Az állami elosztás minden új szakembernek biztosít majd működési területet. A Szabad Ifjúság cikke a friss diplomások, fiatal szakemberek elhelyezkedésének a kérdését, az úgynevezett szervezett elosztás (vándoroltatási láz) problematikáját tárgyalja, elítélve annak személytelen, bürokratikus intézkedéseit. Úgy vélik, hogy a fiatalok munkába állításában a DISZ-szervezeteknek nagyobb szerepet kellene vállalniuk.

Grősz József kalocsai érseket (1943-tól tölti be tisztét) 1951. június 28-án a demokratikus államrend elleni összeesküvés vezetésének vádjával tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. 1956 májusában a Minisztertanács döntése értelmében amnesztiával szabadult, ismét elfoglalhatta az érseki széket és a magyarországi római katolikus püspöki kar elnöki tisztét. Hegedűs András, a Minisztertanács elnöke ez alkalomból, 1956. május 12-én fogadta Grősz Józsefet, aki – teljesítve az elvárásokat – nyilatkozatot tett a Magyar Népköztársaság kormányának a katolikus egyház és a kormány közötti együttműködés mellett.

A második ötéves terv (1955-1960) irányelvei kapcsán lezajlott viták során felvetődött kérdésekre igyekszik magyarázatot adni cikkében Zalai Júlia, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese. Ezek a kérdések elsősorban az iparfejlesztésre, a nehéz- és könnyűipar fejlesztésének mértékére, valamint a nemzeti jövedelem két felhasználási módjának: a felhalmozás és a fogyasztás arányaira, valamint ezek összefüggéseire vonatkoznak. A szerző bírálja a nehézipar túlzott arányát, valamint a felhalmozás helyett a fogyasztási mutatók javítását helyezi előtérbe.

Mit is értünk azon, hogy fiatal értelmiségi? Létezik-e egységes szocialista értelmiség? Mely társadalmi rétegből jött a mai magyar értelmiség legaktívabb, legtudatosabb része? Tánczos Gábor, a Petőfi kör titkára, a DISZ Új Hang című folyóiratában közölt cikkében úgy vélekedik, hogy a leninizmus nagy reneszánsza [XX. kongresszus és hatása] új alapokra helyezi az értelmiség eszmei fejlődését. Mindehhez nemcsak a marxi–lenini szemlélet magyar viszonyoknak megfelelő értelmezésére van szükség, hanem a Petőfi kör estjeihez hasonló, őszinte vitafórumokra is. Cikkében javaslatot tesz arra, hogy az Új Hang is váljon a fiatal magyar értelmiség vitafórumává, teremtsen vonzó klubéletet, ahol a fiatalok találkozhatnak a párt és az ország vezetőivel. Élesszék fel a népi kollégiumok hagyományait – hiszen, véleménye szerint, csak így lehet megerősíteni a fiatal értelmiséget az antimarxista megnyilvánulásokkal szemben.

Volt egy időszak, amikor bizonyos káderek szemében az Eötvös-kollegista a múlt szálkának számított: csőstül hullott a kozmopolitizmus, az arisztokratizmus, a népellenség vádja. A kollégium műhely-jellege zavarta a kommunista rendszert, így a felszabadulás után pár évvel a kollégium megszűnt.

A kollégium öt évtizedes fennállása alatt a magyar szellemi élet központja volt, a magyar tudományos élet számos jelentős személyisége mondhatta magát Eötvös kollégistának. Az Eötvös-kollégium múltjára hivatkozva a cikk írója a volt kollégisták nevében szólítja fel a közvéleményt: ne hagyjuk veszendőbe fél évszázad munkáját! Támasszuk fel ismét az Eötvös Kollégiumot!

A 64 éves korában elhunyt neves történész munkásságát méltatja a Magyar Nemzet nekrológja.

Rajtunk a nép figyelme! - írja Földeák János - az úgynevezett "munkásírók" csoportjának alapító tagja - az Irodalmi Újság hasábjain közölt cikkében. Írását a tenni vágyás sürgető lendülete hatja át, a szenvedélyes igyekezet, amellyel új és új művek írására buzdítja írótársait, hogy az elmúlt évek kényszerű hallgatása után még nagyobb írói felelősségérzettel, minél többször adjanak hangot műveikben az emberek életét meghatározó történelmi, politikai hibák elleni tiltakozásuknak.

Az Irodalmi Újság publicistája, Sipos Gyula nem menti fel Déry Tibort és Tardos Tibort a párt Központi Vezetősége határozatának (június 30.) kemény bírálata alól, de szót emel a Tolnai Napló újságírójának a bizonyítás és érvelés publicisztikai elveit sutba vágó, általánosító, a határozat súlyos megállapításait túlszárnyaló, gyűlölködő írása ellen. Egy súlyos határozatot követően nem szitkozódásra van szükség az újságok hasábjain – hangsúlyozza Sipos –, nem Déry és Tardos írói tehetségének a megkérdőjelezésére, munkásságuk ellehetetlenítésére, hanem tényszerű, higgadt, tisztességes hangvételű objektivitásra.

A Szabad Nép vezércikke azokat a gazdasági és politikai feladatokat veszi számba, amelyek – véleményük szerint – kikerülhetetlenül szükségesek a termelőszövetkezetek minél gyorsabb ütemű fejlesztéséhez.

Az Írószövetség 1956 júliusában Nagyvilág címmel egy – mára már 50 évfolyamot megélt – világirodalmi folyóirat megjelentetésére készült. Ennek kapcsán készített interjút a Szabad Nép újságírója a leendő folyóirat felelős szerkesztőjével, Gereblyés Lászlóval, az induló folyóirat legfőbb célkitűzéseiről, ars poeticájáról.

Hiába kapott meghívást az Operaház balettkara a genovai balett-fesztiválra, helyette mégis az Állami Népi Együttes képviselhette a magyar kultúrát. Az Állami Operaház fiatal művészei mostohagyereknek érzik magukat munkájuk, szakmai lehetőségeik, anyagi elismerésük tekintetében a hazai kultúrpolitika megítélésében. A Szabad Ifjúság cikke a legfőbb sérelmeket, megoldandó feladatokat fogalmazza meg.

A Szabad Ifjúság írása az egyetemi és főiskolai DISZ titkárok augusztus 14-én, Balatonalmádiban megrendezett értekezletéről tudósít. A jelenlévők az új népi kollégiumok felállításának a legfőbb elveit vitatták meg, kiemelve a régi mozgalom hasznos, követendő tapasztalatait, valamint a mai tennivalókat, összhangban az akkori politikai-társadalmi viszonyokkal. A vitában az Oktatási Minisztérium főosztályvezetője is felszólalt, és ismertette a minisztérium főbb célkitűzéseit az új kollégiumi rendszer kedvező feltételeinek a kialakításához.

Román József egészségügyi miniszter szeptember 8-án az ország egészségügyi helyzetéről, a betegellátás színvonaláról, a legsürgetőbb egészségügyi és szociálpolitikai feladatokról tudósította a sajtót. Ennek összefoglalását adja a Magyar Nemzet írása.

Lukácsy Sándor, az Írószövetség első szabad közgyűlése előtti napon írt cikkében, az írók legfontosabb közéleti kötelességét hangsúlyozza; a bírálat, a véleményalkotás, az igazság kimondása a nép és a nemzet sorsáért. Kevés volt a kenyér, s mi bőségről szavaltunk – kényszerpályáját követően úgy véli, hogy a párt júliusi és az értelmiségről hozott határozatát követően megérett az idő arra, hogy az irodalmi életben egyre inkább érvényesüljön az írói szabadság elve, és – ennek reményében – az írók minél nyíltabban fellépjenek a társadalmi visszásságok ellen.

1956 őszén, két éves szünet után ült össze, több mint kétszáz író részvételével a Magyar Írók Szövetségének közgyűlése. Képes Géza titkári beszámolójában elsősorban az írói szabadság problematikáját: a nagyobb szabadság, nagyobb felelősség '54-ben megfogalmazott állásfoglalásnak az elferdítését, az általános politikában ezt követően mindinkább eluralkodó dogmatizmus torzító hatását emelte ki, amely számos nagyszerű írót, költőt hallgattatott el, és rekesztett ki az irodalmi életből. A Központi Vezetőség 1956. júliusi határozatára, valamint a Szovjetunió Kommunista Pártja 1956. februári XX. kongresszusa nyomán megváltozott politikai légkörre utalva, Képes hangsúlyozta, hogy megértek a feltételek arra, hogy mind az Írószövetséget, mind irodalmunkat kiragadjuk a bénultság állapotából. A tisztújító közgyűlésen az új elnökségi tagok személye mellett, a szövetség alapszabályainak módosítására tett javaslatokat is megvitatták.

1956. szeptember 17-én – két év után először – tanácskozásra gyűltek össze a Magyar Írók Szövetségének a tagjai. A Szabad Ifjúság egy korábbi cikkében (szeptember 18.) már tudósított az egész napos tisztújító közgyűlésről, elsősorban Képes Géza titkári beszámolójának az ismertetésével. Most, a közgyűlésen kibontakozó vita legfőbb hozzászólásait ismerteti a szerkesztőség olyan kérdéseket érintve: mint az irodalmi egységfront szélesítése, az irodalom és a nép szabadsága, az elítélt írók rehabilitációja, a haladás és a szabadság írói szolgálata stb.

Nemcsak a kollégiumokat, de magát a kollégiumi mozgalmat is újjá kell teremtenünk! A kettő egymás nélkül elképzelhetetlen! Az új népi kollégiumok felállításához, a mozgalom újjászervezéséhez az egész társadalom összefogására, elsősorban az ifjúság és a pedagógusok aktív részvételére van szükség. A kollégiumépítő mozgalom e nélkül kudarcra van ítélve – vélekedik a szerző.

A cikk a kollégiumi mozgalom rehabilitációját követeli, eközben egyfajta idealizált képet ad a népi kollégiumi mozgalomról.

A Szabad Ifjúság fiatal újságírója, Bányász Rezső – a későbbi első magyar kormányszóvivő (1984-1988) – itt közölt írásában a párt ifjúságpolitikáján belül, a gyermekvédelem legégetőbb problémájának: az állami gondozottak ügyének a megoldására tesz javaslatokat. Cikkének apropóját az adta, hogy a párt az ifjúság helyzetének megtárgyalására – pedagógusok, jogászok, ifjúsági vezetők bevonásával – tanácskozást hívott össze.

Losonczy Géza védelmében lép fel Aczél Tamás (író, költő, újságíró) az itt közölt írásában Friss Istvánnal szemben, aki Losonczy a párt Központi Vezetőségének értelmiségi határozatát elemző írását bírálta a Szabad Nép hasábjain. Aczél vitába száll a véleménye szerint sztálinista szellemet idéző írás több pontjával, és Losonczyval egyetértve elkerülhetetlennek tartja a párt- és állami funkcionáriusok felelősségre vonását, amely Friss értelmezésében: egy hajsza megindítása volna, egy új boszorkányüldözés kezdete.

Önkéntesség, szabadság, jókedv: ezek legyenek az új kollégiumok jelszavait! Az MDP Pplitikai Bizottsága határozatban döntött a népi kollégiumok újjászervezéséről. Mit szól ehhez az ifjúság? Akarnak-e kollégisták lenni? Lukácsy Sándor írásában hozzászólásra buzdítja a tanuló ifjúságot a kollégiumi élet és a kolégiumi mozgalom új irányelveinek a kialakításában, hogy részesei legyenek a gyakorlati és elvi kérdések megvitatásának. A szerző a volt népi kollégisták hangvételétől eltérő módon realistábban elemzi a kérdést.

Szélesíteni és erősíteni kell a vitaszellemet, mert csak így biztosíthatjuk egyetemi oktatóink ideológiai, politikai és tudományos fejlődését, s így tudunk tartós eredményeket elérni a hallgatók nevelésében is – hangsúlyozta Kónya Albert oktatásügyi miniszter az egyetemek és a főiskolák vezetőinek országos értekezletén. A hozzászólók számos változást sürgettek az egyetemi és főiskolai oktatás tartalmi, szervezeti kérdéseit illetően.

A fiatalkorúak bűnözésének a csökkentésére, és annak megelőzésére tesz javaslatokat Bányász Rezső itt közölt írásában, amely folytatása a gyermekvédelemről írt, 1956. szeptember 23-án megjelent cikkének. Bányász szociálpolitikai, oktatási, munkaügyi kérdések rendezésében látja a probléma megoldását.

Olyan ez a vezetőség, mint egy politikai szélkakas, arra fordul, amerre a szél fúj. Ez pedig nem jó példa. A Színművészeti Főiskola diákjai szeptember 27-én megtartott iskolagyűlésükön élesen bírálták az iskola vezetését, a tanárok hozzáállását az oktatói munkához. Dömök Sándor, a cikk írója, üdvözli a gyűlés őszinteségét, a diákok kemény kritikáját. Hangsúlyozza, hogy mindnyájunk gondja legyen, hogy az ifjúság merjen – és engedjék is őket – szabadon véleményt alkotni!

Bármilyen kínzók is a sajátosan „belső” egzisztenciális problémák, eltörpülnek a nép nagy ügyének szolgálata mellett. Vállalni nem könnyű, de ki vállalná inkább, mint az a fiatal értelmiség, melyet egész indulása, léte erre predesztinál – írja Tánczos Gábor, a DISZ Petőfi-körének titkára. Olyan kérdésekre igyekszik választ adni a fiatal értelmiség védelmében, mint: Melyek a legfőbb vádak? Mi indokolja a fiatal értelmiség magatartását? Mi e viták, küzdelmek lényege?

A Nagyvilág világirodalmi folyóirat első számának a megjelenéséről tudósít a Magyar Nemzet cikke. Üdvözli a lap létrehozását, amely újból utat enged a nyugati irodalom megjelenésének, ellensúlyozva ezzel a szovjet irodalom egyoldalú térnyerését irodalmi életünkben.

Bacsó Péter a Művelt Nép hasábjain megjelent cikkében a Színművészeti Főiskola szeptember 27-én megtartott diákgyűlésének egyoldalú megítélése ellen szólal fel, valamint Major és Háy elvtársak nyilatkozatára reflektál a diákok védelmében.

Hubay Miklós drámaíró, a Nemzeti Színház akkori dramaturgja (1955–1957) a Színm?vészeti Főiskola diákjait bíráló súlyos ítéletek kapcsán teszi fel a fenti kérdést, és próbálja érzékeltetni ezeknek a vádaknak az alaptalanságát.

A Művelt Nép újságírójának véleménye szerint a képzőművészeti főiskolások október 15-ei iskolagyűlése egy újabb bizonyíték arra, hogy ifjúságunk kezd újra magára találni. Beszámolójában a hat és fél órán át tartó, forró hangulatú vita legfontosabb hozzászólásait, javaslatait foglalja össze mind a diákok, mind a tanárok részéről.