Az ArchivNet tárgyköre elsősorban az 1945-től 1989-ig terjedő korszak történelme, de más 19–20. századi forrást is közlünk. Ezen túlmenően helyt adunk kora újkori dokumentumoknak, ha azok széles körű érdeklődésre tarthatnak számot. A szerkesztőség a publikáláskor előnyben részesíti az aktuális témákhoz, eseményekhez, évfordulókhoz kötődő dokumentumokat.
A publikálni kívánt forrásközléseket a szerkesztőség címére, elektronikus levélben kérjük eljuttatni; a dolgozatokat lehetőség szerint csak kis mértékben szerkesszék meg, de a tanulmányban jelöljék a bekezdéseket, kiemeléseket és a forrásokra való hivatkozásokat! A szövegeket Word szövegszerkesztővel (lehetőleg 97/2000), a képeket jpg formátumban 72dpi (a méret lehetőség szerint 600x800, maximum 1024x768) felbontásban szíveskedjenek elkészíteni.
Az elektronikus közlés sajátossága, hogy a terjedelemnek nincsenek technikai korlátjai, ám az olvasmányosság érdekében, mivel az ArchivNet ismeretterjesztő, népszerűsítő folyóirat, célszerű viszonylag rövid bevezető után közölni a forrásokat. A szerkesztőség bevezető tanulmányt követően maximum 50 000 karakter terjedelmű (szóközöket is beleszámítva) eredeti dokumentumot közöl egy-egy szerzőtől. Különösen fontos, érdekes téma esetében eltérhetünk ettől a szabálytól. Kérjük, hogy a forrásokat csak akkor lássák el jegyzetekkel, ha a dokumentumban szereplő események megértéséhez elengedhetetlenül szükséges tudnivalók a bevezető tanulmányban nem foglalhatók össze. A forrásokhoz készített magyarázó jegyzetek az interneten hiperhivatkozás formájában jelennek majd meg. A források után, kérjük, adják meg a dokumentum pontos jelzetét, méghozzá a levéltárakban kevésbé járatos olvasók számára is érthetően, pl.: MOL M–KS–288. f. 5. cs. 263. ő. e. – 1962. (Magyar Országos Levéltár – MSZMP Központi Szervei – Politikai Bizottság – 263. őrzési egység –1962. év); MOL–XIX–J–1–j–004547/2/1964. Francia-Tük (9. doboz). Összefoglaló az eddig tett látogatásokról és szerzett tapasztalatokról. (Magyar Országos Levéltár – Külügyminisztérium Levéltára – Francia referatúra – Szigorúan titkos minősítésű iratok); MOL Z 292 43. cs. 3. t. (Magyar Országos Levéltár – Urikány–Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Rt. – Titkárság – 43. csomó – 122. tétel: Vajk Artúr levelezése); MOL XIX–A–21–c–002831/1967. (Magyar Országos Levéltár – Egyházügyi Hivatal – Titkos ügykezelési iratok – 002831/1967. sz. ügyirat)
A dokumentumokat időrendben (szükség szerint tematikai egységenként), sorszámmal, dátummal és szerkesztett címmel ellátva közöljük.
Az iratot többnyire teljes terjedelemben publikáljuk, kivéve, ha abban – a forrásközlés tárgya szempontjából – hosszabb érdektelen részek találhatók; ez esetben a kihagyást három ponttal jelöljük [...]. Lehetőség szerint az adott ügyben keletkezett valamennyi iratot közölni kell. A forrásszövegek elírásból adódó hibái javítandók, de – mivel annak külön jelentése, jelentősége lehet – kérjük változatlanul hagyni a dokumentumok eredeti fogalmazásmódját, helyesírását. Azt, hogy milyen formában (helyesírással) jelenik meg a forrás, kérjük szerzői megjegyzésként külön közölni A forrásokban a szöveg tagolását megőrizzük. Minden szerzői betoldást [...]-lel jelölünk: a stilisztikai hibákat [!], a géppel írt, ám utólag áthúzott javításokat [...] és rövidítések feloldását [...]is.
Kérjük továbbá, hogy elérhetőségüket, a honorárium kifizetéséhez szükséges személyi adataikat szintén adják meg. (Cím, anyja neve, születési adatok, adó- és TAJ-szám, bankszámlaszám, munkahely neve és címe.)
A dokumentumokat begépelt formában a tanulmánnyal egyazon fájlban várjuk. Abban az esetben, ha a dokumentum fizikai megjelenésének a szerző szerint forrásértéke van, a dokumentum szkennelt képét a fentebb megadott képformátumban jutassa el a szerkesztőségnek.
Kérjük továbbá, hogy a forrásközlések esetében maximálisan vegyék figyelembe az 1992. évi LXIII. törvényt (a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról) az 1995 évi LXV. törvényt (az államtitokról és a szolgálati titokról) és az 1995. évi LXVI. törvényt (a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről)!
Budapest, 2006. június
A szerkesztők