Lehetõségünk van tehát arra, hogy minden területen nagyobb teret adjunk a keleti országokkal folytatandó kulturális, tudományos és technikai cserének. Azok a kiállítások, amelyeket Moszkvában és Bukarestben rendeztünk, kitûnõ eszközt jelentenek e tekintetben.
\r\n
\r\n \r\n
\r\n
[…]3
\r\n
* * *
\r\n
Az alábbi következtetéseket lehet levonni a konferencia lezajlását illetõen:
\r\n
\r\n - Az összejövetel idõtartama (három és fél nap) elegendõnek tûnik arra vonatkozóan, hogy a misszióvezetõk a lehetõ legteljesebb mértékig véleményt cseréljenek egymással és a Minisztériummal.
\r\n - A posztok vezetõi nagyra értékelték azt a lehetõséget, amit ez az összejövetel számukra megadott. Tájékozódhattak azokról a problémákról is, amelyek nem közvetlenül a saját országukat illetik, és lehetõvé vált számukra az is, hogy a francia politikáról és a többi nagyhatalom politikai szándékairól pontosabb képet kapjanak. Ebben a vonatkozásban a washingtoni, bonni és londoni nagykövetek elõadásait nagyon hasznosnak ítélték. A „misszióvezetõk infomálása” tekintetében a késõbbiekben kívánatos lenne, hogy más szempontból is tájékoztatva legyenek (pl. a Tervezési Bizottság vagy a Honvédelmi Minisztérium Titkársága részérõl).
\r\n - Ilyen összejövetelt a késõbbiekben is tartani kell, de számot kell vetni azzal, hogy ez nehéz feladatot jelent a Központ és a külföldi posztok vezetõi számára egyaránt, ezért az tûnik kívánatosnak, hogy a legközelebbi összejövetel, amennyiben nem történik olyan esemény, ami ezt sürgõssé tenné, két év múlva legyen.
\r\n
\r\n
Jelzet: CADN (Centre des Archives Diplomatiques de Nantes) Série B., Ambassade de Moscou, Carton 187. Réunion des Chef de mission en Europe Orientale. p. 1-4. Géppel írt feljegyzés tisztázata, részlet.
\r\n
\r\n1 A Harkovi Egyetem közgazdászprofesszora. Libermann a szovjet kommunista párt lapjában, a Pravdában 1962-ben közölt cikkeiben a tervgazdaság reformjára tett javaslatokat, de még az év novemberében hatalmi szóval véget vetettek a vitának. Nézetei késõbb a Német Szövetségi Köztársaságban megjelentek könyv alakban: Libermann, E. G.: Methoden der Wirtschaftslenkung im Sozialismus. Suhrkamp Verlag, Frankfurt/M. 1974.vissza a szöveghez
\r\n2 Ismeretes, hogy az addig a Kelet-európai országokat kihasználó, tõlük állandóan kéregetõ Albánia Kínához csatlakozott, és az Enver Hodzsa vezette kis ország évtizedekre elszigetelõdött minden európai államtól.vissza a szöveghez
\r\n3 A Minisztérium különbözõ igazgatóságai számára megfogalmazott végrehajtási utasításokat nem közöljük.vissza a szöveghez
\r\n
\r\n
\r\n
Couve de Murville megnyitó beszéde a követi konferencián,
\r\n
Május 6. Délelõtt.
\r\n
Az ülést 10:15-kor a miniszter nyitotta meg
\r\n
A miniszter üdvözlõ beszéde
\r\n
A miniszter úgy értékeli, hogy egy ilyen jellegû összejövetel hasznos lehet és éppen itt van az ideje ennek, mivel a világ általános változásai is ezt teszik szükségessé. Van egy általános válság és bizonytalanság minden területen, mivel mindenki keresi a saját útját, legyen szó Franciaországról, Európáról, az Atlanti Szövetségrõl vagy a kelet-nyugati kapcsolatokról.
\r\n
Franciaország egy új helyzetben találja magát. Sikerült rendezni a múlt azon problémáit, amelyek ránk nehezedtek, vagyis a dekolonizáció gondját. Ez egy lényeges változás. Rendezvén ezeket a problémákat képesek vagyunk arra, hogy azokra a dolgokra koncentráljunk, amelyeket két pontban lehet összefoglalni. Keresni kell a biztonságunk megteremtésének a lehetõségeit, és az európai politika fejlesztése. Ezt Európa építésének is nevezünk, vagyis azon célokat jelenti, amelyektõl Nyugat-Európa jelenleg egyelõre még távol áll.
\r\n
\r\n - Új egyensúly feltételeinek megteremtése, és egy egységes európai feltételrendszer biztosítása, normálisabb kapcsolatok kiépítése Nyugat-Európa és Oroszország között.
\r\n - Egybefogni azon országokat, amelyeknek ugyanazok a céljaik, amelyeket a képességeik révén meg kívánnak valósítani és hasonlóak a hagyományaik.
\r\n
\r\n
Európa jelenleg válságban van, mivel keresi az útját, de ezt még nem találta meg. Két lehetõség van e tekintetben:
\r\n
\r\n - megteremteni az európai egységet, egy valódi európai egységet, amely független és saját egyénisége van a nemzetközi ügyekben azon mértékben, ahogy ez ma lehetséges. Ennek a nyugati világhoz kell tartoznia. Ez a mi irányunk.
\r\n - van egy másik lehetõség is, ami szintén megvalósítható. Nyugat-Európa természetesen a nyugati világban marad, de a saját személyisége alárendelõdik az Egyesült Államok vezetõ szerepének.
\r\n
\r\n
Ez tehát az eltérés a két lehetõség között, amelyet egyrészt Franciaország, másrészt Nagy-Britannia képvisel. Ez az, ami miatt a brüsszeli tárgyalások azzal a krízissel fejezõdtek be, amiben jelenleg benne vagyunk. Európa keresi az útját, de egyelõre még nem találta meg azt.
\r\n
Szintén válság és bizonytalanság van az Atlanti Szövetségben, ugyanazon okok folytán, amelyek miatt egész Nyugat-Európa abban van. A NATO azért lett létrehozva, hogy megvédje Európát a szovjet fenyegetéstõl, egy olyan világban, amelyet az Egyesült Államok atommonopóliuma határozott meg. A feltételek ma megváltoztak: az amerikai monopólium már többé nem létezik, a nyugati országok mind megtalálták a saját helyüket, a gazdasági függetlenségüket, és képesek lennének megtalálni azt a módot is, ahogy részt vegyenek a saját védelmükben. Hogyan lehetséges ez? Az amerikai monopólium alatt vagy az eszközök megosztása révén Nyugat-Európa és az Egyesült Államok között? Ez tehát az Atlanti Szövetség problémája.
\r\n
Franciaország egy sajátos helyzetbe került. Legalábbis úgy tûnik, hogy Franciaország és Nagy-Britannia ellentétben vannak egymással, de valójában nagyon nehéz megállapítani a britek álláspontját, és nehéz megjósolni, hogy milyen lesz ennek az országnak, amely nem akar választani a nyugati politika és az európai irányvonal között, a jövõbeli politikája.
\r\n
A kelet-nyugati kapcsolatok tekintetében szintén van egy bizonytalanság, mivel Keleten nagyjából ugyanazok a problémák léteznek, mint Nyugaton. Kelet már nagyon hosszú ideje a Szovjetunió befolyása alatt van, sokkal jobban, mint a Nyugat az Egyesült Államok részérõl. Ezen idõ szerint új problémák jelennek meg a keleti országokban, úgy, mint a nyugatiakban is. A nemzeti problémák. Ez nem érvényes vagy kevésbé érvényes Kelet-Európára, de sokkal inkább Kínára. Ezek olyan alapvetõ problémák, amelyekkel foglakoznunk kell.
\r\n
Ezek mellett a Szovjetuniónak megvannak a sajátos gondjai, de ezeket nehéz elemezni. Jelen pillanatban a hruscsovi politika nem igazán tûnik sikeresnek, és szinte megoldhatatlan belsõ problémák vannak. A mezõgazdaság és a fegyverkezés. Ez utóbbi az elmúlt két évben újra nagy lendületet vett, mióta Kennedy elnök hatalomra jutott, és mióta vitatkozni kezdtek az atomkísérletek felfüggesztésérõl. Ez nagyon nehéz terhet jelent gazdasági és pénzügyi értelemben, amelynek azonban az Egyesült Államok – úgy tûnik – meg tud felelni. Ez viszont Oroszország esetében nem figyelhetõ meg: életszínvonal növekedésének megszakadása és csökkenése nagy problémát jelent.
\r\n
Kudarc figyelhetõ meg Hruscsov Berlinre vonatkozó szándékaiban is, Afrikában és a Közel-Keleten egyaránt. 1960-ban Hruscsov megváltoztatta az álláspontját a csúcstalálkozó után, melynek okait nem igazán ismerjük. Idáig úgy tûnt, hogy a Szovjetunió normális irányba változik, a békés egymás mellett élés, a modus vivendi megteremtése, a fegyverkezés csökkentése, ezt mutatják. Ez egy csapásra megváltozhat a sajátos helyzetnek köszönhetõen. Nehéz megtudni, hogy mi történt, de nem lehet kizárni azt a véleményt, hogy Hruscsov politikájában egy fontos fordulópontot jelentett. Hruscsov elindította a berlini válságot, de ez nem igazán volt alapvetõ érdeke Oroszországnak és semmit se hozott neki.
\r\n
A miniszter befejezte a beszédét és azt kívánta, hogy a vita tegye lehetõvé, hogy világosabban megértsük azt a korszakot, amelyben élünk.
\r\n
Jelzet: CADN Série B., Ambassade de Moscou, Carton 187. Réunion des Chef de mission en Europe Orientale. p. 1-2. Géppel írt feljegyzés tisztázata, részlet.
\r\n
\r\n
Összefoglaló Pierre Francfort, budapesti követ hozzászólásairól
\r\n
Május 6. Délelõtt.
\r\n
Külpolitikai problémák és a szocialista tábor problémái, európai kérdések
\r\n
Francfort úr a francia–német szerzõdés kapcsán hangsúlyozza, hogy a sajtó hangvételébõl feltételezni lehet, hogy a magyarok Franciaországot és Németországot egyaránt elítélik. A németeket a revansizmus útjára lökjük, a német monopóliumoknak lehetõséget adunk, és így azokon keresztül az amerikaiaknak is. Ami a Nassau-szerzõdést1 illeti, a magyarok megvédték Nagy-Britannia és az Egyesült Államok álláspontját Franciaország makacsságával szemben, amely ellenezte ezen szerzõdés érvényre jutását. Számukra a NATO globális értelemben komolyabb partnert jelent, mint az a lehetõség, hogy az egyes államok egyenként kössenek szerzõdéseket egymással, mivel a NATO vezetõje az Egyesült Államok. Vagyis a magyarok értelmezése szerint a kelet–nyugati kapcsolatok Moszkván és Washingtonon keresztül zajlanak, és Franciaország hozzáállása megakadályozza, hogy Washington tárgyalásokat kezdeményezzen Moszkvával.
\r\n
Ezt a gondolatot megerõsítette Coiffard2 és Charpentier3 úr is, aki hozzátette, hogy lengyelek azzal vádolnak minket, hogy összekeverjük a kártyákat, ahelyett, hogy nyomást gyakorolnánk az Egyesült Államokra a tekintetben, hogy keresse a párbeszéd lehetõségét a Szovjetunióval4.
\r\n
Magyarország értékelése
\r\n
Francfort úr aláhúzta, hogy Magyarország az az ország, ahol a desztalinizáció a leglátványosabb módon ment végbe. A változás kétségtelenül a Kádár által csendben bevezetett politikának köszönhetõ, akinek sikerült – nem kis ügyességgel – 1956 után egy toleráns légkört bevezetnie. Másrészrõl azonban az 1956-os forradalom nem igazán játszott olyan nagy szerepet a desztalinizáció folyamatában, mint ahogy korábban gondoltuk. Magyarország a népi demokráciák közül Moszkva egyik leghûségesebb elkötelezettjének számít. Kádár a sztálinistákat csendben elszigetelte.5
\r\n
Belpolitikai szempontból nézve a légkör bizonyos mértékben megváltozott, de ez a tolerancia nem azt jelenti, hogy liberalizációról beszélhetnénk. A pártakadémia által márciusban és áprilisban rendezett konferenciákon nagyon határozottan elítélték a polgári ideológiát, megerõsítették az osztályharc fontosságát, és méginkább a párt vezetõ szerepének megerõsítését hangsúlyozták.6
\r\n
Ami a lakosságot illeti, azt apátia jellemzi. A moszkvai irodalmi vitának nincs nagy visszhangja, az értelmiségi élet nagyon jellegtelen, de ez kétségtelenül kevésbé magyarázható a toleráns légkörrel, mint a gazdasági vitákkal (pl. Liberman tézisei tárgyában). Kétségtelen, hogy a gazdaság területén a desztalinizáció egyszerûen elkerülhetetlen. Lenin „kiadatlan” cikke a gazdaság elsõdlegességérõl a politika felett széles körben elterjedt. A mérnököket egyre inkább meghallgatják, és ez a liberalizáció nyilvánult meg januárban is azzal, hogy a vállalatirányítás tekintetében dekoncentrációt tettek lehetõvé.
\r\n
Vallási tekintetben a desztalinizáció korlátozott mértékû, 10 magyar érseki7 helybõl csak 4 került betöltésre. Lényegében minden attól függ, hogy mi történik Moszkvában.
\r\n
De Beaumarchais úr megkérdezte, hogy milyen mértékû volt az amnesztia. Francfort úr aláhúzta, hogy a számok nem kerültek nyilvánosságra. A Francia Követség úgy becsüli, hogy ez 600 vagy 700 embert érintett, míg mások 2000 fõre becsülik. Nem úgy tûnik, hogy sok 56-os menekült visszatért volna, noha az amnesztiát nagy kampány kísérte. Az amnesztia célja inkább az, hogy Magyarország számára a nemzetközi területen tekintélyt szerezzen, és a külföldi ellenséges hozzáállás mértékét csökkentsék.8
\r\n
[…]9
\r\n
Francfort úr kijelenti, hogy Magyarország nehézségei alapvetõen gazdasági okokra vezethetõk vissza, és bár a növekedés folytatódik, annak a ritmusa folyamatosan csökken. Megállapíthatjuk, hogy az iparban nagy a pazarlás, és nagyon gyenge színvonalú a termelés. A mezõgazdaság 95%-ban kollektivizálva lett, ami a mezõgazdasági termelés 37%-át10 adja. A munkásokkal szemben a parasztok érdekében tett kedvezmények az elõbbiek bizonyos elégedetlenségét váltották ki. Ennek ellenére a Kádár-csapat helyzete jelenleg jó, és a párt kézben tartja az országot.11
\r\n
A fiatalokra, mivel a vezetõk jól tudják, hogy a totalitárius rendszer számára ez szükséges, a rendszer nagy figyelmet fordít, és törekszik arra, hogy azokat meggyõzze.
\r\n
A magyarországi helyzet egyébként nem katasztrófikus[!], de ami a jövõt illeti, az kevésbé jósolható meg. 1980-ra Magyarországnak ipari országgá kell válnia, ami minden valószínûség szerint mély változásokat fog eredményezni.12
\r\n
Jelzet: CADN, Série B., Ambassade de Moscou, Carton 187. Réunion des Chef de mission en Europe Orientale. Géppel írt feljegyzés tisztázata, részletek.
\r\n
\r\n1 John F. Kennedy amerikai elnök és Harold Macmillan brit miniszterelnök 1962. december 18-ai megegyezésérõl van szó, melynek értelmében hadászati nukleáris fegyvereik egy részét a NATO rendelkezésére bocsátották. vissza a szöveghez
\r\n2 Coiffard, Jacques (1899–?), diplomata. 1927-tõl állt külügyi alkalmazásban. Sanghaj, Riga, Teherán a szolgálati helyei, majd 1942 és 1944 között az ellenállás tagja. 1944-tõl barcelonai fõkonzul, 1950-tõl követ Közép-Amerikában. 1953-tól nagykövet, Santiagóban. Néhány év hazai szolgálat után 1961-tõl 196-ig követ, majd nagykövet Szófiában. vissza a szöveghez
\r\n3 Charpentier, Pierre (1904–?), diplomata. 1929-tõl áll a francia külügy alkalmazásában, London, Moszkva, Washington, Rabat a szolgálati helyei, s közben Párizsban is dolgozik a külügyminisztériumban. A világháború kezdetétõl katona, majd az ellenállás tagja. A háború után többszöri hazai megbízatás mellett, 1944-tõl Moszkvában, Bukarestben Athénban és Leopoldville-ben szolgál, utóbbi két helyen már nagykövetként. 1962-tõl 1966-ig nagykövet Varsóban.vissza a szöveghez
\r\n4 Magyarország és Lengyelország számára az 1945 után kialakult nemzetközi helyzet – vagyis a két szuperhatalom által teremtett egyensúly – elfogadhatóbb volt, mint a Franciaország által ajánlott, bonyolult és bizonytalan kimenetelû együttmûködés. Lengyelország a két világháború közötti keserû tapasztalatokra alapozva lényegében egy II. Rapalló szerzõdés megkötésétõl félt, míg Magyarország a Szovjetunió védõszárnyai alatt próbálta újraépíteni a világháború után megszakadt nyugati kapcsolatait. vissza a szöveghez
\r\n5 A követ lényegében összefoglalta a korábban – zömében a magyar újságokra alapozva – készített jelentéseit.vissza a szöveghez
\r\n6 Minden valószínûség szerint Kállai Gyulának az MSZMP Politikai Akadémiáján elhangzott „Az állam és a szocialista demokrácia fejlõdésének egyes kérdései” címen megtartott elõadásáról van szó. Errõl az elõadásról egyébként önálló jelentés is készült. vissza a szöveghez
\r\n7 Nyilvánvalóan elírásról, vagy fordítási hibáról van szó, s püspökökre is, ill. általában fõpapi helyekre gondolhattak. Magyarországon akkor összesen három érseki hely volt, s abból kettõ üres, míg Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek kényszerûen a budapesti USA követségen élve, nem láthatta el feladatát.vissza a szöveghez
\r\n8 Az 1963. március 21-én Kádár János által az új Országgyûlés alakuló ülésén kihirdetett amnesztiáról van szó.vissza a szöveghez
\r\n9 A többi kelet-európai követ és nagykövet elõadását nem közöljük. vissza a szöveghez
\r\n10 A francia követ rendszeresen elemezte a magyar belpolitika eseményeit. A kádári konszolidációról, annak sikereirõl, ill. a társadalmi béke megteremtésérõl összegzõ jelentések készültek. Ezekhez elsõsorban a hivatalos formában elérhetõ adatokat vették alapul. Az itt szereplõ mezõgazdasági adat is pontatlan, ui. 5% magángazdaság nehezen adhatta a termelés 63%-át. vissza a szöveghez
\r\n11 A késõbbi követi jelentésekben a magyar belpolitikára vonatkozóan folyamatosan megjelentek a kádári konszolidációt és a társadalmi békét értékelõ kijelentések. Érdemben azonban nem foglalkoztak a belsõ „ellenzékkel”, mivel a hivatalos partnert a hatvanas évek elejétõl egyre inkább a kommunista vezetõk jelentették.vissza a szöveghez
\r\n12 A francia követ ezt a véleményét is a magyarországi hivatalos sajtóra építve alapján fogalmazta meg.vissza a szöveghez
\r\n
\r\n
\r\n
Klein Márton és Yves Pagniez megbeszélése.
\r\n
\r\n \r\n A Magyar Népköztársaság
\r\n Követsége | \r\n Szigorúan titkos!
\r\n Paris[sic!], 1963. június 3.
\r\n Készült: 4 példányban | \r\n
\r\n
\r\n
Elõadó: Klein Márton
\r\n
Tárgy: Néhány információ Franciaország és a szocialista országok közötti kapcsolatokról
\r\n
Jelentem, hogy Klein Márton elvtárs vendégül látta Yves Pagniez-t, a francia KÜM Kelet-Európai Osztályának megbízott vezetõjét.
\r\n
Emlékezetes, hogy Henri Froment-Meurice1 Kairó-ba való kinevezése után Yves Pagniez-t, a magyar ügyek elõadóját kinevezték helyére. Pagniez elmondása szerint kinevezése csak ideiglenes, és ez év júliusáig megoldódik az osztály vezetése. A Figaro nemrégen hírt adott adott arról, hogy a szocialista országokba akkreditált francia követek értekezletre ültek össze a Külügyminisztériumban. Pagniez szerint ez szokásos beszámoltatási értekezlet volt, ami náluk gyakori. A sajtó csupán azért tette közzé, mert a Külügyminisztérium Sajtóosztálya közölte velük.
\r\n
Klein elvtárs felvetette, hogy néhány UNR politikus,2 valamint a sajtó hivatkozva többek között a fent említett követi értekezletre, arról beszélt, illetve írt, hogy Franciaország közeledni kíván a szocialista országokhoz. A megbízott osztályvezetõ szerint semmilyen változás nem várható Franciaország politikájában a szocialista országok irányába. Nem szabad komolyan venni a sajtó, illetve a politikusok híreszteléseit.
\r\n
[…]3
\r\n
A magyar–francia kapcsolatokat Pagniez jónak ítéli meg. Szerinte Magyarország belpolitikájának jelenlegi fejlõdése igen egészséges. Az amnesztia-rendelet pozitív hatást váltott ki Franciaországban. Közölte majd a továbbiakban, hogy Franciaország számára a Mindszenty-ügy nem olyan fontos, mint az Egyesült Államoknak, azonban a közvélemény szempontjából a kérdés rendezése igen fontos. Ezzel kapcsolatosan érdeklõdött, hogy vajon várható-e egy általános megállapodás Magyarország és a Vatikán között az egyházat illetõen.4
\r\n
Vincze József
\r\n/Vincze József/
\r\nkövet
\r\n
Péter János
\r\nKülügyminiszter Elvtárs,
\r\nBudapest
\r\n
Jelzet: MOL (Magyar Országos Levéltár) XIX–j–1–j–4/a–004835/1963. Franciaország, 3. doboz. Néhány információ Franciaország és szocialista országok közötti kapcsolatokról, p. 118–120. Géppel írt, aláírással hitelesített jelentés tisztázata, részlet
\r\n
\r\n1 Froment-Meurice, Henri (1923–), diplomata. 1950-tól került a francia külügyminisztérium alkalmazásába. Tokióban, Indokínában és Moszkvában szolgál, 1959-tõl 1963-ig aligazgató a külügyminisztériumban. A jelentés elkészültének idején ügyvivõ Kairóban. A ’hatvanas évek végén ismét Moszkvába kerül, s tíz év fontos hazai beosztás után 1979-tõl moszkvai, majd 1981 és 1983 között bonni nagykövet.vissza a szöveghez
\r\n2 Charles de Gaulle tábornok által 1958-ban alapított párt (Union pour la Nouvelle République). vissza a szöveghez
\r\n3 A beszélgetés ezen részében a KGST jövõjérõl és a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének lehetõségeirõl érdeklõdött a francia diplomata. vissza a szöveghez
\r\n4 A franciák számára az 1963 tavaszán elkezdõdött magyar–vatikáni közeledés a magyar rendszer szigorának enyhülését jelentette, és késõbbiekben a Magyarországgal kialakítandó politikai kapcsolatok érdekében az egyik fontos érvként fogalmazódott meg. (A másik fontos érv – mint korábban jeleztem – az volt, hogy Magyarországon 1949 után sem zárták be a Francia Intézetet.) vissza a szöveghez
\r\n
\r\n
\r\n
Az MDP KV Politikai Bizottságának határozata Páger Antal hazatérése után
\r\n1956. szeptember 7.
\r\n
Különfélék
\r\n
\r\n - Javaslat Páger Antal hazatérésével kapcsolatos problémákra vonatkozóan.
\r\n (Kádár János elvtárs szóbeli javaslata.)
\r\n A Politikai Bizottság a javaslatot elfogadta és az alábbi határozatot hozta.
\r\n A Politikai Bizottság helytelennek tartja a sajtóban és a rádióban Páger Antal hazatérésével kapcsolatban megjelent nyilatkozatokat, melyek szerénytelen és a fasiszta magatartását el nem ítélõ hangja miatt joggal váltották ki a lakosság széles rétegeinek ellenszenvét.
\r\n A Politikai Bizottság megállapítja: komoly hiba volt, hogy a sajtó és rádió vezetõi ezt a kérdést elõzõleg nem beszélték meg a Központi Vezetõségnek a sajtó munkájáért felelõs titkárával.
\r\n A Politikai Bizottság megbízza Szalai Béla elvtársat, kísérje figyelemmel és biztosítsa, hogy ez a kérdés a közvélemény igazságérzetének megfelelõ módon záródjék le. \r\n
\r\n
\r\n \r\n Szõke [György]
\r\n jegyzõkönyvvezetõ | \r\n Kovács István
\r\n a K. V. titkára | \r\n
\r\n
\r\n
* * *
\r\n
[Hangulatjelentés Páger Antal hazatérésérõl]
\r\n
[kézírással]
\r\nKovács I[stván] e[lv]t[árs]
\r\n
\r\n \r\n BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSÁG
\r\n Információs Alosztály | \r\n Budapest, 1956. szeptember 6. | \r\n
\r\n
\r\n
Lássák a Politikai Bizottság tagjai.
\r\n
\r\n \r\n | B[uda]pest, IX. 6. | \r\n Kovács [István]1 | \r\n
\r\n
\r\n
Feljegyzés
\r\n
\r\n \r\n | Készült: | \r\n VII. IX. VI. és XVIII. kerületek telefoninformációja és személyes tapasztalat alapján | \r\n
\r\n
\r\n
Elég széles rétegeket foglalkoztatnak a Páger Antal hazatérésével kapcsolatban kiadott közlemények és nyilatkozatok. Túlnyomórészt felháborodást vált ki Páger Antal fogadtatása és szerepeltetése a sajtóban és a rádióban. Nagyon sok olyan vélemény van, hogy „minek ilyen felhajtás? Miért adnak lehetõséget, hogy a sajtóban, rádióban Páger nyilatkozzon?” Emlékeztetnek fasiszta szerepeire, fasiszta múltjára. Szóvá teszik, hogy a rehabilitáltak nem kaptak ilyen lehetõségeket. Sokan nem értenek egyet a Szabad Népben megjelent nyilatkozat azon kitételével, hogy „A háborús események miatt nyugatra távozott”. Ezt a megfogalmazást túl enyhének tartják és úgy vélik, hogy ez nem felel meg a valóságnak. A XVIII. Ker. P. B.-n az interpellációk között a Páger-ügy is szerepel. Az egyik üzemi párttitkár elvtársnõ elmondotta, hogy amikor megpróbálta megmagyarázni, hogy miért adunk ilyen lehetõséget Págernak, a munkások erre azt mondották, hogy az elvtársnõ azért védi Págert, mert úgy látszik, õ éppen olyan fasiszta mint Páger. Sok helyen voltak olyan megnyilvánulások, hogy beverik a mozivásznat, ha Páger filmjét játs[s]zák. Baloldali mûvészek felháborodva beszélnek arról, hogy míg õk a múltban meg tudták tagadni részvételüket a fasiszta darabokban, most a népi demokrácia kényszeríti õket arra, hogy együtt játsszanak vele. Elég[gé] elterjedtek olyan hírek, hogy a Néphadsereg Színháza2 már szerzõdést is ajánlott fel Págernak, továbbá, hogy hazatértekor 10 000 Ft-ot kapott, hogy legyen mivel elkezdenie az életet. Végül, s különösen az háborította fel az embereket, hogy visszakapta villáját. Olyan hangok voltak ezzel kapcsolatban, hogy úgy látszik, érdemesebb nyugatra menni, mint itthon becsületes munkával, s nehezen dolgozva megélni. Szóvá teszik, hogy a becsületes elvtársak és a pártonkívüli munkások százai tértek haza az országba, akikrõl nem ír az újság és nem gondoskodnak a hatóságok.
\r\n
Ugyanakkor ellentétes megnyilvánulások is tapasztalhatók. A VI. ker.-ben a Petõfi Színházban felmerült, hogy szerzõdtetni kellene Págert, mert szerintük ezzel rentábilissá tennék a színházat. Mûvészi körökben tették szóvá azt is, hogy „rehabilitálni” kellene Kiss Ferencet3 is. A Péterffy S[ándor] utcai kórházból jutott hozzánk az a hír, hogy a XIII. ker.-ben rokonszenv tüntetés volt Páger mellett. Ez a valóságnak nem felel meg, de jellemzõ, hogy a XIII. ker.-ben történt antiszemita megnyilvánulást már összekapcsolják Páger személyével, mondván, hogy Páger hazatérése és az ezzel kapcsolatos megnyilatkozások felbátorítják a fasiszta elemeket. Több helyrõl jelzik, hogy elszaporodtak a jobboldali hangok, mióta Páger hazatért.
\r\n
\r\n \r\n | \r\n Budapesti Pártbizottság
\r\n Párt- és Tömegszervezeti Osztálya
\r\n Információs alosztály | \r\n
\r\n
\r\n
Jelzet: MOL M–KS 276. f. 53. cs. 302. õ. e. (Magyar Dolgozók Pártja – Politikai Bizottság)
\r\n
* * *
\r\n
[Belügyminisztériumi jelentés a pártközpontnak]
\r\n
\r\n \r\n Belügyminisztérium
\r\n II. fõosztály | \r\n Szigorúan titkos! | \r\n
\r\n
\r\n
Tárgy: Páger Antal ügyében
\r\n
Jelentés4
\r\nBudapest, 1956. szeptember 20.
\r\n
Páger Antal a hazatérésérõl folyó megbeszélések során több olyan kérést tárt elénk, amelynek a megoldásától tette végsõ soron függõvé a hazatérését. Kérésének teljesítésére az alábbiak szerint tettünk ígéretet:
\r\n
\r\n - Önkéntes hazatérésre bírására vonatkozó javaslatunkat 1955. május 19-én Dékán István á[llam]v[édelmi] v[ezér]õr[na]gy. és Hárs István áv. ez[re]d[e]s miniszterhelyettes elvtársak jóváhagyták. Ebben megjelöltük, hogy hazatérése után színház és filmmûvészet terén biztosítani kell képességeinek megfelelõ elhelyezkedést. Errõl a rezidentura5 Págert tájékoztatta.
\r\n - 1956. március 28-án egy hazahívó levelet juttattunk el Págernak, amelyben ígéretet kapott, hogy mûvészeti vonalon képességeinek megfelelõ helyet kap. A levelet kérésünkre Kállai Gyula elvtárs írta alá.
\r\n - Mivel Páger ragaszkodott korábbi kérésének teljesítéséhez, 1956. május 4-én a rezidentura engedélyt kapott a központtól, hogy közölheti, visszakapja a házát, és annak berendezéséhez kölcsönt kap.
\r\n - Páger fenti kéréseirõl írásban tájékoztattuk a pártközpontot (1956. július 10.) és a BM vezetõit (1956. április 19. és 1956. augusztus 27.), azonban a felvetett problémákra nem kaptunk választ.
\r\n
\r\n
A fasiszta emigráció éles támadást intézett a követség ellen és tartani lehetett attól, hogy Págert megakadályozzák hazatérésében. Ezért a rezidens e kényszerhelyzetben, augusztus 28-án Págert hazaindította, és kívánságának megfelelõen az alábbi kéréseinek teljesítését írásba adta. E garancialevelet rezidensünk a követ távollétében ügyvivõi minõségben írta alá, ami jelenleg is Páger birtokában van.
\r\n
\r\n - Visszakapja Tamás utcai házát, amelyben rendbehozatalához és bebútorozásához állami segítséget kap.
\r\n - Jogfolytonosságát biztosítjuk (nyugdíj, SZTK).
\r\n - 25 ezer peso-t, [és] 1 ezer forintot kap elõlegként az utazással kapcsolatos beruházások fedezésére. Argentínában maradó családja részére havi 5 ezer peso-t biztosítunk a különélésük idejére (kb. 4 ezer forint).
\r\n - Itthon mûvészi képességeinek megfelelõ alkalmaztatást nyer.
\r\n - Visszakapja a Lupa szigetén és a Balaton mellékén lévõ kb. 250 négyszögöl területû telkét.
\r\n - Az õ családja útiköltségét fedezzük. Gondoskodunk ingóságainak hazaszállításáról és a fennálló rendelkezések értelmében a vámmentességérõl.6
\r\n
\r\n
\r\n \r\n | \r\n Rajnai Sándor áv. alez.
\r\n fõosztályvezetõ | \r\n
\r\n
\r\n
Kézírással: L[áttam] Piros László
\r\nHibát követett el a fõosztály vezetése, mikor engedély megkérése nélkül az ígéretet megtette. Ahhoz, hogy Páger hazajöjjön, bizonyos ígéret kellett. E nélkül senki nem jön haza, de itt túlzásról van szó.
\r\n[19]56. 9. 21.
\r\n
Jelzet: MOL M–KS 276. f. 61. cs. 904. õ. e. (Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetõsége Közigazgatási és Adminisztratív Osztály)
\r\n
\r\n1 Kovács István kézírásos megjegyzése, aki az MDP Budapesti Bizottságának volt az elsõ titkára, és egyben a Központi Vezetõség titkára, valamint a Politikai Bizottság tagja. vissza a szöveghez
\r\n2Vígszínház akkori neve. vissza a szöveghez
\r\n3 Kiss Ferenc (1893–1978) színész, az 1930-as évektõl a II. világháború végéig a magyar színházi élet egyik meghatározó alakja. 1930-tól 1945-ig a Nemzeti Színház tagja (1937-ben örökös tagságot kapott). 1939-ben a Színmûvészeti Kamara elnöke, 1944. októberben [!] a Nemzeti Színház igazgatója lett. A háború után népbíróság, mint háborús bûnöst elítélte. Börtönévei után elõször a székesfehérvári vágóhídon, majd 1956-tól ismét a szakmájában dolgozott. 1964-ben érdemes mûvész kitüntetést kapott. vissza a szöveghez
\r\n4 A jelentést a kísérõlevél tanúsága szerint elküldték a PB tagjainak. vissza a szöveghez
\r\n5 Gallay Ferenc. a Buenos Aires-i magyar követség titkára. vissza a szöveghez
\r\n6 A „szerzõdést” lásd késõbb, az 1957. november 12-ei PB határozat mellékleteként. vissza a szöveghez
\r\n
\r\n
\r\n
Feljelentés a „hírhedt fasiszta háború-uszító” Páger Antal ellen
\r\n
MINISZTERTANÁCS ELNÖKHELYETTESE
\r\nTitkársága
\r\n
Kállai Gyula elvtársnak,
\r\nMûvelõdésügyi Minisztérium
\r\n
Illetékességbõl mellékelten megküldöm Sebestyén Tivadar (Budapest, …) Marosán elvtárshoz írt, Páger Antal szerepeltetésével kapcsolatos levelét.
\r\n
Budapest, 1957. május 8.
\r\n
\r\n \r\n | Melléklet: 1 db | \r\n Elvtársi üdvözlettel
\r\n (Sásdi István) | \r\n
\r\n
\r\n
* * *
\r\n
\r\n \r\n | \r\n Budapest, 1957. április 8. | \r\n
\r\n
\r\n
Marosán György államminiszter\r\nElvtársnak,\r\nBudapest, V. Kossuth Lajos tér 1-3.
\r\n
Kedves Marosán Elvtárs!
\r\n
Nemrégiben részt vettem a Köztársaság téri nagygyûlésen1, valamint április 5-én a Sportcsarnoki aktíván is. Mindkét helyen, mind Marosán elvtárs, mind Kádár elvtárs részérõl is beszédeikben vörös fonalként húzódott végig az a gondolat, hogy Magyarországon még egyszer ellenforradalom nem lesz, amihez természetesen az is hozzátartozik,, hogy rendet kell teremteniük az emberek fejében, gondolkodásmódjában és érzelmeikben is. Természetesen ehhez az is hozzátartozik, amelynek szintén hangot adott mint[d] Marosán, mint[d] Kádár elvtársak, hogy az ellenséggel szemben bármilyen téren jelentkezik is, a legkíméletlenebb harcot kell felvenni.
\r\n
Marosán elvtárs a Köztársaság téri nagygyûlésen többször is mondotta, hogy azért tartjuk itt a nagygyûlést, mert ezen a helyen tombolt a legjobban az ellenforradalom, itt gyilkolták halálra és akasztották fel lábuknál fogva a valóban igaz hazafiakat, a kommunistákat és a kötelességüket teljesítõ államvédelmi sorkatonákat. Marosán elvtárs azt is mondotta, hogy tulajdonképpen mi most szellemet idézünk, és tetemre hívjuk hóhérainkat.
\r\n
Véleményem szerint ez a „szellem-idézés” nem korlátozódhat kizárólag a Köztársaság térre, hanem próbáljunk átmenni a Szent István körútra, a Magyar Néphadsereg Színházába is. Õszintén meg kell mondanom, hogy kulturális életünkben szégyen és gyalázat, hogy helyet kaphasson egy olyan hírhedt fasiszta háború-uszító, mint Páger Antal. Akikkel az ember beszél, akik ott voltak Molnár Ferenc: „Hattyú” címû színmûvének bemutatóján, vagy elõadásain, mind elmondják, hogy Páger szereplése semmi másra nem alkalmas, mint hogy bizonyos elemek azt politikai tüntetésre használják fel. Itt meg kell még azt is jegyeznem, hogy a magyar színmûvészet az õ távollétében sem küzdött Páger miatt különösebb hiányérzettel. De úgy gondolom, hogy mindezen túlmenõen nincs arra semmiféle magyarázat és ellentétben áll azzal a harcos kiállással, mellyel a Köztársaság téren is találkoztunk, hogy egy ilyen színész a magyar nép[i] demokrácia színpadán helyet kaphasson és azzal, hogy alkalmat adhassunk bizonyos elemeknek a népi demokrácia elleni tüntetésre még akkor is, ha ez a tüntetés csak „kizárólag” vastapssal jut kifejezésre.
\r\n
Nagyon kérem Marosán elvtársat, hogy az általam felvetett kérdésnek nézzen utána.
\r\nMielõbbi válaszát várva, vagyok
\r\n
\r\n \r\n | \r\n Elvtársi üdvözlettel
\r\n (Sebestyén Tivadar)
\r\n B[uda]pest, […] | \r\n
\r\n
\r\n
* * *
\r\n
[Mûvelõdésügyi Minisztérium]
\r\nTitkársága
\r\nSebestyén Tivadar elvtársnak,
\r\nBudapest, […]
\r\n
Kedves Sebestyén Elvtárs!
\r\n
Páger Antal szereplésével kapcsolatos levelét megkaptuk. Felháborodásában nem osztozunk, de ugyanakkor kijelentjük, hogy mi sem vagyunk hívei a fasisztáknak. Páger Antal kitûnõ mûvész, aki a magyar kormány meghívására érkezett haza. Az ellenforradalmi események bizony könnyen elkedvteleníthették [!] volna attól, hogy Magyarországon kívánjon élni, ugyanis azt megelõzõen pár héttel érkezett haza, így országunk belsõ helyzetét csak az események szemszögébõl láthatta. Mégis maradt. Úgy látszik, õ már megtanulta mi az hazájától távol lenni. Nagyon szerényen viselkedik, csak a színháznak él és a színpadon tudása legjavát adja. Levelében arról ír, hogy Páger személye alkalmas arra, hogy a nézõtéren tüntessenek. Õ maga irtózik a legjobban attól, hogy személyét bármiféle tüntetésre is felhasználják. Úgy gondolom, ha a nézõtéren politikai tetszésnyilvánítást tapasztalunk, azért nem Págert lehet elsõsorban felelõssé tenni, hanem a nézõtéren tüntetõket. Nem tudom, hogy levelére adott válaszunk kielégíti-e. Szeretnénk, ha a jövõben Págert a színházban végzett mûvészi tevékenysége után ítélné meg.
\r\n
Budapest, 1957. május 27.
\r\n
\r\n \r\n | \r\n Elvtársi üdvözlettel:
\r\n (Kiss Árpádné) | \r\n
\r\n
\r\n
Jelzet: XIX–I–4–bbb–671/1957 1. d. (Mûvelõdésügyi Minisztérium)
\r\n
\r\n1 Marosán György, mint a budapesti pártbizottság titkára április 4-én tartotta meglehetõsen gyújtó hangú, s demagógiával átitatott beszédét a „felszabadulás” 12. évfordulója alkalmából. vissza a szöveghez\r\n
\r\n
\r\n
A külügyminisztérium javaslata a Páger ügy lezárására és a Politikai Bizottság döntése
\r\n
Elõterjesztés
\r\n
az MSZMP Központi Bizottsága Titkárságához
\r\n
Páger Antal színmûvész az amnesztia bizottság hozzájárulásával 1956 õszén hazatért. Hazajövetele elõtt illetékes fórumokkal írásos egyezményt kötött, miszerint megérkezése után Budapesten mûvészpályán dolgozhat (ez már megvalósult), visszakapja tulajdonába a XII. ker. Tamás u. 40. sz. alatti villáját lakható állapotban. (A villát jelenleg Balázs Béláné nemzeti gondozott lakja és még két család.) Villája visszaadásáig elhelyezést nyer valamelyik budapesti szállodában, s ott az állam költségén (Gellért Szállóban) lakik. Páger Antal felesége és két gyermeke csak azután jönnek haza, ha már a volt villáját visszakapja, addig is a Buenos-Aires-i követségünktõl havonként 5000 pesó járandóságot kap (ez többlet valutakiadási teher a Külügyminisztérium részére). Kötelezettséget kapott arra is, hogy felesége és két gyermeke hazautazási költségét fizetjük. Páger Antal hazatérésével kapcsolatos kiadás 50 000 argentin pesót tett ki, amelyet szintén a buenos-airesi követségünk fizetett ki.
\r\n
Páger Antal szállodai költsége már ez ideig kb. 40 000 forintra rúg. Volt villájába ez ideig még nem tudott beköltözni, mivel Balázs Béláné nemzeti gondozott részére és rajta kívül az épületben lakó két család részére más lakások nem lettek biztosítva.
\r\n
Páger Tamás utcai villája karbantartásáról évek óta nincs gondoskodva, ennek következtében teteje annyira megrongálódott, hogy az esõvíz a mennyezetet beszakította, és ennek következtében két szoba teljesen lakhatatlanná vált. Az épület átadása Páger Antal színmûvész részére csak kijavítása után történhet meg. A renoválási költség kb. 100 000 forintba kerül.
\r\n
Amennyiben a tél beállta elõtt nem történik meg a villa helyrehozatala, a következõ évre a rongálódás okozta kár összege megtöbbszörözõdik.
\r\n
Fentieknek megfelelõen kérem a Központi Bizottság Titkárságát, hogy az alábbi határozat tervezetet elfogadni szíveskedjék.
\r\n
Határozat tervezet
\r\n
\r\n - A Titkárság utasítsa a Fõvárosi Tanácsot, hogy 1957. október 30-ig a villában tartózkodóknak más lakásokat utaljon ki, és eddig a napig hagyják el a villát. Ugyancsak a Fõvárosi Tanácsot utasítja a Titkárság, hogy december 1-ig a villát renováltassa meg, hogy december 1-én Páger Antal beköltözhessen.
\r\n - A Titkárság utasítja a mûvelõdésügyi minisztert, hogy 1957. december 1-ig fennálló Páger számlát a Gellért Szállónak fizesse ki.
\r\n - Utasítja a külügyminisztert, hogy 1957. december 31-tõl a havi 5000 pesó támogatást Páger feleségétõl vonja meg, és gondoskodjon Páger Antal családjának hazahozataláról. Az útiköltséget a Külügyminisztérium fedezze.
\r\n - A Titkárság utasítja a belügyminisztert, hogy Páger, valamint családja hazatérésével kapcsolatos útiköltség kiadásokat térítse meg a Külügyminisztériumnak.
\r\n
\r\n
Budapest, 1957. október 8.
\r\n
\r\n \r\n | \r\n Sebes István
\r\n külügyminiszter-helyettes | \r\n
\r\n
\r\n
* * *
\r\n
\r\n \r\n Magyar Szocialista Munkáspárt
\r\n Külügyi Osztály | \r\n Budapest, 1957. okt. 23. | \r\n
\r\n
\r\n
Sebes elvtársnak
\r\nKülügyminisztérium
\r\n
Kedves Sebes elvtárs!
\r\n
Mellékelten visszaküldöm a két elõterjesztést. Szilágyi elvtárs a Páger ügyben konzultált a titkár elvtársakkal és az a vélemény, hogy a Párt ilyen kérdésben nem hoz határozatot. Ezt állami vonalon minisztériumok között, hogy ha szükséges, a M[iniszter]T[anács] segítségével kell megoldani. Szilágyi elvtárs véleménye szerint ugyanez vonatkozik a másik elõterjesztésre is.
\r\n
\r\n \r\n | \r\n Elvtársi üdvözlettel:
\r\n Lázár [?] | \r\n
\r\n
\r\n
* * *
\r\n
\r\n \r\n | Horváth Imre [külügyminiszter] elvtárs | \r\n Szigorúan bizalmas! | \r\n
\r\n
\r\n
A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága 1957. év november hó 12-i ülésén Marosán elvtárs szóbeli bejelentése alapján hozott határozata:
\r\n
\r\n - \r\n
\r\n - A Politikai Bizottság egyetért azzal, hogy Páger Antal villája visszaadásával kapcsolatos kérelmét a Minisztertanács vegye le napirendrõl.
\r\n Utasítani kell a Külügyminisztériumot, hogy Páger Antal családja részére folyósított támogatást szüntesse meg.
\r\n Ugyanúgy meg kell szüntetni Páger Antal Gellért szállóbeli lakás- szállodai számláinak további fedezését. \r\n
\r\n
Határozatot megkapta: Olt Károly és Horváth Imre elvtárs.1
\r\n
Jelzet: XIX–J–1r–64/HI/1957 4. d. KüM Titkárság
\r\n
\r\n1 Az eredeti – Különfélék között tárgyalt – határozat szó szerint azonos a Külügyminisztériumnak elküldött másolattal. MOL M–KS 288. f. 5. cs. 49. õ. e. vissza a szöveghez
\r\n
\r\n
A Páger-villa tulajdonjoga. A „Hivatal intézkedik”
\r\n
a.
\r\nPro domo és levéltervezet Apró Antal miniszterelnök-helyettesnek
\r\n1957. augusztus 30.
\r\n
Tárgy: Balázs Béláné lakásügye
\r\n
Pro domo1
\r\n
Kállai elvtárs titkársága által kapott tájékoztatás szerint Páger Antal részére a régebben tulajdonát képezõ Bp. XII. ker. Molnár u. 40. számú villát vissza kívánja a kormány adni. A villát annak idején államosították és Balázs Béla, valamint neje részére adták át tulajdonjogilag is. Idõközben Balázs Béla meghalt, neje pedig súlyos betegen kórházba került. A házat nem gondozták, tetõzete megrongálódott, beázott, és a délnyugati oldala részben beomlott.
\r\n
Balázs Béláné jelenleg a Kútvölgyi úti kórházban van. Állapota javult, a kórház tovább nem hajlandó bent tartani. Szeptember 10-én, mint gyógyíthatatlant elbocsátják. Lakásproblémáját sürgetõsen rendezni kell. Jelenlegi lakásába – részben annak rossz állapota miatt – vissza nem mehet, másrészt lakásügyének más módon történõ megoldása révén a Páger-ügy is megoldódnék.
\r\n
Az eddigi megoldási kísérletek eredményre nem vezettek, ezért az alábbi kiadványtervezetet mutatom be:
\r\n
Apró Antal elvtársnak,
\r\na Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány
\r\nelnökhelyettese
\r\nBudapest
\r\nV., Kossuth Lajos tér 1-3.
\r\n
Kedves Apró Elvtárs!
\r\nBalázs Béla és neje az emigrációból való visszatérés után az államosított Páger-féle villát (Bp. XII. ker. Molnár [?] u. 40.) kapta meg. Páger Antal hazatérése után ígéretet kapott, hogy az igen erõsen megrongálódott villát visszakapja. Ezért szükségessé vált Balázs Béláné részére egy újabb, esetleg öröklakás adományozása. Balázs Béla özvegye hosszú idõ óta kórházi kezelés alatt áll. Az Állami Kútvölgyi Kórház folyó évi szeptember 10-ig ápolja. Tovább bent tartani nem tudja.
\r\n
A villa délnyugati része tetõbeázás következtében beszakadt, a súlyos, gyógyíthatatlan beteget ilyen körülmények közé visszavinni nem lehet.
\r\n
A tanácsi szervek a kérdést hónapok óta rendezni nem tudják. Kérem segítségét, hogy a rehabilitáltak részére juttatandó lakásokból – lehetõleg Budán – egy db kettõ szoba összkomfortos lakást Balázs Béláné részére biztosítsanak. A kérdés megoldása azért is fontos és sürgõs, mert az idõközben elhunyt Balázs Béla irodalmi hagyatéka és könyvtára igen értékes, és annak biztonságba helyezése nemzeti érdek.
\r\n
Budapest, 1957. augusztus 30.
\r\n
[olvashatatlan aláírás]
\r\n
b.
\r\nFeljegyzés Páger-villa kapcsán
\r\n
Feljegyzés
\r\na Jogi Osztály részére
\r\n
Gyenge Zoltán elvtárs szóbeli utasítására kérem a Jogi osztályt, Szigeti miniszterhelyettes elvtárs aláírásával az alábbiakban szíveskedjenek intézkedni a Fõv[árosi] Tanács Pongrácz2 elvtárs felé.
\r\n
A XII. ker. Tamás u. 40. sz. alatti villa-lakást, mely Páger Antal mûvész tulajdona volt közvetlenül a felszabadulás utáni években államosították és azt Balázs Béla, valamint neje részére adták át tulajdonjogilag is.
\r\n
Páger Antal hazatérése elõtt a külügyi szerveken keresztül a Kormánytól ígéretet kapott, hogy az életveszélyesen megrongálódott villát visszakapja.
\r\n
Ezért feladatul kapta a Mûvelõdésügyi Minisztérium, hogy a közben özvegyen maradt Balázs Bélánét a villából helyezzük ki. Ez most meg is történt és így már nincs akadálya, hogy a villát tulajdonjogilag Páger Antal részére visszaadják.
\r\n
Ezzel kapcsolatban dr. Say Ferencet az I. sz. ügyvédi munkaközösség tagját kell megkeresni (382-401), aki özv. Balázs Béláné jogi képviselõje. Az õ birtokában vannak azok az okmányok, amelyek alapján Balázsék a villát megkapták.
\r\n
Fentiek alapján kérem a Jogi osztály szíves intézkedését és egyben kérem, hogy az átiratba vegyék bele, hogy a villába[n] ezen kívül még két család lakik, ezek: Sajnovits Sándor másodmagával és Molnár József harmadmagával.
\r\n
Páger Antal közölte, hogy e két család a tavaszig bennmaradhat, mivel az építkezés a tél folyamán úgysem indul meg.
\r\n
Szerintünk az átiratban azt is kérni kell, hogy a Fõv[árosi] Tanács tegyen intézkedést a XII. ker. Tanács felé, hogy e két családot helyezze el.
\r\n
Budapest, 1957. november 29.
\r\n
\r\n \r\n | \r\n (Schilling Rudolf)
\r\n a gazdasági hivatal vezetõje
\r\n [Mûvelõdésügyi Minisztérium] | \r\n
\r\n
\r\n
[A levél mellett található – külön fotómásolatban közöljük – az 1947-es elkobzásról és a Páger-villa Balázs Bélának juttatásáról szóló 1950-es véghatározatok másolata, továbbá az alábbi kísérõlevél is.]
\r\n
\r\n \r\n | Szigorúan titkos! | \r\n Tamás u. 40. sz. alatt lévõ ingatlan visszajuttatása | \r\n
\r\n
\r\n
Földmûvelésügyi Minisztérium (Vajta et. kezéhez)
\r\nBudapest
\r\n
Utalással a folyó évi január 3-án 001/1958. szám alatt kelt átiratukra, kérem, hogy az ingatlant, az állam tulajdonába való visszavétel esetén szíveskedjék a Mûvelõdésügyi Minisztérium kezelésébe adni és ennek a telekkönyvi feljegyzése iránt intézkedni.
\r\n
Budapest, 1958. január 7.
\r\n
\r\n \r\n | \r\n Dr. Zakár János s. k.
\r\n osztályvezetõ | \r\n
\r\n
\r\n
A kiadmány hiteléül:
\r\nirodavezetõ
\r\n
c.
\r\nFeljegyzés a Páger-villa állami tulajdonba vételérõl
\r\n
Pro domo:
\r\n
A minisztériumi titkárság vezetõjének utasítására Páger Antal Budapest, XII. Tamás utca 40. sz. alatt volt házingatlanának visszajuttatásával kapcsolatban a jogi osztály az alábbiakat állapította meg:
\r\n
Páger Antal említett házingatlanát az Országos Földhivatal a 303 682/1947. II/4. O. F. H. sz. határozatával elkobozta és a 332 052/1947. II/4. O. F. H. sz. határozatával Balázs Béla részére juttatta. A juttató határozatot az Országos Földhivatal az 1950. évi január hó 20. napján 8123/Bp./8/1950. sz. alatt kelt határozatával hatályon kívül helyezte, elrendelte az ingatlanra a magyar államkincstár tehermentes tulajdonjogának bekebelezését, egyidejûleg az ingatlant az 1949:XXIV. tv. 1. § /1/ bekezdésre utalással végleges felhasználás céljából özv. Balázs Béláné sz. Hamvassy Anna budapesti lakos tulajdonába adta. E határozat alapján a budai járásbíróság mint telekkönyvi hatóság az elõírt törlés, valamint a magyar államkincstár telekkönyvön kívüli tulajdonjogának feltüntetése mellett az ingatlanra özv. Balázs Béláné sz. Hamvassy Anna budapesti lakos tulajdonjogát bekebelezte. Az ingatlan jelenleg is a telekkönyvben özv. Balázs Béláné budapesti lakos nevén áll.
\r\n
A szóban lévõ ingatlan erõsen megrongált állapotban van, amelyet az állam a Páger Antal részére történõ visszabocsájtás elõtt helyre kíván állítani. A helyreállítást az a körülmény akadályozza, hogy az ingatlannak a telekkönyv szerint nem az állam a tulajdonosa.
\r\n
Az ingatlan megszerzése özv. Balázs Bélánéval való megegyezés alapján, vagy a juttató határozat hatálytalanítása útján történhet meg.
\r\n
Özv. Balázs Béláné ügyvédjének, dr. Say Ferenc budapesti ügyvédnek a közlése szerint súlyos betegen fekszik a Kútvölgyi úti kórházban, felépülésére nincs remény. Dr. Say Ferenc eddig nem kapott az ügyfelétõl felhatalmazást arra, hogy az ingatlanra vonatkozóan az állammal jogügyletet kössön, a múlt év novemberében kapott felhatalmazása csupán arra terjedt ki, hogy a Tamás utca 40. sz. házban lévõ lakás helyett fogadja el a biztosított másik lakást és oda szállíttassa át ügyfele ingóságait. Ez meg is történt.
\r\n
A juttató határozatot a földmûvelésügyi miniszter hatálytalaníthatná azon az alapon, hogy a tulajdonba adás vonatkozásában a határozat törvénysértõ. A juttató határozat ugyanis az 1949:XXIV. Tv. 1. § /1/ bek.-ben foglalt rendelkezést jelöli meg a tulajdonba adás jogalapjaként, amely viszont úgy rendelkezik, hogy az állam tulajdonába került és birtokpolitikai célra szolgáló még ki nem osztott ingatlanokat – csereingatlan és házhely kivételével – egyéni juttatásra felhasználni nem lehet. Dr. Say Ferenc ügyvéd elismerte – és közölte, hogy ügyfele képviseletében írásban is hajlandó kinyilatkoztatni – azt, hogy ügyfele a juttató határozat folytán, telekkönyvi bejegyzés ellenére sem tulajdonjogot, hanem lényegében csupán a haszonélvezettel azonos tartalmú, személyre szóló – tehát nem örökölhetõ – használati jogot szerzett.
\r\n
Ha azonban a földmûvelésügyi miniszter a rendelkezésére álló adatok alapján azt állapítaná meg, hogy a szóban lévõ házingatlant olyannak kell tekinteni, amely már korábban is ki volt osztva és csupán a határozatban foglalt hivatkozás téves, de a tulajdonba adás jogszerû volt, akkor az ingatlant kizárólag özv. Balázs Bélánéval való megegyezés alapján lehet megszerezni.
\r\n
Ha a földmûvelésügyi miniszter a juttató határozatot a tulajdonba adást elrendelõ részében hatálytalanítaná, akkor is esetleg megmarad a telekkönyvben özv. Balázs Béláné használati joga. Ez esetben ennek a jognak a töröltetése csupán nevezett hozzájárulásával történhet meg, vagy csupán akkor válik lehetségessé, ha özv. Balázs Béláné meghal, mert ez esetben személyéhez kötött használati joga, mint az örökösökre át nem szálló jogosítvány megszûnik.
\r\n
Ha az ingatlan az állam telekkönyvi tulajdonába kerül, azt Páger Antal részére akként lehetne visszajuttatni, hogy a földmûvelésügyi miniszter hatálytalanítja az elkobzást kimondó 303 682/1947. II/4. O. F. H. sz. határozatot és helyreállíttatja az eredeti telekkönyvi állapotot. Ez irányban akkor lesz szükség majd intézkedésre, ha a házingatlan helyreállítása megtörtént.
\r\n
A visszajuttatásra kerülõ házban jelenleg még két család lakik, akiknek másutt való elhelyezésérõl annak idején ugyancsak gondoskodni kell.3
\r\n
d.
\r\nÉrtesítés a Páger-villa állami tulajdonjogának helyreállításáról
\r\n
\r\n \r\n | Szigorúan titkos | \r\n Páger Antal színmûvész villájának helyreállítása | \r\n
\r\n
\r\n
Harsányi Zoltánné elvtársnõnek, Kormány Titkársága,
\r\nBudapest
\r\n
Páger Antal színmûvész hazatérésével kapcsolatban az állam kötelezettséget vállalt arra, hogy részére Budapesten, XII. ker. Tamás utca 40. szám alatt lévõ villát helyreállítva visszajuttatja. (Telekkönyvi adatok: Budapest Duna jobb parti rész 26 529. számú tkvi betét 8514/2. hrsz.). A villa eddig Balázs Béláné sz. Hamvassy Anna tulajdonában állott, aki a tulajdonjogról lemondott, s ennek következtében a Földmûvelésügyi Minisztérium a 30 060/1958. számú véghatározatával az ingatlanra az állam tulajdonjogát helyreállította, és kezelõszervül a Mûvelõdésügyi Minisztériumot jelölte ki. A helyreállítás ideje alatt a villa az állam tulajdonában marad.
\r\nAz állam tulajdonjogának helyreállításáról szóló t[elek[k[öny]vi végzést másolatban az épület helyreállítása érdekében teendõ intézkedés végett mellékelten megküldöm.4
\r\n
Budapest, 1958. január 31.
\r\n
\r\n \r\n | \r\n Gyenge Zoltán s. k.
\r\n a [Mûvelõdésügyi] minisztériumi titkárság vezetõje | \r\n
\r\n
\r\n
A kiadmány hiteléül:
\r\na TÜK vezetõje
\r\n
Jelzet: MOL XIX–I–4–d–001/1958 5. d. (Mûvelõdésügyi Minisztérium)
\r\n
\r\n1 A Pro domo és a levéltervezet valószínûleg a Mûvelõdésügyi Minisztérium titkárságán készült. vissza a szöveghez
\r\n2 Pongrácz Kálmán a Fõvárosi Tanács elnöke volt 1950 és 1958 között. vissza a szöveghez
\r\n3 A Pro domo mellett található egy Dögei Imre földmûvelésügyi miniszternek szóló 1958. január 2-ai dátumozású levéltervezet, mely az itt leírtak értelmében kéri a minisztert az Országos Földhivatal korábbi határozatának hatálytalanítására és „a telekkönyvbe a magyar állam tulajdonjogát bekebeleztetni”. Az elõzõ forrásban található 1958. január 7-ei kísérõlevél utalása jelzi, hogy a levél elment az FM-be. vissza a szöveghez
\r\n4 A végzés fotómásolatát lásd külön. vissza a szöveghez
\r\n
\r\n
\r\n
Az MSZMP KB Titkárság határozata az 1957. november 12-ei PB döntés megerõsítésérõl
\r\n1958. február 28.
\r\n
Különfélék
\r\n
\r\n \r\n m) Marosán György elvtárs szóbeli
\r\n elõterjesztése alapján. | \r\n […]
\r\n A Titkárság nem tartja szükségesnek a Politikai Bizottság Páger Antallal kapcsolatos határozatának módosítását.
\r\n Megbízza Aczél György elvtársat, beszéljen Páger Antallal és közölje a Titkárság álláspontját.
\r\n Szükség esetén meg kell találni a szerzõdés1 felbontásához a megfelelõ jogi formát.
\r\n […]
\r\n * * * \r\n | \r\n
\r\n
\r\n
Feljegyzés
\r\n
Marosán György elvtárs részére
\r\n
\r\n \r\n | Tárgy: | \r\n A Politikai Bizottság 1957. XI. 12-i határozata (1. sz. melléklet2) Páger Antal villájának visszaadási kérelmével kapcsolatban. | \r\n
\r\n
\r\n
\r\n - A XII. Tamás u. 48.[4] sz. a. villa\r\n
A Mûvelõdésügyi Minisztérium kérése alapján Apró [Antal] elvtárs engedélyezte a XII. Tamás u. 48.[!] sz. alatti ház kiürítését. A villában lakó és idõközben elhalálozott Balázs Béláné 2 szoba összkomfortos lakást kapott, és ezzel egyidejûleg lemondott az állam javára a villa tulajdonjogáról.
\r\n Az ingatlan 1958. január 9-én a Mûvelõdésügyi Minisztérium kezelésébe kerül. Ezek után a villa rendbehozatalára került volna sor, mely a XII. ker. Tanács VB építési osztálya szerint kb. 270 000,- forintba kerül.
\r\n A Politikai Bizottság XI. 12-i határozata alapján, mely szerint „Páger Antal villája visszaadásával kapcsolatos kérelmét a Minisztertanács vegye le napirendrõl” – a villa helyreállítása és Páger Antal részére való átadása nem történt meg.
\r\n A Politikai Bizottság határozata azonban ellentétes Páger Antal birtokában lévõ, 1956. augusztus 25-i levéllel (2. sz. melléklet), melyet a Buenos Aires-i követségünk adott. A levél szerint a magyar hatóságok biztosítják:
\r\n \r\n - „Budapest, Tamás utcai régi lakását teljes egészében visszakapja;
\r\n - Lakását állami erõbõl rendbe hozzák és berendezéséhez állami segítséget kap.”
\r\n
\r\n \r\n - A család részére folyósított összeg\r\n
A Politikai Bizottság 1957. november 12-i határozata alapján a Külügyminisztérium intézkedett és Páger Antal családja részére a havi 5000 arg[entin] peso folyósítását beszüntette.
\r\n Ez az intézkedés is ellentétes Páger Antal birtokában lévõ levéllel, mely szerint
\r\n „Családja megélhetésére – mivel õk az iskolai évad befejezése és a Tamás utcai lakás rendbe hozása után térnek haza – havi 5000,- arg[entin] pesot biztosítunk.”
\r\n \r\n - A szállodai számla rendezése\r\n
A Politikai Bizottság határozata értelmében Páger Antal Gellért szállóbeli szállodai számláinak további fedezését beszüntettük.
\r\n A szállodai számlák kifizetésének beszüntetése óta Páger Antal a szállodai számlák kifizetésérõl nem gondoskodik. Aczél György elvtárs közlése szerint ezért a Vendéglátóipari Vállalat Páger Antalt beperelte.
\r\n A per során lehetséges, hogy Páger, bár a szállodai lakbérre vonatkozólag határozott intézkedést a birtokában lévõ levél nem tartalmaz (9. pont) – mégis hivatkozni fog a megállapodásra úgy, hogy a kormány általában nem tartja be a megállapodás egyes pontjait.
\r\n \r\n
\r\n
\r\n - Bár a Politikai Bizottság 1957. november 12-i határozatának mind a három vonatkozásban eleget tettünk:
\r\n - tehát a villát nem adtuk vissza,
\r\n családja támogatását beszüntettük,
\r\n szállodai számláit nem fizetjük, \r\n
\r\n
az ügy nem tekinthetõ ezzel lezártnak. Páger Antal ez idõ szerint Aczél elvtárs tudomása szerint argentin útlevéllel rendelkezik, és egyelõre várja a kormány intézkedését. Páger Antal szóbeli közlése alapján bemutatták neki a követségen azt a levelet is, melyet Kállai [Gyula] elvtárs írt alá.
\r\n
Kétségtelen, hogy Págerrel kötött súlyos megállapodás végrehajtása politikailag erõs támadási felület. Megoldást mégis kell találni, mert minél tovább húzzuk lezárását, annál nagyobb bonyodalmakhoz vezet.
\r\n
Kérem fentiekhez Marosán elvtárs állásfoglalását.
\r\n
Budapest, 1958. február 19.
\r\n
(Olt Károly) [kézírással aláírt]
\r\n
* * *
\r\n
Másodlat
\r\n
OK: 27-2/Tük/58.
\r\n
Magyar Népköztársaság Követsége
\r\nLegacion de Republica Popular De
\r\nHungria
\r\n
\r\n \r\n | Buenos Aires | \r\n Buenos Aires, 1956. augusztus 25.
\r\n Coronel Diaz 1874 | \r\n
\r\n
\r\n
No,
\r\n
Páger Antal úrnak,
\r\nBuenos Aires
\r\n
Miután a hazatérési ajánlatunkat elfogadta, kérésére igazoljuk, hogy a magyar hatóságok az alábbiakat biztosítják Önnek hazatérése esetén:
\r\n
\r\n - Budapest, Tamás utcai régi lakását teljes egészében visszakapja.
\r\n - Lakását állami erõbõl rendbe hozzák és berendezéséhez állami segítséget kap.
\r\n - Nyugdíját folytatólagossá teszik és megszakítás nélkülinek fogadják el.
\r\n - Beruházási elõlegként 25 000 arg[entin] peso és 1000 magyar forintot kap, melyet hazai fizetésébõl levonnak.
\r\n - Családja megélhetésére – mivel õk csak az iskolaévad befejezése és a Tamás utcai lakás rendbe hozása után térnek haza – havi 5000 arg[entin] pesot biztosítunk.
\r\n - Úgy az Ön, mint családja utazási költségét fedezzük.
\r\n - Csomagjai szállításánál teljes vámmentességben részesül.
\r\n - Magyar hatóságokkal való megegyezés szerint képességeinek megfelelõ beosztást kap a mûvészeti életben.
\r\n - A Lupa szigeti és Balaton melletti összesen 250 négyszögöl telkére vonatkozóan, valamint a szállodai lakbért illetõen – mivel választ hazai hatóságokból még nem kaptam, Magyarországon Önnek kell személyesen rendezni.
\r\n
\r\n
A fenti igazolást kizárólagosan az Ön személyes használatára adtam ki.
\r\n
\r\n \r\n | Buenos Aires, 1956. augusztus 27. | \r\n Pecsét helye. | \r\n Gallay Ferenc s. k.
\r\n I. oszt. Titkár | \r\n
\r\n
\r\n
Kijelentem, hogy hazatérésem elhatározása teljesen szabad akaratomból, önként történt.
\r\nPáger Antal
\r\nszínmûvész
\r\n
Készült: 3 pld.-ban
\r\n1 pl. Komár Júlia mûvésznõnek
\r\n1 „ Páger Antal úrnak
\r\n1 „ Magyar Követségnek
\r\n
A másodlat hiteléül:
\r\nBertalany [?] [kézírással aláírt]
\r\n
Jelzet: MOL M–KS 288. f. 7. cs. 23. õ. e. 1958. február 28. (Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Vezetõsége Titkárság)
\r\n
\r\n1 L. e forráscsoport utolsó dokumentumát. vissza a szöveghez
\r\n2 Mivel a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága 1957. év november hó 12-i ülésének határozatát az elõzõ forrásban közöljük, közlésétõl itt eltekintünk. vissza a szöveghez\r\n
\r\n
\r\n
Az MSZMP Politikai Bizottságának határozata a Páger villa visszaadásáról
\r\n1959. október 27.
\r\n
PB. X. 27. [kézírással]
\r\n
Feljegyzés
\r\n
Marosán elvtárs részére
\r\n
A Politikai Bizottság, illetve a Titkárság egy-egy ízben foglalkozott a Páger Antallal korábban kötött szerzõdés realizálásának kérdésével.
\r\n
Elutasította a szerzõdésnek azokat a pontjait, mely szerint Páger szállodaköltségét, illetve családjának hazahozatalát az állam fizesse.
\r\n
A jegyzõkönyvekben nincs azonban világosan rögzítve, hogy villáját visszakaphatja-e? Az üléseken szóban ezt nem ellenezték.
\r\n
Most megvan a lehetõség a villa visszaadására, mivel az abban lakó bérlõ elhunyt.
\r\n
Kérjük a Politikai Bizottság hozzájárulását.
\r\n
Budapest, 1959. október 27.
\r\n
(Barkóczi Imre) [kézzel aláírt]
\r\n
* * *
\r\n
Különfélék
\r\n
\r\n \r\n 6.) Marosán György elvtárs szóbeli
\r\n javaslatai alapján | \r\n | \r\n
\r\n \r\n | \r\n […] Tudomásul veszi, hogy a Minisztertanács visszaadja Páger Antal színmûvész villáját, tekintve, hogy az eddig abban lakó bérlõ1 meghalt. […] | \r\n
\r\n
\r\n
Jelzet: MOL M–KS 288. f. 5. cs. 154. õ. e. 1959. október 27. (Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Vezetõsége Politikai Bizottság)
\r\n
\r\n1 Mint a források is tanúsítják, Balázs Béláné tulajdonos volt. vissza a szöveghez\r\n
\r\n